Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-04 / 53. szám
2 2014. MÁRCIUS 4., KEDD Eladná feleslegessé vált tárgyait? Hirdesse meg Somogyi Hírlap-ban! | Akciós ajánlatunkért keresse irodáinkat vagy hívja a 82/528-168-as vagy a 82/528-113-as telefonszámot. *Az ár az áfát tartalmazza, az ajánlat csak szombati megjelenésre vonatkozik, 10 sorig, 1 sor (42 karakter) br. 100 Ft/sor. Az akció csak a lakosság számára érvényes, cégek, kereskedők, szolgáltatók ajánlataira valamint lakásra, autóra nem vonatkozik. Az akció visszavonásig érvényes. MEGYEI KÖRKÉP HIRDETÉS FELÜTÉS Továrisi, konyec! a cseh védelmi miniszter szerint nehéz elképzelni, hogy orosz cégek részt vehessenek a temelini atomerőmű bővítésében, ugyanis Oroszország az ukrajnai lépéseivel kikerült a kiszámítható, demokratikus országok csoportjából. paks kapcsán még nem merült fel: továrisi, konyec? (av) Régiónk a sereghajtók között a felesem igaz Az uniós átlag 45 százaléka Somogy, Baranya és Tolna GDP-je ► Folytatás az 1. oldalról HÍRSAV Az állatvédők kapják a Kakasülő bevételét a siófok és Balatonszabadi közös határában kutyamen- helyet működtető Siófoki Állatvédő Alapítvány javára tartott jótékonysági estet Bala- tonszabadiban a helyi Kreatív Színpad. A Kakasülő című műsorukban kabaréjeleneteikből adtak válogatást. ■ F. I. A média szerepe a választási kampányban A civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány országjáró körútja keretei között tartott előadást Marcaliban Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Huth Gergely újságíró. Az előadók a média választási kampányban betöltött szerepéről beszéltek. ■ V. E. Katolikus bált rendeztek Marcaliban TIZENNEGYEDIK ALKALOMMAL tartották meg Marcaliban a katolikus bált. A hittanos fiatalok, a gimnazisták és a Noszlopy iskola diákjainak műsora után Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa köszöntötte a vendégeket. ■ V. E. Bábkészítéssel múlatták a telet a máltai szeretetszolgálat siófoki fiataljait és a helyi katolikus hittanosok egy csoportját látta vendégül farsangi műsorán a ságvá- ri Szivárvány nyugdíjasklub. A szépkorú egyesületi tagok kézimunka szakkörben, bábkészítéssel töltötték a telet. ■ F. I. A Dél-Dunántúl amúgy a hét magyar régió közül a negyedik legszegényebb, avagy leggazdagabb, hiszen a hazaiak közül alacsonyabb GDP-vel rendelkezik a Dél-Alföld - 11 100 dollárral gazdasági szempontból a 13. leggyengébb térség -, az Észak-Alföld - 10 700 dollár és 12. hely a legelmaradottabbak között -, valamint Észak-Magyarország -10 ezer dollár és 9. hely -, míg a Közép-, illetve Nyugat-Dunántúl - 14 800 és 17 100 dolláros átlag -, valamint Közép-Magyarország - 27 600 dollár - gazdasági helyzete jobb, mint a Dél-Dunántú- lé. Persze ez a jobb is viszonylagos, hiszen egyedül a Budapestet is magába foglaló közép-magyarországi régió GDP-je mondható uniós szempontból közepesnek - egészen pontosan az EU-át- lag 110 százaléka -, a másik két, gazdaságilag magyar szinten fejlettebb egység azonban abba a 75 régióba tartozik, melyekben az egy főre jutó össztermék nem éri el az EU-átlag háromnegyedét: a Közép-Dunántúlon ez az arány 59, a Nyugat-Dunántúlon 68 százalék. A tíz legszegényebb uniós területi egységből egyébként öt bolgár, négy pedig román, rajtuk kívül Eszak-Magyarország került a kevéssé elit top 10-be, s négy a top 20-ba, ahol a három országon kívül csak Lengyelország képviselteti magát. Az unió Árnyékos oldalon. A régiós adatok sötét képet mutatnak a jelenről leghátrányosabb helyzetű régiójának, a bulgáriai Szeverozapa- dennek a gazdasági ereje viszont csak a 49 százaléka a dél-dunántúlinak, azaz 7200 dolláros GDP-jű térségből Somogy is igazi Kánaánnak tűnik... Egészen elképesztő a különbség viszont, ha a Dél-Dunántúl gazdasági teljesítőképességét összehasonlítjuk a legjobb régiókkal: az egész unióban leggazdagabb Belső-London 80,4 ezres GDP-je az EU-átlag 321 százaléka, s 7,2-szerese a So- mogyot is magába foglaló egységnek, a második legvagyonosabb Luxembourgé is hatszoros, a harmadik Brüsszel pedig 4,9-sze- res különbséget mutat. A top 20 GDP-s régiók közé a térségből négy került be: Pozsony az ötödik, Prága a nyolcadik, Bécs a 11., míg Salzburg a 19. a rangsorban. Ami persze valamelyest csalóka, hiszen Budapest gazdasági ereje önmagában például Belgiuméval vetekszik, ám régiót Pest megyével közösen alkot, így a fővárosokat magukba foglaló 28 egység közül csak a 17. helyen áll: a litván, a lett, a ciprusi, a horvát, az .észt, a bolgár, a görög, a lengyel, a szlovén és a portugál fővárosi régiót megelőzi, ám például Bukarestet nem, ugyanis a román országszékhelyhez nem tartozik gazdaságilag fejletlenebb terület. S hogy a gazdaság állapota mennyire kihat az ott élők életére, jól mutatja, hogy a gazdaságilag tíz leggyengébb régió közül hét a várható élettartam szempontjából is a legrosszabbak közé tartozik: a három-három román és bolgár terület mellett Észak-Magyarország ebben a top 10-ben is helyet kapott - a harmadik legrosszabb a férfiak születéskor várható megélt kora -, a tizenegyedik az Észak-Alföld, a tizenkettedik pedig a Dél-Dunántúl - utóbbi régióban a somogyi adatok a legalacsonyabbak, az országban csak a borsodi, a szabolcsi és a komáromi statisztika rosszabb a megyebelinél. ■ Vas A. _____Az EU 20 legerősebb régiója_____ ré gió___________ország______(%)» Be lsó-Londfn___Naffi-Britannia 321 Lu xembourg _____Luxemburg 266 Brüsszel Beffium 222 Hamburg_________Németország 202 Poz soiytrörzey__ _Szlovákia 186 ll e de Francé_______Franciaország 182 Gro ningen__ Hollandia 182 St ockholm________Svédország 173 Pr ága Csehország 171 FelsőBajorotszág Németország 168 Bécs ______Ausztria_____165 Da rmstadt________Németország 162 És zakkelet-Skócia NaffiBritannia 159 Bréma__________Németország 158 Hc wedstaden______Dánia_______153 He lsinkMJusimaa Finnország 153 Stuttgart Németország 152 Utrecht__________Hollandia 152 Sa lzburg Ausztria 149 Bolzano_________Olaszország 147 Az EU 20 leggyengébb régiója_____ Sz everozapaden_ Bulgária______29 Es zakkelet-Románia Románia______& Kö zép-Szeveren_____Bulgária______31 Kó zép-Juzsen______Bulgária 32 Dé lnyugat-Olténia Románia 37 Szeveiqjztochen_____Bulgária______38 Ju gpjztochen_______Bulgária ' 38 Dé lkelet-Románia____Románia______39 És zakMaffiaroiszág Maffianxszág 40 DélA/lunténia______Románia______40 És zaknyugtBománia _Románia _ 42 Eszak-Alfóld_______Maffianxszág 43 Dé t-Alfóld_________Maffia rotszág 44 Lubelskie______ Lenffielország 44 Po dkarpackie Lengyelország 44 DéFDunántúl______Maffiarország 45 Kö zépflománia Románia 45 Podlaskie________Lenffielország 47 Wa rminsko-Mazurskie Lerffielotszág Swietokrzyskie______Lenffielország 49 • AZ eu-Atlaghoz viszonyított gazdasági TEUESÍTMÉNY Kulturhazi éjszakák es nappalok programok Farsanggal, mesejátékkal és táncházzal csatlakozott Marcali művelődés A művelődési házak, közösségi terek 2007-ben kapcsolódtak be a Kulturális Örökség Napjai rendezvény- sorozatba, 2012-ben a Magyar Népművelők Egyesületének szervezésében Kultúrházak éjjel - nappal címmel vált önállóvá a programsorozat. Célja a művelődési házak és terek, valamint az abban folyó közösségi művelődés népszerűsítése, valamint, hogy felhívja a figyelmet a köz- művelődési terek nyitottságára, az intézmények és szervezetek sokszínűségére, a helyi társadalomban betöltött közösségépítő szerepére. Idén Balog Zoltán miniszter fővédnökségével az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a kezdeményezést, amelyhez csaknem 400 kultúrház több mint 1000 programmal csatlakozott a hétvégén. Köztük a marcali Kulturális Központ is. V. Szalai Erika, a kulturális központ igazgatója elmondta: az aktuális kulturális és múzeumi kiállítások mellett, melyeket, ezeken a napokon díjmentesen lehetett látogatni, saját és civil közösségek kezdeményezéseivel mutatta meg az intézmény Kultúrházak éjjel-nappal Marcaliban a kulturális terek fontosságát. Újszerű ötlettel jelentkezett a marcali 8700.hu civil közössége, hogy a gyerekek mellett a felnőtteknek is lehetőséget adjon a jelmezbe bújásra. A felnőtt farsang után, másnap a marcali Mesevarázs Óvónői Bábcsoport foglalta el a színháztermet: a Holle anyó című mesejátékuk teltházas estét hozott. Az éjszakai nyitva tartásról a Bag- las Néptánc Együttes és a Bojtár Népzenei Együttes gondoskodott, akik táncházas foglalkozáson tartották ébren az érdeklődést. ‘ ■ V. E. Fóliasátor akaposföi dolgozóknak SZÖVETKEZET 50 millió forintból 15 helybeli foglalkoztatására nyílt lehetősége a kaposfői szociális szövetkezetnek. - A szerződést március elején írjuk alá - mondta Sztanyi Tibor polgár- mester. - A munkások száraz- tészta készítéssel, zöldség-gyümölcstermesztéssel, fabrikett gyártással is foglalkoznak. A szövetkezethez tartozó kertészetben a burgonyától a csemege kukoricáig sok mindent termesztenek, s az idén 200 négyzetméteres fóliasátrat állítanak, amely az iskolai tankonyha alapanyag-ellátását segíti. ■ H. M. A SOMOGY MEGYEI ONLINE I ) ijy Nem tudta mii edédelien? Nem ludia hol? Válassza ki kedvenc ajánlatát... I HIRDETÉS Ünnepeljünk együtt! Élete nagy pillanatainak eseményeit névnap, születésnap, gyermekszületés, házasságkötés, házassági évforduló, baráti összejövetelek, osztálytalálkozó tudassa szeretteivel, barátaival, ismerőseivel a Somogyi Hírlapban! Jókívánságait most jelképes összegért adhatja fel! Nem kell mást tennie, csak felkeresni kaposvári ügyfélszolgálati irodánkat vagy az önhöz legközelebbi hirdetésfelvételi helyet. Üzenetét fotóval, vidám grafikával elkészítjük és már 3810 Ft-os ártól megjelentetjük. Ialkalmából & , Üzenetet feladhatja az ügyfélszolgálati irodánkban: 1 szeretettel . KapOSVál1, KOMráSSV U. 2/a Útiunk ^ MédiaPONT 1 q Bíró család jjgj] • További információért hívja a 82/528-113-as „r, 4,3*5cm telefonszámot 3810 ft