Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-26 / 48. szám
Az Oláh-csapatnak hazai pályán nem jött össze a játszmanyerés RÖPLABDA NB I. - NŐK: Ami összejött az első meccsen Gödöllőn, az nem sikerült Kaposváron: nem tudott szettet lopni hazai pályán az Oláh-csapat. Úgy tűnt, mintha túlságosan is meg lenne illetődve a házigazda kaposvári egylet nagy nevű ellenfelétől; főleg Cseng- eri Petra, Hackl Szilvia és Szak- máry Gréta - utóbbit a második szett végén már pihentette mestere - semlegesítése jelentett sokszor megoldhatatlan feladatot. Gyors labdameneteket láthattunk, miután a labda sokszor elakadt a gödöllői blokkban. A harmadik felvonásban aztán feltámadt a kaposvári egylet; főleg a csapatkapitány, Rák Rebeka jeleskedett, miközben a vendégek ekkor meglepően sokat rontottak. A hajrára sajnos elfogyott a lendület: hiába vezetett 20-19-re a kaposvári egylet, ezután már csak a vendégek tudtak pontokat szerezni. ■ A három győztes ütközetig tartó párharc harmadik felvonását Gödöllőn rendezik szerdán 18.30 órakor 1. MCM-DIAMANT KAPOSVÁRI EGYETEM-TEVA-GÖDÖLLŐI RC 0-3 (-11, -13, -20) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 100 néző. V.: Éri, Nagy L. 1. MCM-DIAMANT KAPOSVÁRI egyetem: Ihász D. (-), Rák (11), Récsei (3), Szívós I. (1), Pintér Zs. (5), Harmath (5). CSERE: Fáth (liberó), Pedradzini (5), Tobak (-). vezetőedző: Oláh János. TEVA-GÖDÖLLŐI RC: ErdŐS (2), Szakmáry (12), Hackl (12), Csengeri (14), Mester (5), Széles (8). csere: Lékó (liberó), Kriegel (4), Merkószki (1), Lutter (-). vezetőedző: Horváth András. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA. 1. JÁTSZMA: 0-2, 1-6, 2-8, 3-10, 8-16, 8-20, 11-25 (19 perc). 2. JÁTSZMA: 1-5, 2-8, 2-10, 5-16,9-20,13-25 (19 perc). 3. JÁTSZMA: 3-0, 5-3, 8-6, 10- 7,16-13,20-19,20-25 (21 perc). ■ Fenyő Gábor Két hetet töltött el a Kaposvári Rákóczi FC együttese Törökországban, ahol a somogyi játékosok öt felkészülési mérkőzésen is pályára léptek. Selymes Tibor, a kaposváriak vezetőedzője értékelte a mögöttük álló időszakot. Klein Péter- Az utolsó meccset leszámítva remek eredményeket értünk el, s ezekhez jó játék is társult- fogalmazott Selymes Tibor. - Mindegyik mérkőzésen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a pontos befejezések még hiányoznak. A Bohemias Praha legyőzése mindenképp pozitív eredmény. A Dinamó Batumi ellen nagyon sok lehetőséget puskáztuk el. Az utolsó mérkőzésen, a Targu Murestől bár kikaptunk, az első félidőben még döntetlen volt az állás és nem is játszottunk alárendelt szerepet.- Mi szerepelt a programban? Sikerült jobban megismerkednie a játékosokkal?- Sokat dolgoztunk, a fizikai állapot javításán és a taktika begyakorlásán. Azonban ennyi idő még nem elég ahhoz, hogy megismerjünk egy embert, ehhez sokszor még egy élet is kevés.- Két próbajátékos is csatlakozott a kerethez. Mi a véleménye róluk?- A tunéziai Moes nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit Illés János (balra) és Selymes Tibor is bízik a Kaposvár bent maradásában elvártam volna tőle, őt nem szerződtetjük. A kameruni Guy Roger viszont igazi egyéniség.- A fiatal Murai Márk két gólt is szerzett Antalyában.- Az edzőtábor elején nagyon jól dolgozott, aztán kicsit elfáradt. így nem is kapott any- nyi lehetőséget a meccseken. Elmondtam neki, amikor elér egy szintet ne álljon meg, s azon dolgozzon, hogy tovább fejlődjön.- Balázs Benjámin többször is a középpálya közepén kapott lehetőséget, s gólokat szerzett.- Ő már kész futballista, mentálisan is. Több poszton bevethető, a középpálya szélén és Egy csapatnyi légiós érkezett a Rákóczihoz- az nb i-ES tagságunk megőrzésének érdekében igencsak átalakulta keretünk -fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Illés János, a klub elnöke. - Kapusposztra Antal Botond és Jahic Safet érkezett. Három belső védőt igazoltunk, a belga Pierre Emanuel Mbemba-t, két franciát Issaga Diallo-t és Lebbihi Ba- dis-t Erre azért is szükség volt, mert Lucas és Bank István sérült, így elég bizonytalan volt ez a poszt. A baloldali védővel is erősödtünk, a kongói válogatott LandryMulemo szerződtetésével. A középpálya védekező szekciójába Guy Roger érkezett, aki reményeink szerint stabilizálja a játékot. Drogos Eirtulescu és Andrei Florean, valamint Ken Ella támadó középpályásként bevethető. Csatársorba az észt válogatott támadója Tarmo Kink érkezett, s a tervek szerint a zambiai válogatott Fwayo Tembo is Kaposvárra jön. Célfeladatot kell megoldanunk, s a szakmai stáb döntése alapján igazoltuk ezeket a játékosokat. a közepén egyaránt. Remélem, így folytatja.- Szerdán már tétmeccsen lépnek pályára a Videoton ellen, a Ligakupában. Mekkora hangsúlyt fektetnek erre a sorozatra?- A bajnokság a legfontosabb, ez természetes, de minden mérkőzésen számít az eredmény, így a Ligakupában is. KÉZILABDA jön a fradi! A kiütéses dunaújvárosi vereség után három nappal újra pályára lép a Siófok KC-Ga- lerius Fürdő, amely utolsó hazai meccsén szerdán 18 órakor a Ferencvárost fogadja. A találkozót a hétvégén rendezték volna, ám a Fradi március elején KEK-mér- kőzést játszik Viborgban. A siófokiaknak lenne mit feledtetniük, hiszen a hétvégén a házigazda újvárosiak a szezon legnagyobb különbségű győzelmét könyvelhették el a balatoni együttes ellen. - Sem a játék, sem az eredmény nem volt elfogadható - nyilatkozta akkor Vlagyimir Golovin edző. - Mindent megteszünk, hogy ezt a szégyenfoltot eltüntessük. Vélhetően nem a Fradi elleni meccsre gondolt: a fővárosi zöld-fehéreket még sohasem tudták legyőzni bajnokin, ráadásul Léránt kiújuló vállsérülése is csökkenti egy szoros meccs esélyét. Némi izgalmat az jelenthet, hogy a Fradi- j tói kölcsönbe érkezett játékosok milyen teljesítménnyel rukkolnak elő. Lukácsé érdekes, aki fiatal kora ellenére meglepően jól j teljesít; a siófoki együttes har- 1 madik legeredményesebb játékosa. ■ Keszthelyi Zoltán kézilabda mk Szerdán este a Magyar Kupa keretében csap össze a Csurgói KK és a Pick-Szeged csapata. A találkozó 18 órakor kezdődik a Dél-somogyi kisvárosban, a párharc tétje pedig a négyes kupadöntő. A csurgóiak tavaly ott voltak a négyes döntőben, ahol a Veszprém és a Szeged mögött a harmadik helyet szerezték meg. Most sokkal nehezebb a feladat. Amúgy két éve is hasonlóan alakult a párosítás; akkor hazai pályán a Csurgói KK alakulata két góllal győzni tudott, de a visszavágón ezt könnyedén ledolgozta a Ti- sza-parti együttes. A hétvégén mindkét csapat az EHF Kupa csoportkörében lépett pályára, s mindkettő győzelemmel hangolt a hétközi találkozóra. Míg a hazaiak a svéd Lugit verték, addig a Szeged Eperjesen nyert. Döntő lehet, hogy melyik társulat fáradt jobban, mivel nem igazán maradt idő a regenerálódásra. Az Imre Vilfnos vezette csurgói egylet mindenesetre azon van, hogy meglepje szegedi ellenfelét, azaz szeretnének előnyt kiharcolni a márciusban esedékes Tisza-parti visszavágóra. ■ Tóth Tihamér HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.30 Bányavakság Kiss István bérlet Stúdió bemutató www.csiky.hu HIRDETÉS___________________________ Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm rx .. in ntmetköiipémtranszftr I U U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 305.50 312.49 USD 222.00 229.49 CHF 250,50 257,99 ÉRVÉNYBEN: február 25. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY-ÉRTÉKESÍTÉS BAJNOKOKAT ÉS ARANYKOVÁCSOKAT KÖSZÖNTÖTTEK Díjátadó. Szita Károly és Gelencsér Attila (jobbról) köszönti Kajtán Olivér birkózót A hagyományoknak megfelelően a Munkácsy Mihály Gimnáziumban köszöntötték a 2012/2013-as tanév kaposvári bdiákolimpiai bajnokait és korosztályos ob-aranyérmeseit. A kaposvári díjátadó gálán négy híján kétszáz (!) bajnokot és 34 aranykovácsot köszöntöttek. Országos és diákolimpiái bajnokok. Atlétika: Bajnok Eszter. Birkózás: Kajtán Olivér. Judo: Buzsáki Bálint, Jártás Levente. Sí: Csima Laura. Úszás: Bognár Nóra, Harsányi Dorottya, Király Eszter, Stadler Csenge. Uszonyos úszás: Bognár Nóra, Harsányi Dorottya, Király Eszter, Stadler Csenge, Fazekas András, Pacskó Dávid, Varga Erik. Diákolimpiái bajnokok. Atlétika: Gyurka Borbála. Judo: Demeter Bendegúz, Vida Máté. Fallabda: Szerencsés Debóra. Kajak-kenu: Nemes Dániel, Szuh Levente. Kosárlabda: A KE Gyakorló gimnázium V-VI. korcsoportos B33-as fiú kosárlabda-csapata (Benke Szilárd, Varga Péter, Varga Botond, Dross Bálint). Lábtenisz: A Munkácsy Mihály Gimnázium V-VI. korcsoportos leány lábtenisz- csapata (Fáth Kinga, Körösi Evelin, Pónya Viktória). Kispályás teremlabdarúgás: Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola V-VI. korcsoportos fiú kispályás teremlabdarúgó-csapata (Babai Norbert, Fazekas Balázs, Horváth Milán, Kollár Szilárd, Kuti Krisztián, Kuti Márk, Orosz Gergely, Szabó Roland, Váltó Dávid). Röplabda: A kaposvári IV. korcsoportos fiú röplabdacsapat (Borsi Dániel, Farkas Bence, Hanga Bence, Hanga Márton, Kiss Máté, Kulcsár Adrián, Kummer Barnabás, Lassú Ádám, Ratkóczi Dániel, Tóth Ádám) és a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola VI. korcsoportos fiú röplabdacsapata: Gergye Roland, Bosnyák Dominik, Csupor Bence, Fejes Patrik, Hegedűs Balázs, Horváth Norbert, Nagy Gábor, Szabó Máté, Vajda Tamás, Csutorás Levente). Sakk: Dankházi András. Tenisz: Kotormán Ákos, Szabó Márton. Tájékozódási futás: Kishanti Petra. Úszás: Pataki Fanni, Varga Krisztina, Stier Lilla, Tomozi Zsófia. Uszonyos úszás: Varga Krisztina, Gréczi Martin, Pamuki Dávid. Országos bajnokok. Atlétika: Székács Máté, valamint az MG Produkt Favorit AC serdülő fiú hármasugró csapata (Csizmadia Gábor, Pap Kristóf, Sándor Kristóf, Sípos Attila). Birkózás: Rézműves Patrik. Judo: Kordély Péter, Boros Bence, valamint a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola ifjúsági leány judócsapata (Argai Angéla, Forrai Vanessza, Kárpáti Emese, Kiss Krisztina, Galambos Krtty, Galambos Ramóna, Nádasdi üli, Németh Krisztina), továbbá a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola ifjúsági és serdülő fiú judócsapata (Altman Patrik, Balázs-Piri Dániel, Bor Levente, Fábos Kristóf, Galambos Milán, Hochecker Balázs, Hxhecker Márton, Huszár Martin, Huszár Máté, Kozma Ákos, Naji Dávid, Ziegenheim András, Elek Richárd, Karina András, Karsai Dávid, Dóri Dominik, Pálfi Árpád, Kovács Attila). íjászat: Belme Szabolcs. Látványtánc: Szerb Kata, Szombathelyi Zsófia, Fülöp Kitti Mariann, Nagy Nikoletta, Bakó Sára, Halmóczki Lili, valamint a Team Kaposvár SK junior ,B" csapata (Szikra Flóra, Zakariás Dorka, Szerafin Luca, Lepénye Zsófia, Orbán Matilda, Hodics Petra, Bőrócz Réka, Meiszterics Júlia, Csádi Bence), az Ametiszt TSE junior ,B" csapata (Bognár Alexandra, Bogyó Tamara, Bauer Dorottya, Cseh Vivien, Jóbi Ákos, Keszler Zoltán, Nagy Lilla, Nichter Tamás, Szabó Imola, Kiss Adél, Simonyi Nikolett, Tihanyi Vivien, Váradi Zsanett) és az Ametiszt TSE gyermek csapata (Ángyán Virág, Bőrner Sissy, Balogh Fanni, Cser- ván Emília, Faludy Petra, Ferstek Nóra, Horváth Dóra, Jeges Jázmin, Kiss Petra, Petter Daniella, Somogyi Kitti, Juhász Petra, Réth Dominika, Simonyi Zsófia, Szabó Johanna, Varga Eszter), Lovastoma: A Lovasakadémia SC gyermek csapata (Fehér Viktória, Szabó Kitti, Kovács Hanna, Jezerniczky Petra, Porcsa Lenke, Cseh Kornélia). Ökölvívás: Harangozó Nikolett, Somogyi Rebeka, Szótól Fanni, Nagy Patrik, Mislai Kristóf, Petrovics Mátyás, Bogdán Krisztián. Ritmikus gimnasztika: Futó Anna, Futó Dóra, Márvai Csenge, Murányi Anna. Úszás: Ham- lin Dorothy, Kardos Dániel, Lengyeltóti Bence. Uszonyos úszás: Barabás Réka, Bizvurm Csenge, Hamlin Dorothy, Seszták Zsófia, Matesz Viktória, Kovács Barna, Károly Zalán, Harsányi Mátyás, Torma Benjámin, Kakukk Keve, Lengyeltóti Bence, Stadler Bálint, Stéger Simon, Szabó Péter, Lengyeltóti István, Kováts Domonkos, Tóth Ádám, Stadler Bence, Semostyán Róbert, Tanai Gergő, Versenytánc: Kovács Eszter, Czakó Rebeka, Szabó Robin. A felkészítők. Atlétika: Dovigyel Csaba. Birkózás: Takács László, Kajtán László. Judo: Böröcz Zsolt, Kéki Márton. Fallabda: Szerencsés József, íjászat: Belme Lajos. Kajak-kenu: Faludy András. Kosárlabda: Dross Zoltán. Lábtenisz: Pál Tamás. Kispályás teremlabdarúgás: Rédling Géza. Látványtánc: Balázs Barbara, Balázs Hajnalka, Jeges- né Hornyák Hajnalka, Békési Zsanett Lovastoma: Villányi Krisztina. Ökölvívás: Vajmi Csaba, Kiss Béla. Ritmikus gimnasztika: Békési Zsanett, Balogh Orsolya. Röplabda: Biki Mária, Kovács Balázs, Zarka Péter. Sakk: Pintér József. Sí: Végi Zoltán. Tájékozódási futás: Galambos Erika, Lukács Sándor. Tenisz: Harmath Frigyes, Tóth Péter. Úszás: ifjabb Kovácsné Csizmadia Beáta, ifjabb Kovács László, Kovács László, Hajdú Sándor, Makatics Péter. Uszonyos úszás: ifjabb Kovácsné Csizmadia Beáta, ifjabb Kovács László, Kovács László, Hajdú Sándor, Makatics Péter, Csutorás József. ■ Fenyő Gábor Az év diáksportolói Hagyomány, hogy megválasztják Kaposváron az év diáksportolóit. A díjátadó gálán a leányoknál Bajnok Eszter atlétát (Munkácsy Mihály Gimnázium - MG Produkt Favorit AC, a felkészítője Dovigyel Csaba), a fiúknál Kajtán Olivér birkózót (Munkácsy Mihály Gimnázium - Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, a felkészítője Takács László és Kajtán László), míg a csapatoknál az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola V-VI. korcsoportos kispályás teremlabdarúgó-együttesét (a felkészítőjük Rédling Géza) szólították. v - | . . jg|| \ i '0 pl rn ^ i - | íf ; 6 * 5 l'y-' ' l- I 112 2014. FEBRUÁR 26., SZERDA..................................................... ....................... I A legjobb női rópisek. Hétfőn este a Gödöllő elleni találkozón köszöntötték az 1. MCM-Diamant Kapós- I ■■ ^ ^ ^ vári Egyetem két kiválóságát, Harmath Zsófiát (képünkön) és Récsei Ágnest abból az alkalomból, hogy I őket választották meg 2013 legjobb somogyi felnőtt, illetve utánpótláskorú női röplabdázójának I Hasznos volt a török túra labdarúgás Szerdán már tétmeccsen lépnek pályára a kaposváriak Szerdán este a Magyar Kupában fogadja a Csurgó a szegedi egyletet