Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-22 / 45. szám
2014. FEBRUÁR 22., SZOMBAT SPORT 15 elismerés Megyénk sportolói tavaly is kiemelkedő eredményeket értek el a hazai és nemzetközi versenyeken. Á díjazottakról a szakszövetségi jelölések alapján szavazott a bírálóbizottság 2013 LEGJOBB SOMOGYI SPORTOLÓI Huszonnyolcadik alkalommal köszöntötték és díjazták a Kapós Hotel kristálytermében az év legjobb somogyi sportolóit. A különböző kategóriák és külön- díjak nyertesei, valamint helyezettjei pénteken este a Somogy Legjobb Sportolói 2013 Gálaesten vehették át elismerésüket. Kun Zoltán A gálavacsora kezdetén a jelenlévők egy perces néma felállással adóztak az 59 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Skoda László emlékének, aki hosszú évekig volt a Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség, majd napjainkig a Fogyatékkal élők Somogy Megyei Sportszövetségének főtitkára. Az Év somogyi sportolói választás a felnőtt és az utánpótlás kategóriákban a már megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Az elmúlt év decemberében a kiírók felhívással fordultak a megyei sportszövetségekhez, a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetségéhez, valamint a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Sport Irodájához, hogy tegyenek javaslatot „Somogy Megye Legjobb Felnőtt és Utánpótlás Sportolói és Csapatai”, valamint a speciális fejlesztésben részt vevők kitüntető címei odaítélésére. A beérkezett javaslatokat a Somogy Megyei Sportszövetség elnökségének tagjaiból, a Somogyi Hírlap, a Somogy Sportja hetilap képviselőjéből, valamint külső szakértőkből álló bizottság bírálta el. A négy egyéni és két csapat kategóriában kiélezett küzdelemben dőltek el a helyezések, illetve különdíjat vehetett át a legjobb eredményt elérő fogyatékkal élő sportoló is. Kategóriánként több, szinte azonos eredményességű sportoló teljesítményét kellett rangsorolnia a Bíráló Bizottságnak. Jól mutatja a mezőny kiegyensúlyozottságát, hogy a helyezetteken kívül, minden kategóriában számos sportoló kapott még szavazatot. Az „Év sportolója” választásnak szép hagyományai vannak Somogybán. A választás és a díjazás mai formáinak alapjai a ’80-as évek közepén alakultak ki, az idei választás huszonhatoBajnok Eszter (balra) tavalyi eredményei alapján a diák leányok kategóriában lett az első helyezett Speciális díjazottak A speciális fejlesztésben résztvevők díjazása során a speciálisfejlesztésben résztvevők közül díjat kapott: markotány Márk, a kaposvári Bárczi DSE sportolója, műkorcsolyázó. Edzője: Babochay Edit. Az edzőnő díját az iskola testnevelő tanára, Szőke Andrea vette át. egészen kiváló eredményekkel büszkélkedhettek az intézmény sportolói a 2013-as esztendőben. A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ versenyzői egy arany- és egy bronzérmet, és még több előkelő helyezést szereztek a Dél-Koreában megrendezett speciális téli világjátékokon. a legnagyobb sikert Markotány Márk érte el, aki újoncként első lett a műkorcsolyázók mezőnyében Különdíjasok A Somogy Megyei Sportszövetség 2010-ben különdíjasat alapított. AZ ÉV SPORTVEZETŐJE DÍJ 2014. évi díjazottja Barcs város sport- referense, Horváth Gábor, aki harminc éve szervezi, irányítja, segíti a város sportéletét. AZ ÉV MECÉNÁSA DÍJ 2014. évi díjazottja a kaposvári Fino-Fo- od Kft. A férfi röplabdacsapat 2010 ősze óta viseli a Fino nevét, az együttes azóta három bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget szerzett. az ÉLETMŰDÍJ 2014. évi díjazottja Harmath Gyula teniszezőként kiváló eredményeket ért el, kilenc magyar főiskolai bajnoki címet szerzett. A fonyódi gimnázium testnevelő tanára volt 2002-es nyugdíjazásáig. A gimnázium sportkörét 1964-ben alapították, melynek nyugdíjba vonulásáig tanár elnöke volt. A felnőtt nőknél Gyenesei Leila, a felnőtt férfiaknál Dudás Dániel, a felnőttcsapat kategóriában a Csurgói KK lett az első felnőtt NŐK: 1. Gyenesei Leila, a Kaposvári Építők AC öttusázója, edző: Ács Lajosné, 2. Körösi Evelin, a Kaposvári Lábtenisz SE lábteniszezője, edzői: Pál Tamás és Báli Balázs. 3. Kovács Zsófia, a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE uszonyosúszója és vízimentője, edzői: Kovács László, Hajdú Sándor. EBBEN A KATEGÓRIÁBAN Szavazatot kapott mégHavanecz Bianka sakkozó, Kárpáti Emese cselgáncs-versenyző (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola), Kárpáti Kitti ritmikus gimnaszti- kázó és látványtánc-versenyző (Crystal SC Kaposvár), Mármarosi Henrietta karate-versenyző (Siófok és Környéke SE). FELNŐTT FÉRFIAK: 1. Dudás Dániel, a Kaposvári Cápák SE úszója, edzői: ifjabb Kovács László és Csutorás József, 2. Hendlein Roland, a Kaposvári Kosárlabda Klub NB I./A csoportos csapatának válogatott játékosa, edzői: Fekete Ádám, Eilipovics Gordon, 3. Bo- zsó Zoltán, az MG Produkt Kaposvári AC triatlonistája, edző: Hajdú Sándor. EBBEN A KATEGÓRIÁBAN Szavazatot kapott még Demeter Bendegúz cselgáncs-versenyző (Kaposvári Nehézatlétikai SE), Geiger András röplabdázó (Fino Kaposvár SE), Szabó Márk atléta (Favorit AC Kaposvár). felnőtt csapat: 1. a Csurgói KK férfikézilabda-csapata (Alberto Aguirreza- balaga Garda, Balogh Péter, Borsos Tamás, Gazdag Tibor, Grebenár Gábor, Herbert Gábor, Kovacsics Péter, Lele Ákos, Nagy Máté, Oláh Gábor, Or- szágh Ádám, Pallag Péter, Pordán Bálint, Barys Puhovszkij, Kosta Savic, Szöllősi Szabolcs, Vadkerti Gábriel, Pi- otr Wyszomirski, vezetőedző: Imre Vilmos), 2. a Balatonföldvári Spartacus vitorlás egylet Majthényi Szabolcs, Domokos András összetételű repülőhol- landis párosa, edző: Erdélyi Béla, 3. a Fino Kaposvár SE férfi röplabdacsapata (Bozóki Bence, Dávid Csanád, Deák Márk, Dömötör Lajos, Geiger András, Gergye Roland, Laszczik Iván, Lesz- nyik Károly, Magyar Bálint, Juhász Péter, Kovács Zoltán, Posztós Bendegúz, Schulcz István, Vajda Tamás, vezetőedző: Demeter György). EBBEN A KATEGÓRIÁBAN Szavazatot kapott még a Kaposvári Kosárlabda Klub NB I A-csoportos férfi együttese és a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es férfi együttese. dik a sorban. 1990-től a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és a Somogyi Hírlap főszerkesztője a kiírója a címeknek, díjaknak. Évekig a Megyei Sportbálon történt a díjak átadása, immár kilencedik esztendeje pedig Gálaest, gálavacsora keretében. Az előző évek sikere, pozitív visszhangja alapján döntöttek a szervezők e lebonyolítási forma megtartása mellett. Ismét itt köszönthettük a megye legjobb diáksportolóit és felkészítőiket is. Az elmúlt években a Somogy Megyei Diáksport Szövetség önálló ünnepség keretén belül jutalmazta meg az arra érdemeseket, ám idén is újra együtt tartották a díjátadást. A kiírók és a Bíráló Bizottság ezúton is szeretné megköszönni a sportolók egyesületeinek, az őket felkészítő szakembereknek, a szponzoroknak és természetesen a szülőknek, családtagoknak azt az áldozatvállalást, támogatást és munkát, amelyek nélkülözhetetlen részei az eredményeknek. AZ UTÁNPÓTLÁS KATEGÓRIA DÍJAZOTTJAI, LEÁNYOK: 1. Varga Krisztina, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE uszonyos és búvárúszója, edzők: Kovács László és Hajdú Sándor, 2. Csima Laura, az Alpok-Adria SE alpesi sízője és a Kaposvári Vízügyi SC kajakosa, edzői: Vági Zoltán, Faludy András, 3. Tóth Alexandra, a Siófok és Környéke SE karate-versenyzője, edzők: Kálóczi József, Tamás László. EBBEN A KATEGÓRIÁBAN SZAVAZATOT kapott MÉG: Banicz Vivien ökölvívó, Ring SC Kaposvár, Haszon Kamilla Sára sakkozó, Schneider Éva kézilabdázó, Siófok KC-Galerius Fürdő, Murányi Anna ritmikus gimnasz- tikázó, Lovas Akadémia SC Kaposvár - Nagyatádi RGSE. fiúk: 1. Ifjabb Berta József, a Kaposvári Vízilabda Klub vízilabdázója, edzői: Dávid Burbu- ran, Fekete Szilveszter, Berta József, 2. Lizák Richárd, a Siófok és Környéke SE karate-versenyzője, edző: Kálóczi József, Tamás László), 3. Harsányi Ádám, a Kaposvári Lábtenisz SE sportolója, edzői: Pál Tamás, Báli Balázs. EBBEN A KATEGÓRIÁBAN SZAVAZATOT KAPOTT MÉG: Benke Szilárd kosárlabdázó, Kaposvári Kosárlabda Klub, Gergye Roland röplabdázó, Fino Kaposvár SE, Pamuki Dávid uszonyosúszó, Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE, Székács Máté atléta, Favorit AC Kaposvár. csapat: 1. a kaposvári Sport- központ és Sportiskola ifjúsági fiú cselgáncs csapata (Alt- man Patrik, Balázs-Piri Dániel, Bor Levente, Boros Bence, Bu- zsáki Bálint, Fábos Kristóf, Galambos Milán, Hochecker Balázs, Hochecker Márton, Huszár Martin, Huszár Máté, Kor- dély Péter, Kozma Ákos, Naji Dávid, edzők: Böröcz Zsolt és Ké- ki Márton), 2. A Balatonboglá- ri TC gyermek fiú teniszcsapata (Kis Balázs Rafael, Dulganov Richárd, Hornung Iván, edzők: ifjabb Fekete Rudolf, Szabóné Pa- szér Éva), 3. a Siófok KC Galeri- us-Fürdő NB I-es utánpótlás női kézilabdacsapata (Schmidt Nikolett, Schneider Éva, Somogyi Nóra, Bozsovics Rita, Biber Zita, Polics Tímea, Csendes Szabina, Lanczki Zsófia Eszter, Gróf Réka, Varga Rita, Raffael Aranka, Mihályi Fanni, Scheffer Zsanett, Termány Rita, Karsai Anna, Erdős Diána, Raffael Bianka, Jenes- ki Beatrix, Körösztös Barbara, Tüske Eszter, Réti Virág Erzsébet, Jakab Jozefina, Lázár Flóra, Bárczi Laura, Wemitzer Szintia, Fehérvári Nikoletta, Blahó Renáta, Brettner Zsófia Dorina, Molnár Viktória, Lobicz Bianka, Kovács Fanny, Nagy Éva, Fekete Judit, edző: Zámbó Tibor). EBBEN A KATEGÓRIÁBAN SZAVAZATOT KAPOTT MÉG: a Balatonföldvári Spartacus VE vitorlázó párosa, Gyapjas Zsombor és Ziegler Kristóf, a Kaposvári KK serdülő fiú kosárlabdacsapata, Kaposvári Középület-kivitelező Ádorján SE fiú utánpótlás csapata, Marcali VSzSE sakk csapata. A sportgála támogatói főtámogatók: 1. Magyar.Cukor Manufaktúra Kft., Kaposvár HagerKft., Kaposvár; Németh Autóközlekedési Kft., Kaposvár; OTP Bank Nyrt. Dél- Dunántúli Régió, Pécs; Sefag Erdészeti és Faipari Zrt., Kaposvár, támogatók: Aranyhíd Balatonátúszó SK; Centrál Press Nyomda, Kaposvár; CIFA Kft., Szenna; Fi- no-FoodKft., Kaposvár; Juglans Hungária Kft., Lengyeltóti; K&H Biztosító ZRT., Kaposvár Kapos- plast Kft., Kaposvár Kaposvári Nyomda Kft.; Kométa '99 Zrt., Kaposvár Öreglaki Vadfeldolgozó Kft.; Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség. Díjátadók A díjakat Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a MOB tagja, Ficsór János, a Somogyi Hírlap kiadóvezető-főszerkesztője, Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Sportszövetség elnöke, Orosz Ferenc ügyvezető, Kör- mendiné Hajdú Gyöngyi, a Somogy Megyei Diűáksport Szövetség elnök-asszonya adta át. A sportgála menüje Csirkemell baconbe göngyölve, steak salátával, steak burgonyával. Desszertként nutel- la sütemény. Sportgála. Az ünnepélyes alkalom arra is lehetőséget adott, hogy a sportágak képviselői (képünkön Bozsó Zoltán) visszatekintsenek az elmúlt évi történésekre A diáksport kategória 2013. évi díjazottjai LEÁNYOK: 1. Bajnok Eszter, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium atlétája, edző: Dovigyel Csaba, 2. Stadler Csenge, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, úszója, uszonyos úszója, edzői: Kovács László és Hajdú Sándor, 3. Csák Virág, a siófoki Vak Bottyán iskola atlétája, triatlonistája, edző: Csák Tamás. fiúk: 1. Fazekas András, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola uszonyos úszója, edzői Kovács László és Hajdú Sándor, 2. Erdős Martin, Barcs, Dráva-völgye Szakképző iskola karatéká- ja, edző: Erdős Zoltán, 3. Buzsáki Bálint, a kaposvári Eötvös Loránd Középiskola ju- dósa, edzők: Kéki Márton és Böröcz Zsolt csapat 1. a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola fiú röplabdacsapata (Gergye Roland, Bosnyák Dominik, Csupor Bence, Fejes Patrik, Hegedűs Balázs, Horváth Norbert, Nagy Gábor, Szabó Máté, Vajda Tamás, Csutorás Levente, edző, testnevelő: Biki Mária), 2. a balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola leány kézilabdacsapata (Bozsok Dóra, Dávid Sarolta, Dávid Viktória, Hegyi Mirjam, Kadlicsek Zea, Komáromi Rebeka, Molnár Adrienn, Schmal Gabriella, Schmal Henrietta Júlia, Szappanos Anna, Toldi Luca, edző: Kocsis Géza), 3. a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium úszócsapata (Pataki Fanni, Varga Krisztina, Tomozi Zsófia, Stier Lilla, edzők: Kovács László, Hajdú Sándor, ifjabb Kovács László). j