Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-01 / 27. szám
2014. FEBRUÁR 1„ SZOMBAT 5 Dracula ajánlólevelével Hollywoodba színészsors Az egykori kaposvári egyetemista, Bányai Miklós útját Demi Moore menedzsere egyengeti Bányai Miklós élvezi a kaliforniai életet, s készül a castingszezonra, hátha ismét megtalálja egy főszerep A Kaposvári Egyetem színész szakán elsőként végzettek a szakmában maradtak Ki tudja, ha nincs 17 éves korában az a baleset, a szo- csi téli olimpiára készülne az egykori síbajnok. így viszont a világ másik felén, Hollywoodban készül hasonlóan feledhetetlent alkotni, mint egy ötkarikás érem. Vas András Kevesen gondolnák, hogy a tavaly októberben az Egyesült Államokban képernyőre került Dracula-sorozat főszereplői között nemcsak Golden Globe-dí- jas - Jonathan Rhys Meyers -, hanem hatszoros síbajnok is akad. Esetleg szállodai recepciós. Vagy pék. De mindenképpen egy egykori kaposvári egyetemista. A stáblistán másodikként, rögtön a főszereplő után...- A sorozatot tavaly télen Budapesten forgatták, s hazai cas- ting directorok meghívtak a nyílt meghallgatásra - eleveníti fel a kezdeteket Bányai Miklós, aki 2006-ban, a Kaposvári Egyetem első színészévfolyamában végzett Babarczy László osztályában. - Felvettek egy csomó jelenetet, aztán az anyagot kiküldték a tengerentúlra, ahol szépen végignézte minden fontos ember, végül a rendező kimondta a végső szót. Nekem kicsit hosszúnak tűnt a várakozási idő, ilyen értelemben ez volt a leghúzósabb része a castingnak. Alapvetően izgulós fajta vagyok, de a felvételeknél valamiért elképesztően nyugodt voltam, s éreztem, jól sikerültek. A forgatás pedig? Felkészült, profi stáb, türelmes és lehet, hogy meglepő, de vicces rendezők, s egy tényleg nagyszabású produkció. Azt hiszem, ez lehet minden színész álma... És vélhetően végleg begyógyította a régi sebeket. Bányai Miklós 17 éves koráig hatszoros utánpótlás-síbajnokként a havas lejtők világában képzelte el életét, ám egy baleset után leszámolt a sportkarrierrel. A hirtelen sokkot a színház oldotta, egyre gyakrabban látogatott el valamelyik teátrumba - a fővárosi Katona, a Krétakör és Pintér Béla Társulata előadásai fogták meg a legjobban -, s végül úgy döntött, kipróbálná magát a világot jelentő deszkákon. Jelentkezett hát a Kaposvári Egyetem tíz éve szeptemberben úgy néztek rájuk, mintha az űrből jöttek volna, s ha nem is asztronautának, de mindenképpen úttörőnek számítottak, hiszen ők voltak az első színészhallgatók a Kaposvári Egyetemen, ahol a 2003-04-es tanévben indult - a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett az országban másodikként - a színművészképzés. Az első évfolyamon tizennyolcán kezdték meg tanulmányaikat a Csiky Gergely Színház akkori igazgatója, Babarczy László osztályában, s bár sokan ta- máskodtak, az évente immár dupla annyi végzős színész talál-e majd munkát magának, ha néhányon kisebb kitérőkkel is, de mindannyian megragadtak a szakmában. bányai Miklóshoz hasonlóan ketten dolgoznak külföldön: Kovács Mimi a diplomázás után a Pécsi Nemzeti Színházba szerződött, jelenleg Angliában gyerekekkel foglalkozik, míg a pályáját Kaposváron kezdő Valcz Péter egy KoMa Társulatos kitérő után most egy németországi színház szerződtetett művésze és rendezője. Kaposvárra szerződött az egyetem befejezése után Vékes Csaba is, aki a csikys évek után a KoMa vezetőjeként dolgozott, majd létrehozott egy filmes céget, mely többek között forgatókönyveket ír. Patocskai Katalin is a Csikyben kezdte, majd ő is a KoMában folytatta, jelenleg szabadúszó. Nagy Ilonát is a kaposvári teátrumban ismerte mega nagyérdemű, ám a kismamaévek után már nem tért vissza a somogyi megyeszékhelyre, s ő is szabadúszóként dolgozik, ahogyan a profiként szintén a Csikyben debütáló, majd némi kitérő után manapság szintén szabadúszó Sípos Eszter is. Krékics Péter már a kezdetekkor sem kötelezte el magát egyetlen színházhoz, ahogy Szirmay Melinda sem, előbbi reklámfilmekben szerepelt, emellett a médiában is dolgozik. Dobra Mária és Horváth Illés a veszprémi Petőfi színházhoz szerződtek, előbbi a mai napiga bakonyi város társulatának tagja, utóbbi a Pesti Magyar Színház művésze immár. Pál András és Szabó Vera karrierje Pécsett indult, előbbi aztán a Pesti Magyar Színházba szerződött - s megválasztották a POSZT legjobb 30 év alatti színészének is -, utóbbi a KoMában folytatta, jelenleg szabadúszó. egy négyfős csoport együtt maradta diplomázás után, s mindannyian a Nyíregyházi Móricz színházművészei lettek. Feliinger Domokos és Fridrik Noémi ma is a Nyírségben lép nap mint nap a világot jelentő deszkákra, Losonczi Kata a Pesti Magyar Színházba szerződött, míg Olt Tamás manapság a debreceni Csokonai színházban játszik, emellett darabokat ír és rendez. Mészáros András karrierje a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban indult, majd a fővárosba szerződött, előbb a Centrál, majd pedig a Thália színházban tagja lett. akkor induló színész szakára, s három évvel később már színművésznek mondhatta magát.- Mi voltunk az úttörők, velünk alakították ki a rendszert - meséli -, másfél tucat tudásra szomjazó ifjú színészpalánta Kaposváron. A végzés után szétspriccelt a társaság, de sokakat láttam játszani, vagy hallottam, hogyan teljesítenek. A kapcsolatot nem igazán tartom senkivel, néha, ha úgy alakul azért összefutok valakivel. A lazább kapcsolatban vélhetően közrejátszik, hogy míg az osztályból többen is ugyanahhoz a társulathoz szerződtek, ő egyedüliként került Egerbe.- Eleve oda készültem, ugyanis szerettem volna együtt dolgozni Zsótér Sándorral - teszi hozzá -, ráadásul kifejezetten jó csapatba kerültem. Társulatnál idehaza másutt nem is állt szerződésben - Egerben négy évadott játszott -, persze munkát sok helyen vállalt. Hazai és külföldi reklámokban szerepelt, kipróbálta magát kísérleti és vizsgafilmekben, a Marslakók-sorozatban is eljátszhatott egy karaktert, az egyik hazai tehetségkutató műsor riportereként is dolgozott. Közben járta a világot. Mexikóban, ahová egy nyaraláson megismert lány miatt utazott, szállodai recepciósként és pékként dolgozott, hogy eltartsa magát, nehogy a lány azt higy- gye, rá akar akaszkodni. Aztán, mire felvette volna vele a kapcsolatot, a lány elköltözött. Mégsem tért haza, New York felé vette az irányt: egy újabb szerelem, és egy színészbarát miatt költözött a Nagy Almába. Majd Los Angelesbe.- Először látogatóba érkeztem Kaliforniába - mondja -, aztán egyre inkább felerősödött az érzés: itt szeretnék élni. Ebben komoly segítséget jelent az Ol-es vízum, melyet az ismert külföldiek kaphatnak meg, s mellyel legálisan dolgozhat. A Draculának köszönhetően kapta meg. Ahogy a szerződését is az egyik legkomolyabb hollywoodi ügynökséghez, mely olyan sztárok útját egyengeti, mint Demi Moore, Ashton Kutcher, Lucy Liu vagy Naomi Watts.- Ez óriási előny, hiszen egy komoly menedzsmenttel a háta mögött másként néznek az emberre - magyarázza. - Ez nem azt jelenti, az egyetlen célom, hogy én is hozzájuk hasonló sztár legyek, sokkal inkább a tapasztalatszerzés. Egyelőre keresem az utam, s remélem, minél több szerepet kapok. Ha valamilyen nagy hollywoodi produkcióban, nagyon fogok örülni. Ilyen lehetőség lehet a világhírű magyar fotós, Róbert Capa életéről szóló film is, igaz, a cas- ting néhány héttel Bányai Miklós LA-be érkezése előtt lezárult. Ám a forgatás még nem kezdődött el, így akár...- Az igazi castingszezon még nem kezdődött el - jegyzi meg -, hamarosan sokkal jobban átlátom a lehetőségeimet. De nemcsak emiatt vagyok itt. Egyszerűen élvezem az itteni életet. A hegyen lakom, örülök, amikor látom reggel, hogy süt a nap, s amikor elindulok a városba a kanyonban autózva, a tengert nézhetem. Általában távol tartom magam a pezsgéstől, otthon is, és itt sincs ez másként. Annak kifejezetten örülök, hogy eltávolodtam attól az állandó nyomástól, stressztől, a hajszától, a pénznélküliségtől, amiben otthon éltem. Ha érkezik egy szerep, biztosan kevésbé lesznek nyugodtak a mindennapjaim. Ezek után nem csoda, hogy itthonról csak a budapesti séták, a megszokott helyek, a barátok és a család hiányzik számára. Nem úgy az ételek, a magyaros ízek, ugyanis vegetáriánusként Kaliforniát igazi mennyországnak érzi.- Anyukám anno Mexikóban meglátogatott, s akkor azt mondta, megérti, mit és miért csinálok - meséli -, édesapám azt nem látta, hogyan éltem ott, s most kezdi összerakni rólam a képet. A testvéreim már voltak nálam, látták, hogy boldog vagyok, s nekik ez a legfontosabb. A vízumom lejártáig biztosan maradok, hogy utána mi lesz? Tényleg nem tudom. De otthon egyre szűkebbek a lehetőségek, nincs tér a valódi, értelmes munkára. Akadnak persze helyek, melyek kivételnek mondhatók, jól tartják magukat, igazi műhelyek. Viszont általánosságban a színészek, az egész színházi szakma megbecsülése nagyon lent van: nemcsak az anyagi, de szellemi elismertség is hiányzik... Támogatás fejében hazaváija egyetemistáit Kaposvár bursa hungarica Tizennégy év alatt 270 millió forint ösztöndíjat kaptak a hallgatók tanulmányaikhoz Tízmilliót csalt ki ügyfeleitől a zalakarosi férfi ► Folytatás az 1. oldalról Révész Tamara és Dalma egy testvérpár a közül a 160 diák közül, akiket az idén is támogat Bursa Hungarica ösztöndíjjal Kaposvár. Dalma már negyed éves a Pécsi Tudomány- egyetemen, s az idén harmadjára kapta meg az ösztöndíjat, húga Tamara a Kaposvári Egyetem első éves hallgatója, így első alkalommal pályázott sikeresen az ösztöndíjra. Igaz, már a negyedikes középiskolásoknak is van lehetőségük pályázni és nyerni Bursa ösztöndíjat, ahogy erre a pénteki ünnepélyes átadáson Szita Károly polgármester is felhívta a figyelmet. - 2000-ben indult ez a program - mondta az átadáson Szita Károly. - Azóta összesen 3760 egyetemistának nyújtottunk segítséget 270 millió forint értékben. Az idén 11 millió forintnyi támogatást kap 160 kaposvári egyetemista és főiskolás. Az ösztöndíj összege az idén háromezer és tízezer forint között mozog havonta személyenként. A polgármester nem rejtette véka alá azt sem, hogy ennek a városnak szüksége van az egyetemista fiatalok tudására, kreativitására és lendületére. - Annak reményében is támogatjuk tanulmányaikat - mondta -, hogy függetlenül attól, hol taTe is ennyit kaptál? Nagy öröm a fiataloknak a támogatás, így tanulhatnak nulnak, diplomájuk megszerzése után hazajönnek, mert Önök nélkül nem tudunk egyről kettőre jutni. A kaposvári egyetemisták és főiskolások a Bursa ösztöndíjon kívül pályázhatnak még a Kaposvár számít rád ösztöndíjra valamint albérleti támogatásra is. Előbbi havi huszonötezer forint és azok kaphatják, akik már eltökélték, hogy kaposvári munkahelyet választanak majd. Az eddig ilyen ösztöndíjban részesülők 90 százaléka valóban a városban helyezkedett el. Albérleti támogatást pedig több mint száz hallgatónak biztosít az idén Kaposvár. ■ Márkus Kata vád Nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és műs bűncselekmények miatt emelt vádat egy zalakarosi férfi ellen a kaposvári ügyészség. A vádlott korábban egyéni vállalkozóként dolgozott, 2010 őszétől nem végzett valós tevékenységet. Nehéz anyagi helyzetbe került, tartozásokat halmozott fel. Öt sértettől összesen tízmillió forintot vett át, s megígérte, hogy a pénzt kedvező árfolyamon fekteti be. A kapott summát másra használta fel, s nem fizette vissza. A járási ügyészség végrehajtandó szabadság- vesztést kért a vádiratban a zalakarosi férfira. ■ A. V. á MEGYEI KÖRKÉP