Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-28 / 50. szám
2014. FEBRUÁR 28., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 3 Kerítést döntögetne a polgármester rend(es) közgyűlés Soron következő ülésükön ismét a közrend javítása került terítékre „Rendet kell tenni, rendnek kell lenni.” Az István, a királyból Sarolt dalának szövegét idézte emlékezetembe a csütörtöki közgyűlés, ahol leginkább a közterületek rendje, illetve annak további javítása késztette hozzászólásra a városatyákat. Márkus Kata A legnagyobb aktivitással kísért két napirend a megyei és a városi rendőrkapitány tavalyi közbiztonsági beszámolója, illetve egy, a lakókörnyezet rendezettségére vonatkozó előírás bevezetéséről szóló előterjesztés volt. Mindkettő kapcsán elmondható, történtek már lépések, vannak eredmények, de van még bőven, mit tenni. Szita Károly polgármester szavait kölcsön véve: „akinek nem érték a rend, annak nem tisztességesek a szándékai. S nekik én nem csak át akarok kiabálni a kerítésen, hanem ha kell, be is akarom azt dönteni, azért, hogy rend legyen.” Ferincz József kaposvári rendőrkapitány a közgyűlés tagjai előtt részletezte, csökkent a bűncselekmények száma Somogybán, javult a felderítettség. Ahogy erről február 13-i lapszámunkban egy rendőrségi sajtó- tájékoztató kapcsán már beszámoltunk. Piros Attila dandártábornok, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője pedig a kaposváriak biztonságérzetének további javítása érdekében tervezett lépéseket ismertette. AmePiros Attila rendőrfőkapitány szerint házhoz kell menniük a rendőröknek „Az utca nem lakószoba, a járda különösen nem az” szita károly polgármester már többször megfogalmazta ezt a közgyűlés előtt, utoljára tette ezt csütörtökön. Am mivel a problémára eddig nem sikerült hatékony megoldást találni, most újabb tervezet elfogadásával igyekeztek a városatyák elejét venni, ahogy a polgármester fogalmazott: „a nap közbeni stokin ülésnek az utcán. ” - Helyette lehetne például kaszálni - mondta Szita Károly. - A városnak vannak olyan részei, ahol vannak olyan emberek, akik úgy kapnak támogatást, hogy nem fordítanak megfelelőfigyelmet a környezetükre. Ez a tervezet arról szól, hogy ők ne kapjanak segélyt. Az önkormányzat által nyújtandó segélyrendszert egészítsük ki a lakókörnyezet rendbe tételének szükségességével. S egy munkacsoport megalakítását is szeretném javasolni, amelyet Borhi Zsombor vezetne, s amely készítene egy anyagot, ami a rendelet végrehajtására vonatkozna. ám még mielőtt a városatyák egyhangúlag elfogadták volna a tervezetet, Kiss Tamás arról érdeklődött, van-e az önkormányzatnak olyan személyi állománya, amely- lyel a rendeletet be tudja tartani? - jogos a kérdés, ám egyelőre alapelveket vetettem föl - reagált a polgármester -, a végrehajtás módjának kidolgozása a munkacsoportfeladata lesz - zárta Szita Károly a napirend tárgyalását, melyet a közgyűlés 17 jelen lévő tagja egyhangúlag megszavazott. lyekre a városatyák hozzászólásait hallva minden bizonnyal szükség is lesz. Felder Frigyes (LMP) elismerve, hogy Kaposvár jelentős részén a közbiztonság kielégítő, azt a kérdést tette föl: mikorra tehető, hogy a Cser és a Donner lakóinak biztonság- érzete is jelentősen javuljon, mikor tesz értük a rendőrség valamit? - Nem állítom, hogy most nem tesz, de ezt a lakók egyelőre még nem érzik - mondta. Czimmermanné Németh Andrea (FIDESZ-KDNP) arra hívta fel a rendőrségi vezetők figyelmét,, hogy filindult.egy.új-, fajta bűnözés, lelki terror a Cseri-dűlőben: Néhány család terror alatt tartja a többit, zsarolják őket, tudnak-e erről, illetve megoldást rá? - kérdezte. Piros Attila a problémafelvetés kapcsán arra kért mindenkit név, utca, házszám szerint jelezzék, ahol ilyen gond van. - Mert akkor tudunk adekvát választ adni - mondta. - Egyébként azt vallom, a rendőrök legyenek keveset az irodákban, a rendőrőrsökön, menjenek házhoz. S miközben Karsai József- né (Kaposvári Somogyért Egyesület) és Giber Vilmos (Fi- desz-KDNP) is a fokozott rendőri jelenlét fontosságára hívta föl a figyelmet, Borhi Zsombor (Fi- desz-KDNP) azt is fontosnak tartotta kiemelni: a szentjakabi .városrészben sem megfelelő a lakosság biztonságérzete, s szerinte ezt nagy mértékben befolyásolja a rendőrök hozzáállása is. Kiss Tamás (Jobbik) a Sávházban lakók érdekében szólt: van néhány család, amelyik tönkre teszi a többi több száz életét. - Mindany- nyian tudjuk, hogy kikről beszélek - mondta -, ám amíg a problémáról nem beszélünk, nem tudjuk azt megoldani. Oláh Lajosné a Sávház képviselőjeként az érintettek védelmében azt mondta: nem mindig az ott lakókkal van probléma, hanem azokkal, akik elkövetőhelynek tekintik a Sávházat. - Zajlik a bekamerázása, talán az segít majd - mondta. S miután Szép Tamás (Fi- desz-KDNP) is kinyilvánította: a legjobb, megelőzés .a rendszeres, gyalogos rendőri jelenlét, Piros Attila közölte: huszonöttel emelték az egyenruhás szolgálatot teljesítők számát, majd hozzátette: a szolgálatban lévő járőr párnál van mobiltelefon, aminek a számát terjesztem fogjuk. Szita Károly polgármester zárszavában így összegzett: örömmel olvasom, hogy javulnak a statisztikák. Ám egészen addig, amíg problémákról érkeznek jelzések, addig döntögetni akarom azt a bizonyos kerítést. Arra kérem ezért a rendőri vezetőket, hogy március 31-ig dolgozzanak ki egy programot, amelynek keretében a közterület-felügyelők, a polgárőrök bevonásával megsokszorozzák a közterületen szolgálatot teljesítő járőrök számát. S mondják meg, mi mindenre, pénzre, munícióra van ehhez szükségük, s azt meg is fogják kapni - mondta határozottan a polgármester. Fogdába került a tanárt fenyegető roma család lengyeltóti Állítólag pofont kapott a kisfiú, és a szülei, testvérei felháborodásukban az iskolához rohantak ► Folytatás az 1. oldalról- Azt beszélik, hogy esett egy pofon, de hát mondják így is, úgy is, én nem tudom - mondta csütörtökön az iskola mellett lakó Szabó István - Az biztos, hogy számon akarták kérni a tanárt, ordítoztak.- Két rendőrautó is kijött, akkora üvöltözés volt, mert a pedagógus hozzáért a gyerekhez - emlékezett egy közeli fodrászüzlet dolgozója.- Normális család ez, de tegnap filmszakadás volt náluk - állította egy nő, aki a helyi szociális szférában dolgozik, ezért ismeri az érintetteket, de névtelenséget kért. - Elállták az iskola bejáratát, hozzám szaladt be az utcáról egy tanár, hogy most mit csináljon? Mondtam, hívja a rendőrséget.- Nem bántalmazta a testnevelő tanár a fiút - nyilatkozta lapunknak Gazdagné Fulmer Judit, a lengyeltóti Fodor András Általános Iskola igazgatónője - Valószínűsíthető, hogy a gyerek nem mondott igazat. Máskor is volt probléma vele, de Uyen súlyos fegyelmezési gond még nem. A család részéről konkrét fenyegetés hangzott el az iskola ellen, de többet nem mondhatok.- Öcsinek máskor is voltak beszólásai az iskolában - idézte fel a történteket Horváth Szabina, a fiú nővére. - Ezért anyu szólt az igazgatónőnek, ha az öcsém megint csúnyán beszél, flegmáskodik, akkor telefonon szóljanak nekünk, majd mi leállítjuk. Hát nem szóltak! Most a 13 éves öcsém vitatkozott, majd lökdösődött az egyik iskolatársával. Ezután a tanár a szertárba vitte, és felpofozta. Nagy ütés volt, férfinak szánták! Alig kapott levegőt utána... Hazajött, és anyuéknak elmondta, hogy mi történt. Odamentünk az iskolához, és szóltunk a tanárnak, hogy jöjjön ki. Túl sértőt nem mondtunk, de hát ha ideges az ember, akkor olyat is mond, amit nem kellene. A tanár állítólag bezárkózott előlünk a tornacsarnokba, de annak mindig zárva az ajtaja. Feljelentettük a verés miatt, de anyuék húzták a rövidebbet. Anyám, apám és a három testvérem most Kaposváron van a rendőrségi fogdán. Hatalmas csődület támadt a lengyeltóti Dózsa György utcában, a főként romák lakta Újtelepen, mindenki a történtekről beszélt. Sokan állították, hogy hasonló atrocitás érte a gyermeküket az iskolában.- Az én kisfiámat is érte hátrányos megkülönböztetés - bizonygatta Horváth Károly. - Csak annyit mondott a tanárnőjének, ha nem segítenek neki a lecke megírásában, majd hazamegy, és megkérdezi tőlem. Ezután csak egy almát kaHorváth Gyula: nem értesítettek Horváth Szabina: máskor is beszólt pott uzsonnára, de a többi gyerek mézes puszedlit is. Amikor szóvá tette, azt felelte neki a tanárnő, hogy az iskola nem hizlalda, oda tanulni járnak.- Én majdnem börtönbe kerültem egy hasonló eset miatt - vette át a szót Horváth Ernő József - A 14 éves lányom nem akart levetkőzni tornaórán, mert menstruált. A bordásfalnak esett, a marcali kórházban kiderült, hogy eltört a keze. Akkor azt kérték, hogy ne tegyek feljelentést, de aztán engem jelentettek fel, hogy fenyegetőztem. Végül csak próbára bocsátást kaptam, és nem börtönt, az Isten áldja meg érte az ügyésznőt! Horváth Gyula, a lengyeltóti roma kisebbségi önkormányzat vezetője szerint az itt élő romák azt érzik, hogy elnyomják őket. Erre példaként azt hozta fel, hogy már az orvosi ügyelet sem hajlandó kimenni hozzájuk.- Együttműködési megállapodásunk van az iskolával és az önkormányzattal. Kértem, hogy értesítsenek mindenről, de semmiről sem szóltak, egyetlen meghívót sem kaptunk a szülői értekezletekre. Közösen kellett volna dolgoznunk, akkor nem fajultak volna el így a dolgok. Ennek nem kellett volna megtörténnie, ha jó szakemberek vannak az iskolában... ■ K. G. JEGYZET SZŰCS TIBOR Demokratikus elválasztás hiába keresnénk a nagy egyenlőségjelet, a választójog gyakorlása kapcsán, sajnos az a látszat keltődött, hogy a nagy közös urnatöltésünkben annak a magyar- országi magyarnak, aki külföldön dolgozik kevésbé értékes a voksa, mint annak a kettős állampolgárságú magyarnak, aki nyilvánvalóan külföldön él. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, a határon túli, kettős állampolgárságú magyarok könnyebb - levélben is leadható szavazatok, és a „csak” magyar állampolgárságú, de külföl- . dön élő magyarok nehezített - személyes regisztráció és szavazás - voksterepén nem alakulhat ki akkora cjiffe- rencia, mely eldöntené a kormányzás sorsát tavasztól. Mégis, minimum bosszantó, ha nem nemzetegyesítés-ellenes, ez a furcsa diszkrimináció. Mert bár a külföldön élő magyarok régebben is ugyanígy szavazhattak - ez meg is látszik az eddig leadott részvételi adatok átböngészésekor -, de a kettős állampolgároknak adott kedvezmények miatt most hátrébb sorolódnak az egyenlők közül. s jöhetne az érvre érv, miért is akarjon az a magyar, aki hazáját elhagyva külföldön él és dolgozik beleszólni azok életébe, akik itthon maradtak? De akkor jogosan előkerülne az is, miért is akarnának azok beleszólni, olyan ország életébe, ahol soha nem is éltek? Következésképpen akiktől nem lopták az adóban befizetett közpénzzel együtt a lehetőséget a boldogulásra országhatáron belül. a választójog az egyik legfontosabb értéke mindany- nyiunknak, ezért különösen szomorú, hogy sikerült olyan szabályozási környezetbe emelni, amely nem hogy ösz- szeköti, de szétválasztja egymástól a demokratákat ma már, Magyarországon belül és kívül egyaránt. Félidejéhez érkezett a telepprogram a kaposvári önkormányzat és négy konzorciumi partnere egy éve kezdte megvalósítani pályázati forrásból a Komplex telepprogramot, melynek fő célja a humánfejlesztés. A 137 milliós támogatásból eddig 13 programot valósítottak meg, melyeken átlagosan 200-300- an vettek részt. Egészségőröket képeztek, s jelenleg is zajlik település karbantartók, parkgondozók, kisgépkezelők képzése. A részt vevők közül néhányan munkát is kaptak. Ám a fő cél, hogy a hatvan kiválasztottnak, akiknek egyéni fejlesztési tervet készítettek, határozott előrelépés következzen be az életében a program végére. ■ M. K.