Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

SPORT 2014. FEBRUÁR 2., VASÁRNAP 10 HÍRSÁV Szalai Ádám nélkül nyert a Schalke NÉMETORSZÁG Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 2-1-es győzelmet aratott a Bundes- ligában a Wolfsburg ellen. A magyar válogatott csatár ezúttal nem kapott játék- lehetőséget. További ered­mények: Augsburg-Werder 3-1, Leverkusen-Stuttgart 2-1, Hoffenheim-HSV 3-0, Mainz-Freiburg 2-0. Elhunyt a hajdani sikerkapitány Spanyolország Életének 76. évében Madridban elhunyt Luis Aragonés, a 2008-as Európa-bajnok spanyol válogatott szövetségi kapi­tánya. Aragonés 2004-től négy éven át irányította a „Vöröst", 54 mérkőzéséből mindössze négyet veszített el. Több mint harmincéves edzői pályafutása során 1048 tétmérkőzést vívott. Hat gólt szerzett a KTE Debrecenben felkészülés Tízgólos mér­kőzést vívott a tartalékos DVSC-Teva és Kecskeméti TE Debrecenben. Volas négy, Pékár és Balázs három-há­rom gólt szerzett. A Löki dél­után 3-0-ra verte a Balmaz­újvárost. További eredmé­nyek: DVTK-Felsőtárkány 0-1, Mezőkövesd-Békéscsa- ba 0-0, Paks-Kozármisleny 2-1, Újpest-Dunaújváros PÁ­SÉ 2-0, DVTK-Tatran Presov 2-0, Bp. Honvéd-Pápa 1-1, Tatabánya-Kaposvár 0-2, MTK-Zlaté Moravce 4-1. TOTÓ A TOTÓ 5. heti eredményei: 1. Schalke-Wolftburt ________2-11 2. Leverkusen-VfB Stuttgart 2-11 3. Hannover-M.gladbach lapzárta után 4. Hettita BSC-Númberj vasárnap 5. Barom M.-E.Frankfurt vasárnap 6. Botoftn-Udlneto__________0-22 7. C agliari-Flotentlna________1-01 8. M ilan-Torino__________lapzárta után 9. Genoa-Sampdoria________törölve helyette : az 1. számú pótmérkózés_______ 10 . Chievo-Lazle__________vasárnap 11 . Atalanti-Napoll________vasárnap 12 . Roma-Parma__________vasárnap 13 . Juvontus-lnternazionale vasárnap plusz egy mérkőzés_________________ 14 . Ath. Bllbao-Real Madrid vasárnap Pótmérközésok:___________________ 1. Hoffenhelm-Hambutg______3-01 Az angolok nem voltak skótok átigazolások A Premier League csapatai közel 50 milliárd forintot költöttek januárban Péntek este lezárult a téli átigazolási időszak a nyu­gat-európai bajnokságokban. Az angol csapatok bizonyul­tak a legaktívabbnak. Dénes Tamás Még az utolsó pillanatokban is aktivizálták magukat a Premier League klubjai. Ér­dekes, hogy - a Chelsea-t ki­véve, a londoni klub megsze­rezte a francia St. Etienne-től Kurt Zoumát, de a vételár alapján a tél ötödik legdrá­gább játékosává avanzsáló fiatal védő egyelőre még nem vált klubot, régi egyesületé­ben játszik tavasszal kölcsön- játékosként - az első tíz he­lyen álló csapatok nem moz­dultak, a „kicsik” ellenben annál aktívabbnak bizonyul­tak. A Fulham a legjobb pél­da erre: a londoni alakulat, noha elengedte a Monacóhoz Dimitar Berbatovot, egyál­talán nem gyengült, miután megszerezte az Olympiakosz a Bajnokok Ligájában is ered­ményes csatárát, Kosztasz Mitroglut, valamint Lewis Holtbyt, a Tottenham játéko­sát és a holland Johnny Hei- tingát az Evertontól. Akadt, akinek nem is kellett sokat kifizetnie: az Arsenal köl­csönvette a Szpartak Moszk­vától a 108-szoros svéd válo­gatott Kim Kállströmöt. Ami a teljes átigazolási idő­szakot illeti, a Manchester United egy vagyont fizetett ki Juan Matáért a Chelsea-nek, alaposan felmérgesítve ezzel a vetélytársakat, elsősorban Arsene Wengert, az Arsenal menedzserét. A francia edző azt mondta, Mata lesz a Chel- sea beépített embere az Old Traffordon, utalva arra, hogy a Chelsea-nek már nem kell játszania a Mán Uniteddel, de a vetélytársaknak igen. Ap­ropó, Kékek! A Chelsea ismét nagyon aktív volt, figyelemre méltó, hogy a januári hónap legdrágább hét átigazolásából ötben vagy eladóként, vagy vevőként, de szerepelt a to­vábbra is Román Abramovics vagyonára építő londoni ala­kulat. Jósé Mourinho lemon­dott két olyan játékosról, aki nem illett az elképzeléseibe, Juan Mata, a Vörös Ördögök új szerzeménye. Klubrekordot fizetett érte a Mán United Egy több mint négy a premier League klubjai 130 millió fontot (körülbelül 48 milliárd 750 millió forin­tot) költöttek el a januári át­igazolási időszakban, ez 10 millió fonttal több az előző évinél. A 2013-2014-es idény költései ezzel 760 millió font­ra rúgnak, ez 90 millió fonttal több, mint az eddigi rekord­idényt jelentő 2008-2009-es költés. Az angolok után a franciák fizették ki új játéko­sokra a legtöbbet, igaz, az ál­taluk kiadott (maradjunk a brit pénznemnél az összeha­sonlíthatóság kedvéért) 52 millió font is csak a 40 száza­léka a Premier League kiadá­sának. Akár megdöbbentőnek is nevezhető, hogy a franciák, valamint a németek (39 millió font) az olaszok (26 millió font) és a spanyolok (15 millió font) együtt sem költöttek el akkora összeget, mint az an­golok. Meglepő, de a 2013-2014- es idény három legtöbbet köl­tő egyesületéből kettő a fran­cia ligában játszik. Az AS Monaco 177,7 millió eurót fizetett ki eddig a szezonban, nem rossz egy újonc klubtól. A hercegség részben orosz tu­lajdonban lévő csapata a nyá­ron Falcaót, Rodriguezt, Tou- lalant és Moutinhót vásárolta meg, a legnagyobb fogásokat említve. A télen érkezett az Anzsitól Lacina Traoré, a Ful- hamtől pedig a sérült Falcao pótlására a bolgár Berbatov. A legtöbb pénzt az orosz An- zsi kereste (150,850 millió euró), noha a legértékesebb játékost, Eto’-t ingyen adták oda a Chelsea-nek. A kiáru­sítást tartó klub augusztus óta nyolc játékosát passzolta el legalább 10 millió eurós áron. Ritkaság, de ezúttal szin­te teljes csönd volt a spanyol élcsapatok háza táján. Sem a Reál Madrid, sem a Barcelo­na nem erősített jelentősen. Az Atlético Madrid sem, de a hírek szerint megállapodott Diego Costa eladásáról. Kita­lálták, hogy a brazil-spanyol csatár hova tart majd nyáron: a Chelsea-hez. Hazai pályán tökapotta Barcelona la liga Nem minden a labdabirtoklási fölény! A Barcelona 65 százalékban bir­tokolta a labdát a Valencia ellen a Nou Campban, mégis három gólt kapott, és vereséget szenve­dett. Amióta Gerardo Martino irányítja a katalán csapatot, az most először kapott három gólt tétmérkőzésen. A Barca 2012 áprilisa óta először szenvedett vereséget a Camp Nouban, ahol a legutóbbi 25 bajnoki mérkő­zését kivétel nélkül megnyerte. Huszonkét hónappal ezelőtt Jósé Mourinho Reál Madridja nyert a katalánok otthonában. Három gólt hazai bajnokin 2012 márciu­sában a Granada ellen megnyert mérkőzésen kapott a Barcelona. Hazai góllal kezdődött a mér­kőzés, Alexis Sánchez talált ka­Messi nem volt boldog púba. A Valencia azonban bát­ran játszott, s az első félidő zá­rása előtt Parejo kiegyenlített. A második játékrészben folytató­dott a meglepetés: Piatti a vendé­geket juttatta előnyhöz. Hat perc­cel később Lionel Messi tizen­egyesből kiegyenlített, ez volt szeptember óta az első bajnoki gólja. A Valenciának azonban erre is volt válasza, Paco Alcácer az 59. percben megszerezte a - mint utóbb kiderült - döntő gólt. A Barcelona, Jordi Álba kiállítá­sa miatt az utolsó negyedórában 10 emberrel játszott. A Barce­lonát vasárnap megelőzheti az azonos pontszámmal álló Atlé­tico és az egypontos hátrányban lévő Reál Madrid is. Döntetlent játszott a Győri Audi ETO KC kézilabda A Győri Audi ETO KC a találkozó jelentős részé­ben az eredmény után futva, második félidei jobb játékával négygólos hátrányt kiegyen­lítve, 23-23-ra végzett hazai pályán a Buducsnoszt Podgo- rica ellen a női Bajnokok Ligá­ja középdöntőjében. Az EHF Kupa nyolcaddöntőjében a Fehérvár lépéselőnyhöz jutott a Váccal szemben, miután a párharc első összecsapásán, három góllal, 22-19-re győ­zött. A KEK-ben kilencgólos előnnyel utazhat az Érd a né­met Buxtehude csapatához a nyolcaddöntő visszavágójára, miután idehaza, az első mérkő­zésen 32-23-ra nyert. A Mán United mérlege: nyolcból hat vereség anglia Továbbra sem tud fel­kapaszkodni az élboly mögé a Manchester United az an­gol labdarúgó-bajnokságban. 2014-ben eddig nyolc mérkő­zésből - beleértve a Sunder- land ellen tizenegyes-párbaj­ban elbukott Ligakupa-elő­döntőt - hatot elveszített. A bajnokságban öt mérkőzé­sen hat pontot szerzett, csak a két walesi együttest győzte le. Pedig a Stoke City elleni mér­kőzésen Juan Mata, Robin van Persie és Wayne Rooney is a kezdőcsapatban szerepelt. En­nek ellenére a hazaiak Charlie Adam góljával vezetést szerez­tek, ám ezt még a visszatérése óta mindkét mérkőzésén gólt lövő Van Persie kiegyenlítette. Ám ez sem volt elég, Adam a folytatásban újra bevette Dá­vid de Gea kapuját. 1990 óta először veszítette el a Mán United az első 24 fordulóban a mérkőzései egyharmadát. A Stoke 1984 óta először nyert a Vörös Ördögök ellen. Dávid Moyes együttese a hetedik he­lyen áll. Ugyancsak meglepe­tést keltett a Tottenham pont­vesztése. eredmények. Stoke City-Man- chester United 2-1, Newcast- le-Sunderland 0-3, West Ham-Swansea 2-0, Cardiff- Norwich 2-1, Everton-Aston Villa 2-1, Fulham-Southamp- ton 0-3, Hull-Tottenham 1-1 t * i i i i A tél legdrágább átigazolásai 1. Juan Mata Chelsea Mán United 44,73 2. Nemanja Matics Bentica Chelsea 25,00 3. Yohan Cabaye Newcastle Paris-SG 25,00 4. Kevin De Bruyne Chelsea Wolfsburg 17,00 5. KurtZouma St-Etienne Chelsea 16,00 6. Kosztasz Mitroglu Olympiakosz Fulham 15,20 7. Mohamed Szalah Basel Chelsea 13,20 (A játékos neve után az első oszlop a régi, a második az új csapat nevét, a harmadik a vételárat rögzíti, millió euróbán.) de megvett egy olyat, aki 2013-ban négy mérkőzésen is remekelt a Chelsea ellen (a Svájcban az Év játékosának választott, egyiptomi Moha­med Szalahot) és visszavá­sároltatott egy olyan szerbet (Nemanja Maticsot), aki már volt a Chelsea játékosa, s akit két és fél év után ötszörös áron vásároltak vissza a Kékek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom