Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-17 / 40. szám

GAZDASAG 7 2014. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ Egyre kevesebb levél, egyre több csomag posta A többletterhek kompenzálására hivatott hatósági számla még nem létezik A Getronics Kft. szerelheti fel 431 millió forint ellenében azt a 35 darab csomagauto­matát, amelyen a Magyar Posta a napokban elkezdte a tesztelést. Az állami vállalat abban reménykedik, hogy az e-kereskedelem bővülésével a csomagküldési piacon is marad a növekvő trend. Vég Márton Lassan, de a Magyar Posta is követi a nemzetközi irányokat, ennek jele, hogy a napokban bejelentették: tíz fővárosi és 25 vidéki helyszínen elkezdték a csomagautomaták tesztelését, Ugrott a jó eredményre a Thyssenkrupp árfolyama duplázódás A Thyssenkrupp folytatódó tevékenységének üzemi eredménye több mint megduplázódott az előző év azo­nos időszakához képest, és 247 millió euró lett, ami jobb, mint a várt 218,7 millió euró - derült ki a vállalt pénteki jelentéséből. Az adózott eredmény ugyan­akkor már 69 millió eurós veszteséget mutatott, amiben különleges tételeknek is hatása volt, így mintegy 20 millió eu- róval alacsonyabb lett, mint a várt. Kiemelkedően teljesített a negyedévben a liftekkel foglal­kozó üzletág, ami 11 százalékos növekedést tudott felmutatni. A nettó eladósodottság az előző negyedévi 5 milliárd euróról 4,5 milliárd euróra csökkent. A tár­saság megerősítette a 2014-re vonatkozó 1 milliárd euró körü­li EBIT várakozását. A pozitív eredményre az acélgyártó vál­lalat árfolyama emelkedésnek indult. ■ Nagy András Jogi költségek ütötték agyon a BNP eredményét csalódás Jelentősen elmaradt a BNP Paribas eredménye a vára­kozástól, amit az okozott, hogy 1,1 milliárd dollárt céltartalé­kolt amerikai jogi költségekhez kapcsolódóan, így az adózott eredmény csak 127 millió euró lett, szemben a várt 1 020 millió eurós várakozással. A társaság változatlanul 1,5 eurós részvé­nyenkénti osztalék kifizetésre tett javaslatot, ami alacsonyabb a várt 1,75 eurónál. A hatást enyhítheti, hogy 2016-ra 10 szá­zalékos saját tőke arányos nye­reséget (ROE) vár a BNP, míg az elemzői várakozás csak 9,15 százalék, igaz erre csak 4 elem­ző adott előrejelzést. A Bázel III. szerinti tőkemegfelelés 10,3 szá­zalékra csökkent a szeptemberi 10,8 százalékról, amiben nagy szerepe volt a negyedév során végrehajtott akvizíciónak. ■ FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS ami várhatóan áprilisig tart. Az e-kereskedelem bővülésével várhatóan a csomagküldési pia­con is marad a növekvő trend. 2013-ban a küldemények száma csaknem 11,5 millió darab volt, amely több mint 10 százalékos emelkedést jelent az 2012-höz képest. A csomagautomatákat a Get­ronics Kft. szerelheti fel, miután még tavaly szeptember 18-án közbeszerzési szerződést kö­tött az állami céggel 431 millió forint értékben. A csomagok mennyisége már 2012-ben is két számjegyű növekedést mutatott. Ezzel egyenes arányban nőtt a csomagforgalomból származó árbevétel is, ami 2011-ben 8,5 milliárd forint volt. Tesztelik az automatákat Nem csak a Magyar Posta, ha­nem számos más európai posta számára is az e-kereskedelem je­lenti a reménysugarat. A Postás Szakszervezet nemzetközi hírei szerint a Holland Posta egyrészt a kézbesítési napok számát heti háromra csökkentené a levelek esetében, ellenben az online rendelt árukat az esti órákban is kivinnék. A Svéd és Dán Pos­ta közös vállalatának a levélvo­lumene negyedével csökkent az elmúlt öt évben, ellenben az e-kereskedelem kétszámjegyű növekedést ért el a skandináv térségben. A levélvolumen csökkenése jelentős terhet jelenhet a költség- vetésnek, mivel a Magyar Posta egyetemes szolgáltatói létéből fakadó méltánytalan többlet­terheket kompenzálni kell. Az állami vállalatnak ugyanis ott is kötelező postahivatalt fenn­tartania, ahol az piaci körülmé­nyek között veszteséges lenne. A postatörvény szerint az NMHH feladata gondoskodni a többlet­teher megtérítéséről. A hatóság a könnyű levelek piacára belépő új szolgáltatók által egy számlá­ra befizetett hozzájárulásokból fizetne, de egyelőre nincs új pia­ci szereplő. „Az egyetemes pos­tai szolgáltatást támogató szám­lára vonatkozó szabályok még nem léptek hatályba, így az nem létezik, így arra befizetések sem érkezhettek” - közölte lapunk­kal a hatóság. Az állam és a Ma­gyar Posta közötti szerződés úgy fogalmaz: ha a befizetett hozzá­járulások összege alacsonyabb a többlettehernél, a különbözeiét a költségvetési előirányzaton ren­delkezésre álló forrás mértékéig a szolgáltató részére megtérítik. Utalták a pénzt „MEGTÖRTÉNT AZ átutalás” - válaszolta lapunknak Tóth Zsu­zsanna, a Postás Szakszervezet elnöke arra a kérdésre, misze­rint megkapták-e a postások a bérmegállapodásban rögzített egyszeri pénzbeni juttatást. így 130 ezer forintos alapbérig 40 ezer forint, 180 ezerforintos alapbérig 45 ezer forint, míg 180 ezer forintig 40 ezer forin­tot utaltak a dolgozóknak. Ez 32 ezer munkavállaló esetében mintegy 1,2 milliárd forintba kerülhetett. A márciusi fizetés­sel már a sávosan, de nem tel­jesen alanyi jogon járó béreme­lést is megkapják az alkalma­zottak. HÍRSÁV Bányászati koncesszió három cégnek három cég nyert jogosultsá­got bányászati koncessziós szerződés megkötésére, a nemzeti fejlesztési minisz­ter döntött a szénhidrogén és a geotermikus energia kutatási területekre kiírt bányászati koncessziók megadásáról. Szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a Mól Ma­gyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Battonya-Pusztaföldvár északi és a Szegedi-meden­ce nyugati területére) és a Vermilion Exploration B.V. (Battonya-Pusztaföldvár déli területére), míg geoter­mikus energia kinyerésére és hasznosítására a CEGE Közép-Európai Geotermikus Energia Termelő Zrt. (Jászbe­rény területére) nyert jogo­sultságot. ■ MTI Felújított telephely uniós támogatással átadták a túrkevei székhe­lyű fémszerkezet gyártó Ké­véiéin Kft. átalakított és fel­újított második telephelyét; a 100 millió forint értékű fejlesztéshez az EU és ma­gyar állam közel 40 millió forintos támogatást adott. A Kevefém Kft. olyan nagymé­retű fémszerkezeteket gyárt, amelyek hidak, épületek és stadionok tartóelemeit jelen­tik. Szöllősi Lajos cégvezető elmondta, telepeik alapterü­lete 22 ezer négyzetméter, gyártó tevékenységet hét és fél ezer négyzetméteren vé­geznek, 130-150 embert fog­lalkoztatnak. ■ MTI Légi gigaüzletek a szingapúri szalonon összességében 32 milliárd dollár (7200 milliárd forint) értékű üzletet kötöttek a re­pülőgépgyártók és légi ipari cégek Ázsia legnagyobb légi szalonján Szingapúrban. Az összeg meghaladja a 2012- es szintet, a 31 milliárdos forgalomat. A legtöbb gépet az Airbus értékesítette, az európai gyártó kötötte meg a legnagyobb értékű üzletet is: egy százgépes megrendelést kapott a VietJetAirtől. ■ MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom