Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám
2014. FEBRUÁR 2., VASÁRNAP 3 PANORÁMA Vodka öli az oroszokat tanulmánya férfiak negyede meghal ötvenöt éves kora előtt Az oroszok nemcsak sokat isznak, de gyorsan is. A kutatók szerint a „rohamivás" is komoly problémát jelent HÍRSÁV Botrány az Oscar- jelölésnél törölték az egyik dalt a legjobb filmdal Oscar-jelöltjei- nek mezőnyéből, miután kiderült, hogy annak szerzője, az amerikai filmakadémia egy korábbi kormányzója latba vetette befolyását a szavazóknál. Bruce Brough- ton, aki az Alone Yet Nőt Alone című film azonos című betétdalát komponálta, a filmakadémia közleménye szerint az Oscar-szabályokat megszegve ajánlotta a jelölésről szavazók figyelmébe szerzeményét. A dalhoz Den- nis Spiegel írt szöveget. ■ Menyegző a hercegi családban újraházasodott a monacói trónörökös. Caroline hercegnő legidősebb gyermeke tavaly augusztusban már elvette párját, Tatiana Santo Domingót, most a hétvégén egy második esküvőt is tartottak, ezúttal Svájcban, római katolikus szertartás szerint. ■ Supermanként ábrázolták a pápát a Vatikánhoz közeli római lakóház faláról péntekre eltűnt a Ferenc pápát Supermanként ábrázoló graffiti, mely még a Vatikán Twitter-fiók- jára is felkerült. A rajzot a római köztisztasági hivatal (AMA) városvédő osztályának utasítására lefestették. Az indoklás szerint a graffiti rontotta a Róma történelmi városnegyedében levő épület arculatát. Az alkotó, Mauro Pállotta viszont azt ígérte, kész máshol, nagyobb méretben elkészíteni. ■ Ferenc egy római ház falán Az orosz férfiak korán halnak - egy igen kiterjedt tanulmány most azt is megfejtette, miért. Az eredmény nem túl meglepő: a legfontosabb halálok az alkohol. AS-összeállítás Az alkoholfogyasztás, elsősorban a vodka a felelős a korai halálozás magas számáért Oroszországban - erre egy kiterjedt tanulmány készítői jutottak. A The Láncét legfrissebb számában publikált kutatásból kiderül: az orosz férfiak negyede hal meg 55 éves kora előtt - ez az arány a briteknél hét százalék, az Egyesült Államokban pedig mindössze egy. A halál oka lehet májbetegség, alkoholmérgezés, de baleset vagy verekedés is, a háttérben pedig az alkoholfogyasztás áll. A moszkvai Orosz Rákkutató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia- országi Nemzetközi Rákkutató Hivatalának szakemberei három orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szokásait. Ez idő alatt a vizsgált személyek közül 8 ezer hunyt el. A kutatók korábbi tanulmányokat is felhasználtak, amelyek 49 ezer elhalálozott családját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról. A tanulmány társszerzője, Richard Pető a BBC-nek kiemelte, hogy a halálozási adatok nagymértékben ingadoztak az elmúlt harminc év során. Ez nem véletlen: 1985-ben Mihail Gorbacsov vezetett be drasztikus alkoholtilalmat, ami nem csak a kocsmák nyitva tartásának megkurtítását jelentette (ebédidő előtt tilos volt vodkát árulni), de a vodkatermelés visszafogását is. A kutatók szerint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer ösz- szeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni. Boegyre kevesebb sört isznak Németországban az emberek. A szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint, amelyet a Síid- deutsche Zeitung idézett, tavaly a német sörgyártók 94,6 millió hektoliter sört értékesítettek, két risz Jelcin, az első orosz elnök maga sem vetette meg az italt, ám amíg a politikus emlékezetes ittas pillanatai ellenére 77 éves koráig húzta, a fiatal férfiak körében több mint duplájára nőtt a halálozási arány. A nők alkoholfogyasztásában ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez a halálozási arányukat nem növelte jelentősen, mivel Ők kevesebbet ittak. A kutatók arra is felhívják a figyelmet: az alkoholt fogyasztók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez. Borisz Jelcin után Vlagyimir Putyin állt az ország élére. Az antialkoholista hírében álló politikus is megpróbálkozott a korlátozással, ám ő másképp látott neki. 2006-ban az alkoholfogyasztás visszaszorítása százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Ez volt a legalacsonyabb eladott sörmennyiség a német újraegyesítés óta. 2001- ben a Németországban eladott sör mennyisége még közel 108 millió hektoliter volt. érdekében felemelték az adókat, és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent. A tanulmány szerint Oroszországban, ahol 150 rubelbe (ezer forintba) kerül fél liter vodka a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt fogyasztanak el. 2011-ben minden felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből nyolc liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. A WHO 2011-es adatai szerint a magyarok sem kevésbé nagyivók: a 15 év felettiek évente átlagosan 12,2 liter tiszta szesszel mérgezik magukat, igaz, ennek kevesebb mint negyede tömény. A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. „Rohamivók. Ez a fő probléma. Az ivás módja és nem a fejenként elfogyasztott mennyiség” - fogalmazott Dávid Zaridze, az Orosz Rákkutató Központ munkatársa. A kutató szerint az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoznak, de - mint mondta - ez csak kifogás. JEGYZET TAKÁCS ZOLTÁN Vagyontalanul jó kis buli a politikusi vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozása. Ezt az aktust a tisztelt lakosság (és a tiszteletlen média) úgy várja, hogy sokan még aludni sem képesek a várakozás orrcim- pa remegtető izgalmától. aztán évről évre ugyanaz a döbbenet ül a dolgozó nép széles tömegeinek arcára. Újra és újra kiderül, hogy a választott vezetőink nagyobb része hatalmas adósságokat halmoz föl, miközben pénzt, időt, energiát nem kímélve értünk áldozza tehetségét és tudását. Néha olyan mínuszokat lát az ember gyereke, hogy elkezd fázni, és komolyan elgondolkodik egy sze- retetcsomag összeállításán. A milliárdosokról meg ugye tudjuk, hogy vagyonuknak semmi köze a politikához. Ők a tisztességben meggazdagodott oligarcháink, akiknek az anyagi javak már semmit sem jelentenek, ezért hát a köz szolgálatára tették fel életük második fejezetét. amúgy a duma úgy szól ugye, hogy a vagyonnyilat- kozat-tételi kötelezettség számottevően növelheti az átláthatóságot és a közintézményekbe vetett bizalmat. Továbbá hozzájárulhat az elszámoltathatóság növekedéséhez, az összeférhetetlenség kiszűréséhez. """'""'ne az örökzöld kérdés meg úgy hangzik, hogy ez a nyilat- kozatosdi alkalmas-e minderre? Vajon kiderül-e belőle a döntéshozó családjának valódi vagyoni helyzete? Kiderül-e bizonyos borítékok, trafikok, földek, megbízások, zsíros állások, felügyelőbizottsági helyek sorsa? Ki- derül-e a rokonok, barátok, elvtársak és polgártársak vagyoni helyzetének és karrierjének alakulása? ha az Ön válasza ezen kérdésekre a nem, akkor Ön jogosult egy bajtársi emlékérem átvételére a közeli jövőben az ötödik rezsicsökkentés alkalmából. Ám ha igennel válaszolt, akkor kérem, hogy sürgősen keresse fel kezelőorvosát és gyógyszerészét! Már nem isznak annyi sört a németek Beszélt a magánéletéről Jude Law vallomás Dániel Craiggel csalta meg a színészt barátnője, Sienna Miller Betépve száguldozott Miamiban Justin Bieber Akkori barátnője, Sienna Miller a későbbi James Bonddal, Dániel Craiggel csalta meg - vallotta be Jude Law a héten. A hírt, amely 2005-ben keltett szenzációt a bulvársajtóban, a brit színész korábban cáfolta, ám most a bíróságon kényszerült beszélni magánügyeiről. Tanúként hallgatták meg ugyanis az úgynevezett lehallgatási ügyben. Law vallomásában arról is beszélt, hogy felhívta Craiget, hogy számon kérje az affér miatt. A 41 éves színész a bíróság előtt azt mondta, magánéleti titkait egy hozzá közel álló személy teregette ki a brit bulvársajtónak. Jude Law érkezik a bíróságra. Vallomása nagy érdeklődést váltott ki A vád szerint a legnagyobb brit bulvárlap, a News of the World némi rendőri segédlettel magánszemélyek telefonját hallgatta le sztorik reményében. A törvénytelen gyakorlatra akkor derült fény, amikor azzal gyanúsították meg: egy elrabolt kislány telefonjának hangpostájáról rendszeresen törölték az üzeneteket, ezzel bizonyítékokat semmisítve meg, és hamis reményt ébresztve a szülőkben. A botrány nyomán a tulajdonos, Rupert Murdoch 2011 nyarán bezárni kényszerült a lapot, amelynek korábbi fő- szerkesztője és riporterei ellen azóta is tart a per. ■ közellenség Marihuána és nyugtató hatása alatt száguldozott Miamiban a napokban Justin Bieber az orvosszakértői vizsgálat helyi idő szerint csütörtökön ismertetett első eredményei szerint. A toxikológiai tesztből kiderült, hogy a 19 éves világsztár xanaxot vett be. A kanadai állampolgárságú hírességet egy barátjával együtt január 23-án vették őrizetbe a floridai városban, miután a megengedett sebesség csaknem kétszeresével, érvényes jogosítvány nélkül vezetett egy sárga Lamborghinit. Az énekesnek Torontóban és Los Angelesben is dolga van az igazságszolgáltatással, a kanadai városban testi sértéssel, az amerikai metropoliszban vandalizmussal vádolják. Amerikában népmozgalom indult a 19 éves énekes ellen, aki nemrég jelentette be visz- szavonulását. Mindössze hat nap alatt több mint százezren írták alá azt a petíciót, amelyben arra kérik az Egyesült Államok elnökét, toloncolják ki az országból. Az aláírók szerint Bieber „nemcsak a biztonságunkat fenyegeti, hanem rossz hatást gyakorol az amerikai fiatalokra is”. Ha Barack Obama • elfogadja az indítványt, elve- hetik tőle a munkaválláshoz és tartózkodáshoz szükséges zöldkártyát. ■ i *