Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-01 / 27. szám

Wayne Chism játszhat Sopronban kosárlabda nb i./A csoport, férfiak írásbeli megrovást kapott a kiállított amerikai center Az amerikai Chismet (középen) gyakran provokálják a meccseken, mert tudják, hogy hamar „felhúzza” magát A fegyelmi bizottság ülé­sén döntöttek arról, hogy a Szeged ellen kiállított Wayne Chism írásbeli megrovást kap, így pályára léphet a Kaposvári KK szombati mér­kőzésén Sopronban. Kun Zoltán Fellélegezhetnek a kaposvá­ri együttes szurkolói, Wayne Chism játszhat a csapat követ­kező mérkőzésén. Alighanem komoly érvágást jelentett vol­na a somogyi kék-fehérek szá­mára, ha éppen legjobbjuk nél­kül kellett volna felvenni a har­cot Sopronban, hol szombaton 18 órától szerepelnek Fekete Ádám vezetőedző tanítványai. A legjobb öt közé kerülé­sét harcoló két közvetlen ri­vális csapat csatája ezzel a pá­lyán dőlhet el, s - nagyon he­lyesen - nem „nyúltak bele” a párharcba. A testület tagjai megállapították, hogy a dula­kodás közben Wayne Chism ugyan ellökte a játékvezetőt, és sportszerűtlenül viselke­dett, ám ezzel együtt nem kö­vetett el olyan súlyos fegyel­mi vétséget, amely miatt eltil­tás járna. Három somogyi csapatot is pá­lyára szólítottak Győrben a VI. korcsoportos országos diákolim­piái kézilabda-döntőben. A fiúknál a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gim­názium (négy győzelemmel és egy vereséggel) hódította el a di­ákolimpiái bajnoki címet. A dön­tőben azt a veszprémi Jendres- sik-Venesz Középiskola és Szak­iskola csapatát győzték le 21-19- re, amelytől a csoportmérkőzé­sen kerek 10 góllal, 34-24 arány­ban alulmaradtak. A leányoknál a siófoki Per- czel Mór Gimnáziumnak (há­Ezzel együtt az amerikai­nak sokkal jobban uralkod­nia kell magán, mert csapa­tát hozza nehéz helyzetbe a hasonló reakciókkal. Nyilván nehéz ezt megtenni, ha folya­matosan megtorlatlanul her­gelik, piszkálják, ám felül kell emelkednie ezen. Amennyi­rom győzelemmel és két vere­séggel) ezüstérem jutott - a cso­portmeccsen, majd az aranyüt­közetben is a házigazda Bercsé­nyi Miklós Közlekedési Középis­kola és Sportiskola együttesétől kaptak ki 28-15, illetve 35-19 arányban -, míg a marcali Ber­zsenyi Dániel Gimnáziumnak (egy győztes és három vesztes ta­lálkozóval) a hatodik hely jutott. Az aranyérmes csurgói Cso­konai Vitéz Mihály Református Gimnázium fiú kézilabda-csa­pata: Bándi András Gyula, Bá­tor Gábor, Béri Benjámin Sán­dor, Császár István Máté, Géczi ben ismét főleg a játékkal fog­lalkozik, akkor nagy csatára van kilátás Sopronban. Ahogy említettük mindkét együttes a legjobb öt közé szeretne ke­rülni, hogy a Szolnoki Olaj KK visszatérésével a felsőházi kö­zépszakaszban folytathassa a bajnoki pontvadászatot. Áron, lerebie Julian-Ernest, Jó­nás Péter, Miklós Dániel, Miklós Gergő, Pádár Marcell, Pál Ádám, Szabó Gergely, Szász Szabolcs, Szkokán Szabolcs, Tóth Károly Attila, Zsigmond Ádám Zoltán, a felkészítőjük Bencze József és Pe- perő Miklós. Az ezüstérmes siófoki Per- czel Mór Gimnázium leány ké­zilabda-csapata: Barczi Brigitta Laura, Biber Zita, Brettner Zsó­fia Dorina, Fodor Janka, Herceg Dalma, János Fruzsina, Lakatos Klaudia, Lanczki Eszter, Lukács Viktória, Papp Vivien, Sallai Ni­kolett, Schmidt Nikolett, Ter­A soproniak hazai pá­lyán rendkívül erősek, a 2013/2014-es szezonban ed­dig veretlenek, mind a nyolc találkozójukat megnyerték. Igen komoly bravúrnak szá­mítana, ha a kaposváriak megtörnék ezt a sorozatot. Sa- báli Balázs csapata ráadásul mány Rita, a felkészítőjük Zám- bó Tibor és Boér Renáta. A gólki­rálynő Biber Tímea lett. A- hatodik helyezett marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium le­ány kézilabda-csapata: Bán-Far­kas Dorottya, Bárczi Kata, Dom­bóvári Dóra, Gergő Virág Lilla, Hanusz Boglárka, Horváth Zsa­nett, lancsek Zsófia, Kuti Bet­tina, Mezőfi Brigitta, Novográ- decz Glória, Pamuki Alexa, Sár­ii Anett, Szabó Eszter Erika, Sze- csődi Laura Andrea, Telkes Éva Rebeka, a felkészítőjük Csatáné Balogh Beatrix és Várfalviné La- czó Tímea. ■ Fenyő Gábor Milos Boriszov személyében egy 28 éves montenegrói játé­kossal is erősödött. Szombat­helyen már vele együtt nyer­tek 93-86-ra. A két mérkőző fél tavalyi összecsapása ka­posvári sikert hozott. Akkor 79-69-es kaposvári sikert mu­tatott az meccs végén az ered­ményjelző. Nagyon komoly teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy Sopronban is a somogyiak örülhessenek. Közben megkezdődött a jegyértékesítés a Zsíros Ti­bor Férfi Magyar Kupa Dön­tőre, amelyet február 6-8. kö­zött Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendeznek. A Magyar Kupa döntő prog­ramja - február 6. (csütörtök), negyeddöntők, 13 óra: Fort- ress-Jászberény-Szolnoki Olaj KK. 15.30 óra: Álba Fehérvár- KTE-Duna Aszfalt. 18 óra: Ka­posvári KK-Soproni KC. 20 óra: EGIS Körmend-Atomerő- mű SE. Február 7. péntek, Elő­döntő, 17.30 óra: Fortress-Jász- berény/Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár/ KTE-Duna Aszfalt. 2. elődöntő, 20 óra: Kaposvá­ri KK/Soproni KC-EGIS Kör- mend/Atomerőmű SE. Febru­ár 8., szombat, 18 óra: bronz­meccs. 20.45 óra: döntő. Somogyi döntősök A hétvégén a kaposvári Munká­csy Mihály Gimnázium futsal csapatáért szoríthatunk, amely a békéscsabai döntőben lép pá­lyára. A szintén kaposvári Gya­korló iskola IV. korcsoportos kis­pályás teremlabdarúgó-csapata egy hét múlva indul majd csatá­ba Zalaegerszegen, míg a nyír­egyházi VI. korcsoportos orszá­gos diákolimpiái röplabdadön­tőben a leányoknál a Munká­csy, a fiúknál pedig a Táncsics gimnázium alakulatát szólítják majd pályára. HÍRSÁV Nyíregyházán zárják az alapszakaszt röplabda Előre láthatólag va­lamennyi játékosára számít­hat Oláh János vezetőedző a Factum Nyírsuli Nyíregyhá­za együttese elleni vasárna­pi mérkőzésen. A női röplab­da NB I. felsőházi rájátszásért küzdő 1. MCM Diamant-Ka- posvári Egyetem csapata vi­szonylag kedvező helyzetben várhatja az utolsó alapsza­kasz-csatát, hiszen esetleges veresége is nyolcadik helyet érhet, amennyiben a riválisok a papírforma alapján mérkőz­nek egymással. ■ K. Z. Mátrai Sándorra emlékeztek Kutason labdarúgás Második alka­lommal rendezték meg Mát­rai Sándor egykori labdarú­gó emlékére a teremlabda­rúgó tornát Kutason. A torna végeredménye: 1. Nagyatád I., 2. Lábod, 3. Kutas. A gólki­rályi címet Faragó István ér­demelte ki 10 góllal, a legjobb kapus Pálfi Attila lett. (mind­kettő Nagyatád I.). A torna legjobb játékosának a kutasi Konkoly Lászlót választották. ■ Gy.J. Gyenesei Leila kihagyja a fedettpályás rajtot öttusa Tizennégy országból érkeznek öttusázók a hétvé­gi, budapesti fedettpályás vi­adalra, a sportág hagyomá­nyos idénynyitó versenyére. A férfiak és a nők mezőnye is 60 fős lesz, mindkét nemnél indul a hazai élmezőny és az utánpótlás jó néhány képvise­lője. Hiányzik majd a derék és csípőtáji problémákkal küsz­ködő Gyenesei Leila. ■ Hercegi induló rekordja a téli olimpián téli olimpia A mexikói alpe­si síelő, az 55 éves Hubertus von Hohenlohe rekordot állít fel, amennyiben rajthoz áll Szocsiban. Először 1984-ben indult ötkarikás játékokon, és így 30 év különbséggel is olimpikon lesz. A rekordot 26 évvel a Costa Rica-i síelő, Arturo Kinch tartja. ■ Arany a csurgóiaknak, ezüst a siófokiaknak kézilabda-diákolimpia Biber Tímea lett a gólkirálynő a Győrben rendezett oszágos nyolcas döntőben A sportpályákon is otthon vannak az Aram tagjai szabadidősport 2001 április 4-én alakult meg a Kaposvári Áram SE. Az egyesületet 19-en alapították; jelenleg közel szá­zan tagjai a klubnak, s a legtöb­ben az E.ON kaposvári szerveze­ti egységeinél dolgoznak.- A tagdíj a költségvetésünk kisebbik hányadát fedezi; a leg­nagyobb segítséget az E.ON nyújtja. Tavaly sikeresen pályáz­tunk, így a Nemzeti Együttmű­ködési Alap 600 ezer forinttal tá­mogatta a működésünket - tud­tuk meg Erdélyi Ferenc elnöktől. Az Áram SE nyolc szakosz­tályból áll. A kispályás labdarú­gó-csapatuk tornákon vesz részt, két együttesük is érdekelt a vá­rosi teke-csapatbajnokságban, a kerékpár-szakosztály tagjai pe­dig minden évben szerveznek több napos túrát itthon vagy kül­földön, míg mások az uszodát, il­letve a konditermet keresik fel rendszeresen. Idén is folytatódik a gyermekek tenisz oktatása, sí­túrát szerveznek Ausztriában vagy Szlovéniában, s természe­tesen nem maradhat el a mindig népszerű tavaszi és őszi horgász­verseny Petörkén, illetve Hete­sen. A sportházukban mindig van élet, ahol évente többször is szerveznek családi és gyermek­napokat. ■ Fenyő G. Újabb két játékossal bontottak szerződést labdarúgás A szlovén kapus, Marko Ranilovics és a szerb kö­zéppályás Bóján Pavlovics kont­raktusát is felbontotta a Kapos­vári Rákóczi FC. így mindkét labdarúgó szabadon igazolható- vá vált. Ranilovics fél évet töltött el a somogyi megyeszékhelyen. 11 mérkőzésen őrizte a Rákó­czi kapuját, melyeken 22 gól ka­pott, s csupán egy találkozót ho­zott le kapott gól nélkül. Pavlo­vics három és fél esztendőn ke­resztül volt a somogyi zöld-fehé­rek játékosa. Ez idő alatt 80 baj­noki mérkőzést játszott, melye­ken hétszer vette be az ellenfe­lek kapuját. ■ Klein Péter Pavlovicstól is elköszöntek HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm, p/t .. -\o nemzetközi pénztranszfer lU U ■ I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 307,00 311,99 USD 226,50 231,49 CHF 250,50 256,90 ÉRVÉNYBEN: január 31. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés Dr. Néber Árpád tájékoztatom kedves betegeimet, hogy a kaposvári Apponyl Klinikán magánrendelésem pétekről hétfőre módosul, változatlan időpontban, változatlan bejelentkezési telefonszámon. Munkahelyi okok miatt februártól csütörtökönként a siófoki Sió Medical Egészségügyi Centrumban is 15 órától magánrendelői tevékenységet folytatok. Bejelentkezés a 84/696-303-as számon! SPORT Holnap ünnepli 60-dik ; születésnapját LENTI _J GÁBORÉ kaposvári lakos, L ezúton köszöntik: |\ Barátai \ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom