Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
Miklós Edit a szocsi Téli Olimpián is tartaná a legutóbbi világkupa-fordulón látott kiváló lesikló formát Négy vereséggel zártak a magyar válogatottak a maribori tornán röplabda A betegségek és Kanizsai Dorottya bokasérülése rányomta bélyegét Junior és Ifjúsági Leány és Fiú MEVZA Tornán Mariborban szereplő magyar válogatottak eredményeire. Csapataink nem tudtak revansot venni a korábbi vereségekért. A lejátszott négy mérkőzés sem hozott sikereket, minden fronton ellenfeleink bizonyultak jobbnak. Ennek fényében az első sikeres nap után, két sikertelent élt meg a magyar delegáció. Az ifjúsági fiúk és leányok is az öt csapatból a negyedik helyen végeztek, míg a junior leányok hat csapatból az ötödik helyen zártak. Talán legsikeresebben a junior fiúk szerepeltek a tornán, hiszen a hat résztvevő ország válogatottja közül negyedik helyen zártak. EREDMÉNYEK, JUNIOR LEÁNYOK: AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG 3-0(23,23,14) vezette: Velinov (cseh), Du- sek (cseh). Magyarország: Durst 3, Takács 11, Ludmán 9, Benkó 6, Korniss 8, Pekárik 7. Cserék: Török, Bagyinka, Szpin (liberó). edző: Nagy Attila. JUNIOR FIÚK: CSEHORSZÁG-MAGYARORSZÁG 3-0(16,21,18) vezette: Malik (szlovák), Brandstatter (osztrák). MAGYARORSZÁG: Török R. 3, Gebhardt 5, Banai 7, Pádár 7, Blázsovics 2, Sow 2. Cserék: Krupánszki 4, Sárik (liberó). Edző: Tomanóczy Tibor. IFJÚSÁGI LEÁNYOK: MAGYARORSZÁG-SZLOVÉNIA 0-3 (-13,-23,-14) vezette: Marschner (cseh), Dmejchal (cseh). MAGYARORSZÁG: Kalotai 3, Hemmert 2, Radomszki 7, Ki- lyénfalvi 3, Túri 5, Benedek G. 6. Cserék: Kökény, Bondor (liberó). Edző: Szabados István. IFJÚSÁGI FIÚK: MAGYARORSZÁG-SZLOVÉNIA 1-3(19,-22,-13,-21) vezette: Kovac (szlovák), Mi- lic (osztrák). MAGYARORSZÁG: GuzmiCS 4, Bögöly 5, Dóra 4, Gönczi 13, Tar 9, Kholmann 8. Cserék: Kun 1, Bonhicsek, Keen, Madár (liberó). Edző: Bodonyi Ákos. ■ Mint arról már lapunkban beszámoltunk eddig tizenhárom olimpiai kvótával rendelkezik Magyarország az alig egy hónap múlva esedékes szocsi Téli Olimpiai Játékokra. Akik már rendelkeznek indulási joggal, most a további helyekért is küzdenek. SH-összeállítás Már csak alig több, mint harminc nap van hátra a Szocsi Téli Olimpia megnyitójáig. A magyar sportolóink többsége szerettei körében töltötte az ünnepeket, ám vannak akik még mindig gőzerővel készülnek, hogy az utolsó lehetőségeket is megragadva megszerezzék az induláshoz szükséges kvótahelyeket. A Magyar olimpiai Bizottság hivatalos honlapja beszámolt arról, hogy a biztos olimpiai indulóink közül az alpesi síző Miklós Edit családja körében töltötte az ünnepeket és Csíkszeredán készült az olimpia előtti megmérettetésekre. Már kevés ideje marad a hagyományos értelmében vett edzésekre, de mint mondja a legjobb felkészülés az maga a versenyzés. Több pályát is kedvel Európában.- Azokat a verseny pályákat szeretem, ahol igazi lesikló pályát tudnak tűzni, széles ívekkel. Ilyen pld St. Moritz, Val d'I- sere, Cortina d'Ampezzo - nyilatkozta a napokban. Januárban utóbbi pályán meg is méretheti magát, hiszen sorjában Altenmarkt / Zauchensee, majd Cortina dAmpezzo és Garmisch Par- tenkirchen áll a naptárában. Mindhárom helyszínen tervezi az indulását lesiklásban és Szuper G-ben is. Ha pedig hasonló sikereket ér el, mint legutóbb, amikor 12. helyezést ért el a világkupán lesiklásban, akkor pontszámban és helyezésben is olyan eredményt érhet el, hogy további magyar indulót is kvalifikálhat a Szocsi olimpiára. A sífutó Szabó Milán Gábor számára rosszul végződött az év. Na nem a sportolást tekintve, hanem feltörték és kirámolták a gépkocsiját. A karácsony előtti napokat pihenős-síeléssel töltötte Ma- riazellen. Karácsonyra némi célzás jelleggel egy borotvát kapott ajándékba szüleitől. A havas mentes magyarországi napokat pedig a rákoskeresztúri kondiparkban töltötte edzéssel. Miklós Edithez hasonlóan ő is azért versenyez januárban, hogy minél jobb FIS pontot szerezve más számára is megszerezze az olimpiai kvótát Szocsiba. A snowboardos Trso Lucas még nem szerzett olimpia részvétel jogot, de a még hátralévő versenyeken mindent megtesz azért, hogy sikerüljön a kvóta megszerzése és a világkupa versenyeken szeretne jó helyezést elérni.- Az olimpiai kijutás eléggé nehéz számunkra, mivel nagyon sok edzést és anyagi hátteret igényel, én személy szerintem ezt az egész versenyzést, felkészülést nem tudnám véghezvinni, ha nem lenne a családom és keresztapám, akik hisznek bennem, és száz százalékban támogatnak lelkileg és anyagilag egyaránt. Arra törekszem, hogy az összes versenyen benne legyek a legjobb 30-ban, és akkor szerintem meg lehet az olimpiai kvóta - mondta az esélyekről Lucas. Az első versenye Copper Mountainon nem sikerült, csak 63. lett, de nem lenne igazi sportember ha most feladná. A karácsonyt és a szilvesztert egy barátjánál töltötte Los Angelesben, aztán januárban jöhet a következő világkupa verseny Breckenridge-be. Onnan repül vissza Zürichbe, ahonnan Gsta- ad lesz a következő állomás, egyben az utolsó pontszerzési lehetőség. Slopestyle-ban harminc versenyző indulhat az olimpián, de versenyszámonként minden országból maximum 4. A világranglistán szereplő versenyzők nemzetüknek szerzik a kvótát, de ha pl. heten vannak a legjobb 30-ban egy országból, az ország akkor is csak 4 helyet kaphat. Ilyenkor a ranglistán sorban következő nemzetnek jár a kvóta. Emellett a nevezett versenyzőnek legalább egyszer be kell kerülnie a top 30-ba, ez azonban már sikerült Trso Lucasnak. Hogy sikerül-e a kvóta megszerzéséhez szükséges feltételt is teljesíteni, az január 19-én derül ki, akkor zárul a kvalifikációs periódus.) Gyarmati Anna karácsony előtt 20. helyen végzett a Copper Mountain-i Slopestyle világkupa versenyen. Január 17-19 között még két világkupa megmérettetése lesz a kanadai Stonehamben. Hasonló eredményeket elérve bizonyosan meglesz az olimpiai kvótája. Mint hírül adtuk a rövidpályás gyorskorcsolyázók gőzerővel a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, napi két edzéssel készülnek a január 17-19- én rendezendő drezdai Euró- pa-bajnokságra és a februári Szocsi olimpiára. A szánkós Pulai Imre, itthon családja körében várja a nemzetközi szövetség döntését,- hogy részt vehet-e a téli olimpián egyes szánkóban. Hasonló döntésre várnak biatlonosaink is, akik azt remélik, hogy az olimpiai mezőny összeállításánál őket is meghívja a nemzetközi szövetség az olimpiára. Idén is gálán köszöntik és díjazzák a legjobb somogyi sportolókat sportgála Február 21-én tizenegy kategóriában hirdetnek győztest, és három különdíjat is átadnak a hagyományos Somogyi Sportgálán. Immár 28. alkalommal, az elmúlt évek hagyományaihoz híven hangulatos gálavacsora keretében köszöntik Somogy megye legjobb sportolóit. A jól megszokott helyszínen, a Kapós Hotel Kristálytermében 2013. február 21-én, pénteken 19 órá- ( tói kezdődik az az ünnepség, amelyen átadják a díjakat a tavalyi év legeredményesebb felnőtt és utánpótlás-korú versenyzőinek és csapatainak, valamint diáksportolóinak. Az idei gálán már ötödször adják át a Somogy Megyei Sportszövetség három különdíját. Az esemény házigazdája a Somogy Megyei Közgyűlés, a Somogy Megyei Sportszövetség, a Somogy Megyei Diáksport Szövetség, valamint a Somogyi Hírlap. A régi hagyományokat követve az idén is együtt köszöntik majd a gálán a megye legjobb felnőtt, utánpótlás, valamint diáksportolóit. Ösz- szesen tizenegy kategóriában { hirdetnek győztest: a felnőtt, j utánpótlás és diák korú hölgyek, férfiak és csapatok között, valamint díjazzák a legjobb fogyatékkal élő egyéni női és férfi sportolót is. A Somogy Megyei Sportszövetség ezúton is kéri a megyei szakszövetségek vezetőit, hogy január 20-ig adják le jelöltjeik nevét a megszokott módon, ugyanis a hagyományokhoz híven az egyes sportágak legjobbjai közül választják ki az év somogyi sportolóit. A Somogy Megyei Sport- szövetség az „Év sportolója” díjátadáshoz kapcsolódóan, a Somogy Megyei Közgyűlés egyetértésével és támogatásával, öt évvel ezelőtt három különdíjat alapított, és a sportolók, sportvezetők körében sikert aratott a kezdeményezés. A díjakat az idén is átadják. Az Életműdíj díjazottját azon somogyi sportemberek közül választják ki, akik már betöltötték 70. életévüket, és legalább 40 év sikeres sportolói, edzői vagy sportvezetői múltat tudhatnak a magukénak. Az Év mecénása és az Év sportvezetője díj ugyancsak gazdára talál majd. ■ SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁST KÍNÁL A NAGYATÁDI Hotel Solar gyakorlattal rendelkező szakácsot keres: 30/957-3899. Önéletrajzot a nagyneha@hotelsolar.eu e-mail címre várjuk!------------------------------------------------------- *303615* ÁC SOT felveszek. 06-30/252-6033--------------------------------------------------------------*303641* AZ OTP Ingatlanpont ingatlanértékesítőt és pénzügyi tanácsadót keres. Önéletrajzát várjuk az alábbi e-mail címre: peto.tamas@ otpip.hu-------------------------------------------------------------*303382* SE NIOR JAVA fejlesztőt keresünk kaposvári irodánkba. Részletesebb információ és jelentkezés: http:// www.precognox.hu/allas — *303303* SZERKEZETLAKATOS, karosszérialakatos végzettségű, gyakorlattal rendelkező munkavállalót keres a kaposvári Luckym- pex Kft. Önéletrajzokat a luckympex@t-on- line.hu e-mail címre, illetve Luckympex Kft., 7401 Kaposvár, Pf. 132 címre várjuk.-------------------------------------------------------------*302892* OKTA TÁS A King'a Ford Autósiskola következő AM, A, B, C, C+E, D tanfolyama január 14-én kezdődik. Kaposvár, Fő u. 45.82/422-131--------------------------------------------------------------*303663* A Meiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T,M,A,B,B+E,C,C+E,D GKI gépkezelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban január 8-án 17.00-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647, 30/947-2666. Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308.--------------------------------------------------------------*293139* VEGYES TŰZIFA eladó 11000 Ft-tól. 20/465-2275-------------------------------------------------------------*303540* ÁLL AT SZÜRKEMARHAHÚS vágóhídi minősítést követően megrendelhető. 30/243-8920--------------------------------------------------------------*303515* _VA3AKNA1M . w w / 1 Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztó-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezetó: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezetó: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija: 1 hónapra 680 Ft, negyed évre 2040 Ft, fél évre 4080 Ft, egy évre 8160 Ft Felelős kiadó az AS^M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ______________Megrendelés száma: 454700. Nyomtatás időpontja 2014/1, hét______________ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását Is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira,, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 2014. JANUÁR 5., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 Néhány kvóta még függőben téli olimpia Akik indulhatnak tovább küzdhetnek a társak helyeiért TISZTELT HIRDETŐINK! Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. alatti hirdetésfelvételi irodánkban az alábbi nyitva tartással várjuk Önöket ^**0* « Somiigi Telefon: 82/528-1G8 |p5ö