Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-31 / 26. szám

2014. JANUÁR 31., PÉNTEK BELFÖLD - KÜLFÖLD 7 Még finomítják a tervezetet kormánybiztos Batta András: nem sértené az autonómiát a komolyzenei ernyőszervezet £ Nem kell tartani attól, hogy egy ernyőszervezet miatt az intézmé­nyek veszítenek az önállóságból - véli Batta András Felmérve a heves, érdekféltő kritikákat, pillanatnyilag egy finomított, a Müpát és az Operát nem érintő változata készül annak a kiszivárog­tatott előzetes tervezetnek, mely egy ernyőszervezetet hozna létre a komolyzenei intézmények felett autonómi­ájuk megmaradása mellett - nyilatkozta lapunknak Bat­ta András kormánybiztos. Éber Sándor „Úgy látszik, nem érett még meg az idő arra, hogy a legje­lentősebb komolyzenei intéz­mények feletti ernyőszervezet segítségével kiemelt helyzetbe hozzuk a magyar zenét belföl­dön és külföldön is, és hatéko­nyabbá, szakmailag megala­pozottabbá tegyük a források jelenlegi elosztásának rendsze­rét” - nyilatkozta lapunknak Batta András. Az egységes ko­molyzenei koncepció kialakí­tásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy az erről szóló, idő előtt nyilvánosságra kerü­lő, a kormány elé még be sem terjesztett anyagnak egyelőre a Müpa és az Opera kihagyásával a finomított változatán dolgoz­nak. „Az előterjesztés nem va­lami ellen irányult, hanem va­lamiért” - hangsúlyozta Batta. Az eredeti elképzelések szerint az Operaház (az Erkel Színház­zal együtt), a Művészetek Pa­lotája (Müpa), a Zeneakadémia Koncertközpont és az országos hatósugarú Filharmónia felett egy ernyőszervezetet hoznának létre Liszt Ferenc Központ né­ven. A finanszírozás hasonlíta­na a sportban lévő egycsatornás finanszírozáshoz, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság osztja el a for­rásokat a szövetségek között be­vonva őket a döntésekbe. Batta szerint a forrásokról való döntés a komolyzenében erősen koope­ratív lenne, mivel az intézményi vezetőkkel közösen kialakított vezetőség döntene erről. Az Operaház és a Müpa az elő­zetes tervekkel nem értett egyet, autonómiájuk sérülésétől tarta­nak. „Ettől nem kellene tarta­niuk, az ernyőszervezet létreho­zásával hatékonyabban, átlátha­tóbb módon lehetne felhasználni az állami forrásokat, melyek az együttes fellépéssel még növe­kedhetnek is” - hangsúlyozta a kormánybiztos. Batta szerint jelenleg a források elosztásánál az is érvényesül, hogy ki tud ép­pen ügyesebben lobbizni ugyan­annál a tulajdonosnál, a magyar államnál. Az ernyőszervezet az intézményi vezetőkkel felmérné akár 2-3 évre is előremenőén az intézmények gazdasági, műkö­dési igényeit, programterveit, ez a koncertszervezés természetes módja, ez alapján igényelné az államtól a forrásokat, amihez viszont jogosítványokkal kell rendelkeznie. „Az intézmények önállóan hoznának döntéseket arról, hogy működésre, humán- erőforrásra mennyit költenének, maguk terveznék meg program­jaikat is, ugyanakkor a közös előre tervezés arányosabb és ha­tékonyabb pénzköltést indukál­na - emelte ki. Az érintettek szerint eddig is volt együttműködés, Batta szerint ez nem elégséges. Úgy véli, közös szervezetben nagy projekteket hozhatnának lét­re, jelentősebb beruházásokat vihetnének véghez. Batta ki­emelte: óriási potenciál van a magas színvonalú, nagy hagyo­mányú magyar komolyzenei életben, jelentős infrastruk­turális fejlesztések voltak és lesznek (Vígadó, Várkert Ba­zár), ezekkel az adottságokkal jobban kellene sáfárkodni. A három legnagyobb intézmény­nek együttesen mintegy 8 ezer férőhelye van, amit közös fel­lépéssel könnyebben lehetne minden este megtölteni. Közös jegyértékesítést, marketinget lehetne szervezni, a turisták­nak is vonzóbbá lehetne tenni áttekinthetőbb programokkal a helyszíneket. A kormány- biztos szerint az intézmények arculatát, identitását, vezetői autonómiáját megtartva az er­nyőszervezet a teljes program ismeretében sokkal markán­sabb fellépést tudna biztosítani a nemzetközi turisztikai mar­ketingben, megszűnhetnének a felesleges átfedések a progra­mokban. „Hasonló együttmű­ködésre más országban is van példa.”- hangsúlyozta Batta. Az előzetes koncepció kriti­kájaként az is elhangzott, a köz- pontosítás nagy és felesleges vízfejet igényelne, elhangzott egy évi egymilliárdos összeg is. A kormánybiztos lapunk­nak cáfolta ezt, szerinte egy kisebb apparátussal is biztosí­tani lehetne az ernyőszervezet működését, az egymilliárdos összeg a Zeneakadémia kon­certközpont működésére szól. „A kormány dönt arról, mikor és milyen formában fogadja el a koncepciót” - mondta Batta. Szeptemberig viszont meg kell oldani a 13 milliárdért felújított Zeneakadémia kulturális tevé­kenységének helyzetét. Oktatá­si intézmény lévén, a Liszt Fe­Forrás nélkül az akadémia koncertterme az idei büdzsében 11,5 milliárd forint állami hozzájárulás van a Művészetek Palotájának mű­ködtetésére, amiből informáci­óink szerint mintegy 1,6 milli­árd a szakmai működés költsé­ge. A Budapesti Tavaszi Feszti­vál támogatása 1,24 milliárd, míg az Őszi Fesztiválé 600 mil­lió, a fesztiválok lebonyolítását felügyelő szervezet vezetője egy­ben a Müpáé is. A korábban 8,3 milliárdos bü- dzséjű Operaház az idén továb­bi 1,1 milliárdot kap az (1,7 mil- liárdért felújított) Erkel Színház működtetésére. Az Operaház büdzséjét az év végén 550 milli­óval növelték, amit az önkor­mányzatok kulturális keretéből csoportosítottak át. A Zeneaka­démia koncertközponti műkö­dése jelenleg nem részesül tá­mogatásban a büdzséből. renc Zeneművészeti Egyetem nem részesülhet a kulturális büdzséből, így jelenleg nincs biztosítva a Zeneakadémia koncertközpontjának működ­tetése, amit a kormánybiztos szerint elkülönítve, de az egye­temtől nem elszakítva kellene támogatni, úgy hogy a vagyon­kezelés, üzemeltetés természe­tesen az egyetemnél marad. HÍRSÁV Kasszaügy: belebukott a főigazgató A nemzetgazdasági minisz­ter felmentette a Magyar Kereskedelmi és Engedé­lyezési Hivatal (MKEH) főigazgatóját, Király Pétert - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály a hivatal vezetésével Kis Ág­nes, általános főigazgató-he­lyettest bízta meg. Az MKEH munkáját az online-pénz­tárgépekre való átállás be­fejezéséig Vágujhelyi Ferenc (a NAV elnökhelyettese) miniszteri megbízottként felügyeli. A hivatal múlt hé­ten csütörtökön jelentette be, hogy visszavonta két forgal­mazó egy-egy, korábban már jóváhagyott online pénztár­gépének engedélyét. ■ MTI Gabonakereskedőket ítéltek börtönre jogerősen öt, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi ítélőtábla annak a makói gabonake­reskedő cégnek a vezetőit, amely mintegy 259 mil­lió forintnyi adót csalt el 2008-ban. Az ítélőtábla a két férfira 8-8 millió forint pénzmellékbüntetést is ki­szabott, és öt évre eltiltotta őket a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői fog­lalkozástól. A két vádlott cégük nevében nagy meny- nyiségben vásárolt számla nélkül, ismeretlen terme­lőktől, illetve viszonteladók­tól gabonát, amelyet tovább értékesítettek. ■ MTI Jogerősen nyert a Hubertus per Erkölcsi szempontokat nem vizsgált a bíróság föld Jogszerű a Hubertus Bt. földbérleti szerződése - mond­ta ki a Debreceni ítélőtábla jog­erős ítéletében tegnap. Arról, hogy a szerződés jó erkölcsbe ütközik-e, nem született dön­tés. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság 1992-es privatizáci­ója során 7725 hektárra kötött haszonbérlet érvénytelenítését a Nemzeti Földalapkezelő Szer­vezet (NFA) kérte keresetében, mivel álláspontjuk szerint a szerződés több akkori jogsza­bályba, illetve a jó erkölcsbe ütközik. A kontraktust 99 évre kötötték meg, és hektáronként évi 10 forintos haszonbérleti díjat állapítottak meg. Az NFA szerint a díj kirívóan alacsony, ám a cég azzal védekezik, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően vízkormányzási tevékenységet végez a terüle­ten, amely egy méterrel a Bala­ton vízszintje alatt van. A Kaposvári Törvényszék ko­rábbi, nem jogerős ítéletében még azt állapította meg, hogy a szerződés egyes pontjai ér­vénytelenek, ám ettől még szer­ződés jogszerű. ■ B. L. A hét képe. Maszkot és védőruhát viselő katasztrófavédelmi szakemberek elhullott csirkéket tesznek zsá­kokba Hongkongban. A kínai városban már három halálos áldozata van a H7N9 jelű madárinfluenzának, és több mint húszezer csirke kényszervágásáról döntöttek. A szárazföldi Kínában még súlyosabb a helyzet: már legalább 110 új fertőzést regisztráltak idén, közülük 20 volt végzetes kimenetelű. Hongkongban 21 napra felfüggesztették a friss baromfi behozatalát a szomszédos tartományból, miután egy szállítmányban vírushordozókra leltek. A nagybani állatpiac fertőtlenítéséről is intézkedtek. A vírus nem terjed emberről emberre, ezért nem látják veszélyét járvány kialakulásának. Kínában ugyanakkor felgyorsították a védő­oltáshoz szükséges oltóanyag kifejlesztését. Készült 3Z EufOpreSS támogatásával HIRDETÉS __________________________________^ Hu száros hozamok Í Akár kamatadó­ás ehomentesen* ^QlMSTOR Értékteremtő Megtakarítások Kaposvár, Ady Endre u. 9. 8 (82) 321-300 • www.mmf.hu 'A kedvezményes hozam csak a 2013.11.13. napjától Tartós Befektetési Számlára helyezett QUAESTOR FINANCIALHRURIRA Kft. által kibocsátottQFF180207C13 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A kamatadó és EHO mentesség - jelen esetben - csak TBSZ számlán elhelyezett kötvény vonatkozásában értelmezendő, kérjük, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt, az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998 évi LXVI. törvényt. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: H- KE-lll-681/2013. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoz­tatás nem minősül nyilvános ajánlat-tételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MiFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését, amelyek megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgal­mazási helyeken, valamint www.quaestor.hu oldalon a MiFID ügyfél-tájékoztatók és a közzétételek között. pénzügyek le befektetések F"utazás telekom www.quaestor.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom