Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-30 / 25. szám
nmiTirijCTfffiiTnmTmnrwimrrTfMfiTffiMrfaiT^ Milliárdos szponzoracio egészségügy A kórházaknak nem lenne pénzük a konferenciákra Lázár: százmilliárd Tokaj-Hegyaljára A kormány célja, hogy 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot irá- .nyítson Tokaj-Hegyalja fejlesztésére, a pénzhez önkormányzatok, az ott élő és gazdálkodó emberek juthatnak hozzá - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon. A források elosztása megállapodásos-konszenzusos rendszerben történik a Miniszterelnökség irányításával - fogalmazott. ■ MTI Új rendelettervezet a bányászatról A nemzeti fejlesztési miniszter megváltoztatná a bányászati koncessziók elbírálásának gyakorlatát, az új rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg. A bányászati koncessziókat elbíráló Minősítő Bizottság tagjai a nyertesre szótöbbséggel tesznek javaslatot, nem kétharmados többséggel. Mindössze annyi megkötés lesz, hogy szavazáskor a tagok kétharmadának és az elnöknek is jelen kell lennie. ■ MTI Rogán:500 milliós bírság a bankoknak akár 500 millió forintos bírsággal is sújthatnák az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő bankokat a Fidesz frakcióvezetőjének tervei szerint. Erről Rogán Antal beszélt sajtótájékoztatóján. Hozzátette: készen állnak arra, ha kell, akkor úgy módosítsák a vonatkozó törvényt, hogy egyértelművé tegyék, 150 ezer forintig biztosítani kell az ingyenes készpénzfelvételt azoknak, akik jelezték igényüket. Emellett szigorú büntetések lesznek a bankokkal szemben, azt tervezik, hogy akár 500 millió forintig megemelik a büntetés felső határát, ha egy bank a jogszabályokat megszegi. ■ MTI Több mint kétmilliárd forinttal támogattak tavaly a gyógyszer- és orvostechnikai cégek különféle szakmai rendezvényeket. Hamarosan az orvosoknak és az egészségügyi intézményeknek adott támogatások is nyilvánossá válnak. ____________hű aúr ~ 1 ' Ha iman Éva Budapesttől Milánón át Seatt- le-ig, kórházakban és klinikákon, sörözőkben és éttermekben, hotelekben és konferenciaközpontokban tartott több száz egészségügyi konferencia, szimpózium, ülés, tanfolyam, vándorgyűlés és egyéb esemény megrendezéséhez, illetve az azon való részvételhez nyújtottak anyagi segítséget magyar orvosoknak, intézményeknek és szakmai társaságoknak tavaly a gyógyszer- és orvos- technikai cégek. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által közzétett információk alapján az összes támogatás éves szinten meghaladta a kétmilliárd forintot. Amióta pedig 2012 második felétől az OGYI kötelezően nyilvánosságra hozza az erre vonatkozó adatokat, összességében már a hárommilliárd forintot is meghaladta a gyógyszer- és orvostechnikai ipari szponzoráció összege. A támogatások között vannak néhány ezer forintos és milliós tételek is. Ez utóbbiakkal vagy olyan, külföldön megtartott yi- lágkonferenciákra segítették reljutni az arra érdemes szakembereket, mint az amerikai transzplantációs, illetve rákkongresszus, vagy Magyarországon megtartott nemzetközi kongresszusokat finanszíroztak. A nagyszabású hazai orvos szakmai konferenciák, nagygyűlések megrendezéséhez, mint például a Dermatológiai A GYÓGYSZERPROMÓCIÓS szabályok szerint a rendezvénytámogatás és az ajándékozás egy napra és egy főre jutó összege nem haladhatja mega mindenkori havi minimálbér 5 százalékát, jelenleg a 4900forintot. Az ajándéknak, konferenciának ráadásul szakmailag is indokoltnak és adektávnak kell lenTársulat vagy a Hypertónia Társaság éves rendezvénye, szintén jelentős összegű, egyenként több millió forintos támogatást nyújtottak a gyógyszercégek. A cégek kizárólag a szponzorál- taknak a rendezvénnyel közvetlenül összefüggő költségeit finanszírozhatják, így az utazási és a szállásköltséget, a részvételi díjat, vagy a terembérletet. A gyógyszeripari rendezvénytámogatásokat Európában egyedül Magyarországon kell nyilvánosan hozzáférhetővé tenni. Hazánkban ily módon bizonyos szempontból szigorúbbak a gyógyszeripar marketingtevékenységére vonatkozó etikai előírások, mint másutt. Az önnie, egy háziorvos például nem utaztatható miamii agy- sebészkongresszusra. A szabályszegő forgalmazókat 25, gyártókat akár 500 millió forintra is bírságolhatna az Országos Gyógyszerészeti Intézet, de ilyesmire még nem volt szükség, azösszbírság az elmúlt két évben nem érte el a százmillió forintot. szabályozás jegyében azonban a cégek is szigorítanak: az Európai Gyógyszeripari Egyesületek Szövetségének (EFPLA) transz- parencia kódexe szerint legkésőbb 2015 januárjától minden tagvállalatnak - így a Magyar- országon működő cégeknek is - nyilvánosságra kell hoznia az orvosokkal és az egészségügyi intézményekkel létrejött szerződéseik legfontosabb adatait is. Mégpedig úgy, hogy a támogatott abból beazonosítható legyen, és az is pontosan látható legyen, mire és mekkora összeget kapott. Richard Bergström, az EFPIA elnöke a közelmúltban úgy nyilatkozott a Világ- gazdaságnak, hogy sok cég már kialakította a belső szabályzatát arra vonatkozóan, hogy csak azokkal az orvosokkal, kórházakkal dolgoznak együtt a jövőben, akik ehhez a nyilvánossághoz hozzájárulnak. A legnehezebb az elnök szerint annak megértetése lesz, hogy a továbbképzésekre, a kongresszusokra csak a támogatásokon keresztül tudnak eljutni, mert erre egy intézménynek egyetlen fillérje sincs. Ezért semmi szégyellni- való nincs abban, ha ezt valaki megfinanszírozza. Áttörést és munkahelyeket ígért beszédében Barack Obama beszéd Az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelem- különbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a hangsúlyt Barack Obama a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében. Az amerikai elnök úgy fo- | galmazott: a 2014-es esztendő áttörést hozhat az ország számára, és Amerika jobb helyzetben vág neki a 21. századnak, mint bármely más ország. Ezt a közelmúlt kedvező gazdasági mutatóival támasztotta alá. Méltatta a költségvetés ügyében megkötött kongresszusi kétpárti kompromisszumokat, de úgy vélekedett, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a munkahelyteremtés és az új válságok elkerülése érdekében. Együttműködésre szólította fel a kongresszust az adórendszer olyan kiskapuinak bezárása érdekében, amelyek a termelés külföldre telepítését ösztönzik, és kérte, hogy csökkentsék az Amerikában munkahelyeket teremtő vállalkozások terheit. Szót emelt a bevándorlás reformja mellett, ami szerinte két évtized alatt 1000 milliárd dollárral csökkentheti a deficitet. Bejelentette, hogy a szolgáltatók igényeit jobban kielégítő képzési program kidolgozását kezdeményezte, és a tartósan munkanélküliek segélyezésének megújítását kérte a kongresszustól. Közölte azt is, hogy rendelettel 7 dollár 25 centről 10 dollár 10 centre fogja emelni a szövetségi alkalmazottak minimális órabérét. ■ VG Obama erőfeszítéseket kért A többség betartja a szabályokat Ukrajnáról tárgyaltak a V4-ek egyeztetés A lengyel miniszterelnök kiáll a palagáz kiaknázása mellett Budai keményen lép fel a zsebszerződések ellen El kell kerülni a drámai forgatókönyvet Ukrajnában, egész Európa és a közép-európai régió érdeke, hogy politikai megegyezés szülessen az országban - mondta Donald Tusk. A lengyel kormányfő Orbán Viktorral folytatott budapesti megbeszélése után kiemelte: a felek jogainak tiszteletben tartásával megegyezésnek kell létrejönnie ahhoz, hogy Európa és a pénzügyi szervezetek segíthessenek az országnak. Ukrajnában fel kell hagyni az erőszakkal, ez a hatalom felelőssége, de „bizonyos ellenzéki köröknek” is tartózkodniuk kell a radikális fellépéstől. A visegrádi csoport miniszterelnökei lapzártánk után az Országházban egyeztettek az ukrajnai helyzetről. Tusk és Orbán megbeszélésén energiapolitikai kérdésekről is szóba kerültek. A magyar miniszterelnök közölte: az EU számára létkérdés, hogy gazdaságát el tudja-e látni olcsó energiával. „Minden országnak joga van ahhoz, hogy maga válassza meg az általa követett energia- politikát” - jelentette ki Donald Tusk. Hozzátette: el kell érni, hogy az energia sose képezhesse politikai nyomásgyakorlás tárgyát. Európának meg kell találnia a megfelelő energia- forrásait, és ennek során Lengyelország szerint a palagázt is figyelembe kell venni. ■ VG Donald Tusk lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök termőföld Május elseje sem szerezhetnek termőföld tulajdont külföldiek Magyarországon, ennek jogi hátterét a kormány megteremtette - mondta Budai Gyula. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a zsebszerződésekkel foglalkozó tárcaközi bizottság vezetőjeként összegezte az elmúlt két évben végzett munka eredményeit. Budai kitért arra az új Btk-szabályozásra, amely bünteti a zsebszerződéseket. Az államtitkár hangsúlyozta, a tulajdon alkotmányos alapjog, a haszonélvezeti jog azonban nem az. Kitért arra a törvény- javaslatra, amely lehetővé tenné, hogy a zsebszerződésekkel érintett területek állami tulajdonba vételét. Az uniós jogszabályok értelmében május elsejétől minden uniós állampolgár azonos feltételekkel szerezhet termőföldet Magyarországon. A földjogi szabályozás valóban megnehezíti a földhöz jutást, ám mindenki számára. Az új szabályok szerint csak az vásárolhat földet, aki helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdaságból él, és nem előzik meg más vevők elővásárlási jogaikkal. Szakértők szerint a földforgalom jelentősen visszaeshet a rendelkezések hatására, így a földárak mérséklődése is várható. ■ VG