Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-23 / 19. szám

4 2014. JANUÁR 23., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Magyar kultúra napja. Kaposváron ünnepi gálaműsorban vers- és prózamondók, táncosok, énekesek, kamara- és hagyományőrző csoportok mutatták be tudásuk legjavát: a művészek, profi előadók mellett iskolások, s civil- szervezetek tagjai adtak műsort. A nívós produkciókat kulturális előadások egészítették ki, s miközben a háromórásra tervezett műsorfolyam zajlott, aközben a Zichy Mihály-szakközépiskola diákjai rajzokat, festményeket készítet­tek. Kora este a Klebelsberg középiskolai kollégiumba is ünnepi rendezvényre hívták az érdeklődőket, a megyei könyvtárban pedig Kaposváron élünk címmel nyílt fotókiállítás a város napjához kapcsolódóan. HIRDETÉS ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Árvereztető), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X. 4.) Kormányrendelet (továbbiakban: Vhr.) vonatkozó rendelkezései alapján nyilvános árverés keretében értékesíteni kívánja a Magyar Állam tulajdonában és az ingat­lan-nyilvántartás szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve vagyonkezelésében lévő alábbi ingatlanokat (továbbiakban: Ingatlanok): Kikiáltási Sorsz. Település neve Hrsz. Megne­vezés Tulajdoni Terület hányad (m2) ár a forgal­mi érték (áfát nem Árverési biztosí­ték Licit­lépcső tartalmaz) 1 Kaposméró 385/2 beépítetlen terület VI 2341 150000 15000 5000 2 Kaposmérő 388/4 beépítetlen terület VI 1371 89000 9000 2500 3 Kaposméró 397/1 beépítetlen terület VI 543 35000 3500 1500 4 Kaposméró 397/2 beépítetlen terület VI 499 32000 3200 1500 5 Kaposméró 398/1 beépítetlen terület VI 495 32000 3200 1500 6 Kaposméró 398/2 beépítetlen terület VI 552 36000 3600 1500 7 Kaposméró 405/1 beépítetlen terület VI 2235 145000 15000 5000 8 Kaposméró 406/2 beépítetlen terület VI 1913 124000 12000 4000 9 Kaposméró 409/1 beépítetlen terület VI 1790 115000 12000 4000 10 Kaposméró 410/2 beépítetlen terület VI 4836 314000 31000 10000 11 Kaposméró 413/1 beépítetlen terület vi 6200 353000 35000 11000 12 Csorna Kossuth L. U.11 206 lakóház, udvar, VI 1890 775000 77000 20000 13 Balatonlelle Honvéd u. 7. 3223 üdülőépület, udvar vi 3106 29000000 3000.000 1000000 14 Balaton- boglár Sétáló u. 3. 2575/6 /A/6 társasházi lakás VI 34 5200000 500000 70000 Az árverési biztosíték összegét az ajánlattevőnek legkésőbb az árverés árve­rést megelőző nap kell átutalni az MNV Zrt. Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01501504 számú letéti számlaszámára oly módon, hogy a jóváírás még aznap megtörténjen. Az árverési biztosíték készpénzben nem fizethető be. A kikiáltási ár nettó ár, az általános forgalmi adót nem tartalmazza. Jogok és terhek: Kaposmérő 413/1 hrsz.ú ingatlan terheli az E.ON Dél-dunántúli Áramszol­gáltató Zrt. javára bejegyzett vezetékjog, Csorna 206 hrsz.-ú ingatlan esetében a helyközi Távközlési Igazgatóság javára bejegyzett vezetékjog, Balatonlelle 3223 hrsz.-ú ingatlan esetében az E-ON Dél-dunántúli Áramszol­gáltató Zrt. javára bejegyzett vezetékjog A fentieken kívül az ingatlanok per-, teher- és igénymentesek. Az Ingatlanok megtekintésének időpontja: árverést megelőzően előzetes időpont egyeztetés alapján. MagyarNemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az árverés időpontja: 2014. február 12-én 10 óra 30 perc Az árverés helyszíne: MNV Zrt. Somogy Megyei Területi Irodája, 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16.1. emelet Az árverésre jelentkezés helye, ideje, módja: MNV Zrt. Somogy Megyei Terü­leti Iroda, 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16.1. emelet 2013. február 12-én 10.00 óráig személyesen vagy meghatalmazott útján. Az árveréssel kapcsolatosan a lebonyolítás és az értékesítésre kerülő Ingatlan vonatkozásában további információk kérhetők a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Somogy Megyei Területi Irodájánál (7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. telefon: 06-40-414-692). Az árverésen való részvétel feltételei: 1. Árverési biztosíték megfizetése: Árvereztető az árverésre jelentkezőknek az árverésen történő részvétel felté­teleként árverési biztosíték megfizetését írja elő. Az árverési biztosítékot az árverésen való részvétel feltételeként - árverési tételenként - az árverezőnek az árverést megelőző nap át kell utalni az MNV Zrt. Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01501504 számú letéti számlaszámra oly módon, hogy még aznap a jóváírás megtörténjen. A nyertes árverező esetében az árverési biztosíték a vételárba beszámít. A nyer­tes árverező részére az ajánlati biztosítékról előlegszámla kerül kiállításra. A nem nyertes árverezők részére az MNV Zrt. az árverés napján intézkedik a visszautalás iránt. Az árverési biztosíték után az Árvereztető költséget nem számít fel, kamatot nem fizet. 2. Igazolás bemutatása az árverési biztosíték befizetéséről: Az árverésen csak az vehet részt, aki igazolást mutat be arról, hogy az árverező az árverési biztosítékot a 1/1. pontban foglaltak szerint az árverés megkezdésé­nek időpontjáig átutalta. Amennyiben a nyilatkozattétel feltételei fennállnak, az árverező írásbeli nyilatkozata („Nyilatkozat az ajánlattevő részére történő értéke­sítés feltételeinek fennállásáról’’ - letölthető a www.mnvzrt.hu honlapról) szük­séges arról, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint az árverés időpontjában köztartozásmentes adózónak minősül, és Árvereztetővel szemben lejárt tartozással nem rendelkezik. Személyazonosság igazolása képviselet esetén közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás átadása. Az árverésen történő részvétel feltétele az Nvt. 3.§ (2) bekezdés szerinti nyi­latkozat benyújtása, amelyben árverező kijelenti - magánszemély és az Nvt. 3. (1) bekezdés 1. pontja a) alpontja szerinti szervezet kivételével - hogy átlátható szervezetnek minősül. Az árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatal­mazott útján lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az árverésen történő részvételi jogosultságot jelentkezéskor igazolni kell a sze­mélyazonosság igazolására alkalmas irattal, valamint gazdálkodó szervezetek, 111. más szervezetek nevében történő részvétel esetén eredeti vagy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány és 30 napnál nem régebbi hiteles cégki­vonat - amennyiben azzal még nem rendelkezik,- akkor a cégbejegyzés iránti kérelmének cégbírósági lajstromszámmal ellátott példányával, illetve bírósági nyilvántartásba vételről szóló okirattal, ill. ezekkel egyenértékű okirattal (ezen okiratok eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányával) 3. Az árverés: Az árverés közjegyző jelenlétében történik. Árvereztető az árverés megkez­désekor ismerteti az árverés részletes feltételeit. Az árverésre kerülő Ingatla­nok külön-külön kerülnek kikiáltásra, külön-külön árverési tételként. Minden egyes árverési tételre külön kell jelentkezni és az árverési biztosítékot átutalni. Az árverési biztosítékot több Ingatlanra vonatkozó vételi szándék esetén csak akkor lehet egy átutalási megbízás keretében teljesíteni, ha ennek során egy­értelműen feltüntetésre kerül, hogy a biztosíték összege mely árverési tételekre (Ingatlanokra) vonatkozik. Az árverésen árverezőként csak az vehet részt, aki az árverésre jelentkezés so­rán a „Nyilatkozat az árverési eljárás rendjének elfogadásáról” című nyilatko­zatot (letölthető a www.mnvzrt.hu honlapról) hiánytalanul kitöltve és aláírva átadja Árvereztető részére. Az ajánlattevők a kikiáltási árról indulva, felfelé licitálhatnak, az árverés veze­tője által közölt aktuális licitlépcsővel, vagy annak többszörösével. A meghir­detett induló kikiáltási árnál alacsonyabb ajánlatot tenni nem lehet, az ilyen ajánlat érvénytelen. MNV Az árverési eljárás során az Ingatlanok tulajdonjogának megszerzésére vonat­kozó szerződés megkötésére a licitálás során a legmagasabb vételárat ajánló árverező szerez jogot. Amennyiben több azonos összegű végső ajánlat van, az azonos ajánlatot tevők között - a helyszínen - sorsolással dől el, hogy közülük melyik szerez jogot a szerződéskötésre. Amennyiben az adott ingatlant elővásárlási jog terheli, csak abban az esetben köthető meg a nyertes árverezővel az adásvételi szerződés, ha az elővásárlásra jogosult nem kíván élni elővásárlási jogával. 4. Szerződéskötés: A nyertes árverező - amennyiben az adott ingatlanra/ingóra nincs elővásárlás­ra jogosult vagy nem szükséges harmadik személy hozzájárulása a szerződés megkötéséhez - köteles a szerződést az árverést követően, de legkésőbb az árve­rést követő, illetve - elővásárlási jog, valamint harmadik személy hozzájárulási kötelezettsége fennállása esetén - az Árvereztetőnek a szerződéskötésre felhívó levelének kézhezvételétől számított 15 napon belül megkötni. Az adásvételi szerződés megkötésének előfeltétele, hogy a Vhr. 27. §-a alapján az ajánlattevő személynek (az árverés nyertese illetve az elővásárlásra jogosult) igazolnia kell, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint köztartozásmentes adózónak minősül, és az MNV Zrt.-vel szem­ben lejárt tartozással nem rendelkezhet. A köztartozás szerinti kizáró feltétel fennállásának'hiányát az árverező 30 napnál nem régebben kiállított közok­irattal igazolja, vagy szerepelnie kell a köztartozásmentes adózói adatbázisban, továbbá rendelkeznie kell a helyi önkormányzat jegyzője által kiállított adóiga­zolással. Az igazolásokat legkésőbb a szerződéskötéssel egyidejűleg kell Árve­reztető Somogy Megyei Területi Irodája részére benyújtani. 5. A vételár kiegyenlítése: Az Ingatlanok vételára egy összegben, átutalással fizethető meg legkésőbb a szerződés megkötését követő 15 napon belül az adásvételi szerződésben megje­lölt módon. Árvereztető halasztott, vagy részletfizetést tartalmazó ajánlatot nem fogad el. Árvereztető (Eladó) a tulajdonjogot a teljes vételár igazolt megfizetéséig fenntartja. Árvereztető (Eladó) Vevő tulajdonjogának adásvétel jogcímén történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez a teljes vételár Árvereztető bankszámlá­ján történő jóváírása esetén járul hozzá. Amennyiben az árverési vevő a teljes vételárat a szerződés megkötésétől számí­tott 15 napon belül nem fizeti meg, az árverési biztosítékot telveszti és az árverés eredménytelennek minősül. Nyilatkozat alapján adóalany vásárló esetén a vételár a nettó kikiáltási ár (kivé­ve mezőgazdasági őstermelő, alanyi adómentes adóalany) Nem adóalany jogi személy, magánszemély, mezőgazdasági őstermelő, alanyi adómentes vásárló esetén a vételár a kikiáltási ár áfával növelt összege. 6. Az árverés eredménytelennek minősül ■- ha nem jelent meg egy árverező sem,- ha az árverezők a kikiáltási áron érvényes vételi ajánlatot nem tettek;- ha az árverési eljárás tisztaságát, vagy az árverezők érdekeit súlyosan sértő cselekmény, vagy az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt az ár­verés érvénytelenítéséről kell dönteni;- a nyertes ajánlattevő visszalépése esetében- a „második helyezett” ajánlattevő visszalépése esetén is. Visszalépésnek minősül, ha a nyertes ajánlattevő a szerződéskötésre előírt ha­táridő alatt a szerződést nem köti meg, vagy a teljes vételárat határidőben nem fizeti meg, ha más nem tesz érvényes ajánlatot. Ebben az esetben a nyertes árve­rező a befizetett árverési biztosítékot elveszti, felel az Árvereztetőt ért károkért és viseli az Árvereztető ebből eredő költségeit. A nyertes ajánlattevő visszalépése esetében amennyiben más is tesz érvényes ajánlatot, a második helyezett nyer jogosultságot a szerződéskötésre. Az Árvereztető kéri, hogy az Ingatlanok állapotáról, szerkezetéről, az In­gatlanokra vonatkozó helyi vagy országos előírásokról az árverésen történő részvételt megelőzően megfelelő körültekintéssel tájékozódjanak és ajánla­taikat ennek alapján tegyék meg, továbbá a szerződéskötéshez szükséges igazolások beszerzéséről úgy gondoskodjanak, hogy azok a szerződéskötés előírt időpontjára rendelkezésre álljanak. Az árveréssel kapcsolatosan a lebonyolítás és az értékesítésre kerülő Ingatlan vonatkozásában további információk kérhetők a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Somogy Megyei Területi Irodájánál (7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. ló.szám I. emelet; telefon: +36/40/414-692).

Next

/
Oldalképek
Tartalom