Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-13 / 10. szám

■EBSEEEH Andor több a hasznuk az EU-s munkavállalókból london tovább szigoríta­ná az uniós munkavállalók szociális ellátásának szabá­lyozását. Iáin Duncan Smith munkaügyi miniszter a The Sunday Times-nak azt mondta: akár két évre is el lehessen zárni a szociális ellátást a bevándorlóktól. Visszautasította a brit hozzá­állást az Európai Parlament (EP) elnöke. Martin Schulz a The Observernek kije­lentette: „Nem képezi újra­tárgyalás alapját a szabad mozgás elve, egy ilyen jel­legű szerződésmódosítás az EP-ben biztosan elbukna”. Megszólalt Andor László is: a brit jóléti kasszának jelentős nettó haszna származik az uniós bevándorlókból, akik sokkal kevesebb ellátást, kedvezményt vesznek igény­be, mint amennyit adók és járulékok formájában a be­fizetnek - mondta vasárnap a BBC-nek a magyar uniós biztos. ■ MTI Újból tízezrek a kijevi főtéren az ukrán ellenzék folytatja az előkészületeket egy or­szágos figyelmezető sztrájk­ra - közölte Vitalij Klicsko, az Ütés nevű párt vezetője Kijevben, az idei első „né­pi nagygyűlésen”, ahol 50 ezren gyűltek össze „békés demonstrációra”. ■ MTI Végső búcsú Ariéi Sarontól ma tartják a szombaton 85 éves korában elhunyt Ariéi Sáron volt izraeli kormányfő hivatalos, állami búcsúzta­tását. Vasárnap este hatig Jeruzsálemben a kneszet (törvényhozás) épületénél tízezrek rótták le kegyeletü­ket a keménykezű „legendás tábornok” ravatala előtt. Jobboldali politikusként Sá­ron a zsidó telepeket építette, majd miniszterelnökként a heves jobboldali tiltakozások dacára kiköltöztette a telepe­seket Gázából. ■ VG Több száz falu iskola nélkül köznevelés Esélyt kaphatnak a kistelepülések az állami fenntartással Egy vidéki kisiskola. A mintegy 2800 falu 40 százalékában, több mint ezer településen jelenleg semmilyen oktatás nincsen A kormányzat szerint az ál­lami fenntartás miatt nincse­nek veszélyben a kisiskolák. A Magyar Faluszövetség szerint nagyobb lehet a biz­tonság, de ezt még nem lehet ténykérdésként kezelni. Éber Sándor „Mindenkit megnyugtathatok, semmiféle veszély nem fenye­geti kisiskolákat” - hangoztat­ta a Győ-Moson-Sopron megyei Veszprémharsányban a köz­nevelésért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa szerint azzal, hogy átvállalta a kistelepülése­ken a köznevelési intézmények fenntartását és működtetését a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Kük) az önkormányza­toktól, nemcsak az iskolák jövőjé­ről gondoskodott, hanem a falvak megmaradásához is segítséget nyújtott. Hangsúlyozta: a köz­nevelési törvény átalakításnak is az egyik célja az esélyegyenlőség megteremtése volt. Minden településen, ahol leg­alább nyolc gyerek van, az alsó tagozatnak és az óvodának mű­ködnie kell. Az alsó tagozaton lehetőség van az osztályok össze­vonására, a felsőn nincs. A Köz­nevelésért Felelős Államtitkár­ság szerint több mint 800 olyan iskola van, amelynek „létét 2010 előtt az alacsony tanulói létszám miatt állandó bizonytalanság, a nyugodt tanítás feltételeinek hi­ánya jellemezte”. Kisiskolának a 100 vagy 150-200 fő alatti in­tézményeket tartják. Az előző tanévben a 3000 lélekszám alatti településeken 1252 iskola volt. „Megvan az esélye, lehetősége annak, hogy az iskolák állami fenntartásba vételével nagyobb biztonságba kerüljenek a falu­si kisiskolák, de ezt tényként kimondani még nem lehet” - mondta lapunk érdeklődésére a Magyar Faluszövetség elnöke. Szabó Gellért emlékeztetett: az önkormányzatok döntő többsége úgy élte meg az állami kézbevé­telt, hogy megszabadultak az is­kolák gondjaitól, s nem kell rájuk a büdzséjükből pénzt áldozni. Szerinte az állami fenntartás jó lehetőség is lehet a kisiskolák­nak, de még idő kell az új rend­szer gördülékenyebbé válásához. Szabó szerint volt olyan telepü­lés, ahol a szülők és a pedagógu­sok között a tanév előtt még „pes­tisjárványként” terjedt, hogy az állam fokozatosan bezárja az is­kolát. így a faluban nem tudtak első és ötödik osztályt indítani, a szülők egy nagyobb településen íratták be a gyerekeiket. Elmond­ta, hogy jelenleg a települések 45 Kevés település tudta újranyitni iskoláját tavaly öt önkormányzat jelez­te (Hajdú-Biharban Gáborján, Békésben Medgyesbodzás, Szabolcs-Szatmár-Beregben Nyírderzs, Fejérben Mezőko- márom és Vas megyében Nó­rái), hogy működtetné koráb­ban bezárt iskoláját 2011-ben egy 300 milliós kere- tösszegű pályázatot írtak ki erre a célra, mely révén koráb­ban 4 település (Győr-Mo- son-Sopronban Lipót, Bara­nyában Siklósnagyfalu, Vas­ban Pecöl, a Szabolcs-Szat­már-Beregben Érpatak) nyitot­ta meg újra iskoláját, ekkor még nekik kellett vállalni a működtetést az emmi szerint a kormány- váltás előtt 163 kisiskolát zár­tak be. százalékában van 8 osztályos képzés. A 2800 falu 15 száza­lékában legfeljebb 7 osztályos képzés van, azaz nincs meg a 8 évfolyam. A kistelepülések 40 százalékában, több mint ezer fa­luban egyáltalán nincs oktatás. Szabó úgy vélte: a helyi közössé­geknek érdemes lenne szerepet adni, hogy esetleg valamilyen saját hozzájárulással, akár a költ­ségek 40-50 százalékával iskolát működtethessenek, ha van erre szándék, amit az államnak ku­tya kötelessége lenne segíteni. „A mai magyar köznevelési rendszer legnagyobb problémá­ja a szegregáltság” - hangoztat­ta korábban Pokomi Zoltán. A Fidesz oktatáspolitikusa szerint törvényi szabályozókkal nem le­het rávenni a középosztályt arra, hogy gyermekeit a kevésbé mo­tivált iskolákban tartsa, inkább elviszik a nagyobb települések jobb iskoláiba őket, akár más lakcímre is bejelentve őket. „A kormányzat 1-2 év múlva rájön, hogy az oktatásba 150-160 mil­liárd forint pluszpénzt be kell tolni a vidéki iskolák fejleszté­sére, s nem lehet ezt a forrást a jelenleg jól működő iskolák ter­hére elvonni” - hangsúlyozta Pokorni. Idén mintegy 700-755 milliárd lesz a járulék- és az adókedvezmény költségvetés Aközponti büdzsé az idén 696,2-754,7 milliárd forint mértékű kedvezményt tervez adni adó-, illetve járulék- bevételei kapcsán. A legnagyobb Uyen kedvezményt az 1550 mil­liárdos bevételt hozó személyi jövedelemadónál adná az állam, 204,9-207,6 milliárdot, acsaládi adóalap-kedvezmény 188-190 milliárdot érhet el. A társasági adóból az idén 358,8 milliárdot vár az állam, az ebből adott ked­vezmények mértékét 157-175 milliárd közé tervezték. Sport­célokra 50, filmtámogatásra 10-11, előadó-művészeti szerve­zet támogatására 9-11 milliárd forintról mondhat le a büdzsé. A fejlesztési adókedvezmények mértéke 46-50 milliárd. A társa­sági adóalapot csökkentő tételek elérhetik a 39-48 milliárd forint. A szociális hozzájárulási adó­ból, melyből 3 768 milliárdos be­vételt tervez a büdzsé, 146-151,2 milliárd közötti kedvezményt ad az állam, döntő többségében munkahelyvédelmi kedvezmé­nyek formájában. A jövedéki adóból - melyből 931,9 milliár­dos bevétel van tervezve - adott kedvezmény mértéke 55-62 milliárd az idén. Az üzemanya­goknál 45-510 milliárd vissza­térítésére van mód a mezőgaz­dasági, a vasúti, hajózási, illetve a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából. Az alkoholoknál a pá­linka főzésénél szerepel 10-12 milliárdos kedvezmény. A 110 milliárdos bevételt ho­zó illetékek mellett 35,1-44,9 milliárdos kedvezményt ad az állam. A legtöbbet az illeték- mentes öröklésre (11-13 milli­árdot) és a lakástulajdonosok közvetett cseréjére (10-12 mil­liárdot). A 17,3 milliárdos be­vételű energiadóból a lakosság mentességének mértéke 14-14,5 milliárdnyi lehet. Az 57 milliár­dot hozó távközlési adó mellett a kedvezmény mintegy 19-20 milliárd. A biztosítotti nyugdíj­járuléknál 25,7-28 milliárd, a biztosítotti egészségbiztosítási járuléknál 20,2-22 milliárdot hoz a családi adókedvezmény kiszélesítése. ■ É. S. Patikatulajdon: végül nem kellett az állami beavatkozás ellenőrzés Elvileg nem válthat be receptet, aki nem váltott - Senkinek nem érdeke a gyógyszerellátás ellehetetlenítése Egyelőre egyetlen gyógyszer- tárban sem lett tulajdonos az állam, miután minden érintett patikában gyógyszerész sze­rezte meg a törvény által előírt 25 százalékot meghaladó tulaj­donhányadot 2014. január 1-jé- ig - értesült a Világgazdaság. Az államnak - pontosabban a rendelet szerint konkrétan az OEP-nek - akkor lett volna elő­vásárlási joga egy patikában, ha az ott dolgozó gyógyszerész, vagy bármely patikus a vételár közlését követő 30 napon belül nem nyilatkozott volna arról, hogy meg akarja venni üzlet­részt. Erre azonban éppúgy nem volt szükség, mint az álla­mi kamattámogatású patikahi­telre, amit a saját tőkével nem rendelkező gyógyszerészeknek dolgozott ki a kormány, két tá­mogatási konstrukcióban is. Információink szerint a gyógy­szerészek ezek egyikét sem vették igénybe, hanem rokoni vagy baráti kölcsönből, más banki hitelből vagy saját meg­takarításaikból finanszírozták az ügyletet. Volt, ahol a több­ségi tulajdonos befektető adott pénzt a patikusnak. A tulajdonszerzést igazoló új gazdasági társasági szerző­déseket hó végéig kell benyúj­tani az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyógyszerészeti Fő­osztályához. Ebben nem csak a tulajdonszerzésnek kell sze­Rokoni, baráti, banki kölcsönből, saját félretett pénzből vásároltak repelnie, de annak is, hogy a gyógyszerészi tulajdoni há­nyad arányában a tagsági jogok gyakorlását is biztosítani kell a gyógyszerészek számára, akik­nek az osztalékból is tulajdon- hányaduk arányában kell ré­szesülniük. Az OEP szerződést bont azzal a gyógyszertárral, amely nem felel meg a törvényi előírásoknak, ami a gyakorlat­ban azt jelenti, hogy a patika nem válthat be receptet. Ettől azonban várhatóan nem kell tartani, mert a hatóságoknak sem érdeke a gyógyszerellátás ellehetetlenítése, így vélhetően előbb hiánypótlásra szólítják majd fel azokat, akiknél esetleg jogszabálytól eltérést találnak. A patikák tulajdoni szerke­zetének kényszerű átalakítása itt még nem fejeződött be. A hatályos törvénynek egyelőre csak az első része teljesült, a következő szerint 2017. január 1-jéig az 50 százalékot is meg kell haladnia a patikákban a gyógyszerészi tulajdonhányad­nak. Ez már nagyobb kiadást jelent majd, így elképzelhető, hogy a patikahitel iránt a kö­vetkező években megnő a ke­reslet. A vételárat a mostani alkufolyamatban rendszerint a gyógyszertárak két-három havi forgalmában jelölték meg, ami egy közepesen jó forgalmú patika esetében jelenleg havi 20-25 millió forint. ■ H. É. kozelet^^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom