Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 2. szám

2014. JANUÁR 12., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Az iro, a buli es a kemsztori költészet Az egyre népszerűbb Lackfi János jelenleg egy bűnügyi történetet ír Lackfi János szerint a legfontosabb a türelem. Az irodalomban csakis „a sok apró lépés taktikája hozhat eredményt". Lackfi János tavaly év vé­gén megkapta a Príma Primissima díjat az irodalom kategóriájában. Emellett az év egyik sikerkönyve lett a magyarok elé görbe tükröt tartó műve, amelynek megje­lent már a második része is. Mézes Gergely- Decemberben Príma Primis­sima díjat kaptál. Mit szóltál, amikor téged szólítottak?- Fura módon nem izgultam, a beszédet is higgadtan adtam elő, tudtam figyelni a közön­séget. De volt valami megille- tődöttség benném, mintha egy másik közegbe kerültem volna, mondjuk a Holdra, vagy éppen a víz mélyén búvárkodnék.- A díjat „a legjobbak legjobbika” kaphatja. Van benned rivalizálás a költőtársakkal szemben?- A hiúsággal nagyokat küz- | dök magamban, nehogy már a I mások szerepléseit, sikereit iri- J gyeljem, hiszen semmi okom 1 panaszra. Művekkel kapcsolat­ban nem érzek ilyesmit, felhőt­lenül tudok örülni a mások írta szép versnek, remek prózának. Igyekszem ezeket minél töb­bekkel megosztani.- írócsaládba születtél. Mit szól­tak a szüleid, amikor először akadt kezükbe egy szöveged?- Gimnazista koromban for­dult komolyra ez az írósdi-do- log, s el is szántam magam, hogy ha édesanyám, aki sokat foglalkozik fiatalokkal, rábó­lint, akkor folytatom, ha nem, akkor abbahagyom. Szerencsé­re olyasmit dünnyögött, hogy sebaj, nem rosszak ezek...- Mikor döntötted el, hogy fel­veszel egy írói nevet?- Nagyon korán, már har­madikos gimnazistaként a Lackfi nevet használtam, hi­szen az irodalom nem pop­szakma vagy baseball-világ, az OJ Junior nem működött volna. Itt illik pontosítani, ki mit írt. Újdonsült nevem fe­dezékében izgalmas arcát mutatta a szakma: mintha az utcáról léptem volna be, pedig volt egy csomó bennfentes in­formációm. Buli volt így nézni mindent, tiszta kémsztori.- Milyen tanácsot adnál, ha vala­melyik gyereked bejelentené: író akar lenni?- Legfontosabb a türelem, bár a lángoló ifjak a legkevés­bé ezt szeretik hallani. Vagyis ne betörni akarjon valaki "új időknek új dalaival", hanem csiszolgatni, addig pöszmögni a szöveggel, míg nincs meg a jó jelző, határozó, ritmus, lendü­let. A sok, apró lépés taktikája hozhat eredményt...- Hozzátartozik a művészléthez, hogy több csatornán kommuni­kálj az olvasóiddal?- Nagyon fontosnak tartom, de nem kényszer ez, hanem lehetőség. A fiatalabb generá­ciónak különben természetes is. Egyes nemzedéki csapatok már a neten toborzódtak, sokan több blogot, oldalt üzemeltet­nek. Okosabb, ha nem panasz­kodunk, milyen híg a virtuális víz, hanem próbáljuk tartalom­mal megtölteni...- A Milyenek a magyarok? című tárcaköteted 17 ezer példányban fogyott...- Immár a könyv folytatása, az alig kéthónapos Milyenek MÉG a magyarok? is nagyon ta­rol, ebben több a nyelvi ínyenc­ség, például hogy egy amerikai miért fetreng röhögőgörcsben, ha fakanállal kell keverni a gulyást, hogy mi van, ha Beled környékén megindul a forgalom vagy ha az élet olyan illirombi, hogy a magyar ember mindjárt öngyi lesz. Meg persze ennél komolyabb dolgok is.- Kaptál valaha is negatív vissza­jelzéseket a tárcák miatt?- Minimálisát, pedig számí­tottam piszkálódásra. Sokan Névjegy: 1971-ben született Budapes­ten, JózsefAttila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós. eredeti nevén Oláh János. Szü­lei Mezey Katalin és Oláh Já­nos. Hogy apjával össze ne té­vesszék, pályája kezdetén a Lackfi nevet vette fel. Első publikációja 1987-ben jelent meg, az ELTE BTK magyar­francia szakán szerzett diplo­mát 1996-ban, majd az ELTE Magyar Irodalomtörténet Tan­ráismertek Magyarország-ké- pükre, üdvözölték, hogy ab­szurd humorral is lehet szere­tetteljesen beszélni közös dol­gainkról.- Ha a mai Magyarországot kelle­ne öt jelzővel illetned...- Öt jelző? Délibábos, patópá- los, kutyamacska-barátságos, ügyesbetonos, árvalányhajas országban élünk, talán sosem is volt máshogy...- Mikorra várható tőled újabb „komoly", felnőtt verseskötet? székén doktorált. 1999 óta a Nagyvilág című folyóirat, 2000- től a Dokk.hu internetes folyó­iratszerkesztője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fran­cia Tanszékének adjunktusa (1996-tól), a Kreatív írás prog­ram egyik vezető oktatója Vörös István mellett. öt gyermek apja. Szinte vala­mennyi fontos irodalmi díjat megkapta már, legutóbb a Prí­ma Primissima díjat 2013 de­cemberében.- Most épp egy "kétarcú" kö­tet készülődik, felerészt humo­ros, felerészt komoly szövegek­kel, és úgy néz ki, Herczku Ági és Sinha Robi megzenésítései­nek is helye lesz benne.- Közben egy regényen dolgozol. Elárulod, miről fog szólni? Az alapsztori bűnügyi törté­net, melynek szálai Brüsszelből Budapestre és a Dunakanyar­ba vezetnek. Lesz benne szere­lem, művészet, identitáskérdé­sek, önismereti nyűglődések, ésatöbbi. Egyszerű, minimalis- ta krimit ne várjon senki, annál sokkal jobban érdekelnek az emberek, gondolatok, hangula­tok.- Öt gyerek mellett, hogyan tudsz ennyire „jelen” lenni?- A díj kapcsán én is össze­geztem, és rájöttem, tényleg sok mindent összemelóztam az Iro­dalom és Vidéke Termelőszövet­kezetben, szinte észrevétlenül. Talán mert ami a hobbim, az a szakmám is. Élvezem a mun­kát, már ha ez nem tilos... Per­sze mindez nem menne így, ha nincs mögöttem a családom, mint érzelmi reaktor. HÍRSÁV Hatalmas érdeklődés a Mámmá Mia! iránt nagy az érdeklődés a Mám­má Mia! musical iránt, ame­lyet augusztusban mutat be a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közö­sen a Tisza-parti városban. A szervezők - mivel az elő­zetesen meghirdetett öt elő­adásra már nem lehet jegyet kapni - egy újabb előadást is a programba iktattak au­gusztus 22-én, így hat alka­lommal játsszák a darabot. Kétszáz program az Ybl-emlékévben csaknem kétszáz programot rendeznek idén Ybl Miklós építész születésének 200. év­fordulója alkalmából, a 2014 Ybl Bicentenárium - Magyar Építészet Éve keretében. A programsorozat január 22-én indul a Nemzeti Sír­kertben Ybl sírjánál, majd a tervek szerint az emlékév kiemelt eseményeként, ápri­lisban adhatják át az építész által tervezett Várkert Bazár helyreállított épületeit. Spielberg a spanyol hódításról rendez steven spielberg következő rendezői munkája a spanyol konkvisztádorról, Hernan Cortezről készülő film lehet, amelynek főszerepét Javier Bardem szívesen eljátszaná. A Montezuma című pro­dukció egy félévszázados forgatókönyv nyomán szüle­tik. Dalton Trumbo, a fekete­listára tett hollywoodi tízek egyike írta az ötvenes évek­ben, a forgatókönyv a hódító Cortes és az azték birodalom uralkodója, Montezuma kap­csolatát tárgyalta. Vin Diesel videóban búcsúzott barátjától csaknem húszperces, érzel­mekkel teli videót töltött fel Facebook-oldalára Vin Die­sel, hogy megemlékezzen közelmúltban autóbaleset­ben elhunyt barátjáról, Paul Walkerről, akivel a Halálos iramban-filmekben szere­pelt együtt. A18 és fél per­ces videót megjelenése óta csaknem 70 ezren osztották meg, és több mint hétszáz­ezer Facebook-követője láj- kolta. Először rendezett Bódé Viktor a Vígben színház A színész-rendező Gogol mindig aktuális A revizorját vitte színre A Run-DMC egyik tagjával forgatott Király Viktor érkező, vizsgálódó idegent, és lekenyerezni. Gyanújuk vi­szonylag hamar Hlesztakovra, a fővárosi fiatalemberre tere­lődik, aki már minden pénzét eljátszotta kártyán. Hlesztakov élvezi a hirtelen jött szerencsé­jét: mindent elfogad, átvesz, megnéz, meghallgat, örömmel ellátogat bárhova - legyen az iskola, börtön -, ahova a pol­gármester invitálja, és ahogy azt kell: nem ígér semmit. Az előadásban Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Lengyel Ta­más, Hevér Gábor és Kerekes József mellett részt vesznek a Szputnyik társulatának művé­szei is: Rainer Micsinyei Nóra, Koblicska Lőte és Szabó Zoltán. a legendás New York i hip- hop-csapat, a Run-DMC egyik rapperével, Darryl DMC McDa- niels-szel közösen forgatott csü­törtökön Budapesten klipet Ki­rály Viktor. A sztár a Running Out of Time című Király Vik- tor-dalban rappel. „Viktor test­vére, Ben találkozott egy bará­tommal, aki a menedzsment­csapatomnak dolgozik, így jutott hozzám a szám, ami azonnal nagyon megtetszett” - mondta DMC az MTI-nek. A Run-DMC 1981 és 2002 között hét lemezt készített, ne­véhez fűződik az Aerosmith- szel közös Walk This Way. A Run-DMC végét egy tragédia jelentette: a dobos Jam Master Jay-t 2002-ben egy ismeretlen agyonlőtte. „Több lemezt a csa­pat már nem fog csinálni, Jam Master Jay nélkül már nincs Run-DMC, de Runnal szíve­sen fellépünk fesztiválokon” - mondta DMC. Király Viktor az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogató- versenyébe, A Dal című show- műsor 30-as elődöntőjébe is be­jutott Running Out of Time című dalában (magyar címe: Miért) DMC félperces rapbetétet ad elő. „Nagyon bízom a dalban, amely saját szerzemény, a zenét és a • szöveget is én írtam” - mondta Viktor, akinek Fire című dala a Mahasz 2013-as összesítésében első lett a rádiós ToplOO listán.* i 4 4 Gogol zseniális komédiája, A revizor mindig aktuális, sza­tirikus és groteszk kép a kor­rupció ördögien álnok rendsze­réről, amelyben csak az egyéni érdekek számítanak - írta a Vígszínház a darab ismertető­jében. A darabot a Jászai Ma­ri-díjas Bodó Viktor állította színpadra, aki először rende­zett a budapesti teátrumban. A történet egy vidéki kis­városban játszódik, amelynek elöljáróságai lázas igyekezettel próbálják elfedni a visszaélő-1 sek, sikkasztások és hazugsá-l gok minden nyomát, miután: értesülnek a fővárosi revizor .; érkezéséről. Persze ehhez meg a kell találniuk az inkognitóban Jelenet a darabból. A revizort Lengyel Tamás (balra) játssza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom