Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-02 / 1. szám
Aranybetűkkel írt sporttörténelem birkózás A világbajnok Sastin Marianna Európa-bajnoki győzelemről és olimpiai éremről álmodik Minden bizonnyal életre szóló emléket jelent a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola legjobb birkózói számára, hogy a hagyományos év végi gálán a példaképüktől, Sastin Mariannától, Magyarország egyetlen felnőtt női világbajnokától vehették át a jól megérdemelt jutalmukat. Fenyő Gábor- Verekedés, rossz gyerek volt Sastin Marianna?- Igen, az voltam, de aztán idővel kinőttem - kezdte a 30 éves Sastin Marianna. - 1992-ben kezdtem judózni, az edzéseken pedig kellően kiélhettem magam.- A jelek szerint mégis maradt fölös energiája.- Tizenhat éves voltam, amikor megismerkedtem a birkózással. Eleinte csak amolyan kiegészítő sport volt; havonta talán ha két birkózóedzésünk volt.- Egészen 2003-ig.- Az tényleg amolyan fordulópont volt az életemben. Akkor döntöttem úgy, hogy hanyagolom a judot, s a továbbiakban csak birkózóm. Nagy motivációt jelentett, hogy engem választottak meg az év legjobb női birkózójának.- Rosszul indult a 2013-as év, ám annál jobb lett a vége.- A magyar birkózótársadalom nevében mondom: biztosak voltunk abban, hogy a birkózás nem kerül, pontosabban nem kerülhet le az olimpia műsoráról. Világszerte óriási volt a felháborodás; szerintem a NOB vezérkara némileg meg is lepődött, hogy mekkora összefogás bontakozott ki a felvetés ellen. Pláne, amikor a három nagy birkózóhatalom - nevezetesen az Amerikai Egyesült Államok, Irán és Oroszország, amelyek ugyebár nem azonos politikai hullámhosszon vannak - összeállt, hogy megmentsék ezt az ősi sportágat.- A világ- és Európa-bajnokságo- kon jó pár medált begyűjtött, ám az aranyérem hiányzott a gyűjteményéből. Egészen a szeptemberi budapesti vb-ig...- Azt nagyképűség lenne kijelenteni, hogy számítottam az aranyra. Annak szellemében mentem fel a szőnyegre, hogy nyerjem meg a mérkőzésemet; mindig az adott ellenfelemre készültem mentálisan és fizikálisán is. Végül aztán döntő és arany lett belőle.- Magyarország mindmáig egyetlen felnőtt női birkózó-világbajnoka, a hagyományos év végi le- gek-választáson pedig a harmadik lett. Lehet még ennél magasabbra is jutni?- Két olimpián is szerepel(het) tem, de 2008-ban Pekingben és négy évvel később Londonban is érem nélkül maradtam. Márpedig a birkózás az a sportág, hogy akkor figyelnek rád igazán, ha a négy évente esedékes ötkarikás játékokon ott állsz a dobogón. la, és még Európa-bajnok sem voltam... Sok birkózópalánta példaképe, Sastin Marianna először járt Kaposváron A szorgos éremgyűjtő tizenhat évesen debütált a nemzetközi mezőnyben, amikor a junior Európa-bajnoksá- gon a hatodik helyen zárt. Rá egy évre a pozsonyi kadét Eb-ről már ezüstéremmel térhetett haza. 1999-ben a kadét világbajnokságon a 11., 2001- ben és 2003-ban pedig a junior vb-n egyaránt a 10. helyen zárt. KILENC VILÁGBAJNOKSÁGON vett részt. Aranyérmes (2013 - Budapest), kétszeres ezüstérmes (2005 - Budapest és 2011 - Isztambul), bronzérmes (2009 - Herning), negyedik helyezett (2003), kétszer ötödik helyezett (2006 és 2010). hét európa-bajnokságon szerepelt. Ezüstérmes (2007 - Szófia), háromszoros bronzérmes (2006 - Moszkva, 2008 - Tampere és 2010 - Baki), ötödik helyezett (2011). két olimpián lép(het)ett szőnyegre, de 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is az első meccse után búcsúzott. kilencszeres országos bajnok (1999, 2001, 2002, 2005-2010), kétszeres ezüstérmes (2003 és 2004). kilenc alkalommal választották meg az év női birkózójának (2003, 2005-2011 és 2013). judósként egy ezüstöt (2000) és négy bronzot (1998, 2001- 2003) szerzett az országos bajnokságokon. 2013-ban az Év sportolói választáson az úszó Hosszú Katinka és a kajakos Kozák Danu- ta mögött a harmadik lett.- A magyar női birkózásról mit illik tudni dióhéjban?- Kevesen vagyunk, talán ha kétszázan. Ebbe az utánpótlás korú versenyzőktől kezdve egészen a felnőttekig mindenkit beleszámoltam. A felnőtt ob-n jó, ha 25-en összejövünk...- Van olyan, aki Sastin Marianna méltó utódja lehet?- Utánpótlás fronton vannak egészen biztató eredmények, vb- és Eb-érmeseink. Hogy aztán évekkel később a felnőtt mezőnyben mire viszik - már ha egyáltalán megmaradnak a birkózás számára -, arra majd csak akkor kapunk választ.- Mennyire van képben a kaposvári birkózósportról?- Olyannyira, hogy lárfás Lucával például együtt töltöttem az óév utolsó napjait edzőtáborban. Van egy Borsos Dáviduk, aki egymás után négyszer lett kötöttfogásban országos bajnok, s utánpótlásfronton is remek eredményekkel büszkélkedhetnek. Amúgy korábban még soha nem jártam a somogyi megye- székhelyen.- Az egykori válogatott Wöller Ákos az edzője, s egyben a férje. Van olyan nap, amikor ne esne szó a birkózásról?- Otthon csak elvétve kerül szóba. Mindkettőnknek a birkózás a munkája, amit nem viszünk haza. Úgy vagyunk vele, hogy ezt inkább letudjuk az edzőteremben. Ha otthon is „birkóznánk”, gyanítom, nem igazán tenne jót a kapcsolatunknak. A nőknél a Müller testvérek vittek mindent korhely-futás Ezúttal is Szerecz Donát kapkodta a leggyorsabban a lábát a szokásos útvonalon Müller Sarolta (balról) és nővére, Olga is felfutott a képzeletbeli dobogóra Több évtizedes hagyomány már - a jó ég tudja, hogy ez a mostani vajon hányadik lehetett pontosan a sorban -, hogy a végsőkig elszánt, ám nem teljesen elkészült kaposvári korhelyek futással köszöntik az új esztendőt. A mintegy 30 fős mezőny stílszerűen pezsgősdugó-puk- kanásra rajtolt el. Azt nem lehet állítani, hogy mindenki villámrajtot vett volna. Akadtak, akik igencsak jócskán bent ragadtak, ám ez most kivételesen megbocsátható bűn. A futók között akadt három eb is, egy-egy dobberman, német juhász és drótszőrű tacskó elosztásban. A teljes képhez tartozik, hogy e sorok írója nem igazán tudta megítélni, a derék négylábúak vonszolják-e a gazdit, avagy fordítva... Hogy azért a hihetetlen emberi teljesítményeket is kellőképpen méltassuk: a 2014-es esztendő első somogyi sportos jellegű megmozdulásán Szerecz Donát volt a legjobb. A második hely Csonka Nor- bertnek, a harmadik pedig To- mozi Dánielnek jutott. Amúgy az ezüstérmes nem kis megrökönyödést váltott ki az érdeklődőkből; miután leintették a célban, nemes egyszerűséggel tovább robogott, sőt, talán még egy kicsit rá is kapcsolt. Mint utóbb kiderült, fiacskája, a hétéves Zétény után loholt, aki amúgy a mezőny egyik legfiatalabb tagja volt. Női vonalon a Müller testvérek kértek főszerepet maguknak. Elsőként lúliát intette le a célban a Korhely-futások fáradhatatlan szervezője, Ács Lajos, akit Olga, majd a hat és fél éves Sarolta követett. Csupán a történeti hűség kedvéért: 2013 első napján is Szerecz Donát és Müller Júlia szakította át büszkén a képzeletbeli célszalagot. Szerecz - Csonka Norberttel együtt - egyébként is rutinos győztesnek számít már, hiszen korábban nem egy Korhely-futást nyert(ek). Az indulók között két Pav- lovics is feltűnt - talán nem is rendeznék meg a hagyományos Korhely-futást nélkülük -, s az ifjabbik előbb pihegett a célban, mint az idősebb. egyre inkább beépül az év végi programok sorába a rendszerint remek hangulatú siófoki szilveszterifutás, ahol - tavaly több mint kétszázan voltak - ezúttal sikerült átlépni a háromszázas határt. A fő térről induló, Papp Dáni- el-emlékfutásnak elnevezett futóversenyre összesen 262felnőtt, illetve 48 óvodás nevezett A legfiatalabbak versenyét Farkas Viktor nyerte Sági Viktor és Takács Dániel előtt, míg a leányoknál Soós Lili, Kézdy Bianka és Farkas Eszter volt a sorrend. A felnőttek között Bene Zsombor, Radványi Máté, valamint Radvá- nyi Márk volta befutó, míg a legjobb női induló az Év siófoki sportolójának választott Csák Panna volt, aki összetettben ötödikként ért célba a 2014 méteres távon. Keszthelyi Z.- Most képzeld el, ha netán fordítva történne. El se mernék jönni jövőre... - nyugtázta a történteket ifjabb Pavlo- vics György.- Amúgy jól esett? - szegezték neki a kérdést.- A fenét! - jött a tömör válasz. - De nem hagyhatom ki; mondhatni kötelező a megjelenés.- Akkor most fusson mindenki haza. Az ünnepélyes eredményhirdetésre ugyanis hiába vártok. Meg egyébként is: inkább otthon, mint itt kint - mondta rezignáltan a „főnök”, Ács Lajos. Voltak, akik vették a lapot, mások csak legyintettek, mondván: letudva az éves futóadag...- Ha lehet választani, akkor ebben a korban már inkább az úszás, mint a futás - állapította meg tömören idősebb Pavlo- vics György. Azért én nagyobb tételben mernék rá fogadni, hogy egy év elteltével újra találkozunk majd mindkét Pavloviccsal Kaposváron a Fő utcában. ■ Fenyő Gábor LABDARÚGÁS A megyei I-IV. osztályú labdarúgó-bajnokság kilenc legjobb mesterlövésze közel másfélszáz gólt vállalt az első félévben. A FÉLÉVI GÓLKIRÁLYOK. megyei i. osztály: Reszli Gábor (Nagyberki) 14 gól. megyei ii. osztály. Északi csoport: Balog Zsolt (Öreglak) és Takács György (Szőlősgyörök) lóló gól. Déli csoport: Pammer István (Juta) 22 gól. megyei in. osztály. Északi csoport: Dobos Máté (Somogy- szü) 10 gól. Déli csoport: Szűcs Zoltán (Zákány) és Kuti József (Zákány) 14-14 gól. megyei ív. osztály. Északi csoport: Czene Tibor (Alsóbogát) 17 gól. Déli csoport: Kiss Bálint (Inke) 22 gól. ■ Fenyő G. HIRDETÉS Gorner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnan. r* .. -in nemzetközi pénztranszftt I U U ■ I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 294.00 298.99 USD 213,00 218,90 CHF 239,00 244.90 ÉRVÉNYBEN: december 30. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES Több mint háromszázan iparkodtak Siófokon