Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-19 / 295. szám
Tao-pénzből épül a sportcsarnok százmilliók Javuló siófoki létesítményhelyzet: itt kenyérgyárvég, ott új lelátó Elbúcsúzott a világbajnokságon a magyar mü kézilabda-válogatott Komfortosabbak lesznek a körülmények a siófoki futballstadionban, ha új, fedett lelátó épül a Fő utca felől ► Folytatás az 1. oldalról A siófoki képviselő-testület tavaszi döntésével kivették a védendő épületek sorából az 1955- ben épült, régóta üzemen kívüli kenyérgyárat, egyben a testület ekkor áldását adta arra is, hogy a kézilabdaklub elbontsa és sportcsarnokot, valamint parkolót létesítsen a helyén. Lemondtak ezzel arról a korábbi elképzelésről, hogy megépüljön ugyanott a 320 fok tudományos és kulturális központ. Ahogyan akkor megírtuk, e döntés után Pártényi Gyula helyi építész kiadta a jelszót: mentsük meg a kenyérgyárat! „Hatvanhárom építész adott be annak idején tervet, több mint harmincmillió forinttal díjazták a legjobbakat a kiírók - emlékeztetett Pártényi a 320 fok három éve lezárult pályáztatására. - Valahány tervező egyetértett abban, hogy a kenyérgyár megtartandó érték. A jobbnál jobb pályamunkákat még kiállításra is vitték, ország-világ előtt felhívta rá Siófok a figyelmet, hogy van egy védett épület, amit meg akar tartani továbbfejlesztve. Ne bontsuk hát most el, amúgy is nagyon kevés a védendő épület a városban!” ,,i; ■ Az építész azt javasolta: a tervezők készítsenek pályamunkákat arra, hogy miképpen lehetne az elképzelt funkciókat megvalósítani a kenyérgyár-épület felhasználásával. „A sportcsarnokon kívüli kiszolgáló létesítmények kialakíthatók lennének benne - vélte. - A bontás árából akár ki is jöhet az átalakítás”. Fodor János válasza alapján azonbap a kenyérgyár sorsa el+ dőlt. A kézilabdaklub amúgy ugyancsak Tao-forrásból idén nyárra építette fel munkacsarnokát 367 millió forintos beruházásban a városi sportcentrum mellé, ezzel együtt a siófoki képviselő-testület legutóbbi ülése elé is került egy kérelmük, ami a huszonöt évre használatba kapott sportcentrum korszerűsítésének a támogatását tartalmazta. Nettó 133 millió forintba kerül a felújítás, melynek keretében többek között öltözők is épülnek, s ehhez nyújt a város önerőként harmincmillió forintos támogatást. Némileg nagyobb falat lesz a sport- csarnok és talán nem is a megépítése, hanem a nyolcszázmilliós Tao-támogatás összeszedé- se. Balázs Árpád siófoki polgár- mester ezzel kapcsolatban jegyezte meg a testületi ülésen: több helyi vállalkozást is felkért, hogy legyenek a kézilabdaklub segítségére társasági adójuk felajánlásával. A sportcsarnokkal - hangsúlyozta a polgár- mester a városnapon - a siófokiak régi álma valósulhat meg. De Siófokon nem csak a kézilabda-létesítményhelyzet javul: az országos futballstadion-prog- ram keretében (tehát az állami költségvetésből és nem a cégek társasági adójából) a siófoki stadion felújítására-átépítésére is juthat jövőre hatszázmillió forint. Horváth Károly, a futball- klub ügyvezetője, egyben az NB Il-es csapat szakmai vezetője ér- ! deklődésünkre azt mondta: rövid időn belül megindulhat a tervezési folyamat, s az engedélyeztetés után néhány hónap múlva a kivitelezés is. - Az átalakítás a mérkőzéseinket nem zavarná, hiszen szakaszosan történne. Új lelátórész épülne a Fő utca felől, hat méterrel közelebb a pályához a mostanihoz képest és abban kapna helyet a VIP-helyiség, illetve az öltözők is. A nemrég elkészült balmazújvárosi stadion lelátója lehet a minta. Világításunk van, a játéktér a nyáron újult meg, már csak ez a fejlesztés hiányzik. ■ Fónai I. - Keszthelyi Z. | KÉZILABDAKÉZILABDA NB I., FÉRFIAK: Igen szoros mérkőzésen, csak egy góllal maradt alul hazai pályán a Provident Juniorválogatott a B.Braun Gyöngyös ellen a bajnokság 17. fordulójában. PROVIDENT JUNIORVÁLOGA- TOTT-B.BRAUN GYÖNGYÖS 23-24 (10-14) Balatonboglár, 300 néző. Vezette: Felhő F., Öcsi T. PROVIDENT JUNIORVÁLOGATOTT: Borbély, Gidai 3, Fekete B., Tör- tely 2, Ligetvári 1, Bánhidi 1, Gyene 2 (1). csere: Balogh, Za- kics 1, Stranigg 1, Vizes 5 (3), Szeitl 1, Nagy Sz. 3, Tóth B. 3, Faluvégi, Vasvári, vezetőedző: Csoknyai István. I., FÉRFIAK B. BRAUN GYÖNGYÖS KK: LÍSZkai, Bakos 4, Varsandán 2, Hajdú 4, Debreczeni 5, Szalafai 1, Koller 2 (1). csere: Hudák, Tamási, Sándor Á., Frey, Iváncsik 3 (3), Sándor R. 1, Oláh, Szőllő- si, Atsushi 2. vezetőedző: Gulyás István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. p.: 3-0, 20. p.: 7-10, 25. p.: 9-13, 34. p.: 10-16,50. p.: 19-21,58. p.: 21-24. kiállítások: 14 perc, ill. 12 perc. jók: Borbély, Balogh, ill. Liszkai, Hudák, Tamási. A Provident Juniorválogatott szerdán este lapzártánkkor a Vác otthonában vendégszerepeit. A mérkőzésről szóló tudósítást pénteki lapunkban közöljük. ■ Kun Z. A magyar röplabdasport 2020- ig összesen 4,2 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre. Ezt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár hozzátette: az első ütemben, idén 329 millió forintot kapott a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), amelyet 2014. július 1-jéig kell felhasználnia. A 16 kiemelt sportágnak 2020-ig biztosított 135 milliárd forintos keretből eredetileg egy kisebb összeget kaptak volna a röplabdások, ám a tárgyalások közben a sportág új vezetői meggyőzték arról, hogy többRÖPLABDA re érdemesek. - Egyrészt felismertük, hogy a röplabda-egyesületeknek több támogatásra van szükségük, mert az utánpótlás-nevelő munka mégiscsak náluk folyik, másrészt a szövetség egy nagyon színvonalas su- liröplabda-programot dolgozott ki, amely kiszélesítheti a sportág bázisát - fogalmazott az államtitkár, aki reméli, hogy a támogatás érezhető változást hoz a magyar röplabda életében és „a sportág újra régi fényében tündököl majd”. A sportért felelős államtitkár megjegyezte, hogy a 16 kiemelt sportágból a röplabda a tizedik, amelynél bejelenthették a sportágfejlesztés részleteit. Poór Csaba, az MRSZ elnöke elmondta, hogy a 4,259 milliárd forintból 2020-ig mintegy 2 milliárd forintot továbbítanak a kluboknak, míg 1,5 milliárd forintot infrastruktúra-fejlesztésre kívánnak felhasználni. A szövetség célja, hogy a „Vollé! - 2020 - Röpisuli" program keretében mintegy 4000 gyermekkel ismertessék meg a röplabdát, s az időszak végére az igazolt versenyzők számát megháromszorozzák. Az elnök beszélt arról is, hogy a magyar női röplabda-válogatott az őszi izraeli vb-selejtezőtornán elért sikerei hatására szeptember óta 11 helyet lépett előre a világranglistán. ■ Mind a háromfajta medálból jutott Somogyba Nagy Konrád egyéni csúcsot futott téli universiade A magyar sportoló teljesítette a Világkupa-szintet 1000 méteren röplabda Veszprém volt a házigazdája a Magyar Röplabda Szövetség Volley 2020 iskolai röplabda-programjának keretében rendezett hetedik tornának. A mini vegyes kategóriában három csapat versengett egymással úgy, hogy a csapatok kétszer találkoztak egymással. A nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola együttese mind a négy fellépését sikerrel vette, s így veretlenül lett első. A második hely a Látránynak jutott, míg a házigazda veszprémiek végeztek a harmadik helyen. A szuper mini leányoknál hat csapatot szólítottak pályára; itt a harmadik lett a nagybajomi együttes. ■ Fenyő G. A gyorskorcsolyázók versenyeivel folytatódott Trentoban a 26. Téli Universiade. Férfi 1000 méteren Nagy Konrád és Szöllősi Szabolcs állt rajthoz, külön párban. Szöllősi indult előbb, és remek rajttal kezdte meg távját. A kifejezetten lendületes kezdés után azonban visszaesett, és noha úgy tűnt előrébb végez, végül a 27. lett. Nagy Konrádnak sikerült végig tartania a tempóját, és jó erőbeosztással megfutotta a Világkupához szükséges szintidőt. Nem mellesleg egyéni csúcsot futott. A mezőny erősségét jelzi, hogy ez a remek egyéni teljesítmény végül a 14. helyre volt elég. - Jó volt. Az egyéni időm miatt hátrébbról indultam, Szerb (balra) és Kis bizakodó ami automatikusan gyengébb ellenfelet is jelentett páromként. De így is sikerült egyéni csúcsot mennem, és ezzel már az 1500 méter mellett az 1000-en is megvan a Világkupához szükséges időm. Ennek nagyon örülök. Kifejezetten jól esett, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott tagjai is a helyszínen szurkoltak nekem, nekünk! Korábban én is short trackes voltam, szép gesztus volt tőlük, hogy szoros programjuk ellenére el tudtak jönni - értékelt a viadalt követően Nagy Konrád. A Team Kaposvár két válogatott hdeszkása Szerb Mátyás és Kis Benedek csütörtökön kezdi meg hivatalos edzésprogramját. - Az ausztriai edzőtáborból érkeztünk meg Trentino- ba az Univerziade helyszínére. Azonnal megkezdődtek a fre- estyle sí edzések a slope style pályán, azonban minket snow- boardosokat csak csütörtöktől fognak engedni edzeni. A hangulat nagyon jó, mindenki nagyon kedves velünk, sajnos a hóviszonyok viszont már nem annyira kedvezők. Kicsit jegesnek tűnik a pálya, de majd a csütörtöki edzés után többet tudok mondani - nyilatkozta lapunknak Szerb Mátyás. A snowboard verseny döntőjét 11.30 órakor élőben közvetíti az Eurosport 2 televíziós csatorna. ■ Kun Z. kézilabda Igazi ki-ki mérkőzést vívott szerdán a női kézilabda világbajnokságon a magyar válogatott Brazília legjobbjaival, hajdú jános szövetségi kapitány együttese rosszul kezdte a legjobb négy közé jutásért rendezett meccset, de a félidő végére sikerült felzárkózni, 12-11-re . A szünet után a brazilok kézilabdáztak eredményesebben és a 36. percben 16-13-ra léptek el. A magyarok nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, ami percek múlva sikerült is. Gör- bicz hetesével 20-19-re vezettek a magyarok, de a meccs 26- 26-al zárult. Az első hosszabbítás nem hozott döntést, a másodikban pedig a brazilok végül 33-31-re nyertek. * * * Mint arról már lapunkban beszámoltunk a Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női és férfi Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. A négyes döntőbe jutásért a nőknél egy, a férfiaknál azonos osztályú csapatok esetén két mérkőzésen dől el a legjobb négy közé jutás kérdése. Az eltérő osztályban érdekelt együttesek párharcában egy találkozón a megszokott rend szerint az alacsonyabb osztályú alakulat a pályaválasztó. Magyar Kupa, negyeddöntők, nők: Siófok KC-Galerius Fürdő-Debreceni VSC TVP; Érd-FTC-Rail Cargo Hungária; Veszprém Barabás KC-Dunaúj- város KKA; Fehérvár KC-Győri Audi ETO KC. A játéknap: 2014. február 26. Négyes döntő: 2014. május 24-25. Férfiak, Csurgói KK-Balaton- füredi KSE/Pick Szeged győztese (2014 januárjában játsszák a mérkőzést); Ceglédi KKSE- MKB MVM Veszprém - 2 mérkőzés; FTC-Gyöngyös - 1 mérkőzés; Tatai AC/Tatabánya KC győztese-SZESE Győr (ameny- nyiben a Tatai AC-Tatabánya KC mérkőzést a Tatai AC nyeri) - 1 mérkőzés, vagy SZESE Győr-Tatabánya KC/Tatai AC győztese (amennyiben a Tatai AC-Tatabánya KC mérkőzést utóbbi nyeri) - 2 mérkőzés. Játéknapok: 2014. január 29. és február 26. Négyes döntő: 2014. április 12-13. ■ Kun Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 15.30 TOVÁBBISVAN ‘‘ Stúdióelőadás 19.00 A KIRÁLY BESZÉDE HIRDETÉS Főpróba bérlet *300603* www.csiky.hu Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. rz .. -.o nemzetközi pémtramzfer I \J U . IC.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 295,50 300,99 USD 214,50 219,99 CHF 242,00 248,49 ÉRVÉNYBEN: december 18. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés ul Ulti