Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-27 / 300. szám

2013. DECEMBER 27., PÉNTEK SPORT Harmadik lett a válogatott jégkorong Gólzáporos mérkőzésen verték a bronzért az olaszokat Remekül rohamoztak a magyarok (világos mezben) az olaszok elleni, bronzérmet jelentő összecsapáson Váiják a futókat a kaposvári dombokon zajló félmaratonra szabadidősport A tervek sze­rint a kaposvári Klebelsberg Kollégiumban nyitja meg a versenyirodát a Kaposvár dombjai félmaratoni futóver­seny szervezőcsapata. Péter Attila a megyeszékhely ha­gyományos farsangi futópró­ba ötletgazdája, egyben főren­dezője arról tájékoztatta la­punkat, hogy gőzerővel zajla­nak a jövő februárban immár negyedik alkalommal rende­zendő téli erőpróba előkészü­letei. - A versenyközponton kívül a Klebelsberg kollégi­um ad otthont a viadal előes­téjén rendezendő tésztaparti­nak és farsangi bulinak. A fu­tók kulturális érdeklődésének is rendre szeretnénk megfe­lelni. A futók a Csiky Gergely Színházban Molnár Ferenc két egyfelvonásos vígjátékát, az „Egy, kettő, három” és az „Ibolya” című komédiát meg a bemutató másnapján. Ami a versenyt illeti a váltóban is­mét lesz vegyes kategória. Új­fent minisztériumi (EMMI) segítséggel, Litavecz Anna közreműködésének köszönhe­tően három kategóriában hir­detünk majd eredményt. ■ Nyolc kategóriában hir­detnek eredményt a ha­gyományos versenyen Kialakult a IV. Kaposvár dombjai félmaratoni futóver­seny várható programja. Esze­rint 2014. február 8. szomba­ton már 12 órától fogadják az érkező versenyzőket a szállás­helyeken és a város főtéren. A különböző programok után február 9-én, vasárnap 9-től nyit az erőpróba versenyiro­dája a Virágfürdőben, míg a rajt a Kossuth téren lesz 11 órakor. A verseny eredmény- hirdetését 15 órakor rendezik a Virágfürdőben. Kategóriák, egyéni: Nők, fér­fiak életkor szerint. Felnőtti: 29 és fiatalabbak. Felnőtt2: 30- 39 évesek. Szeniorl: 40-49 éve­sek. Szenior2: 50-59 évesek. Veteránl: 60-69 évesek. Vete- rán2:70 és idősebbek. Váltó: női és férfi (a vegyes csapato­kat a férfiakhoz sorolják). AIV. Kaposvár dombjai fél­maratoni futóversenyre 2014. ja­nuár 29-ig fogadnak el elneve­zéseket a szervezők. ■ Kun Z. Harmadik helyen végzett az Uló-os magyar jégkorong­válogatott a Kaposváron ren­dezett Négy nemzet tornán, amelyen Szlovénia együttese szerezte meg az első helyet. Kun Zoltán A magyar együttes Szlovénia, Olaszországm, valamint Auszt­ria azonos korcsoportú váloga­tottjával mérte össze tudását. A kaposvári légcsarnokban ren­dezett rangos erőpróbán a leg­tehetségesebb 1998-as születé­sű fiatalok léptek pályára, ki­egészülve néhány fiatalabb játé­kossal. A négy ország legjobbja­inak csatájában elsőként Auszt­ria ellen mérkőzött a magyar alakulat. A „sógorok” elleni be­mutatkozás nem sikerült jól, hiszen 5-3-as vereséget szen­vedett a korosztályos nemzeti együttes. A folytatásban Szlové­nia válogatottja volt az ellenfél. Ezen a találkozón már közel áll­tak a sikerhez a Glen William- son szövetségi edző által irányí­tott magyarok. Csak a hosszab­bítás döntött, így 5-4-es diadalt aratott a szlovén gárda. A végé­re hagyta a csattanót a magyar alakulat. A bronzéremért rende­zett összecsapáson olaszok ellen valóságos gólzáport rendezett Gyurgyevék. A magyar együt­tesben éppen ő ért el mester- hármast, rajta kívül még Nagy Ugyan a megszokottnál erősebb mezőnyben kellett helytállni­uk, ám ennek ellenére több ér­mes helyezést is elértek a Hon­véd Mikulás Kupán a Kapós Dy- namic Szabadidő és Sportegye­sület szinkronúszó versenyzői. Összesen tizennyolc egyesület, több, mint háromszáz sportoló­ja ugrott medencébe a korosztá­lyos viadalon.- A kezdő kötelező kategóri­ában Nevezi Virág abszolút ka­tegória győztesként állhatott a dobogó első fokára, Licz Fanni második helyezést ért el - tájé­koztatta lapunkat Lasky Vivi­Ákos, Tóth Renátó, Jancsó Dávid, Sebestyén Dávid és Szita Donát ért el gól. Ezen a meccsen a ka­pusok is remek teljesítményt nyújtottak, így nem volt kér­déses, hogy melyik csapat nye­ri a meccset. Végül 8-2-re győ­zött a magyar csapat, amely ez­zel a harmadik helyen végzett a kaposvári Négy nemzet tornán. A Négy nemzet tornája nem­zetközi serdülő korosztályú (U16) jégkorongtoma eredmé­nyei: Magyarország-Ausztria 3- 5; Magyarország-Szlovénia 4- 5 (büntetőkkel); Magyaror­en, a Kapós Dynamic Szabadidő és Sportegyesület vezetőedzője. - A 2003-as korosztályban Ka­tona Réka első, míg Szabó Kata az ötödik helyen zárt. Mini szó­ló versenyszámban Nyári Eper­ke és Szabó Lilla korosztályuk­ban első helyezést értek el, Né­meth Alexandra a dobogó har­madik fokára állhatott. Kriston Klára negyedik lett. A haladóknál a kötelezők so­rán a 2002-eseknél Márton Ve­ronika negyedik, Szemán Re­beka hatodik, Patakfalvi Dóra nyolcadikként végzett. A 2003- as korosztály képviselői közül szág-Olaszország 8-6; Szlové- nia-Magyarország 5-2. A har­madik helyért: Magyarország- Olaszország 8-2. A torna döntő­jében: Ausztria-Szlovénia 1-2 (büntetőkkel). A magyar válogatott játékos­kerete, kapusok: Henczi Bende­gúz (Kaposvár), Kővári Dániel (KMH), Medgyes Csaba (MAC). Védők: Bán Károly (Pesterzsé­bet), Banga Viktor (UTE), Dara­bos Krisztofer (MAC), Kováts Máté (MAC), Pozsár Márk (Pes­terzsébet), Szabó Bence (Fehér­vár), Tóth Gergely (Pesterzsébet). Tóth Laura harmadik, Mező Li­li hatodik lett. Az egy évvel fia­talabbaknál Molnár Emese ne­gyedik, Karádi-Hargitai Zsófia ötödik helyezett volt. A 2006- 2007-es korosztályban Forró Zsófia szerzett bronzérmet. Az 1999-es és idősebbeknél Laczó Beáta nyert ugyancsak bronzot. A harminckét kűr kö­zül abszolút első lett Kutas Jú­lia, aki egy gyönyörű kupával is büszkélkedhet. A mini duóban Gyurics Kari­na, Glavák Csenge első helyen zárt, míg a mini csapatban a Be- kő Eszter, Bálint Kornélia, Mol­Támadók: Erdei Zoltán (Fehér­vár), Gyurgyev Miklós (MAC), Horváth Bálint Dominik (Pester­zsébet), Jancsó Dávid (Fehérvár), Kovács Olivér (Fehérvár), Nagy Ákos (Fehérvár), Sebestyén Dá­vid (MAC), Szalóki Nándor (Mis­kolc), Szita Donát (Fehérvár), Szlépka Armand (MAC), Tóth Renátó (Fehérvár), Török Pat­rik (Zalaegerszeg), Török Vik­tor (Graz (AUT). Szövetségi edző: Glen Williamson. Edzők: Mayer Péter, Mihály Jenő, Fekecs Nor­bert, György József, Várady Csa­ba (kapusedző). nár Emese, Balog Jázmin ösz- szeállításban szerepelő KDSE együttes szintén aranyérmet nyert. A Fina Junior Solo kate­góriában Agócs Nóra szerzett ezüstérmet. A Fina junior duó egy negyedik helyet jelentett. Á Fina gyerek kombináci­ós kűr alkalmával a Balog Jáz­min, Szabó Lilla, Szűcs Lili, Szűcs Gréti, Bálint Kornélia, Mazaga Fanni, Mazaga Dorka, Gyurics Karina, Glavák Csen­ge, Nyári Eperke Hanna ösz- szeállításban versenyző KDSE csapat a negyedik helyet érde­melte ki. ■ Kun Z. Három találkozón harminckét gólt lőtt a CD BOX alakulata teremlabdarúgás A harmadik fordulót rendezték, az amatőr te­remlabdarúgó bajnokságban. A játéknap két mérkőzés kivételé­vel sima találkozókat hozott. A CD BOX simán verte a Dr. Cár Kft-t, a 80-as évek nagy mázli­val kihúzta az öt kapufáig ju­tó Mracskó Mihály ellen az el­ső félidőt, akik előbb szépítet­tek, majd egyenlítettek. Á fordu­lás után érthetetlen módon visz- szaesetek, így ellenfelük tetszés szerint érte el találatait. A nap meccsét vívta a Kacsógép a Rá- kóczis szülőkkel, mely kétszer is egyenlített és már-már úgy látszott megszerzik az egyik pontot, a vége előtt pár másod­perccel a Kacsógép megszerezte a győztes találatot. A WIN Team ellen kétgólos hátrányból még felállt a VBK Somogy Sportja, de az újabb gólra már nem tudtak válaszolni, így fontos győzelmet aratott a WIN Team. A nap utol­só mérkőzésén, az Adrenalin FC becsülettel helytállt a nagyobb játékerőt képviselő Alibi ellen, amely ezúttal a gólkülönbség csökkentésére volt elég. A Fo- otball Fans játék nélkül jutott a pontokhoz, mivel a Msrk Tat- too nem tudott kiállni a mérkő­zésre. A bajnokság január 8-án folytatódik majd. AMATŐR BAJNOKSÁG 3. FOR­DULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: CD BOX-Dr. Cár Kft. 11-2; Rákó- czis szülők-Kacsógép 2-3; Foot- ball Fan-Mark Tattoo 3-0; 80-as évek eszpresszó-Mracskó Mi­hály 8-3; VBK Somogy Sportja- W1N Team 2010 Reload 2-3; Ali­bi FC-Adrenalin FC 7-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. CD BOX (9 pont), 2. Kacsógép (9 pont), 3.80-as évek eszpresz- szó (7 pont), 4. Alibi FC (7 pont), 5. Football Fans (6 pont), 6. WIN Team 2010 (6 pont), 7. VBK So­mogy Sportja (3 pont), 8. Mracs­kó Mihály (3 pont), 9. Dr. Cár Kft. (3 pont), 10. Mark Tattoo (0 pont), 11. Rákóczis szülők (0 pont), 12. Adrenalin FC (0 pont). A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (2014. január 8.) párosítása, 17.30 óra: Kacsógép-VBK Somogy Sportja, 18 óra: Mark Tattoo- 80-as évek eszpresszó, 18.35 óra: WIN Team 2010 Reload- Football Fan, 19.05 óra: Rákó­czis szülők-Dr. Cár Kft., 19.40 óra: Alibi FC-CD BOX, 20.10 óra: Mracskó Mihály-Adre­nalin FC. ■ Egyéniben és csapatban is eredményesek szinkronúszás Többször is dobogóra szólították a Kapós Dynamic sportolóit Idén is Geiger András a legjobb magyar férfi röplabdázó szavazás Immár második alkalommal választotta a mezőny élére a Fino játékosát az országos szövetség A Magyar Távirati Iroda Sport­szerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év leg­jobbjai. (III. rész). Motoros vízisport, jet-ski: Ka­sza György (SZE), motorcsónak: Hencz Róbert (Vő Racing Team) és Tábori Áron (Dunaújváros). Műugrás: Kormos Gyöngyvér Villő (RLSE) 1., Férfiversenyzőt idén nem jelölt a szövetség. Ökölvívás: Harcsa Zoltán (Kis­pest SE) 2., Szatmári Petra (Felső­városi Ökölvívó SE Baja) 1. Öttusa: Marosi Ádám (BHSE) 5., Földházi Zsófia (KSI SE) 1. Rögbi: XV: Nagyhegyesi Sza­bolcs (Kecskeméti Atlétikai Rug­by Club) 1., 7-es férfi: Teisenhof- fer László (SZVISE Battai Bulldo­gok RK) 2., 7-es női: Fehér Csilla (SZVISE Battai Bulldogok RK) 3. Röplabda: Sándor Renáta (SVS Post Schwechat) 2., Geiger And­rás (Fino Kaposvár) 2. Sakk: Balogh Csaba (Aquap- rofit Nagykanizsai Túngsram Sakk Klub) 1., Hoang Thanh Trang (Honvéd Auróra SE) 1. Sí, alpesi: Farkas Norbert (Roz­maring SE) 3., Miklós Edit (MTK) 2., sílövészet: Gombos Károly (Panoráma SE) 3., Szőcs Emőke (Halihó SE) 1., sífutás: Szabó Mi­lán (Mátra SE) 2., Szőcs Emőke (Halihó SE) 1., síugrás: Szilágyi- Ákos (Kőszegi SE) 3., szabadstí­lus: Lukács Trso (Freestyle SE) 1. Geiger András Igazi csapatkapitány ' Sportlövészet: Sidi Péter (Ko­márom Olympia SE) 9., Veres Ka­ta (BHSE) 1. Súlyemelés: Nagy Péter (Sze­gedi EAC) 4., Magát Krisztina (Testvériség SE) 4. Szektorlabda: szektorlabda: Pákái György (Szegedi ALC) 1., 12 érintéses: Farkas Gábor (Ti- szavasvári SE) 1. Szörf: Niki András (Magyar Szörf Akadémia SE) 2. és Var­ga Gábor (SurfCore Szörfbázis) 1., Cholnoky Sára (Magyar Szörf Akadémia SE) 2. Szumó: Makai Erika (Szolno­ki MÁV SE) 3., Sárosi János (Érdi Spartacus SC) 1. Tájfutás: Lenkei Zsolt (Tipo Tájfutó és Környezetvédő Egye­sület) 3., Szerencsi Ildikó (Szege­di Vasutas SE) 3. Teke: Méhész Anita (Rákoshe­gyi VSE) 2., Kiss Norbert (Szege­di TE) 6. Tekvondó: Kotsis Edina (UTE) 8. Tenisz: Fucsovics Márton (Nyíregyházi VTC) 1., Babos Tí­mea (MTK) 2. Tollaslabda: Tóth Henrik (Mul­ti Alarm SE) 8., Sárosi Laura (Multi Alarm SE) 2. Torna: Berki Krisztián (UTE) 9., Makra Noémi (TC Békéscsa­ba) 1., ritmikus gimnasztika: Vass Dóra (Óbuda Kalász RG TC) 5., gumiasztal: Törő Máté (Pat­tanj SE) és Csánicz Laura (Ajkai Trampolin SE) L, akrobatikus torna: Ferenczy Fanni, Szabados Viktória, Varró Emese (Érdi Tor­na Club) 1. Triatlon: Tóth Tamás (Budaörs) 1., Vanek Margit (Budaörs) 3. Úszás: Gyúrta Dániel (UTE) 5., Hosszú Katinka (Vasas SC) 3. Versenytánc: László Csaba és Páli Viktória (Szilver TSE, Szen­tes) 2., akrobatikus rock and roll: Czanik László és Bujtor Sára (RÓK And Roll SE, Budapest) 1. Vitorlázás: Vezér Károly (Ba­latonfüredi Yacht Club) 1., Ér­di Mária (Balatonfüredi Yacht Club) 1. Vívás: Boczkó Gábor (BHSE) 4., Szász Emese (Vasas SC) 2. Vízilabda: Varga Dániel (Pri­mőrje Rijeka) 2., Keszthelyi Ri­ta (Orizzonte Catania) 2. ■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom