Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-07 / 285. szám

HÍRSÁV Pataky Péter az elnöke az új tömörülésnek az autonóm Szakszervetek Szövetsége, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szö­vetsége és a Szakszerveze­tek Együttműködési Fóruma integrációjával Magyaror­szág legnagyobb - mintegy 250 ezer taggal rendelkező - érdekvédelmi szervezete jön létre, amelynek célja a haté­konyabb munkavállalói ér­dekképviselet - hangsúlyoz­ták a Magyar Szakszervezeti Szövetség pénteki alapító kongresszusán. Pataky Pé­ter, az MSZOSZ s egyben az új szövetség megválasztott elnöke kiemelte: tömörítik a legtöbb közszférában, köz­szolgáltatásban és a legtöbb versenyszférában dolgozó tagot. A kormány részéről Czomba Sándor államtitkár a hírt kommentálva kijelen­tette: partnerei kívánnak lenni a tömörülésnek. ■MTI Orbán: veszélyben a magyar nemzet A MINISZTERELNÖK a Kossuth Rádió péntek reggeli műso­rában sok más, fontos köz­életi téma mellett arról is be­szélt, hogy szerinte veszély­ben van a magyar nemzet. Többen halnak meg, mint születnek, és a kormány ennek a megfordításán dol­gozik. Orbán Viktor szerint a rezsicsökkentés mellett szükség van lakásprogram­ra, és az embereket hagyni kell dolgozni a gyerek mel­lett. „így lehet elérni, hogy megszülessenek a tervezett gyermekek” - vélte. Az adórendszer átalakítása, a gyed extra és az egésznapos iskola is ezt szolgálja, mert ma még „egy veszélyeztetett fajta vagyunk, folyamatosan fogyunk”. »VG A szezonra kész a Városligeti Műjégpálya befejeződött a Városligeti Műjégpálya és épületegyüt­teseinek teljes rekonstruk­ciója. A Műjég mintegy 4,7 milliárd forintos fejlesztése 3,3 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg. Az eddigi kilencezer négy­zetméter vízterület helyett - az újonnan épült hokipá­lyával együtt - ma már több mint 15 ezer négyzetmétert használhatnak a látogatók. ■MTI 50 milliós bírság a Vodafone-ra A VERSENYHIVATAL (GVH) ötvenmillió forintra meg­bírságolta a Vodafone Magyarország Zrt.-t, mert az egy játékában a GVH szerint megtévesztő tájé­koztatásokat adott a nyerési esélyekről. A Töltsd fel és nyerj! promócióhoz kapcso­lódó Autós játékokról küldött félreérthető SMS-t a GVH szerint. A Vodafone az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a Versenyhiva­tal döntését. «MTI A világi gyászolja Nelson Mandelát dél-afrika Az első fekete elnök a fajüldözés elleni küzdelem legismertebb alakja volt Jövő hét vasárnap temetik el szülőfalujában a csütörtökön elhunyt Nelson Mandelát, a dél-afrikai fajüldöző, aparthe­id elleni harc szimbólumát. Éber Sándor „Nem valószínű, hogy valaha is Nelson Mandelához hasonló államférfival fogunk majd talál­kozni” - mondta tegnap Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok első színesbőrű elnöke, akinek példaképe volt a dél-af­rikai elnök. Nelson Mandela 95 éves korában hunyt el tüdőbe­tegségben, az utóbbi időben több alkalommal is kórházba került. Egy törzsfőnök fiaként 1918- ban született. Jogász végzettsé­get szerzett és ő nyitotta meg az ország első, feketék által irányí­tott ügyvédi irodáját. Mandela (akinek beceneve Madiba volt) az a feketéket alapvető embe­ri jogaitól megfosztó apartheid rendszer elleni küzdelem vezér­alakja volt, a faji megkülönbözte­tés ellen vívott harc legnagyobb alakjának tartják világszerte, Nobel-békedíjat is kapott. 27 évet ült börtönben 1964-től 1990-ig. Világszerte akkor lett ismert, amikor 70. születésnap­ján, a Wembleyben koncertet rendeztek a tiszteletére, amelyet 67 országban 600 millióan lát­tak. Az első dél-afrikai demok­ratikus választások után az Afri­kai Nemzeti Kongresszus (ANC) győzelmével az ország első feke­te elnöke lett 1994-től. Elnöksége alatt feltárták az apertheid-rend- szer bűneit, de egyúttal Mandela a faji megbékélést hangsúlyozta, még életében jelképpé vált. 1999-ben önként átadta a ha­talmat, fia 2005-ben AIDS-ben halt meg, s elnöksége után a be­tegség elleni harcnak szentelte az életét. „Legnagyobb öröksége az, hogy békében élünk egymással” - mondta az utolsó dél-afrikai elnök. F. W. de Klerk, akinek kormányzása idején engedték ki a börtönből Mandelát, azt mond­ta: politikai ellenfelek voltak és kapcsolatuk gyakran viharos Nyugodj békében, Madiba! - írták a fotóra Johannesburgban. Az első dél-afrikai elnök a szabadság szimbóluma, a megbocsátás jelképe volt világszerte volt, de tárgyalásaik során a kritikus pillanatokban mindig megtalálták a közös hangot. December 15-én temetésén Obamával együtt részt vesz majd az Egyesült Államok valameny- nyi még élő valamikori elnöke (sokáig az ország terrorista listá­ján volt Mandela), rajtuk ott lesz például Károly brit trónörökös, vagy Róbert Mugabe zimbabwei elnök is. Az eddigi tervek szerint nagy gyászistentiszteletet tarta­nak a sowetói futballstadionban, ahol Mandela 2010 júliusában, a labdarúgó-vb döntőjén az utolsó nyilvános beszédét tartotta. Az állami gyászszertartást Pretori­Érzelmi korszakhatár hettyey András, a Nemzeti Köz- szolgálati Egyetem oktatója a hon- vedelem.hu-nak azt nyilatkozta, hogy Mandela halála nem befolyá­solja a térség biztonságpolitikai helyzetét. A Magyar Külügyi Inté­zet munkatársa szerint Dél-Afrika destabilizációjától vagy egy esetle­ges polgárháború kitörésétől nem kell tartani, mint ahogy attól sem, ában rendezik, katonai tisztelet- adás mellett. A politikus végső nyughelye a Kelet-Fokfóld tartományban lévő Qunu faluban lesz. Mande­la itt nőtt fel és itt élt utolsó évei­ben, egészségi állapota miatt a nyilvánosság elől visszavonul­tan. Búcsúztatása tíz napig vagy akár tovább is tart majd, hogy minél többen tudják majd leróni kegyeletüket. Halálának hírére az ülésező ENSZ Biztonsági Tanácsában egyperces néma csenddel adóz­tak emlékének. Bán Ki Mun ENSZ-főtitkár az „igazság pil­lérének” nevezte Mandelát, aki hogy meggyengülnének a jogálla­mi demokratikus keretek vagy megugrana a bűnözés. Hettyey szerint ugyanakkor Dél-Afrika szá­mára az egykori elnök halála még­is fordulópont, érzelmi, pszicholó­giai korszakhatár, hiszen 1993 óta az országban Mandela vezetésével vagy éppen Mandela árnyékában éltek az emberek. szerinte az ihlet forrása volt az egész emberiség számára. „A világ gyászol, ma Nelson Mandela lesz az elnöke a csúcs- találkozó munkájának” - mond­ta tegnap Mandela fotója előtt tartott megnyitó beszédében Francois Hollandé francia elnök az által összehívott biztonsági értekezleten, amelyen 53 afrikai ország képviselteti magát. Mandela halálával a Dél-af­rikai köztársaság elveszítette atyját, a világ pedig egy hőst ve­szített - rótta le tegnap tisztele­tét a „jelenkor egyik legnagyobb embere előtt” Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. „Ha­talmas fény aludt ki a vüágon” - írta Dávid Cameron brit minisz­terelnök a Twitteren. II. Erzsébet brit királynő sze­rint Mandela fáradhatatlanul munkálkodott az országáért, az öröksége pedig az a békében élő Dél-Afrika, az elhunytat a sza­badság apjának titulálta. „Mandela neve a világon mindenhol a szabadság egyik szimbóluma marad” - fejezte ki részvétét Orbán Viktor kor­mányfő is. Neves művészek, sportolók és sportemberek is részvéttávi­ratokba nyilvánították együttér­zésüket a poütikus halála miatt. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke ar­ra emlékeztetett, hogy Mandela rajongott a futballért, megvaló­sult álma volt a dél-afrikai fut- ball-vb megrendezése. Nelson Mandela Elismerés Kihirdetnék tegnap a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője 2013 cím nyertesét, és ismertették, ki az az öt borász, aki a legtöbb szavazatot kapta. Képünkön: Bolyki János, Egri borvidék, Dúzsi Tamás, Szekszárdi borvidék, az idei győztes: Gálné Dignisz Éva, Kiskunsági borvidék, Borbély Tamás, Badacsonyi borvidék, Heimann Zoltán Szekszárdi borvidék. (A győztessel interjút közlünk a Vasárnap Reggel című lapban.) Agrárkamara: olcsóbb tankolás a tagoknak OLCSÓBB TANKOLÁSRÓL és kenŐ- anyag-vásárlásról szóló szerző­dést írt alá a Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara (NAK) és a Mól. A megállapodás értel­mében a köztestületi tagok a kamarai kártya birtokában kedvezményeket élveznek a magyar energiatársaságnál - közölte a NAK. A pénzügyi szektor után korábban a mű­trágyagyártás, autókereskedés, műholdas helymeghatározó és nyomkövető rendszerek for­galmazója, elektromos-, akku­mulátoros és benzinmotoros gépek forgalmazója, adótanács- adó cég is csatlakozott a NAK kamarai kártya programjához, és jelenleg is mintegy 10 cég­gel tárgyal párhuzamosan a szervezet. Első körben 60 ezer kártyát gyártottak le, melyeket folyamatosan adnak át szemé­lyesen a NAK megyei igazgatói és tanácsadói. Az Agrárgazdasági Kama­rának feltett szándéka, hogy protekciót szerezzen annak a több mint 300 ezres tagságnak, akik egyébként egy jól beazo­nosítható fogyasztói csoportot is alkotnak - közölte a szerve­zet. Nyugat-Európában már jól bevált gyakorlat, hogy egy erős köztestület képviseli a gazdál­kodók és vállalkozások érdeke­it, és a NAK követni kívánja a németországi és franciaországi példákat. bVG 4) £ JP* Janukovics ukrán elnök (fotónk) Putyin orosz államfővel tárgyalt pénteken az HHU pm oroszországi Szocsiban. A két államfő az orosz-ukrán gazdasági és kereskedelmi kapcsola- v * * mK VB Á H tokát, és egy új stratégiai partnerségi megállapodás előkészítését vitatta meg. Julija Timo- ** 1 HmB H mm senko bebörtönzött volt kormányfő eközben úgy döntött, abbahagyja az éhségsztrájkot. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom