Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-06 / 284. szám
ammmmmmmmmmm Éjszaka visz pénzt az elesetteknek az országot járó pápai küldönc Világhódító zsebállatok tamagocsi Magyar ugratás is színesítette a játékok kultuszát Mintegy egymillió euró adománnyal segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta - írja az MTI. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek. Konrad Krajewski érsek éjszakánként indul kőrútjára egy fehér kisteherautóval, Rómába és az ország minden szegletébe eljutva. Az olasz sajtó szerint a főalamizsnás az utóbbi hónapokban 6500 embernek vitt pénzsegélyt Ferenc pápa nevében. A rászorulók között volt egy idős asszony Margherában, akinek ellopták a pénztárcáját. A pápa 200 eurót küldött neki, ugyanennyit kapott egy Velencében élő argentin hajléktalan, de Ferenc pápa segít a Caritas menhelyeinek is, és támogatta a Lampedusa szigetére érkezett menekülteket is. „Ferenc pápa már Buenos Aires érsekeként is inkognitóban ■ Titokban tartják, hogy Ferenc pápa Rómában is folytatta-e a korábbi személyes segítő kőrútjait járta az utcákat és segítette a szegényeket. Ezt most biztonsági okokból nem teheti, pedig nagyon szeretné. Most én megyek helyette. Én vagyok az ő meghosszabbított keze” - mondta el Konrad Krajewski. Az alamizsnát az egész világból az egyházfőhöz érkező adományok és az 5-15 euróért árult apostoli áldások alkotják. „Amikor este bejelentem a pápának, hogy indulok, mindig fenn áll a veszély, hogy ő is velem akar jönni” - árulta el Krajewski érsek. Arra a kérdésére, hogy a szegényeket segítő körutakra a pápa sosem tar- tott-e vele, csak egy mosollyal válaszolt. Az érsek elmondta: nem mindig a pénz segít. Amikor az októberi lampedusai hajószerencsétlenség után a pápa a főalamizsnást a szigetre küldte segíteni, a táborban levőknek 1600 telefonkártyát vettek, hogy fel tudják hívni rokonaikat. ■ Mintegy két évtizeddel a világsiker után új generációval tér vissza a kilencvenes évek egyik szimbóluma, az elektronikus kütyii alakjában nevelhető kisállatos játék. Nógrádi László „Fut, robog a kicsi kocsi, benne ül a tamagocsi” - szólt a kilencvenes években az elferdített gyerekvers, amely jelezte, milyen népszerű a Japánból hozzánk is betört játék. Bizonyára mindenki emlékszik a kis kvarcképernyős kulcstartókra, amelyeken a gombok nyomogatásával egy kis állatot lehetett nevelgetni. A tojásból kikelő kis teremtmények közt a csirkétől a delfinen keresztül a képzeletbeli szörnyekig tucatnyi előfordult, amelyeket etetni, szórakoztatni és ápolni is kellett a tulajdonosoknak. A virtuális háziállatok első generációja 1996-ban jelent meg és elsöprő sikert aratott: összesen mintegy 80 millió darabot adtak el belőle. A Japánban azóta is létező elektronikus kedvencek most a sokadik generációval ismét betörhetnek Európába. A gyártó Egy generáció áldozta egykor minden szabadidejét a virtuális kedvencekre a kis időmilliomosok 7-9 éves korosztályát célozza meg a már hálózatba is köthető apróságokkal. Kérdéses azonban, hogy a kötődés varázsát meg tudják-e teremteni a végtelenül egyszerű grafikájú kis kütyük. A virtuális háziállatokból ugyanis ezernyi verzió létezik számítógépekre, de leginkább a gyerekek körében is népszerű okostelefonokon kelthetnek életre ilyeneket, de már három dimenzióban és sokkal nagyobb tudással. A zsebre vágható kis kedvencek visszatérésével még akár az is előfordulhat, hogy Magyarország újra bekerül a világsajtóba, ahogy az 1998- ban történt. Egy dunaszekcsői vendéglős ugyanis ekkor hitette el a médián keresztül a fél világgal, hogy arrafelé annyira szeretik a pittyegő kis kacato- kat, hogy elhalálozások után igazi gyászt élnek meg. Pazau- rek Dezső tamagocsitemetője komoly híradásokba is bekerült. A 2004-ben elhunyt tréfamester ezt a trükköt ugyan már nem ismételheti meg, de a virtuális kisállatok újabb divathulláma hozhat még elképesztő fordulatokat. Halottat játszottak a dühös biciklisek tüntetés A polgármester őket okolta a megszaporodott halálesetekért Több mint ezer kerékpárral közlekedő londoni tüntetett a múlt hétvégén a brit főváros közlekedési vállalatának központjánál, tiltakozva a polgármester kijelentései ellen. Miután az elmúlt héten már a tizenharmadik halálesetet kellett elkönyvelni a londoni biciklisták körében, Boris Johnson egy rádióinterjúban beszélve azt mondta: hiába minden óvintézkedés, ha a kerékpárosok fittyet hánynak a szabályokra. A bringások képviseleti szervei szerint a forgalomHalott kerékpárosok tömegét szimbolizálták a tüntetéssel szervezést is felügyelő Johnson ezzel csak a valós felelősségét igyekszik elhárítani a cselekvés helyett. A megmozduláson a kerékpárral érkezők egyszerre lefeküdtek az úttestre, hogy kifejezzék részvétüket a gázolásokban elhunytak iránt és figyelmeztessék a döntéshozókat. A közlekedési vállalat közölte: több balesetveszélyes csomópontot átalakítanak és ahol szükséges, a kerékpárutakon haladóknak is több védelem jut majd. ■ POÉNPERCEK Vadőr igazoltat egy vadászt:- Már megbocsásson, de ez egy tavalyi vadászengedély!- mondja neki.- Persze, hogy az - feleli a vadász. - Az idén akarom lelőni azt a szarvast, amit tavaly nem sikerült. ■ Két idősödő barátnő beszélget. Mondja az egyik:- Képzeld, ez a pimasz vejem vett nekem egy beszélő mérleget. Miután kipróbáltam, fogtam, és a vejem fejéhez vágtam!- De miért? Nem volt pontos?- Amikor ráálltam, az a nyamvadt mérleg azt mondta: „Valamelyikőtök azonnal szálljon le!” ■- Pincér, melyik bort ajánlja a házassági évfordulónkra?- Az attól függ, uram. Ünnepelni akarnak vagy felejteni? Visszahódítanák a távúszó csúcsot a nyírbátoriak Karácsony előtt távúszási rekordot szeretnének dönteni a nyírbátoriak, akik a 24 órás magyar csúcsot kívánják visszahódítani a dunaújvárosiaktól - írja az MTI. A 24 órás úszás első magyar rekordját 2012 decemberében állították fel a nyírségi kisvárosban, akkor 216 úszó, egymást váltva, 677 kilométeres távolságot tett meg a létesítmény uszodájában. A csúcsfelállítók még egy évig sem örülhettek sikerüknek, hiszen nemrég a dunaújvárosiak 1375 kilométerre javították a rekordjukat. A december 20-án, pénteken zajló rendezvény fővédnöke Kis Gergő, kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai 6. helyezett úszó. A hírességek a teljesítéshez is hozzájárulnak. Vendég lesz továbbá Kapás Boglárka, Európa-bajnok, szintén olimpiai hatodik helyezett, aki az első rekordnál is közreműködött.* HIRDETÉS Tolnai WW S" ^ Somogyi IWiSfiNépeA ( A MEGYEI NAPILAP AJANIATA ELŐFIZETŐI RÉSZÉRE Ajándékozzon romantikát! A megyei napilap előfizetőiéként szenzációs kedvezménnyel vásárolhatja az alábbi sikerkönyveket! 47% KEDVEZMÉNY 1895 Ft helyett, csak 999 Ft Elérhetőségeink: (06-40) 510-510, elofizetes@axelspringer.hu csak RAHAM Csak 50% KEDVEZMÉNY 1990 Ft helyett, 999 Ft 40% KEDVEZMÉNY 1495 Ft helyett, csak 899 Ft 45% KEDVEZMÉNY 2699 Ft helyett, csak 1499 Ft NovaRobertsI^lll^p^p SesanWiggs !.■; Penny Jordán r ■ / S*ú I Akciós ajánlatunk 2013. december 31-ig, kizárólag belföldi kézbesítés esetén érvényes. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.axelspringer.hu/elofizetesek oldalon. 2013.12.16-ig leadott és 2013.12.20-ig kifizetett rendelések esetén a könyvek kézbesítését a Kiadó 2013.12.23-ig vállalja. Későbbi megrendelés és díjfizetés esetén a könyvek kézbesítése 2014.01.15-ig történik. Akciókód: 2516 » 0\ Mick Jaggernek hamarosan dédunokája születik, a- ■■■ nya, Jade a boldog nagymama, az ő 21 éves lánya, Assisi várja az utódot. A Rolling Mm flk W MWk « al' Stones 70 éves énekese már hozzászokhatott, hogy a korral a család is egyre bővül: JL» j J N H W két házasságából és más kapcsolataiból hét gyereke született, négy unokája is van. §! j lvlvr £jfU jl\. ^ ||