Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-02 / 280. szám
6 GAZDASAG 2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ Hatvanmilliárd forint jut az agrarium fejlesztésére Ipari rezsicsökkentés? költségek Olcsóbb energiát szeretnének a pulykaágazat szereplői Kamarai bizottságok: ügyészséghez fordul azlMP európai unió Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én - közölte a vidékfejlesztési miniszter a napokban. Fazekas Sándor ismertette: a pályázat állattartótelepi technológiák korszerűsítését, gépek berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozó-kapacitások fejlesztésére is. A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni. Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel. Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél „munkaintenzívebb és nagyobb hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra”. Az idei évvel záródó uniós keretek kihasználása a kormányzat kiemelt feladata, ám korábban meglehetősen sok pénz látszott bennragadni. „Ha a kormány nem hoz komoly döntéseket időben, 500-600 milliárd forint is elveszhet véglegesen az előző finanszírozási ciklus 8200 milliárdjából. 500 milliárdnyi pályázat még ki sincs írva, márpedig erről augusztusban már eredményt is kellene hirdetni” - erről augusztusban beszélt Lázár János, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányításának átvételekor. Az NFÜ-t kormánybiztosként vezető miniszterelnökségi államititkár akkor kijelentette: az arra fog törekedni, hogy a még felhasználható uniós forrásokból minél többet lehessen a gazdaság fejlesztésének céljaira fordítani. A kormány korábban megvizsgálta azt a rendszert is, amely szerint az NFÜ 2007- 2014-es időszkaban az uniós támogatási pénzeket elosztotta, ebben 2014-től új szabályokat alakítanak ki. ■ VG Néhány pulykatermék exportjának változása (tonna) Friss pulykadarabok csont nélkül Friss pulykamell ■ 816,65 Friss pulyka felsőcomb csonttal ■ 2941,76 Friss egész pulyka 822,62 1101,01 VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH A geotermikus energiához való hozzáférés nagyban javítaná a feldolgozók versenyképességét A technológiai fejlesztések mellett az olcsóbb energia tudná javítani a hazai pulykaágazat versenyképességét, az ágazati szereplők ezért a geotermikus energiához való hozzáférés biztosítását kérik a kormánytól. Az iparág nemzetközi összehasonlításban erős, de rohamosan veszít korábbi pozícióiból. Braunmüller Lajos Az olcsóbb energiához való hozzáférés biztosítása jelentene megoldást a hazai pulykaágazat számára, ennek elérése révén a hazai szereplők versenyképessége jelentősen javulna a nemzetközi piacokon - jelentette ki Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke a szervezet közelmúltban megrendezett szakmai napján. „Ezen a téren a kormányzatnak több lehetősége is van, például egy meghatározott méret felett lehetővé kellene tenni a geotermikus energiához való hozzáférést. Ennek kihasználtsága ma Magyarországon mindössze négy százalék körüli, holott mind versenyképességi, mind pedig környezetvédelmi szempontból kedvező lenne az élelmiszeriparnak kiaknáznia az ebben rejlő lehetőségeket” - tette hozzá. A Magyar Pulykaszövetség rendezvényén elhangzott: a hazai termelés színvonala a közepesnél jobb, ám a költségek növekedését csak technikai, technológiai fejlesztésekkel lehet ellensúlyozni. A hazai baromfiágazaton belül a pulyka termékpálya a rendszerváltás óta eltelt időben figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni: az egy főre jutó éves pulykahús fogyasztás az 1990-es 2 kilogrammról 15 év alatt több mint megháromszorozódott. A Magyar Pulykaszövetség úgy látja: a kedvező eredmények megtartásához az ágazat helyzetének könnyítésére van szükség, különösen amiatt, hogy az EU csatlakozás óta az ágazat teljesítménye csökkent. Erdélyi István kijelentette: sokat segítene az ágazaton az is, ha Jönnek a lengyelek? MAGYARORSZÁG TERMELÉSBEN és fogyasztásban is jó helyen áll a pulykát tekintve, ám pozíciói fokozatosan romlanak az iparágon belül. Míg 2004-ben 140 ezer tonna pulykát állítottak elő Magyarországon, tavaly már csak 108 ezret, és az idén tovább folytatódik az ágazat drámai zsugorodása. 2013a kormányzat a jelenlegi 27 százalékos áfát öt százalékra csökkentené. Ennek révén a legális vállalkozások erősödhetnének, és a feketekereskedelem visszaszorulásával megalapozottabbá válnának a pulykaipar szereplőinek döntései is. A KSH statisztikai adatai szerint Magyarországon jelentősen nőtt a fagyasztott egész pulyka importja az idei első félévben 2012 év azonos időszakához képest. Ebben az időszakban stagnált a csont nélküli pulykadarabok behozatalának mennyisége és 22 százalékkal nőtt a friss pulykahát és -nyak importja a vizsgált időszakban. Az importált fagyasztott pulykatermékek háromnegyede csont nélküli pulykadarab volt. A legtöbb darabolt pulykahús Ausztriából érkezett Magyarországra. bán a várakozások szerint már csak hozzávetőleg 85 ezer tonna pulykát fognak levágni idehaza. Ezzel szemben az ágazat lengyel szereplői a közelmúltban jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, ezért várható, hogy a közeljövőben érezhetően élénkülni fog az EU- ba irányuló exportjuk. A hazánkból kifelé irányuló pulykahúsexport jelentős részét ezzel szemben a friss darabolt pulykahús teszi ki, ebben a termékkörben jelentős, közel 10 százalékos bővülést mutatnak az adatok 2013 első hat hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. A friss csont nélküli pulykadarabok exportja 10 százalékkal csökkent, míg a pulyka felsőcombé 72 százalékkal nőtt, a fagyasztott pulykatermékek kereskedelme mérséklődött a vizsgált időszakban. Bár a pulykahús külkereskedelmének egyenlege pozitív volt 2013 első félévében, és az iparág exportnövekedést tudott felmutatni, jól látható, hogy a külkereskedelmi forgalom szerkezete nem volt igazán kedvező. „A helyzet valóban az, hogy míg az olcsóbb pulykahúst behozzák az országba, a drágább kimegy. Ennek oka döntően az, hogy idehaza csak korlátozottabb kereslet van a legdrágább termékekre, ezért az export fokozása részben kényszerpálya is a hazai ágazati szereplőknek” - nyüatkozta korábban a Világgazdaságnak Erdélyi István. Az elnök szerint a behozott olcsóbb húsrészeket itthon közvetlenül értékesítik, vagy bedolgozzák különféle húskészítményekbe, míg a prémium húsrészek javarészt csak a külpiacokon találnak gazdára. NEMZETI AGRÁRKAMARA Az LMP az ügyészséghez fordul, mert a párt szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a települési agrárkamarai bizottságok megalakítását „a Fidesz kisajátította”, és a saját embereivel töltötte fel a testületeket. Lengyel Szilvia, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának tagja és Kiss Kálmán Tibor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei tagja pénteki közleményében azt írja, hogy a kamarai bizottságok számos helyen alapszabály-ellenesen jöttek létre, és „éppen úgy, mint a trafikpályázatok esetében, a kormánypárthoz való hűség ezúttal is fontosabb volt, mint az érintettek érdekei”. Arra is kitérnek, hogy a testületek üléseit a gazdálkodók „háta mögött” hívták össze, a meghívók kiküldése és a jelölési folyamat nem volt átlátható, „a kormánypárthoz közelállók lényegében maguk között játszották le az egész folyamatot”. Bács-Kiskun megyében nem településenként, hanem az új országgyűlési választókerületek szerint hívták össze a helyi agrárgazdasági bizottságok alakuló üléseit - emelik ki. A meghívó nem került be a helyi médiumokba, nem került ki az önkormányzati hirdető- táblákra és nem szerepelt a kamara napokban megjelent NAKlap című újságjába sem- folytatják, hozzátéve: az ösz- szes gazdát érintő döntést az | érdekeltek alig öt százaléka hozta meg. Kiskunfélegyházán több mint ötezer tagból alig ötvenen döntöttek - hangsúlyozzák, miközben Gátér és Fülöpjakab községből egyetlen gazda sem kapott beleszólási lehetőséget- állítja a képviselő és a kamarai tag. Véleményük szerint a rendezvényeken megjelent gazdák „többnyire a beavatottak voltak”, ők jelöltek, és ők is választottak a helyszínen. Kiskunfélegyházán 1575 regisztrált tagból 11 fő választott 5 tagú elnökséget, amelynek egy helyi fideszes önkormányzati képviselő lett az elnöke - zárul a szöveg. A tagság a termelőnek kötelező, egy tagnak egy szavazata van. ■ MTI Agrártámogatások: szigorúbb ellenőrzés jön eu Preventív és mélységi kontroll szűrné ki a csalókat 2014-től - nőnek a költségek, de csökkenhet a bürokrácia A korábbinál várhatóan lényegesen több és átfogóbb helyszíni ellenőrzést végeznek majd a 2014-2020-as támogatási ciklusban az EU-s agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat igazoló szervek. Ráadásul a következő évtől kezdődően az igazoló szervi ellenőrzések egyre nagyobb hányada előzi majd meg a kifizetéseket, így pórul járhatnak azok, akik az utólagos ellenőrzési rendszert kihasználva próbáltak előnyhöz jutni - hívja fel a figyelmet az Agrármarketing Centrum hírlevele. Az EU 2007-13-as agrártámogatási ciklusa lezárul, az új időszakban felülvizsgálják a támogatások ellenőrzésének rendszerét is. 2014-től a korábbinál hatékonyabban szűrnék ki a hibás kifizetéseket. Nemcsak az ellenőrzés gyakorisága változik az új rendszerben, hanem az időzítése és a kontroll mélysége is. 2014-től az igazoló szervek már az adott pénzügyi évet megelőzően megkezdik a vizsgálatot. A jövőben jelentősen emelkedni fog a helyszíni ellenőrzések száma is, egy-egy blokkon belül mostantól a parcellák 25-50 százalékánál kell lefolytatni a vizsgálatot, szemben az eddigi szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel. „Az ellenőrzés költségeit illetően pontos számot mondani Az ellenőrök a helyszínre is gyakrabban mennek majd nehéz lennema még, ám a várakozások szerint legalább húsz százalékos költségnövekedésre kell számítani ezen a téren a korábbi kiadásokhoz képest" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Cserháti Gábor. A Magyarországon 2007 óta igazoló szervként működő KPMG igazgatója lapunknak hozzátette: a korábbiaknál komolyabb munkaterhek így összességében milliós nagyságrendű költség- növekedést eredményeznek. Cserháti ugyanakkor úgy véli, a fokozottabb ellenőrzésnek egyértelmű előnyei vannak. „Az a szempontrendszer, amit vizsgálunk, a jövőben ki fog szélesedni, ám a szereplőkre, a mezőgazdasági termelőkre nehezedő adminisztrációs teher nem fog nőni, a változás indokolatlan többletterhet nem jelent a támogatottak számára” - tette hozzá a Világ- gazdaságnak Cserháti, mivel „lényegében előrehozunk a folyamatban egy sor vizsgálatot”. Az igazgató szerint ugyanakkor azzal, hogy a preventív jellegű vizsgálatokkal jobban elkerülhetők a csalások, a bürokrácia inkább csökkenhet, mint nőhet. Kiadott támogatásokat visszaszedni költségben és adminisztrációban is sokkal nehézkesebb, mint a preventív vizsgálatok kiterjesztése - vélekedett az igazgató. ■ B. L. á 4 ■V