Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-14 / 291. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2013. DECEMBER 14., SZOMBAT Kényszerből senki se fogjon fegyvert a parancsnok Harckocsizóknak álcázott rakétadandárból vezetett az út a logisztikai ezred élére Bár az Alföldön született, Gavlik Péter kaposvárinak vallja magát Bár júliusban hivatalosan fél évre kapott parancsnoki megbízást a Boconádi logisz­tikai ezredhez, a honvédelmi miniszter már három hónap után véglegesítette Gavlik Péter mérnök-alezredest a kaposvári alakulat élén. Vas András- Gyorsan bizonyított.- A megbízott parancsnokokat általában fél évre nevezik ki - fe­lelte Gavlik Péter ám már há­romszor voltam megbízott, így esetemben eltértek az általáno­san bevett hivatali úttól.- Egyértelmű volt, hogy előlép, amikor kiderült, elődje, Bárdos An­tal ezredes külszolgálatot vállal?- Számítottam rá, hogy pa­rancsnok lehetek, de akadt több jelölt is, sokan szerettek volna Kaposvárra jönni.- Ez egy ilyen jó hely? Vagy csak parancsnokok akartak lenni va­lahol?- Is-is. Egy alakulat vezetése mindig komoly feladat, másrészt Kaposvár igen megbecsült hely a honvédségen belül. Régi helyőr­ség, ahol szeretik az emberek a katonákat. Erős a személyes kö­tődés is, ebben a laktanyában szolgált anno például a megyei közgyűlés elnöke vagy éppen a kaposvári polgármester is. Mi pedig büszkék vagyunk rá, hogy kaposvári katonák vagyunk.- Mondja ezt egy alföldi...- Ott születtem, de a pályám a Dunántúlhoz köt, azon belül a legerősebb kapocs Somogyhoz.- Mégis csak jelentős vargabetűk­kel érkezett meg a megyébe. Aho­gyan a parancsnoki posztra is: harckocsiezredből vezetett az út a logisztikusokhoz.- Valójában Tapolcán a harc­kocsizok az út túloldalán állomá­soztak, mi egy fedett rakétadan­dár voltunk. A Varsó Szerződés megtréfálta a NATO-t...- Pláne...- Amúgy ott is logisztika­ként dolgoztam, még ha a rend­szerváltás előtt nem is így hív­ták a fegyvernemet. A főiskolán fegyverzettechnikus szakon vé­geztem.- Ha azt mondja, ez volt a gyerek­kori álma...- Eredendően Pécsre készül­tem jogásznak.- Miért választotta mégis az egyenruhát?- Nagykanizsán voltam kol­légista, s a városban szintén nagy hagyománya volt a kato­naságnak. Már ez is megfogott, de sokat számított, hogy a MÁV NTE-ben vívtam, s leigazolt a Bu­dapesti Honvéd, mehettem a ka­tonai főiskolára.- Kard?- Párbajtőr.- A két Kolczonay korosztálya.- És az olimpiai bajnok kardo- zó, Pézsa Tibor volt az edzőnk.- Híresen kemény edző, nehéz le­hetett megfelelni neki.- Nem voltam kiugró tehetség, de szerettem vivni. Aztán a tanu­lás győzött az élsport ellen.- Menne még egy klasszikus ki­törés?- Persze, bár a porc már erősen kikopott a térdemben...- Szerencse, hogy a parancsnoki munka jórészt az irodához köti.- Nem szeretem az íróasztalt, s bár sokkal több az adminisztrá­ció, a napi két nagy ellenőrző kört ma is mindig megteszem. Képte­len vagyok elüldögélni.- Akkor miért nem jelentkezik egy külhoni misszióba?- Elég volt, ötször szolgáltam külföldön. Csendben mondom, ettől még hívnak sokszor, de én már itt vagyok otthon.- Melyik volt a legrosszabb hely?- Egyértelműen Afganisztán.- Pedig 2004-ben Irakban rögtön a megérkezése után megtámad­ták a tábort.- Február 18-án. Még nem is volt helyem a barakkokban, tar­tott a váltás, sátorban laktunk. A robbanáskor egy fémdarab mel­lettem állt bele a földbe, egy má­sik pedig homlokon talált.- Nem fordult meg a fejében, hogy azonnal hazajöjjön?- Automatikusan tettem a dol­gom, a parancsnokkal körbejár­tuk a tábort.- A felesége sem erősködött?- Katonacsaládból szárma­zik, tudta, mivel jár ez az élet. Amúgy a rádióban hallotta, mi történt, néhány órával később hívták a fehérvári parancsnok­ságról, hogy nincs semmi bajom. Én csak este tudtam vele beszél­ni néhány másodpercet.- Képzelem, mit élhetett át addig...- A protokoll szerint ilyenkor nem lehet kifelé kommunikálni, még egy e-mailt sem küldhet az ember. De van ennél rosszabb is: amikor meghal egy katonatárs.- Őt és a családját sajnálja, vagy arra gondol, én is ott lehetnék, és mi lenne a szeretteimmel?- A két érzés keveredik. Rá­adásul logisztikusként nekünk kell elintézni a hősi halott haza- szállítását, a kegyeleti dolgokat. A társadalom is nehezen reagál az ilyen tragédiákra, nincs fel­készülve az ilyen veszteségek­re. Az amerikaiaknak ez sok­kal jobban megy már: a koreai vagy a vietnami háború mege­dzette őket...- Ezt nem lehet megszokni. És az állandó fenyegetettséget sem.- Irakban nem éreztük olyan nyilvánvalónak a veszélyt, mint Afganisztánban. Utóbbiban má­sok az emberek, soknemzetisé­gű az ország, egymással is har­colnak, a hadurak állandóan vál­togatják a szövetségeseiket. Irak­ban a tábori kiszolgálószemély­zet helyiekből állt, Afganisztán­ban ez elképzelhetetlen volt. Ott nem segítőknek, sokkal inkább betolakodónak nézték az idegen katonákat. És ehhez jött még a szélsőséges időjárás. Elképesz­tő meleg volt időnként, a konvoj­ban egy műanyag palackban a kocsiablakba tettünk egy deci vi­zet, beleszórtuk a kávéport, s egy perc múlva felforrt az egész...- Ehhez képest a Balkán maga le­hetett a felüdülés...- Minden szempontból a leg- 'jobb misszióm volt. Hasonló kul­túrkörbe érkeztünk, látták-tud- ták, hogy segíteni jöttünk, a hor- vátok és a bosnyákok is partne­rek voltak. Nem mellékesen az volt az első külszolgálatom.- Előtte csak a szovjet-orosz vonal jöhetett szóba?- Nekem kimaradt. S nem is hiányzik. Az egy más világ, zár­tabb, mint a magyar, más a had­sereg felépítése is, ott például még létezik sorkatonaság.- Idehaza is sokan újraindítanák.- Nem oldana meg semmit, fe­lesleges fél év lenne. És kényszer­ből senki se fogjon fegyvert, hisz potenciális veszélyforrást jelent. A katonaság hivatás, életforma. Ez látszik a szerződéseseken is: a pénz miatt minek írnának alá.- Sokan jelentkeznek?- Jöhetnének többen is. Csak éppen a felvételin sokan kies­nek. Ráadásul mi nem lövész- dandár vagyunk, ide szakma is kell, többen még főiskolai diplo­mával rendelkeznek. És kiszá­míthatatlanabb az életünk, mint egy harcoló alakulaté.- Ráadásul nem veszélytelenebb, hiszen a gépkocsioszlopot is bár­mikor megtámadhatják.- Vagy idegesek lesznek az em­berek, ha rosszul főz a szakács...- És a parancsnokként?- Sok a protokoll, ami nem túl­óra, hanem kötelesség.- Ki lehet belőle lépni időnként?- Szó szerint így teszek. Ami­kor lehet, túrázunk a felségem­mel. Az idén kaptunk rá, a csúcs eddig egy 35 kilométeres etap az Őrségben, de a tavasszal teljesíte­ni akarjuk az Arany kagyló-utat Budapest és Lébény között.- Az vagy 180 kilométer.- Kétszáz. Az El Camino hazai szakasza. A cél pedig az igazi za­rándoklat Spanyolországban. Va­lódi fizikai és szellemi kihívás! Ezt szeretem a túrázásban: a táv, a légkör és a természet teljesen átmos, megújulok.- Az ilyen vállalások főként fejben dőlnek el, de azért kellenek a fizi­kai alapok is.- Nyolc-tíz kilométert szoktam futni a pályánkon. %- A beosztottakkal?- Nem szeretik, ha beállók, de szerintem jó, ha látják, nemcsak követelem tőlük, de én is teljesí­tek. A tiszteletet csak így lehet ki­vívni... Gavlik Péter az ELŐZMÉNYEK alapján szinte borítékolni lehetett, az idén törté­nik valami fontos az életében, hi­szen a hármassal végződő évek mindig meghatározó fordulatot hoztak számára. Harminc éve fejezte be a Zalka katonai főisko­lát, húsz esztendeje diplomázott a Zrínyi akadémián, évtizede került Kaposvárra. Ahol július elseje óta megbízottként, októbertől pedig véglegesített parancsnokként ve- zeti a logisztikai ezredet Bácsalmásról a nagykanizsai kollégiumba, onnan Budapestre vezetett az útja, még ha a főváros és a katonaélet helyett eredendő­en pécsi jurátusnak készült Ám végül beleszeretett az egyenruhá­ba, s 22 évesen meg is kezdte a szolgálatát Tapolcán, a harcko­csizóknak álcázott rakétásoknál. Innen ült be aztán ismét az isko­lapadba, s diploma után már Ka­posvár felé kacsingatott, ám a kanizsai logisztikai főnök rábe­szélte, inkább a zalai várost vá­lassza. így csak 1997 áprilisában - kinevezése szerint 1996 decem­berében - került Somogyba a hadosztály parancsnokságra, en­nek megszűnte után három év Székesfehérvár következett előbb a vezérkarnál, majd a szárazföldi parancsnokságon. Közben két évet külhoni misszióban szolgált Okucaniban, majd őrnagyként tért vissza Kaposvárra logisztikai főnöknek, kilenc éve léptették elő alezredessé, s az elmúlt hat esz­tendőben parancsnokhelyettes­ként dolgozott az ezrednél. A so­mogyi szolgálatot iraki, koszovói és afganisztáni missziók szakítot­ták meg, állítása szerint a három évvel ezelőtti külhoni kaland volt számára az utolsó. nem szeretem az íróasztalt, in­dokolta, miért nem történész lett, ha már annyira rajong a fegyve­rekért, hogy a főiskolás évek alatt is rendre a Hadtörténeti Múzeum­ban ücsörgött, s tanulmányozta az arzenált, s bár a parancsnoki poszt meglehetős adminisztráció­val jár, az üldögélést feloldja napi két nagy ellenőrző laktanyakör­rel, s gyakran látják beosztottjai a futópályán is. Szabadidejét pe­dig a természetben tölti, imád he­gyen-völgyön gyalogolni, mégha a csúcsra a városban ért is saját bevallása szerint, hisz kaposvári­nak, logisztikusnak és parancs­noknak mondhatja magát A nemzetiségek napját ünnepelték horvátok Kulturális megállapodás a kaposváriak és a Hrvatska Matica között Karácsonyi ebéd a jól dolgozó közmunkásoknak EGYÜTTMŰKÖDÉS A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Somogybán úgy másfélezer, Kaposváron háromszáz hor- vát nemzetiségű él. A megyé­ben tizennégy kisebbségi ön- kormányzatot alakítottak a há­rom évvel ezelőtti választások során, s Barcson és Lakócsán horvát nyelvet is tanítanak. A megyeszékhelyen tizen­két esztendeje alakult meg elő­ször a horvát kisebbségi ön- kormányzat, s a szervezet az­óta minden évben megünnepli az amúgy december 18-ra eső Nemzetiségek napját. Az idén a katolikus gimnázi­um adott otthont az ünnepség­nek, ahol nemcsak a megyei és kaposvári politikai elit jelent meg, hanem megannyi somo­gyi falu és horvát partnertele­pülésük vezetője is. Az eseményen a kaposvári horvát kisebbségi önkormány­zat nevében Csúcs Tibor elnök együttműködési megállapo­dást írt alá a legnagyobb horvát kulturális szervezet, a Hrvast- ka Matica képviselőjével. Emellett huszonnégy elis­merő oklevelet adott át a ma- gyar-horvát határon átívelő kapcsolatrendszer ápolásáért, míg Zlatko Salaj, a bejlovári vá­sár igazgatója, s Gelencsér At­tila megyei közgyűlési elnök a Horvát nemzetiségért 2013 ki­tüntetést vehette át. ■ A. V. Tizenkét esztendeje ünnepük a kaposvári horvátok a nemzetiségek napját ünnep Karácsonyi munkaebé­den látta vendégül dolgozóit, köztük nyolc közmunkását a Gold Consulting Szociális Szö­vetkezet, mely augusztusban in­dította energianövény-program- ját, melyben az országos köz­munkaprogramban résztvevők is dolgoznak önkéntes alapon.- A kaposvári önkormány­zattól kaptunk egy területet, ahol jövőre már arundót, vagyis olasznádat szeretnénk termelni - magyarázta Lechner Zsuzsa, a szövetkezet vezetője. - Az ál­talunk foglalkoztatott közmun­kások egyelőre a földmunkákat végzik, jelenleg a téli közmun­kaprogram keretében, azaz áp­rilisig tudunk számukra mun­kát biztosítani.Miután a nyolc érintettnek a törvényileg előírt­nál nem lehet többet fizetni, így a szövetkezet többek között a karácsonyi ebéddel akarta elis­merni munkájukat. A közmun­kások emellett különféle kép­zéseken vehetnek részt, fűrész­gép-kezelői, illetve mezőgazda- sági munkás végzettséget sze­rezhetnek a jövőben, s akik si­kerrel veszik az akadályokat, számíthatnak rá, hogy a köz­munkaprogramból kikerülve sem kerülnek az utcára. Átke­rülhetnek ugyanis immáron hi­vatalosan is a szövetkezet állo­mányába profitorientált állásba, vagyis visszakerülnek a munka igazi világába. ■ A. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom