Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-13 / 290. szám

14 2013. DECEMBER 13., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Disznótorhangulat alig fél óra alatt szakácskönyv A disznóvágási lakomákhoz nem kell nagy udvar és bonyolult kellékek Elkészült a remekmű: kollégánk Tóth Istvánné receptjét készítette el, s így nézett ki készen a rakott máj Hajnali kelés, korai pálin- kázás, vér és égett szőrbűz nélkül is disznótorhangula­tot varázsolhat a konyhába, csak meg kell találni hozzá a megfelelő recepteket. Vas András Bevallom, disznótorost eddig csak tepsiben, illetve pecse- nyésnél láttam, a disznóvágás kimaradt az életemből, s ami­kor szóltak, esetleg kipróbál­hatnék egyet az idei, ezúttal tematikus receptek közül, nehezem tudtam elképzelni, hogy egy négylakásos társas­házban egy szürke hétköznap délutánon komolyan megvaló­sítható a felsorolt fogások több­sége, hiszen első blikkre úgy tűnt, az ajánlatok alapvetően valós disznótorhoz jelenteink sarokköveket, s kevés esély mutatkozott, hogy az erkélyen hamarjában ledöfjek és meg­perzseljek egy 140 kilós ma­gyar hússertést. így azán, bár a fotók alapján igencsak von­zónak tűntek, kiestek a rostán a különféle hurkák és kolbá­szok, disznósajtok és abált-kö- vesztett szalonnák, tepertők is, s a fokhagymás malacpofá­hoz is csak fokhagymát talál­tam a spájzban. Valami olyat kerestem tehát, melyhez nem szükséges négy-öt hentest végigjárni a városban, nem hiányoznak az alapvető alap­anyagok, nem kell kemencét építeni a nappali sarkában, s a szomszéd sem dörömböl a fő­zés kellős közepén, mert eme­lettel fentebb csípi a szemét az akácos füstölés... A meleg kóstolók között aztán már ta­láltam megfelelő recepteket, s kellemes meglepetésre a főéte­lek zömének is nyugodt szív­vel neki lehetett volna állni. Először a böllérkáposztát szúrtam ki,ám mielőtt neki­álltam volna, szerencsére ész­revettem, hogy a hurkát és a kolbászt egy nappal korábban ki kellett volna hozzá sütni, én viszont aznapi vacsorát tervez­tem. Másodjára a kolbásszal és hurkával töltött, baconba tekert burgonya keltette fel az érdeklődésem, de Csányi Er­nő receptje inkább egy ráérős hétvégi főzőcskézéshez illett, mintsem egy Jamie Olivér nyomdokain fél óra alatt össze­dobott meleg vacsorának - egy nagyjából hat óra alatt tálalás­ra kész coq au vin (a franciák népszerű kakas borban fogása, fenséges, csak kissé babra el­készíteni) óta óvatos duhajként állok a megannyi hámozós, ki­kaparós, töltögetős, bélelős-te- kerős ételekhez... Kizártam a vesét is, bár tudom, megle­hetősen gyorsan elkészíthető, a disznótorok ízeit kínálja idei szakácskönyvünk A rakott máj receptjét a Disznótorok ízei című kiadványban találtam (a hozzá­valók pontos mennyiségei ott ol­vashatók), mely a hagyományos­tól az újdonságokig mindenfélét kínál. Izgalmas lapozgatnivaló. Vannak benne többek között hi­deg „előételek”, levesek, kolbász- és hurkareceptek, s mindenféle finomság, amit sertéshúsból - ez teszi ki a hazai húsfogyasztás felét! - el lehet érdekesen, újsze­viszont kifejezetten nem sze­retem, a belsőségek közül in­kább a májat favorizálom, így némi lapozgatás után özvegy Tóth Istvánné rakott májánál rűen készíteni. Plusz savanyúsá­gok és sütemények. A szakács­könyvkiadója - immár hagyo­mányosan - a Somogyi Hírlap. A szerzők között vannak fényes olimpiai érmeket nyert szaká­csok és cukrászok, továbbá házi­asszonyok és a konyhában ma­gukat jól feltatáló urak - vala­mennyien az olvasóink -, és megosztja közönségünkkel re­ceptjét - vöröskáposzta krumpli- gombóccal - Király Mária, cé­günk operatív igazgatója is. simítottam ki a receptkönyvet. Megfogott az egyszerűsége, a kevés alapanyag - máj, krump­li, hagyma és tojás kellett csak hozzá, azaz minden valamire­való háztartás bátran bevállal­hatja -, és a fotó alapján is ki­fejezetten decensnek tűnt. Megpucoltam hát egy jó fél kiló krumplit, s feltettem főni- két és fél személyre számol­tam, bár a tizenkilenc hónapos Bencének kifejezetten jó az ét­vágya, ebédre például anyja szerint két merőkanál lecsót vágott be, számítottam rá, a máj esetében tartózkodóbb lesz -, míg felforrt a víz, két fej hagymát is megtisztítottam, aztán felkockáztam, s olajba dobtam egy serpenyőbe. S itt következett az első mó­dosítás a recepten, ugyanis özvegy Tóth Istvánnéval ellen­tétben egy fej zöldpaprikát is melléaprítottam, tudván kel­lemesen fellazítja a hagyma édeskés ízét. A nejem eközben jól eljátszott a gyerekkel, kicsit kiáztatták a szűk fél kiló májat- esküszöm, mindig van ennyi lefagyasztva, a Cayenne-bor- sos pirított máj gyors és ked­velt fást foodunk -, a kicsi mar­hára élvezte, hogy a víz rendre bíborrá válik. Kicsit hisztizett is, amikor véget vetettem a já­téknak, s gyorsan felcsíkoztam a májat, ugyanis a hagyma már ígéretesen bámulni kez­dett, de szerencsére nem égett meg, mire a vékonyra szelt bel­sőség megpirult-puhult benne. Az ajánlott majoránnát és bor­sot már az elején, a sót, nehogy megkeményedjen, csak a vé­gén adtam hozzá, s saját ötlet­től vezérelve némi csombor és kakukkfű, valamint késhegy­nyi szerecsendió is került az elegybe. Míg a máj sistergett, s Bence örömére időnként nagyot puk­kanva lőtt egyet, leszűrtem a krumplit, s a megadott hat dekánál jóval több, nagyjából fél kocka margarinnal együtt összetörtem, s minimális tejet hozzáadva - maximum egy de­cit, bár a leírásban ez sem sze­repelt - habosra kevertem. A püré harmadát aztán egy jénai aljába pakoltam, elsimítottam, s rákerült a közben meg is só­zott hagymás máj fele. Ezt újabb réteg krumpli­püré, majd ismét egy májadag követte, végül az egészet a maradék krumplival fedtem le. Betettem a tálat a sütőbe, s csak öt perc múlva vettem észre, nem csináltam semmit a kikészített tojással. Gyorsan felvertem hát, s az előírtak szerint ráöntöttem a rakásra. Majd újabb öt perc múltán, bár a recept nem írta, némi reszelt sajttal is feldobtam az ételt, melyet harminchét perc után, gyönyörű piros-ropogósán tet­tem ki a konyhapultra.<break Elképesztően jó illata volt, s Bence izgatottan követelte az adagját, alig tudta kivárni, míg valamennyire kihűl, amit a tá­nyérjára szedtünk. Hamarost kiderült, valami­vel kevesebb máj is elég lett volna, így kicsit töményre sike­redett a fogás, viszont a sajt ki­fejezetten jót tett neki. Bencét viszont ez sem hatotta meg: az első falat még lement, a máso­dikat viszont már kiköpte, s miután korábban látta a felvert tojást, állhattam neki bundás- kenyeret sütni. A két dolog kö­zött számára ugyanis egyenes az összefüggés. Nem úgy, mint a recept­könyv és a kötelező disznóvá­gás között. Izgalmas lapozgatnivaló Somogyból Három év öt kilogrammért, büntetés a dohánycsempészeknek szigor Súlyos bűncselekmény lehet a dohány illegális birtoklása, ezzel próbálják meg visszaszorítani a feketekereskedelmet dél-dunántúl A feketekereske­delem visszaszorítása érdeké­ben már öt kilogramm vágott dohány engedély nélküli bir­toklása is súlyos bűncselek­ménynek számítana, amiért akár három év börtön is ki­szabható. Bár most sem bocsánatos bűn, de amennyiben az Ország- gyűlés elfogadja a kormány- párti módosító javaslatot, akkor januártól sokkal szigorúbban büntethetik, ha valaki enge­dély nélkül tart magánál vágott dohányt. Pontosabban az a mennyi­ségi határ változik, ami után már sokkal súlyosabb büntetés szabható ki. A dohány esetében jelenleg 450 kilogramm számít jelentős mennyiségnek, ezt szál­lítanák le 5 kilogrammra. A ja­vaslat elfogadása után tehát aki­nél ennyi vagy ennél több vágott dohányt találnak, amelynek az eredetét nem tudja igazolni, há­rom év börtönt is kaphat. A legális kereskedelemben is egyre keresettebb vágott dohányból egy zacskó (4 dkg) ezer forint körül kapható, míg a feketézőktől már kilencezer forintért megvásárolható egy kilogramm, vagyis a különb­ség csaknem háromszoros. Az így kínált dohány feltehe­tően a csempészútvonalakon érkezik az országba, és így is bőven keresnek rajta az ügyes­kedők, mivel Szerbiában már háromezer forintért is meg le­het venni egy kilogramm vá­gott dohányt. Terjed a lopás is, a dohány­leveleket a termőföldről és a szárítókból is lopják. Mindeze­ken felül vannak, akik saját fo­gyasztásra odahaza termelnek - ez sem szabályos. Az illegális beszerzési csatornák egyikét viszont már csaknem teljes egé­szében felszámolták, a világhá­lós hirdetéseket ugyanis eltá­volíttatják. Az idén eddig 1300 hirdetést talált a hatóság, amely mögött illegális dohányértékesí­tés állt, ezek több mint fele vo­natkozott vágott dohányra. ■ Máté Balázs Csökkentenék a hiányt az illegális kereskedelmet nyil­vánvalóanerősíti, hogy még min­dig számos - csaknem ezer, ezen belül a dél-dunántúli megyékben több száz - olyan kistelepülés van az országban, ahol egyáltalán nem kapható dohány, mivel nem volt a trafikok üzemeltetésére je­lentkező. A szóban forgó helysé­gekre vonatkozóan december 18- án új pályázati kiírást tesznek közzé. Jelentkezni lehet azokra a trafikokra is, amelyekre a koráb­ban megkötött szerződések meg­szűntek, mert nem kezdték meg valamilyen okból az árusítást A sikeres pályázók várhatóan ta­vasszal nyithatják meg üzleteiket Ipari mennyiségben a dohánytermelők Szövetségé­nek adatai szerint az elmúlt egy évben megtízszereződött a vágott- dohánylopás. Csak idén három­száz mázsát loptak el a magyar termelőktől, amiből másfél millió doboz cigarettát lehetett volna ké­szíteni. (Havonta átlagosan 700 millió szál cigarettát értékesíte­nek.) Egy mázsa vágott dohány­levél legálisan százezer forint kö­rüli áron értékesíthető, vagyis a tettesek összesen háromszázmil­lió forintos kárt okoztak a gaz­dáknak. A költségvetésnek vi­szont ennek a sokszorosát, hi­szen a lopott dohány után termé­szetesen senki nem fizet adót Inkább sodornak az adóhivatal közlése szerint idén az év elejétől (a januári ár­emelés hatására) kezdődően ke­vesebb cigarettát értékesítettek, ezzel párhuzamosan több vágott dohányt adtak el a kereskedők - vagyis a fogyasztók egy része a cigarettáról áttért az olcsóbb do­hányra és saját maga készíti a cigarettát. A dohánypiac szerep­lői által a NAV rendelkezésére bocsátott értékesítési adatok sze­rint az év első nyolc hónapjában az értékesített cigaretta és a fo­gyasztási dohány együttes meny- nyisége mindössze fél százalék­kal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom