Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-16 / 267. szám
2013. NOVEMBER 16., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Rablónak nézték a somogyi csendbiztost múltidéző Száznegyvenöt esztendővel ezelőtt hadszíntér volt a Csoknya melletti Nyíresi csárda A Somogyvármegye című kaposvári napilap 1908 őszén rövid hírben tudatta, hogy Bo- gyay Vince nyugalmazott csendőr őrnagy, a pécsi csendőrszámy volt parancsnoka elhunyt. Nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra Kötésén, ahol az utóbbi éveket töltötte. Az újsághírben semmi sem utalt arra, hogy a tiszt sorsa negyven évvel azelőtt még a figyelem középpontjában állt Somogybán... A Bogyay család - melynek nemesi címerét mancsában görbe kardot szorongató oroszlán díszíti - a 18. század folyamán a Csallóközből került át előbb Zalába, majd Somogyba. A família tagjai jobbára tisztviselőként szolgálták a vármegyét, Vince azonban, történetünk hőse, a katonai pályára lépett. A kalandvágyó fiatalember előtt, aki már az 1859. évi olasz- országi hadjáratban is részt vett, váratlan lehetőség nyílott 1864- ben, amikor a mexikói polgárháborúba beavatkozó III. Napóleon a latin-amerikai ország császárává kiáltatta ki Habsburg Miksa osztrák főherceget. Miksa hívei eleinte sikeres, később egyre reménytelenebb harcot folytattak a Benito Juárez vezette köztársaságiakkal. Bátyja, I. Ferenc József osztrák császár leginkább azzal segített Miksának, hogy megengedte egy önkéntes hadtest toborzását. Valószínűleg így került ki Amerikába Bogyay Vince is, aki számos ütközetben vett részt, és fokozatosan emelkedett a ranglétrán. Már főhadnagy volt, amikor Somogybán „csúfos haláláról” kezdtek hírek keringeni. A cáfolatot ő maga szolgáltatta egy hazaírt levéllel, az érte aggódó rokonság viszont újra idegeskedni kezdett, amikor a mexikói császárság összeomlott, Miksát pedig kivégezték. (Az eseményekről első kézből is tájékozódhatott a kaposvári közönség, hiszen 1868 februárjában a somogyi megyeszékhelyen utazott át Gaál sorhajóhadnagy, aki röviddel azelőtt közreműködött Miksa császár holttestének hazahozatalában.) Nemsokára Bogyay Vince is megérkezett, épen, egészségesen, és persze tettvágytól fűtve. Katonai karrierje Mexikóban véget ért ugyan, de 28 évesen itthon még kezdhetett egy újat. Addig is megyei szolgálatba lépett, mégpedig - mert éppen erre volt szükség - csendbiztosként. A kiegyezés utáni hónapok- ban-években nemcsak a Dél-Al- földön romlott meg a közbiztonság, hanem a somogyi betyárvilág is új erőre kapott. Rózsa Sándor szerepét nálunk Juhász András játszotta el - hasonló tehetséggel. A pandúrok sokáig képtelenek voltak a haramiák ellen sikert elérni; ha rajtaütöttek a betyárokon, azok mindig kicsúsztak a hurokból. Mivel már a kormány is aggodalmának adott hangot a somogyi közbiztonság állapotát illetően, Csépán Antal, Somogy vármegye alispánja kénytelen volt szokatlan megoldásokhoz folyamodni. Tizenegy önként vállalkozó pandúrból különleges alakulatot szervezett, s az ő vezetésüket bízta az immár nagy tapasztalattal rendelkező, világlátott, több nyelven beszélő, későbbi jellemzései szerint „nyugodt, megfontolt, becsvágyó, bátor és kitartó”, jó szellemi képességekkel megáldott Bogyay Vincére. Ami évekig bevált a mexikói felkelőkkel szemben, az jó lesz a somogyi betyárok ellen is - így gondolkozhatott az alispán. Csépán Antal ezenkívül „a nyelv nem értéséből eredhető zavarok kikerülése tekintetéből” magyar ezredbeli katonaság kirendelését kérte a rablók által háborgatott megyébe. Ehelyett két úgynevezett vadászszázad érkezett nyolc tiszttel és 186 főnyi legénységgel, akik nem tudtak magyarul, így minden őrjárat mellé egy németül értő pandúrt is be kellett osztani. A katonákat tizennyolc községben helyezték el. Minden kommunikációs zavar és súrlódás dacára úgy látszott, hogy a hatóság intézkedései gyorsan eredményre vezetnek. Az egyik katonai őrjárat, amelyet a 38 éves Polczer István közpandúr vezetett, 1868. július 21-én este a Csoknya (mai nevén Me- zőcsokonya) melletti Nyíresi csárdánál meglepte a békésen italozó rablókat. Lövöldözés kezdődött, amelynek hírét véve Bogyay Vince tüstént kocsira ült, és a helyszínre sietett. Ez volt az első csendbiztosi akciója. Ismerhette a terepet, hiszen hazai földön járt; szülőfaluja, Pusztakovácsi nincs messze Csoknyától. Már arra készült, hogy az időközben befutott többi őrjáratot is magához hívja, amikor lövések dördültek az éjszakában. Az összesereglett pandúrok és katonák annyit láttak, hogy Bogyay jobb karját összeroncsolta egy golyó, kocsisa, a fajszi Be- ne István pedig már halott. A szívét lőtték keresztül. A későbbi vizsgálat megállapításai szerint valamelyik katona egy bokorban megbotlott, elesett, fegyvere pedig elsült. A többiek azt hitték, hogy társukat lelőtték, mire ők is „viszonozták” a tüzet. De hogy melyik vadászkatona lőtte le a kocsist és sebesí- tette meg a rablónak vélt boldogtalan csendbiztost, azt nem sikerült kipuhatolni. A Somogy című hetilap 1868. augusztus 4-i száma így kommentálta a felettébb kínos esetet: „Egy megdöbbentő hír járta be a napokban Somogy megyét, mely épp annyi szórakozást, mint ingerültséget szült. Bogyay volt mexikói századost, ki csendbiztosul ajánlkozott a megye személy- és vagyon- bátorsága helyreállítására, karon lőtték; s gúnya a sorsnak, hogy még nem is a Juhász-rablóbanda lőtte meg, hanem meglőtték azok, kiket Somogy vármegye azért hozatott, hogy a rablókat kézre kerítsék: meglőtték maguk a vadászok. A pandúr és vadász harcában a zsiványok ellábolnak, s elesik az, kinek az üldözők élén kellene állnia.” A csárdánál azért a betyárokkal is megütköztek a katonák, de itt sem termett számukra babér. Mivel egyike a kor legérdekesebb dokumentumainak, érdemes idéznünk a vallomásból, amelyet az eset utáni napon tett Polczer István pandúr: „Juhász András a szobából kifelé énreám, én és a vadász káplár pedig befelé a nyitott ajtón őreá lődöztünk, de Juhász András a sarokban fedezve lévén, lövéseinkkel neki nem árthattunk. Egyszer ezen rabló borral kínálta a vadász káplárt, az üveget hirtelen kinyújtván az ajtón, mely kínálást a vadász káplár el nem fogadván, a rabló az üveget a földhöz vágta... Egyszer Incselkedvén a vadász káplárral, a puskát is kinyújtotta, de azonnal ocsmány kifejezések közt visszarántotta. Én mindezeket láttam, de a helyiség fekvésénél fogva bizton lőni nem tudtam, a káplárhoz intézett többszörös abbeli felhívásomra pedig, hogy lőjön, a káplártól azon választ nyertem, hogy rendelkezzek a magam embereivel... A rabló lövései mind énreám voltak irányozva, sőt ki is jelentette, hogy a vadászokat nem bántja, hanem engem megöl, és folyton engem káromolt - és éppen ezért nem voltam képes az oszlop melletti állomásomat elhagyni.” Elég az hozzá, hogy előbb Juhász András társai, később maga a betyárvezér is egérutat nyert, annak ellenére, hogy este már öt őrjárat több mint ötven embere vette körül a híressé vált csárdát. A hatalom közel állt ahhoz, ami a legveszedelmesebb a számára: a nevetségessé váláshoz. Néhány szót még a nevezetes nyíresi csata utóéletére is vesztegetnünk kell. A hatóságoknak nem kevés fejtörést okozott, hogy miképpen simíthatnák el a tehetetlenségük miatt hatalmasra dagadt botrányt. Előbb-utóbb persze sikerült nekik, főleg azért, mert Juhász András, az egyik legveszedelmesebb somogyi betyár sorsa néhány hónap múlva beteljesedett. Ez viszont már egy másik történet... Mindenki számára világossá vált, hogy az idegen ajkú fegyveresek jelenléte sok bajjal jár, és katonasággal amúgy sem lehet belső karhatalmi feladatokat megoldani. A katonák maguk is csak mérsékelt lelkesedéssel hajkurászták a betyárokat a számukra teljesen ismeretlen vidéken. (Érdekes, hogy 1848-ban mindennek a fordítottja is megtörtént: Rózsa Sándor betyárjait próbálták katonai feladatokra igénybe venni. Az sem vált be.) A pandúrok és csendbiztosok felett tehát eljárt az idő, de a közbiztonság szervezetének gyökeres átalakítására majd csak 1881-től kezdve, a csendőrség felállításával került sor. A sebesült Bogyay Vince Bécs- ben kezeltette magát; sérült karja, melynek korábban még az amputálása is szóba került, lassanként helyrejött. A nyolcvanas évek elején ő is az újonnan megszervezett magyar királyi csendőrségben talált helyet és feladatot magának. Csendőrtiszti szakvizsgát tett, s 1883. január 1-jén szakaszparancsnokként Egerbe helyezték. Szolgált Győrben és Sopronban is, mielőtt utolsó állomáshelyére, Pécsre került, ahol 1901 szeptemberében - „testi törődöttsége folytán”, saját kérelmére - nyugdíjazták. A kalandos sorsú, Mexikót is megjárt tiszttel, a somogyi betyárok ellenfelével gégerák végzett 68 éves korában. Az alsónyírespusztai útkereszteződésben álló csárdát később cselédlakásként használták. Ma már nincs meg, helyét egy halom jelzi, azonban máig él a mezőcsokonyaiak emlékezetében. Gönczi Ferenc azt írja A somogyi betyárvilág című, 1944- ben megjelent híres könyvében, hogy „az épület konyhájában levő takaréktűzhely tele volt lyukakkal, melyeket a betyárokat ostromló pandúrok s katonák golyói ütöttek”... ■ Nagy Zoltán ■ Bogyay Vince Miksa császár mellett harcolt Mexikóban ■ Rózsa Sándor betyárjai sem váltak be katonának A toldisok megkóstolhattak mindent, ami egészséges vitaminnap A gyerekek szüleik és tanáraik segítségével készítették el a finomságokat a hagyományos rendezvényre ► Folytatás az 1. oldalról A vitaminnapnak sokéves hagyománya van a kaposvári általános iskolában. - Minden évben ősszel és a tavasszal is tartunk egy-egy ilyen napot az egészséges életmód jegyében - mondta Balogh Jánosné. - Tavasszal azt kértük a gyerekektől, hogy hozzanak egészséges ételrecepteket, most pedig azt kértük tőlük, hogy készítsék is el azokat. így igyekszünk megismertetni a gyerekekkel az egészséges ételeket. Hogy mennyire szeretik ezeket a gyerekek, az nagyban függ a családok szokásaitól. ■ Márkus Kata Céklalevest, csicseriborsót, répatortát, lucernacsírát és kölesgolyót, valamint a Zselici Méhész Egyesület ötfajta mézét is kóstolhatták pénteken a gyerekek a kaposvári Toldi-iskolában •i í
