Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-29 / 278. szám
2013. NOVEMBER 29., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 3 Az sem törleszt, aki tudna fizetni devizahitelesek A szakemberek szerint hamis ábránd a bíróságokban bízni Az indulatok a magasban. Máig nem sikerült megnyugtató megoldást találni a devizahitelesek számára ► Folytatás az 1. oldalról Utóbbiak száma ugyanis a BHKE vezetője szerint megszaporodott, mivel egyre több ügyvéd próbálja kihasználni a devizahitelesek szorult helyzetét.- Lehet perelni, sok esetben van is keresnivalója az adósoknak - tette hozzá Lénárd Mariann -, de nem lehet általánosítani. S azt is tudomásul kell venni, hogy a bíróság nem fogja soha elengedni a felvett hitelt, azaz, ha érvénytelennek is nyilvánítja az adott szerződést, a devizahitelesnek fizetnie kell: semmis szerződés esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis az adósnak vissza kellene fizetnie a kölcsönt. Méghozzá egy összegben... Erre viszont kevesen lennének képesek, a legújabb adatok alapján a hitelesek 60-65 százaléka már a törlesztőrészleteit sem tudja fizetni. A taszári Kelemen Lászlóné például három esztendeje nem törleszti több mint ötmilliós tartozását, melyet 2002- ben forinthitelként vett fel, s egy pénzintézet tanácsára 2008-ban svájci frank alapúra változtatott.- Most tizenkétmilliót követelnek tőlem - panaszkodott a nyugdíjas asszony -, a havi részlet 46 ezer forintról indult, éppen akkor emelkedett a svájci frank árfolyama, amikor meg kellett kezdenem a tőketörlesztést. Ekkortól 110 ezer forintot kellett volna fizetnem. A 98 ezer forintos nyugdíjamból... Munkanélküli fia 1,8 millió forintos devizahitelének törlesztését is ki kellene gazdálkodnia: 22 ezer forintról indult, most 50 ezernél jár. - Nem erre szerződtem! - mondta a taszári asszony. - A régi részleteket a lányom segítségével valahogy még kigazdálkodnám. Értem, hogy megváltozott a svájci frank árfolyama, viszont a kamatterhet megmagyarázhatatlannak tartom. Kelemenné azt szeretné, ha a 2008-as állapotok alapján fizethetné tartozását, s azt sem bánná, ha emiatt valamivel megnőne a törlesztési ideje. Ilyesfajta megoldást kínál az árfolyamgát, amit azonban az özvegyasszony sokéves hátralékai miatt nem vehet igénybe.- Az árfolyamgát nem vált be - állította Lénárd Mariann -, a kritériumok miatt eleve sokan nem is élhettek vele, ráadásul a belépők negyven százaléka már ki is esett a rendszerből. Igazából jelenleg az adós és a hitelező pénzintézet közötti egyedi megegyezés jelent megoldást: ez új megállapodást hozhat, s a bankok részéről látjuk is erre a hajlandóságot, hiszen nekik sem megoldás az újabb és újabb elárverezésre megkapott ingatlan, hiszen ezzel nem jutnak a kintlévőségeikhez. A BHKE vezetője hozzátette, elképzelhetetlennek tart olyan kormányzati beavatkozást a jelenlegi helyzetbe, mely valamilyen formában anyagilag megsegítené a devizahiteleseket, hiszen egyfelől az adófizetőknek nehéz lenne elmagyarázni, miért az ő pénzükből mentik meg az adósokat, másrészt alapvetés, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a devizában eladósodottak, főként, hogy előbbiek a szerződésük megkötésekor sokkal rosszabb feltételekkel szerződtek, s így magasabb törlesztőrészleteket is kellett fizetniük.- Az eredeti összegeket sokan tudnák ma is fizetni - folytatta Lénárd Mariann -, még akkor is, ha figyelembe vesszük az árfolyam-különbözetet. Nem ez ugyanis a drasztikus törlesztésnövekedések neuralgikus része, hanem a kamatterhek, ám utóbbiak csökkentéséről eddig senki sem beszélt, pedig ez megoldást jelenthetne. Ennek ráadásul gazdaságélénkítő hatása is lenne, hiszen a hitelesek pénze nem mind a bankokhoz vándorolna. A mostani helyzet viszont rombolja a gazdaságot: a bankok nem tudnak hiteleket kihelyezni, az adósok elveszíthetik ingatlanjukat, a rengeteg piacra került kényszerértékesített ház lenyomja az árakat, így viszont az elárverezett ingatlanokért kapott pénz nem fedezi az ügyfelek tartozását, melyet akár egész életükben nyöghetnek az adósok. Akik viszont így nem fognak bejelentett állásban dolgozni, hogy le tudják vonni tőlük tartozásukat, hanem a feketegazdaságban helyezkednek el. Ez egy megállíthatatlan láncreakció. Már azok közül is egyre többen nem törlesztik, akik amúgy tudnák, mert a jogi megoldásra várnak. Ám nem létezik egy nagy, általános mentőöv... ■ Vas A. Léhmann válaszol ► Folytatás az 1. oldalról kúria: - A bankot milyen jellegű tájékoztatási kötelezettség terhelte a szerződés megkötésekor, annak esetleges elmulasztása milyen jogkövetkezménnyel jár? léhmann: - A bankot éppen olyan tájékoztatási kötelezettség terhelte, mint minden szerződő felet, azaz minden lényeges körülményt köteles a másik féllel közölni. Elmulasztása szerződésszegésnek, nevezetesen hibás teljesítésnek minősül, s a másik fél érvényesítheti szavatossági igényeit kúria: Van-e lehetőségük a bíróságoknak arra, hogy a szerződés- kötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik szerződőfél lényeges jogos érdekét sértő hatását orvosolják? léhmann: - Nincs lehetőség rá, hogy a bíróságok belenyúljanak a szerződésbe. kúria: Indokolt-e érvénytelenség esetén az eredeti állapot helyreállítása? léhmann: - Ez csak dologi tárgyú szerződések, például autóvásárlás esetén lehetséges. kúria: Egyes lehetséges érvénytelenségi okok az egész szerződés érvénytelenségét, avagy részleges érvénytelenséget (az adott szerződési feltétel érvénytelenségét) eredményezik-e? léhmann: - Érvénytelen szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mintha az a szerződésben soha nem lett volna, és amennyiben e nélkül a szerződés teljesíthető, akkor a többi rész érvényben marad, míg ha az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető a szerződés, akkor az egész érvénytelenné válik. kúria: az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel mikor felel meg az átláthatóság követelményeinek? léhmann: - Ez végre valóban érdemi kérdés volna, csakhogy a Kúria e kérdésben az Európai Bírsághoz fordult, mely nem valószínű, hogy mostanában döntést hozna. F. I. Hamis festmények: előzetesben a műkereskedő Agyonverték a magatehetetlen férfit szemérmes gyilkosok Jogaikra hivatkozva zárt tárgyalást kértek a fiatal pestiek műkincs Az ügyészség javaslatára hamis műtárgyakkal kereskedés miatt szerdán előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy kaposvári férfit. Úgy tudjuk, a megyeszékhelyen közismert férfi többek között hamisított Aba-Novák Vilmos, Mednyánszky László és Rippl-Rónai József festményekkel, valamint Kovács Mar- git-kerámiákkal üzletelt. ■ Kábítószer miatt börtönt kapott a szurkoló ítélet Három és fél év börtönre ítélt kábítószerrel visszaélés miatt a kaposvári bíróság egy helybéli férfit. Úgy tudjuk, a nem jogerősen elítélt férfi azonos azzal a futballszurkolóval, aki az idén komoly ismertségre tett szert a világhálón. ■ Ha nincs vezetőbilincs kezü- kön-lábukon, nem lett volna rajtuk semmi feltűnő. Az utcán fél sem pillantana az ember a két fiatal láttán: rövid haj, divatos farmer, póló és pulóver, márkás cipő, szó nélkül elmenne mellettük bárki. Ők nem mentek el a bogiári hajléktalan mellett, még ha nehéz is elhinni, hogy a két vékony- dongájú ifjú képes volt agyonverni egy beteg embert, harmadik, a Kaposvári Törvényszék folyosóján csütörtökön reggel bilincs nélkül ácsorgó társuk pedig végignézte a gyilkosságot. A vád szerint a budapesti ifjak - két tizennyolc éves, valamint egy fiatalkorú - tavaly novemberben egy fonyódi gyermek- otthonban éltek, s az egyik nap úgy döntöttek, átruccannak Boglárra, hogy meglátogassák a helyi otthonban lakó lányismerőseiket. A randevú előtt az egyik vasútállomás környéki büfében iszogattak, majd a váróteremben megláttak egy a hideg elől menedéket kereső hajléktalant. BeleA bíróság helyt adott a kérelemnek, s elrendelte a zárt tárgyalást kötöttek a láthatóan teljesen legyengült férfibe, előbb csak ócsá- rolták-mocskolták, majd ketten verni kezdték. Előbb ököllel az arcát, majd, miután a férfi ülve maradt, előbb mellkason, majd arcon rúgták. Az otthontalan ekkor a földre zuhant, támadóiban azonban ez sem ébresztett szánalmat, tovább rugdosták, s az arcára tapostak, végül angolosan távoztak. Az összevert férfit egy később kiérkező rendőrjárőr találta meg, s bár a mentők kórházba vitték, ahol többek között agyzúzódást állapítottak meg nála, három nappal később belehalt a fellépő légzési elégtelenségbe, melyet törött bordái okoztak... A trió tagjai a rendőr érkezésekor már a vasútállomás melletti buszmegállóban tomboltak: ököllel verték a várakozó busz elejét, aztán miután a sofőr kinyitotta az első ajtót, kérdőre vonta őket, s közölte, mivel csatak részegek, nem viszi el őket, köpködni, rugdosni kezdték a jármű ajtaját, oldalát, majd amikor a sofőr leszállt, egyikük egy műanyag palackkal arcon vágta. A férfi visz- szamenekült a buszba, s telefonon hívta a rendőröket, eközben a társaság egyik tagja egy kővel bedobta az egyik szélvédőt - tom- bolásuknak csak a kiérkező járőrök tudtak véget vetni.- A vádlottak fiatal korára tekintettek kérem a zárt tárgyalást - jelentette ki a tárgyalóban egyikük felnőtt kísérője, ami a fentiek tükrében igencsak meglepőnek tűnt. A bíróság azonban helyt adott az indítványnak, így a perből csak az ítélethirdetés lesz nyilvános, az eljárás többi részét viszont jótékony homály fedi majd. Arra sem kapunk így választ, mi játszódott le a halált okozó testi sértéssel vádolt ifjakban, amikor módszeresen agyonvertek egy magatehetetlen embert, hiszen elbújtak a jogaik mögé. Tavaly novemberben nem voltak ennyire szemérmesek... ■ Vas A. Viktor, Ferenc, Balázs, Norbi vannak olyan napok, amikor már annyira unjuk a Viktorozást, a Ferencezést, a Gordonozást, hogy legszívesebben elmenekülnénk egy békésebb világba, egy olyanba, ahol mindenki mosolyog ránk, lágyan szól a hárfa a háttérben, s ösz- szehajol az oroszlán meg az antilop. Ám gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem létezik: Viktoron, Ferencen, Gordonon túl csak Balázs van, meg Norbi - legalábbis látszólag. Mert valójában ők is ugyanannak az őrületnek az alkotóelemei. utóbbi kettő most éppen azért lett újra a médiaszmog része, mert előbbi lájtosan buzizott egyet a reggeli rádiós műsorában, testi-lelki jó barátja meg melléállt. Sebestyén Balázs egy jónak gondolt poén kedvéért simán melegnek titulált egy srácot, Teczár Szilárdot, aki korábban erőteljesen értetlenkedett azon, hogy a lányoknak nincs beugró egy szórakozóhelyen, Schobert Norbi meg jó érzékkel meglovagolta ezt az őrületet, s a közösségi oldalon osztotta meg országgal-világgal ezzel kapcsolatos gondolatait. EZZEL ÚGY el is lennénk nagyjából, hiszen valójában állatira nem érdekel minket, hogy néhány, csak keresztnéven emlegetett férfi min viccelődik, mit üzenget, és mit oszt meg - ám időközben beszállt a Fi- delitas is, a Fidesz ifjúsági szervezete, s bejelentette: Teczár Szilárdnak adná az „Az év buzgómócsingja” díjat. És innentől nincs megállás, még néhányat alszunk, s el is jutunk a végpontig: aki kormányközeli, az ingyen engedné be a lányokat, aki ellenzéki, az fizettetne velük. És ez azt is jelenti, hogy egy illúzióval ismét kevesebb: nálunk már bulvárkodni sem lehet normálisan. A megelőzés fontossága Görgetegen prevenció A görgetegi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat által szervezett prevenciós (megelőző) programon százhúsz érdeklődő vett részt. Tarlós István alezredes a barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője tartott előadást a „Hogyan előzzük meg a háztartási baleseteket?” címmel. Ennek az adott apropót, hogy nemrég Görgetegen leégett és lakhatatlanná vált egy családi ház, amikor benzinnel próbáltak begyújtani. A megjelentek á megvendége- lést követően édességcsomagot kaptak, valamint a használtruha adományokból válogathattak. ■ Gy. J.