Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-21 / 271. szám

2013. NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK LELEK - DIAKSZEMMEL 11 Szülőföldemen Versírás a településről, ahon­nan jöttél: a tahi Rudnay Gyula Középiskola 11/E osztályában órai feladat volt Petőfi „Szülő­földemen” című versének meg­ismerése után a diákok saját költeménye. RUZSICS RENÁTA: SÁGVÁR Én kis drága falum, Hol évek óta élek, Nem feledlek sohasem, Bármi is történjen. Tizenhat évem telt már el, Mióta megszülettem, Kicsiny korom óta, Veled együtt öregszem. Sokat jelentesz nekem, Ságvár a te szép neved, Érzelmeim ide kötnek, Évek óta engemet. HAVASI BENCE: BÁBONYMEGYER Az én kis falum Bábonymegyer, Mit még soha nem hagytam el, Most is ugyanúgy szeretem, mint régen, Mert e kis falu mindig ott lesz szívem rejtekében. IVANICS ZOLTÁN: TENGŐD AZ ÉN SZÜLŐFALUM Tengőd egy csendes kis falu, Ha valaki azt mondja van ott élet, az kamu. A falu csendjét néha megzavarja egy Simson, Az ember ügy gondolja, hogy itt valami nem klappol, De általában minden rendben van, Ember, a gond a fejeddel van! KISS VALÉR: ZAMÁRDI A Balaton déli zord dombos vi­déke, De főleg Zamárdi a legkedve­sebb nékem, Igazán fenséges eme régió, Akár egy büszke római légió. Lehet szép, vagy lehet rút, Számomra ez a kérdés már rég lezárult. Ott a domb tetején a kilátó, Melyből csodás képet mutat a tó. TIHANYI SÁNDOR: TENGŐD Tengőd itt benned nőttem fel, Hol kistraktorok sokasága zeng. Reggel az elégetett oktánszá- mok, Este a Lopakodó motorosok. Pepsi az ébresztőóra, Pirkadatkor kellemes az autó hangja. Tengőd, itt nőttem fel, De szerencsére túléltem. KAPOSI CSILLA: SZÜLŐFÖLDEM, SÉRSEKSZŐLŐS Eme hely még a Zichy családhoz tartozott, De azóta nagyon sokat változott. Régen még a szőlővel foglalkoz­tak az emberek, Ezért is kapta részben a Szőlős nevet. Mostani neve 1926-ban lett hi­vatalos, A falut mára elhagyta sajnos sok-sok lakos. Sérseki tanyák Miért is kell aggódnom? kapcsolatok A bizalmat hiába keressük, míg bennünk fel nem ébred Kapcsolatok. Honnan származnak az aggodalmaink? Úgy tűnik, hogy semmiképpen sem kerülhetjük meg önmagunk alapos megismerését Hamvas Béla azt írja, hogy a szeretet a léleknek a lélek iránti érzékenysége. De még­is, milyen az igazi szeretet? Marsovsz’ki Nádin, 12. B, fonyódi Mátyás Király Gimnázium Hajlamosak vagyunk rá, hogy ha egy jó barátunk nem elér­hető néhány napig, nyugtalaní­tóbbnál is nyugtalanítóbb gon­dolatokat kezdjünk el melen­getni magunkban. Még a min­dig pozitívan gondolkodó isme­rőseink fejébe is alattomosan bekúsznak ezek a kígyószerű­en szorongató érzések, legfel­jebb ők nem adnak kételyeik­nek hangot. De vajon honnan származ­nak ezek a félelmek? Honnét jön az aggodalmaskodás gyom­rot összerántó impulzusa? Ez a külvilágból jövő inger? Vagy a félelmek belülről támadnak minket? Ez lenne az igazi sze­retet jele? Önmagunk alapos vizsgála­ta korántsem elhanyagolható momentum. Úgy fest, hogy eb­ben a témában sem kerülhetjük meg az önismeretet. Én úgy vélem, hogy sokszor a saját magunkba vetett bizalom hiánya, a belső lelki bizonyta­lanság felelős a szerzetteink- hez való néha már-már eltúl­zott ragaszkodásért. Bizalmat­lanságunk is ebből származik. Párkapcsolatainkba is beépül­nek ezek a félelmi minták. Mi­ért nem tudunk magunkba any- nyira bízni, hogy elhiggyük, a szeretett személy okkal válasz­tott minket? Talán gyermek­korunkban ezeket a viselkedé­si sémákat láttuk szüléinktől? Féltékenység, aggodalom, szá­monkérés, bizonytalanság, vá­dolás, követelés, félelmek, ag­resszivitás - és persze mind ezt továbbra is a szeretet nevében. Viselkedésünk sokszor a tudattalanság mezején kóvá­lyog, és a sztereotip, több ge- | neráción át továbbított érzelmi és viszonyulási sablonok moz­gatják. Tehát itt az idő kilépni az érzelmi gyerekcipőből! Ne engedjünk a belső félelmeink­nek, legyünk figyelmesek és tudatosak önmagunk és ez ál­tál a másik ember felé is. Mert J gondoljunk csak bele, hogyan várhatjuk el mástól a feltétlen j bizalmat, ha saját magunkban j sem bízunk? A bizalom, az igazi szeretet, a hit, a tudatosság mind olyan potenciák, amiket a másban mindaddig hiába keresünk, amíg magunkban nem ébredt fel! A kanyar után A hóna alatt a piros jegyzet­tömb majdnem kicsúszott. Annyira izzad a tenyere, nem találja a biztos fogást. korán van, még nincsenek olyan sokan lent az utcákon. A színek is mások ilyenkor. Azok is még álmosak, tom­pábbak. Egy-egy élesebb hang is erősebb, nem mind zavaró. nohát, ez a bokor is súlyo­sabbnak látszik, mintha nem bírná el a saját leveleit. Ta­lán a reggeli harmat teszi? Le­lassít, alaposan megnézi ma­gának. Nem, a bokor mindig ilyen volt, csak ő nem járt er­re még így. Hogyan? így... az meg mindegy, nem fontos. Az a fontos, hogy miért szeme­teltek. Borzasztó. Ez a busz­megálló csupa szemét. A ku­ka meg üres. az a madár is inkább csak szökdécsel, nem repül. Ilyen korán reggel még neki sincs kedve repülni. Két apró lábá­val letapos egy-egy fűszálat, azok pedig mihelyst megsza­badulnak az aprócska súlytól, könnyedén kinyújtóznak, és mintha mi se történt volna, lerázzák magukról a harma­tot. Elképesztő, hogy mit nem lehet látni ezekben a reggeli órákban. Ekkor még nem vé­szesen rohan, hanem barátsá­gosan baktat az óra számlap­ja. Már ilyenkor is meglepően gyorsan múlnak a percek, de annyi van belőlük, hogy az ember nem bánja. Ez a szép reggel egy más világ. ez a más világ az új színeivel, hangjaival, segítőkész idejé­vel mind hozzásegít ahhoz, Csak nyugalom... hogy friss, tiszta fejjel kezd­hessük a napot. Kezdi megér­teni azokat, akiket ilyenkor szokott látni az utcán. Nagy­szerű lehet így megérkezni a munkahelyre, ahová... mind­egy, megérkezni. A fenébe is, bármerre néz, mégiscsak fogy a lába alatt az út. a piros dosszié legszíveseb­ben kiugrana a kezéből és vi­lággá rohanna. Ő meg utána, nem azért, hogy elkapja, ha­nem, hogy vele együtt szök­jön. De mégse áll meg, még mindig megy előre. nem bír lassítani, mert a há­tán érzi a kezeket, mind csak tolják előre. A fenébe is, hogy ott vannak. egyre több ember kerül az utcákra, nem tudja okét kike­rülni. A lábai csak rohannak bele a veszedelembe. Minél előbb odaérnek, annál jobb, gondolják. De ő ettől csak ret­teg. bele szeretne kapaszkodni a lámpaoszlopba, de attól fél, ha csak oldalra tekint, tor­kon ragadják és tovább von­szolják. hiszen ezt csinálják most is. A torkánál, szívénél fog­va húzzák, vonszolják. Erre jön egy busz. Akár ki is ugor­hatna. csak az a nagy gonosz ne vol­na. Csak az az idő ne fogy­na. Hát nem szánja meg? Nem nyúlik be a végtelenbe? Itt jó is lenne. egy örökké valóságban csak menni és menni. Róni az utat bármerre. Csak oda ne érni soha. de nem. Az a gyenge lelke csak rohan előre. érzi, látja, hogy közeleg. Hisz ez a valóság. úristen, ez tényleg az. Az tényleg meg fog történni. Nem könyv vagy film, a létezni fo­gó jelen, az ismert, a rossz. A kivédhetetlen, embernél ha­talmasabb erő. csak elbukni lehet. De azt di­adallal. felszegi a fejét és nekiiramo­dik. Szinte fut, repül. Egyene­sen bele a közepébe. Az utcát már ellepték az elkésett, ide­geskedő emberek, akiknek a napja már nem lehet jó. Az os­tobák azt hitték legyőzhetik az időt. ugrálva kerüli ki őket. A biz­tos pusztulás, a mámorító vég J tudatában rohan előre köny- nyes szemmel. Igen, itt jövök és eléd állok. Megküzdök a pillanattal. Hiszen csak ennyi J az egész egyetlen, önmagában hosz- szú pillanat, ami a biztos múl­té lesz egyszer. Akkorra már rövid, jelentéktelen pillanat lesz. Csak megélni, azt ne kel­lene, gondolja. Csak lenne már a múlté a pillanat, a bor­zasztó pillanat. a dosszié idegesen táncol a kezében, nyugtatni próbálja, de nem hallgat rá. átlépte a kanyart, a jéghideg levegő éles kardként hasított a tüdejével, minden fény meg­villant és az igaz színét öl­tötte magára és a számlap to­vább ugrott: a valóság bele­robbant a leikébe, a tudatá­ba. Meglátta a hatalmas, vö­rös épületet. a pillanat már kézzel fogha­tó lett. a hátán végigfutott a hideg, s hagyta, hogy az ereje, bátor­sága vele menjen. A dosszié élettelenül hullott ki a kezé­ből, ő pedig a bokrok közé zu­hant. zokogni kezdett. Még szeren­cse, hogy behunyta a szemét, így senki sem látta, hallotta őt a népes utcán. KÁLMÁN ATTILA, MUNKÁCSY Ha hiszel benne, és teszel érte, akkor az álmok valóra válnak... ábránd Érdemes célokat, ál­mokat, vágyakat kitűzni. Előtte viszont érdemes tud­ni, hogy lesznek, nagyon so­kan, akik majd meg akarják akadályozni a terveidet, akik majd irigykedve figyelnek és mindenbe belekötnek, akik flegmán megkérdezik: Mi ér­telme „ennek”?...belőlük lehet erőt gyűjteni! Az a bizonyos „csak azért is megcsinálom”! Valószínű, hogy ők félnek at­tól, hogy valamit véghezvi- gyenek, vagy csupán megál­modjanak valamit... Hiszen, ha valakinek van egy álma, akkor azt határozottan akar­ja, kiáll érte, harcol és meg­valósítja, nem pedig másokra hallgat! Ha megkérdezik ’mi értelme’, hát elmondod mi ér­telme... nekik lehet, hogy nem jelent majd semmit a vála­szod, de nem is az a lényeg. Persze jó az is, mikor tá­mogatnak, bátorítanak, per­sze általában ebből akad ke­vesebb. De ezt pedig vehet­jük, hogy ha mindenki támo­gatna, mindenki helyeselne, akkor kevesebb lenne az éle­tünkben a kihívás. És anélkül meg lehet, hogy elég unalmas lenne... Aztán vannak ilyen ’ad-hoc’ helyzetek, amire nem leszel felkészülve. Valami ép­pen rosszkor, rossz helyen történik, előfordul, sőt biz­tos, hogy akad ilyen szituáció! És most jön az, hogy hirte­len változtatnod kell az addi­gi menetrenden. Ilyenkor kell úgy hozzáállni, hogy mindent meglehet oldani! Fel kell talál­ni magunkat, változtatni az eredeti terveken. „Ne keverd össze az uta­dat a céloddal. Ha éppen vi­har van, az még nem azt je­lenti, hogy nem a napfény fe­lé tartasz!” Mindent magadért teszel! Ha hiszel benne, megvalósul! Pókos Patrícia Laura, Pannon Egyetem Pozitív gondolatok...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom