Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-20 / 270. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2013. NOVEMBER 20., SZERDA Vasúti módi: új iárat, új időpontok a régióban Vannak önkéntes jó barátok szépkorúak Segítő kéz az időseknek Barcson, Csurgón és Kaposváron Nagybátyja fajtalankodott a beteg gyerekkel ► Folytatás az 1. oldalról úgy tudni: valószínűleg nem jár majd a pénteken, illet­ve vasárnap közlekedő Ka- pos-expressz diákvonat. Túl nagy változásra nem kell szá­mítani a Kaposvár-Siófok sza­kaszon, ahol szinte teljes egé­szében a korábbi menetrend marad érvényben. A civilek ugyanakkor kedvező válto­zásként értékelik, hogy az ed­dig a reggel 5.38-kor Kapos­várról Fonyódra induló vonat bevárja a gyékényesi csatla­kozást és a szerelvényt 5.45- kor indítják. Megtudtuk: a fürdővonatként emlegetett já­rat már a nyár végétől rövi- debb útvonalon közlekedik, vagyis Celldömölk helyett csak Keszthelyig jár a vonat. Minden bizonnyal ez az új menetrendben sem áll vissza, tudtuk meg a civil egyesület vezetőjétől. ■ A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium hagyja jóvá a vasúti társaság új me­netrendjét, amely decem­ber 15-től lép életbe. A ci­vilek már árgus szemek­kel figyelik a várható vál­tozásokat Jelek szerint számos helyen a térségben marad a szokásos vasúti tempó. Kemenczei Ró­bert szerint különösen a Ka- posvár-Dombóvár szakaszon indokolt a gyorsítás, de ta­lán az első kapavágás jövőre megtörténik, s a jelenleginél tempósabban közlekedhetnek a vonatok az érintett vonalon. Megkerestük a Máv Zrt. kommunikációs igazgatósá­gát, ahol közölték: a követ­kező, 2013/2014. évi menet­rend az év utolsó hónapjában, december 15-én lép majd ér­vénybe. A menetrendet meg­rendelő és jóváhagyó Nemze­ti Fejlesztési Minisztérium és a Máv-Start a december 15-ei életbe lépést megelőző napok­ban sajtótájékoztatóval ké­szül a menetrenddel kapcso­latos változásokról. ■ Harsányi Miklós Bekeményít a MÁV SZÁZHUSZONÖTTEL NÖVELI a Máv-Start a menetjegyek, bér­letek és a kedvezményre jogosí­tó iratok ellenőrzését végző munkavállalóinak számát a jogos bevételeinek hatéko­nyabb beszedése érdekében, közölte a vasúttársaság. Egy új munkakör létrehozásával, huszonöt fedélzeti jegyellenőr segíti már e héttől kezdődően a jegy vizsgálók munkáját. A munkakörük csupán abban különbözik a jegyvizsgálóké­tól, hogy a fedélzeti jegyellen­őrök forgalmi tevékenységet (például vonat menesztése) nem látnak el, a feladataik az utazásra jogosító dokumentu­mok ellenőrzésére terjed ki. OAmmmm ■ Ön szokott vonattal utazni? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: SONLINE.hu y A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Csak eljössz, és kicsit beszélgetünk, az is jó - mondja a barcsi Erzsi néni Kilenc hónapig tart a projekt Barcson Jól működik a Segítő kezek az idősek otthoni biztonsá­gáért értékteremtő közfog­lalkoztatással, közösségi szolgálattal és önkéntes tevékenységgel program Somogybán. Jeki Gabriella Szeptembertől tíz közfoglalkoz­tatott nyújt segítő kezet Barcson az időseknek, elsősorban a 80 év felettieknek. A program So­mogybán Csurgón és Kaposvá­ron is működik már. Barcson a munka azzal kez­dődött, hogy szórólapokon érte­sítették a városban élő, 80 felet­ti időseket a lehetőségről. A tíz közfoglalkoztatott hetven szép­korúról gondoskodik. Megszólal a csengő, Erzsi néni korához képest is fürgén és mo­solyogva indul Zsuzsi elé. Már korábban megbeszélték a ta­lálkozót, hiszen Zsuzsi hetente többször benéz az idős hölgyhöz néhány órára, hogy beszélgesse­nek egy jót, vagy segítsen neki. Oláh-Pavlekovics Zsuzsannához 45 szépkorú tartozott a körzeté- | ben, akik közül első körben he- | ten kérték a segítő kezet, az el­múlt két hónapban még egy idős jelentkezett.- Jövök ha kell, ha nem, az el­múlt időszakban jó barátokká, egy kicsit családtaggá váltunk - mondta. - Szinte mindent tu­dunk már egymás életéről, ren- | geteget beszélgetünk és nem | csak én segítek Erzsi néninek, hanem ő is. Kilián Jánosné júniusban múlt I 81 éves. Férje halála óta egyedül tíz Év alatt megduplázódott a 80 év fölöttiek száma hazánk­ban. Ma 475 ezren vannak. A segítő kezek az idősek ottho­ni biztonságáért értékteremtő közfoglalkoztatással, közössé­gi szolgálattal és önkéntes te­vékenységgel program a Bel­ügyminisztérium támogatásá­val teremt hasznos elfoglaltsá­got és ezen keresztül munka­helyeket Somogybán.- mindeneekelőttű társada­lomnak tennie kell azért, hogy a fiatalok és az idősek közötti kommunikációt helyreállítsuk- szólt a felhívás a barcsi, csurgói és kaposvári projektin­dítón. Barcson 2013. szeptember el­sejétől kilenc hónapon át, 2014. május 31-ig nyújtnak se­gítő kezet a város szépkorú la­kóinak. lakik egy nagy családi házban. Fia Kaposváron, egyik unoká­ja Svédországban, a másik Pé­csen él, négy dédunokája szin­tén messze. Ezért is nagyon örült, amikor megtalálta a pos­taládájában a programról a szó­rólapot. Zsuzsit az első pillanat­tól fogva boldogan fogadta. Sokat beszélgetnek, és már a közös té­li házi tésztagyúrást is tervezge­tik. Most persze inkább a kert, a cica, a gyümölcsök, a tévésoroza­tok és a napi teendők kerülnek a központba. És ha teendő akad, Zsuzsi akkor is segít - bármi­ben.- Ügy örülök, szeretek dol­gozni, és amíg tudom, addig el­végzem a ház körüli tennivalót, mert jól esik a mozgás, a tevé­kenykedés - mondta. - Ha elfá­radok, leülök pihenni: ma tész­tát gyúrtam, elmentem az orvos­hoz gyógyszert íratni, aztán ki­váltottam a gyógyszertárban. Erzsi néni egyfajta „csomag­küldő” szolgálatot is létreho­zott az utcájában, amelyben az idős emberek juttatnak egymás­nak szükséges dolgokat, példá­ul gyümölcsöt, ételt vagy zöld­séget. Azt mondta, akinek nem helyben vannak a gyerekei, an­nak nagy segítség ez a szolgálat. A gondozók eleinte bizalmat­lanságra számítottak, de végül kellemesen csalódtak, hiszen mindenhol szeretettel fogadták őket az idősek. És bár Erzsi né­ni aktívan él, más szépkorúnak bizony egyre több területen van szüksége a segítségre: bevásár­lás, orvoshoz kísérés; gyógyszer­íratás, őszi munkák, ablakpuco­lás, takarítás, vagy egy kellemes és kiadós séta minden nap. vád Felügyelet alatt álló 18. évét be nem töltött személy sérel­mére elkövetett szexuális erő­szak miatt emelt vádat a me­gyei főügyészség egy 52 éves férfi ellen. A sértett testvére jú­niusban megkérte a vádlottat, aki a nagybátyjuk, vigyázzon a 13 éves mozgáskorlátozott, kö­zépsúlyosán értelmi fogyaté­kos gyerekre. Miután kettes­ben hagyta őket, a férfi fogdosni kezdte a sértettet, amikor a gye­rek tiltakozott, pofon vágta. Ez­után az ágyra fektette, s fajta­lankodott vele. A beteg gyerek könyörgött, hagyja békén, erre nagybáty­ja ismét pofon vágta, majd lefog­ta kezeit, s az ágyra szorította. A pedofil férfi fajtalankodásra szólította fel a gyereket, aki er­re nem volt hajlandó, mire ismét megütötte. A sértett ezután je­lezte, ki szeretne menni a mos­dóba, ám ehelyett az utcára sza­ladt, hogy segítséget kérjen. A tárgyalásra előzetesben vá­ró 52 éves férfi ellen a vádirat­ban szabadságvesztést javasolt a főügyészség. ■ A. V. Öngyilkossági kísérlet a börtönben ► Folytatás az 1. oldalról Információink szerint a fér­fi többszörösen visszaeső. Ál­lapotáról annyit lehet tudni, hogy a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban kezelik. ■ Kövér László nem örül a Horthy-szobomak döntsünk a jövőnkről Keresztény értelmiségiek kerekasztala Nagyatádon Emléktábla a Gulag áldozatainak Kövér László: Horthy ellen nem indult eljárás háborús bűnök miatt a keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nagyatádi szervezete Döntsünk a jövőnk­ről címmel kerekasztal-beszél- getést rendezett a városi sport- } csarnokban Kövér László, a Ma- J gyár országgyűlés elnöke, Fa- ] zekas Sándor vidékfejleszté­si miniszter és Mráz Ágoston politológus (a Nézőpont Intézet igazgatója) részvételével. Gara István helyi KÉSZ el­nök köszöntőjét követően Lan- czendorfer Erzsébet országgyű­lési képviselő (KDNP) a vitain- | dítója után kérdéseket tett fel a | résztvevők. Mráz Ágoston a baloldali helyzetkép értékelését követő­en elmondta, hogy nem a leg­szerencsésebb a baloldal tény­kedése az Unióban sem. A ko­rábbi, hazánkat ért támadáso­kat emelte ki. Szerinte kemény kampányidőszaknak nézünk elébe. Még élesebb hatalmi harc kibontakozására számít, j mely a baloldali erőket meg is oszthatja. Úgy értékelte, hogy nincs kormányváltó erő, a kor­mányzat stabil és erős. A jelen­legi választási rendszer kedvez a kormánypártnak, ám résen kell lenniük. Fazekas Sándor vidékfejlesz- j tési miniszter a gazdák kérdé- j seire elmondta, hogy a hozzá í eljuttatott helyi problémákat az adatok pontosítása után meg­vizsgálják és írásban fog vála­szolni. A földtulajdon törvény előírásainak megfelelően or­szágosan is ellenőrzik, hogy az érintett ténylegesen műveli-e a földet és helyben lakó-e. A he­lyi földtulajdonosi bizottságnak vétójoga is van. Az elővásárlá­si jog a magyar állampolgárt il­leti meg. Csak az új, azonosító jellel ellátott szerződési nyom­tatványon köthetnek szerződé­seket. A sok támadás ellenére úgy érzi, megállja helyét az új földtörvény. A későbbiekben az új földterületek elosztása során mintegy tízezer fiatal családi gazdálkodót szeretnének támo­gatni. Kishantossal kapcsolat­ban jelezte, hogy az ottani ko­rábbi szerződések lejártak. A meghosszabbítása, és hogy ki­nek adják ki a bérleményt, az kizárólag a tulajdonos joga (je­len esetben az állam!). Megje­gyezte, hogy a korábbi bérlők esetében nem volt kézzelfog­ható a biogazdálkodás, a fog­lalkoztatás, hiányosságokat ta­pasztaltak a közhasznú tevé­kenységből származó agrártá­mogatások felhasználását ille­tően is. Kövér László házelnök az el­számoltatásokat firtató kérdé­sekre azt mondta, hogy igye­keznek mindent a jogi kere­tek közt folytatni. Ennek tud­ható be, hogy az ezernégyszáz ügyben indított vizsgálatból hét esetben emeltek vádat. Az ügyészségi eljárásokat követő­en az államnak már nincs bele­szólási joga az ügyekbe. A „mi­ben sikerült jobban teljesíte­nünk” kérdésre elmondta, hogy a szakadék széléről hozták visz- sza az országot. A baloldal ha­talomra jutásával ezek az ered­mények ismét veszélybe ke­rülhetnek. Az önkormányzati adósság átvallásával az önkor­mányzatok vállalkozásai nem részesülnek a támogatásokból. A Horthy-szoborra megjegyez­te, hogy gyermekkorában so­kat volt a szocdemes nagyapjá­nál, s ebből is adódik, hogy nem boldog a szobor állítása miatt.- Horthy Miklóssal kapcso­latban megoszlanak a vélemé­nyek, akár egy fél pohár vi­zet illetően. Van, aki azt látja, hogy félig tele a pohár, mások azt, hogy félig üres... Azt el kell mondani, hogy mint háborús bűnös, nem volt eljárás ellene - szögezte le a házelnök. ■ Györke József történelem Ukrajnában-Kár- pátalján a Szolyvai Emlékpark­ban a beszédek és az ökonomi­kus szertartás után Orbán Ist­ván a Magyar Gyermek és Ifjú­ságvédelmi Szövetség elnöke és Babják Zoltán Beregszász város polgármestere emléktáblát leple- zet le azon magyarországi, erdé­lyi, felvidéki és délvidéki és ál­dozatok emlékére, akiket 1944- 45-ben hurcoltak el jóvátételi munkára a GULAG-táboraiba. A megemlékezésen több mint két­százan vettek részt, Kaposvárról kilencen érkeztek. ■ Operett két felvonásban a szi­get Színház a Mágnás Miska című darabot mutatta be a marcali Kul­turális Központ 2013-2014-es színházi évad bérletes sorozatának első előadásaként

Next

/
Oldalképek
Tartalom