Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-02 / 255. szám

2013. NOVEMBER 2., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 Temetői tanítás ritkán járunk a temetők­be, a legtöbben csak no­vember elsején, mintha ha­lottunk csak akkor lenne ott. Ilyenkor megölünk sok szép virágot - mondja a köl­tő. A zsidók egyébként szo­kásuk szerint kavicsot tesz­nek szeretteik sírjára, így a kisebb-nagyobb csokrok-ko- szorúk nem mutatják, hogy ki a szegény, ki a gazdag, a túlvilágon úgyis mindenki egyenlő. ritkán járok temetőbe, pe­dig biztosan lenne miért bo­csánatot kérnem, bocsána­tot kapnom, de majd egy­szer megbeszéljük, remé­lem lesz rá lehetőség. Mint oly sokan mások, akik a há­zasság vagy a munka miatt távol költöztek onnan ahol családjuk élt, temetkezett, én is ritkán megyek sírja­inkhoz, de gyakran gondo­lok azokra, akik ott nyug­szanak. pedig én szeretem a temetőt járni, valószínűleg a nyu­galom miatt; ott minden­ki csendes, virág van a ke­zükben és öntözőkanna, a szemükben könny, s szel­lőkké áll össze a sok sóhaj­tás. Ráadásul a temető min­dig eszembe juttatja, hogy ma kell jónak lennem, sfki- mondani a szót a család­ban hogy szeretlek s úgy vi­selkedni hogy az igaz le­gyen amíg vagyunk egy­másnak, férj és feleség, gye­rek és szülő. Ma kell segíte­ni a jóbarátnak, munkatárs­nak, s mindenki másnak is, míg futja erőből és időből, nem majd holnapot ígérni, majd egyszer valamikort, amikor tán már nem leszek, vagy nem leszünk egymás mellett. tegnap más volt a temető, mint az esztendő többi nap­ján: sokan jöttek, sűrű so­rokban. Sietve. A korán ér­kező sötétben ezernyi gyer­tya világította meg az emlé­kező arcokat. Ilyenkor ha­sonlítunk a leginkább egy­másra. CZENE ATTILA Határtalanná vált munkaerőpiac horvát meló Az uniós szabadságjogok a munkaerő szabad vándorlását teszik lehetővé ► Folytatás az 1. oldalról Asszonyverés és kerékpárosgázolás Kaposváron BŰNÜGYEK, BALESETEK ASZ- szonyveréshez riasztották a kaposvári rendőröket csütörtö­kön. Egy negyvenkét éves ka­posvári férfi úgy megverte az élettársát, hogy a nő súlyos sé­rüléseket szenvedett. A csete­paté után a férfit előállították. Egy szóváltás fajult el, és vé­gül verekedésbe torkollott az asszony kaposvári otthonában. Az asszonyverő férfit a rend­őrök elfogták, majd a Kapos­vári Rendőrkapitányságra elő­állították. A szabadlábon ha­gyása mellett gyanúsítottként hallgatták ki, s ellene súlyos testi sértés miatt indítottak el­járást. Ugyanezen a napon egy ke­rékpáros gyermeket ütött el egy személyautó a megyeszék­helyen, a Nádor utca és a Fü­redi út kereszteződésében. A kamaszlány szerencsére köny- nyebben sérült meg, egyedül kelt fel a földről. Ennek ellené­re a kiérkező mentősök a sérül­tet elszállították. Siófoknál közlekedési bal­eset történt: szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M7-es autópályán, a balestben nem sérült meg senki, de Bu­dapest irányába két sávot le­zártak. A helyszínelés és a mű­szaki mentés idején mindkét sávon útlezárás volt érvény­ben, a forgalom a leállósávon haladt. ■ Ekkor Nagykanizsa, Letenye és Lenti térségéből, döntő többsé­gében korábban munkanélkü­li, 62 varrómunkás és 4 kár­pitos kapott munkalehetősé­get a határon túli üzemben. A cég később újabb 70 varrómun­kást, vezetői szintekre pedig német és angol nyelvtudással rendelkező szakembereket ke­resett - ebbe már a somogyot is bekapcsolta: Marcaliban tartot­tak munkaerőtoborzó fórumot. Információink szerint a dol­gozók havi nettó százezer forin­tos fizetést kapnak euróbán, ál­landó munkaszerződéssel ren­delkeznek, és naponta buszok szállítják őket oda és vissza. A Boxmark honlapjáról az is kiderül: a szlovéniai Kidrice- vo-ba még ma is keresnek mun­kaerőt, a gépipari technikustól a termékfejlesztő specialistáig. A hazai textilipar bedőlésé- vel az utóbbi 15 évben sorra szűntek meg a határmenti, so­mogyi varrodák is, asszonyok tucatjai vesztették el munkahe­lyüket. Sokuk számára azonban már elkésett a horvát ajánlat.- Az uniónak négy alap sza- baságjoga van: munkaerő-, tő­ke-, szolgáltatás- és áruvándor­lás szabadsága - mondja Csen­dé János okleveles Európa szak­értő. - Horvátország azzal, hogy aláírta a csatlakozást és nem ka­pott moratóriumot, lehetőséget biztosít áz unión belül'á'tnunká- sok fogadására és közvetítésére. így kínálják az uniós szabad­ságjogok a munkaerő szabad vándorlását. Csende János sze­rint azonban amíg nem alakul­Dél-Somogyban is sorra zártak be a varrodák. Az akkor utcára került asszonyok nagy részének már elkésett a horvát lehetőség nak közös gyárak, nem fejlődik fel az ipar vagy mezőgazdaság, addig egyik ország sem tud elő­re lépni.- Nem érezzük ennek a ha­tárnyitásnak az igazi lehetősé­gét, talán még mindig alszunk - teszi hozzá. - Egyfajta „fénycsí­kokat” kellene nyitni, hogy az irány arra van. A szakember jó példaként és lehetőségként az Eszéken most épülő tésztaüzemet említi, ahol keresik a kapcsolatokat a ma­gyarokkal is. A „burekgyár” a dél-somogyi térségnek is jelen­tős lendületet adhat. Varasd környéke azonban job­ban iparosodott terület, mint a Barcshoz közeli Virovitica tér­sége. Ide már korábban is rend­szeresen jártak ki magyarorszá­gi ruhaipari munkások. Ezzel szemben Viroviticán - a dél-so­mogyi településekhez hasonló­an -, igen magas a munkanélkü­liség, és nincsenek nagyobb fog­lalkoztatók sem.- Azt kell kihasználnunk, amilyen adottságaink vannak - húzza alá Kocsis Tibor a So­mogy Megyei Vállalkozói Köz­pont Közalapítvány barcsi iro­davezetője. - A nagyobb foglal­koztatók helyett több lehetősé­get látok abban, hogy magyar és horvát kisvállalkozások együtt­működnének és ezzel együtt te­remthetnek új árualapot, új pia­cokat, amivel növelhetnék a fog­lalkoztatást, a termelést. Ebben segít az iroda is, különböző pá­lyázati lehetőségekkel, közös fó­rumokkal, horvát-magyar adat­bázis kialakításával. Hozzáfű­zi: némi mozgás már elindult ebben az irányban, a horvátok magyar területeket is keresnek, például a gépgyártás területén. njeki Gabriella mwww ■ Ön mennyit hajlandó ingázni azért, hogy dolgozhasson? Szavazzon hírportálunkon —­ma 16 éréig: • - ' „ SONLINE.hu y A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kevés a jelentkező A lehetőség megvan, de a ta­pasztalatok szerint egyelőre nem élnek túl sokan a horvátországi munkavállalással a dél-somogyi­ak közül - közölték a Somogy Megyei Kormányhivatal Barcsi Munkaügyi Kirendeltségén. Több olyan álláskereső van, aki a júli­us elsejei, horvát uniós csatlako­zás után beregisztrált, tehát állás­keresőként nyilvántartásba ke­rült Egyelőre azonban nem be­szélhetünk számottevő munka­erőkiáramlásról Horvátországra Somogybái. Ez azonban azzal magyarázható, hogy az uniós csatlakozás óta csak rövid idő telt el. A szakemberek biztosak ab­ban, hogy ez kedvezően alakul. A nyolcadik váltás indult Alganisztánba Kaposvárról misszió Harmincötén készültek fel a Boconádi logisztikai ezrednél, s utaznak fél évre a háborús zónába ► Folytatás az 1. oldalról A kaposvári laktanyában csü­törtökön délelőtt tartották a Magyar Honvédség Nemze­ti Támogató Elem (NTE), vala­mint a logisztikai mentorcso­port nyolcadik váltásának ki­bocsátó ünnepségét. A Boconádi logisztikai ezred három hónapos felkészítése után huszonhatan az NTE, ki­lencen a mentorcsoport tagja­ként utaznak november ele- jén-közepén Afganisztánba, ahol jövő június végéig szol­gálnak majd. A mentorcsoport tagjai az afgán hadsereg tag­jainak szakmai kiképzésében vesznek részt, az NTE-ben szol­gálók feladata a NATO-misszi- óban szolgáló magyar katonák logisztikai támogatása lesz. Az Afganisztánba 2010-ben kitelepített NTE tagjai fogad­ják és továbbítják a Magyar- országról érkező szállítmányo­kat: feladataik legnagyobb ré­szét a baghlani újjáépítési cso­porttal kapcsolatos logiszti­kai teendők teszik ki. A kon­tingens tagjai a kötelező felké­szítés mellett speciális - pél­dául vámügyintézői, beszerzé­si, harctéri életmentő, konvoj- £ kísérési és híradós - kiképzést | is kaptak. - A világ egyik lég- I veszélyesebb országában fog- ; nak dolgozni - búcsúztatta a I külhoni szolgálatba induló- Útra készen. Csütörtökön tartották a kibocsátó ünnepséget kát Schmidt Zoltán ezredes, az összhaderőnemi parancsnok­ság logisztikai erők megbízott főnöke. - Munkájuk során más nemzetek katonáival és civi­lekkel kell együttműködniük, s ez komoly kihívás nemcsak a misszióban résztvevőknek, de az egész honvédségnek, sőt a családjaiknak is. Utóbbiakat külön elisme­rés illeti, mert nincs az a misz- sziós fizetés, mely kompenzál­ná az itthon hagyott szerette- ket, a folyamatos távollétet és a veszélyt. Ezért is hívom fel a figyelmüket: a biztonság leg­alább olyan fontos, mint a szak­mai munka. ■ Vas András Nem engedték be a multit Balaton Fórum kereskedőknek és vendéglátóknak Szárszón megbeszélés Kora reggeli sor­állás a kenyérért, délutánra üres polcok az élelmiszerüzlet­ben - mindez egyesek szerint néha a legendás „endékás” idő­ket idézte az idei nyáron Bala­tonszárszón. Ez azon a megbe­szélésen hangzott el, amit Do­rogi Sándor polgármester hí­vott össze a minap a helyi ke­reskedők és a vendéglátók szá­mára. Miért került a tej kétszer annyiba, mint másutt? - ezt a szezon során felmerült kérdést is visszaidézték az összejöve­telen. A polgármester hangsú­lyozta: a képviselő-testület ép­pen a helyi kereskedők védel­mében nem járult hozzá, hogy multi települjön Szárszóra. A helyiek ezt helyeselték, egyi­kük szerint több kereskedő összefogásával akár egy nyá­ri diszkontot is lehetne építe­ni. Mert - tette hozzá - ha ezt egy multinak engedik át, akkor az bevezető árakkal letöri a he­lyi kicsiket, de utána a vásárló­kat is, mert megemeli az árait. Szekér Gábor alpolgármester is arról beszélt: Balatonszárszó-, bán kell gondolkodni, kevés, ha csak a saját kerítésig... aF. I. betegség Elhunyt Marton La­jos, Kereki polgármestere - tu­datta Kiss Pál, Balatonfóldvár címzetes főjegyzője. Türelem­mel viselt súlyos betegség után, 73 éves korában érte a halál csü­törtökön. 2002 óta állt a telepü­lés élén. Temetését követően ül majd össze a helyi választási bi­zottság, s írja ki az időközi pol­gármester-választást. aF. I. PTTcTTTSni Elhunyt a kereki polgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom