Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-15 / 266. szám

14 OLVASÓINK ÍRJAK 2013. NOVEMBER 15., PÉNTEK Egyre nehezebb megvédeni a saját tulajdont, nekem nem jut a diómból ne lopj! A hetedik parancsolat azt mondja: ne lopj! Az idegen dolog jogtalan eltulajdonítását I. István óta nem sikerült meg­akadályozni. Már a kezdet is necces volt, mivel Vajk más jo­gos örökségét, a királyságot el­orozta, majd nagybátyjai birto­kait vette el. Szigorú törvényeit viszont Drakón is megirigyel­hette volna. A kukorica és a dió elta­karításán túl vagyunk, most a fa-lopásnak az ideje van. Ugyanakkor lopnak itt min­dent „alsó-felső” szinten. Az er­deifa kivágása és eltulajdoní­tása manapság értékhatártól függetlenül bűncselekmény. Ez eddig rendben is van. De ki tartatja be a törvényt? Minden fa mellé nem lehet őrt állítani. Viszont az utakon szállítják az ellopott fát is, a fuvarozók ha­tékony ellenőrzésével előre lép­hetnénk e téren. Persze egy­szerűbb manapság traffipax la­vinákkal bírságokat beszedni. Nem a rendőrséggel van ba­jom, rend- és rendőrpárti va­gyok. A rendet megteremteni és őrizni kell. A rend őrzői ré­szére biztosítani kell a mun­kájukhoz szükséges feltétele­ket, amelyek nem csak anyagi­akban, hanem erkölcsi megbe­csülésben is megjelenik. ■ Erdőnyi fát vágnak ki fe­ketén; ha a helyszínen nem is, szállítás közben az utakon tetten lehetne érni a tolvajokat Ma már példátlan méretű á birtokvédelem, amely a tulaj­donosra hárul. így aztán nem véletlenek a megbotránkozta­tó esetek. Mint például elektro­mosság vezetése a kerítésben, vagy bormérgezés. A Hort- hy-rendszerből tudok említeni két példátlan esetet, amikor a szülőfalumban, a szegény em­berből lett csősz töklopásért le­lőtte a másik szegény embert. Vagy amikor Siófokon az alma­fáról a csendőr lelőtte az almát dézsmáló személyt. Ekkora jo­gi és erkölcsi támogatást a ma rendőrsége nem kap. De meg­becsülést kaphatna és a telje­sítménye arányában javadal­mazást, juttatásokat. Én személy szerint nehezen viselem, hogy lopják a dolgai­mat és ma már az őrzés véde­lemre több energiát kell for­dítanom, mint a javak előállí­tására. Például évek óta nem jutok hozzá a diótermésem­hez. Ha az elkövető megkeres­ne, egyrészt nekem is juttatna a sajátomból, kerülhetne belő­le az unokám kalácsába. Elké­pesztő, hogy a tetteseket nem lehet előkeríteni, még akkor sem, ha fényképet is biztosítok róluk és az autójukról. Amíg a bőségkosár ideje el nem érke­zik, a legkisebb értéket is meg kell becsülni. Itt a Mikszáth novella jut eszembe: miszerint a falu bölcsei összeülnek meg­vitatni, hogy csőszt fogadja­nak, vagy védőszentet. A védő­szentre szavaznak, mert igaz, hogy az sem védi meg a határt, de legalább nem lop. BÁLINT FERENC, CSOMBÁRD Az olvasói leveleket esetenként rövidítve, szerkesztett formában közöljük. Az olvasói vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kecske elindult, majd fölborult beteges történet A kórházban gyógyszer kellene, nem pedig páncélszekrény! Ha egy motorkerékpár három berúgásra sem indul, akkor an­nak valami baja van. A régi mo­toros kiveszi a gyertyát, keresi a szikrát, megnézi kap-e üzem­anyagot. Az enyém teljes har­ci díszben állt a kapu előtt. Ez azt jelentette, hogy üvegek a csomagtartón, jogosítvány, bu­kósisak rendben, irány a sző­lőhegy. Egy rúgásra indult az öreg „kecske”, pedig elég régen vettem igénybe szolgálatait. Az utóbbi időben nem voltam vala­mi kirobbanó formában, de ezt igyekeztem a környezet előtt el­titkolni. Elvégre a borról van szó. A szüretelőkádról akartam a mustot leengedni, de amikor a sáros útra befordultam, fölbo­rultam.- Na mi van? Bedöglött? - kérdezte a szomszéd a kerítésé­re támaszkodva.- Én döglöttem be! Segíts le- szállni! - kértem. Mázsás súllyal tapadtam az üléshez. Szomszédom többször körüljárt, mint valami élő szob­rot, majd azt mondta: kapasz­kodj a nyakamba, megpróbál­lak leemelni! Arcom az arcához ért, karom a nyaka köré fonódott. Száz­húsz kilómtól a térde megro­gyott, ezért gyorsan elenged­tem, mielőtt még őt is magam alá temetem. A megoldást végül is ő találta meg. Míg ő biztonságba helyezte motoromat én naposcsibe mód­jára billegve hívtam leányomat, hogy vigyen haza, mert hát sem­mi bajom, csak rettentően forog a föld. Szomszédom nagyon lo- vagiasan viselkedett, felaján­Bár a kórházakban sokan vannak körülöttünk, mégis nagyon magányosnak, elhagyatottnak, kiszolgáltatottnak érezheti itt magát az ember lotta, hogy hazavisz, de végül is egyik rokonommal érkez­tem a megrémült családi kör­be. Hiába mondtam, hogy nem fáj semmim, lányom riasztotta a mentőket, asszonykám össze­gyűjtötte a kórházban szüksé­ges felszerelést. Megkaptam az ő papucsát, benne a fogpasztá­val gondosan becsomagolva, a harminc éve nem használt bá­li lakkcipőmet, több pár zokni­val. Nem mertem a nagy készü­lődésébe beavatkozni, mert re­megett a szája széle és tudtam, hogy ilyenkor mindig én hú­zom a rövidebbet. Csak a kór­házban derült ki, hogy elfelej­tett hálóruhát csomagolni, vi­szont volt három törülközőm szappan nélkül, a wc papír hi­ányáról nem is beszélek. Tudtam, hogy nem a menyor­szágba kerülök, de ami az ötö­dik emeleten várt, arra nem szá­mítottam. A hatágyas kórterem­ben minden ragyogott a tiszta­ságtól. Ha sárga lett a liberó, a műanyaglepedő, az ágynemű­jük, a nővérkék szótlanul cse­rélték ki. Különben is az embe­ri szaglás fárad el leghamarabb. Jöttek a szürke hétköznapok. Amikor az ember mellett egy beteg végleg lerúgja a bakan­csot, arra gondol, hogy hamaro­san ő következhet. Aztán egy­szer csak megszólalt az egyik szomszédom, fölmutatva kezé­ben a Somogyi Hírlapot: itt van megint egy cikked!- hol? - téptem ki kezéből az új­ságot, mintha a cikkel együtt az egész lap az enyém lenne. Pör­gő ágyammal repülni szeret­tem volna. Arcomra kiült a ké­jes boldogság. Aztán rögtön ar­ra gondoltam, miről írok legkö­zelebb: tudatom majd a döntés­hozókkal, hogy nekünk dél-so­mogyiaknak nem lesz szük­ségünk a felcsúti kisvasútra, a stadionokra, a foci egyetem­re, a multicégek terjeszkedé­sére, hanem szükségünk van megszokott orvosainkra, kór­házainkra és ne kelljen haza­telefonálni, hogy hozzák utá­nunk gyógyszereinket, mert itt nem található. Van viszont páncélszekrény (trezor) amit még senki sem használt, mert a beteg nem tévesztette össze a kórházat a bankkal. Ugyanis a kórházba gyógyulni megyünk, nem pedig hogy értékeinket őriztessük. e. sípos gyula, CSOKONYAVISONTA Nem ígérni kell, hanem adni! nyugdíjassors Elmegyek és arra szavazok, aki megérdemli! Csak azt nem tudom, hogy én kiken élősködőm Mert nekünk csak az a jó kor­mány, képviselő, stb., aki ad. Belegondolt abba, hogy a rend­szerváltás óta állandóan csak adtak? Csak arra kell szavaz­ni, aki adni tud? Hát elfogyott a pénz, de ugye azért nem ha­lunk éhen? A munkám során főleg nyugdíjasokkal találkoz­tam. Tetszik tudni, mit csinál­tak a 13. havi pénzükkel? Az unokáknak adták! Sok olyat tu­dok, aki nem volt rászorulva pl. gyógyszertámogatásra, de úgy gondolta neki jár! a mi szüléink is beosztották amijük volt, hát mi is be fogjuk osztani. Míg világ a világ min­dig lesz igazságtalanság! Ha az Országgyűlésben, az önkor­mányzatnál nem csinál semmit az ön által megválasztott kép­viselő, akkor mi a teendő? Töb­bet nem fogjuk megválasztani. Ez ilyen egyszerű! Nem fenye­getőzöm, hogy nem megyek el szavazni, mert igenis elmegyek és arra szavazok, aki szerintem megérdemli, ha egyáltalán lesz ilyen. így is fel lehet fogni a 13. havi pénz kérdést. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy pl. a vállalkozónál alkalmazásban levő fiatalok kitől és mit köve­telhetnek? Nekik még nyugdí­juk sem lesz. 64 éves nyugdíjas évszámítás Munkanélküli va­gyok én is sajnos, már lassan két éve ötvenkét évesen. Mun­kahelyet nem találok mert nincs. Persze lehet, hogy rossz helyen lakom. Abból az egymil­lió munkahelyből egyébként nekem is csak egy kellene. Mi nem élősködők vagyunk, hanem szenvedő alanyok. Nem kapunk ellátást, feléljük a meg­takarításainkat. Ráadásul ön­gondoskodónak kell lennünk, mert az állam csak minimális nyugdíjat fog tudni fizetni. nem úgy mint a mostani azon nyugdíjasok akik 55-éves ko­rukba nyugdíjba vonultak, azok­ról meg talán jobb nem is beszél­ni akik 40-évesen már élvezték a boldog biztonságos nyugdí­jas éveiket. Mindenkinek allene vissza osztani amennyit befize­tett. NÉVTELENÜL Megértem, hogy Schmuck nem akar közösködni baloldal A hatvanöt éves korhatár majd 2022-ben élesedik be, addig a korhatár évenként fél évvel nő Mindig érdeklődve olvasom lapjukat, különösen Kovács Bá­lint olvasói leveleit. A legutób­biban nem csak jobbra, hanem balra is osztott egy kevés kriti­kát. Egyetértek vele, hogy a szo­cialisták tizenkét pontja ámí­tás. Az egyetlen szocialista mi­niszterelnök Medgyessi Péter volt, aki legalább megpróbálta betartani ígéreteit. Azóta pedig tudjuk, mi történt. Kár, hogy Kovács Bálint is melléjük áll, hiszen nyugdíjas­ként neki is éreznie kellett vol­na a szocialista elvonásokat. Bár nagyon nem lepődtem meg, hiszen szerinte elfogadható, ha a baloldal az ország gazdasági teljesítőképességére hivatkozik és elvesz az emberektől. Gondolom, Kovács Bálint a je­lenlegi kormány nyakába varmá azt is, hogy emelkedik a nyugdíj- korhatár. Pedig az Országgyűlés 2009. május 11-i ülésén (milyen kormány is volt, csak nem Baj- nai?) fogadta el a 2009. évi XL. törvényt, amely szerint a nyug­díjkorhatár fokozatosan a jelen­legi 62 évről 65 évre emelke­dik. A korhatár évente fél esz­tendővel nő, így 2014-ben már 62,5 évre emelkedik. Pontosab­ban az 1952-ben születettek már nem 62 évesen, hanem csak egy fél évvel később mehetnek nyug­díjba. A 65 éves nyugdíjkorhatár 2022-re élesedik be. A jobboldali elhajlással csep­pet sem vádolható Schmuck An­dor köztudottan a nyugdíjasok „szószólója”. Azért nem tudott megegyezni az ellenzéki együtt­működésről, mert lesöpörték az idősekkel kapcsolatos elképzelé­seit. Schmuck Andor az együtt­működésért azt szerette volna, hogy elfogadják az idősek érde­kében összeállított tizenöt pont­jukat. Mesterházy Attila szo­cialista pártelnök ezek közül hat-hét pontot - ami nem kerül­ne pénzbe - elfogadott volna, de Bajnai Gordon határozottan el­utasította valamennyit. Sőt, ami­kor Schmuck Andort kérdez­ték, hogy miért nem állapodott meg Bajnaival, ez volt a válasz:- Csak két pontot mondanék, Bajnai ragaszkodik a nyugdíjadó és a TB-járulék bevezetéséhez. Azt is hallhattuk, hogy Baj- naiék visszaadnák a multinaci­onális cégeknek az őket terhe­lő adókat. Nos, ez bizonyára ko­moly költségvetési áttervezést igényelne, ami a kiesett bevéte­leket illetően valahonnan pótlást igényelne. Azt mindannyian tudjuk, hogy honnan szoktak pótolni a szocialisták: vagy hitelből, vagy megszorításból. Jelen helyzetben mindkettő elképzelhető, hiszen Bajnai újra tárgyalna az IMF-fel, ami újabb hiteleket jelentene, új­ból eladósítaná az országot. Ha netán mégsem hitelből próbál­ná fenntartani a költségvetés egyensúlyát, akkor csak az em­berektől tudna elvenni. A rezsi csökkentésére melles­leg teljesen más irányú elképze­lése van Bajnai Gordonnak, mint a jelenlegi kormánynak. Szerin­te nem az embereknek kellene kevesebbet fizetni, hanem hő­szigetelni kellene a házakat, ami megtakarítást eredményez, és mellékesen a szolgáltatók és az állam fizetné ki a felújítást. Ezt elhiszi bárki? Ha mindezt összeadom, meg­értem Schmuck Andort, hogy nem akar közösködni Mesterhá- zyval és Bajnaival. Én sem ten­ném. VATULIK ILONA, KAPOSVÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom