Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-10 / 237. szám
SPORTfj 2013. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK SPORT Rapport a világ legjobbjai közt. Rapport Richárd (2676 Élő-pont) már tavaly is meghívást kapott a világ egyik legrangosabb sakkszupertornájára, a Wijk aan Zee-re. A januári viadalon a B csoport második helyén végzett, és teljesítménye annyira tetszett a szervezőknek, hogy 2014-ben az A csoportban küzdhet Kishanti Petra és Tóth Jenő is bronzérmet nyert a Mecsek-kupán Új ralibajnokokat avattak autósport A kaposvári Kovács-Istovics-duó először aratott diadalt Focitomával emlékeztek az öt éve elhunyt Torma Kálmánra A kaposvári Kovács Antal (jobbra) és Istovics Gergő első alkalommal örülhetett magyar bajnoki aranyéremnek tájékozóoási futás Orfű mellett - a festői Rácz tanya környékén - rendezték az 54. Nemzetközi Mecsek kupa Tá- jékozódásifutó-versenyt. A rangos viadalon tíz ország, hatvannyolc klubjának közel ötszáz sportolója állt rajthoz. A nemzetközi erőpróba az 1990 óta minden évben megrendezett Alpok-Adria kupa régiók közötti versenye is volt egyben. Magyarországról valamennyi megyéből külön csapatok szerepeltek az összetett versenyben. A somogyi tájfutók kis létszámú, ám annál lelkesebb csapata az összetett Alpok-Adria pontversenyben a régiók között a kilencedik helyen zárt. Egyéniben Kishanti Petra (N12) és Tóth Jenő (F60) szerepelt legjobban, mindket- tenbronzérmet szereztek. A SOMOGYIAK TOVÁBBI EGYÉNI eredményei, F14: ...21. Krak- ter Dániel. F35: ...9. Müller Balázs. F35 Br: ...15. Schmal Róbert. F60: ...10. Kutnyánsz- ky Ernő. N10: ...7. Szilvási Maja. N14: ...9. Müller Júlia, ...13. Müller Eszter, ...16. Makai Klára. N18: ...10. Müller Olga. N35: ...6. Schmal Kinga, ...15. Barát Imola. ■ Kun Z. Nemcsak újabb győzelmet szereztek az S csoportban és a 12-es géposztályban, de a bajnoki címet is bezsebelhette mindkét értékelésben a Budapest Rallye után a Mitsubishi Lancer Evő Vl-ossal versenyző Kovács Antal és Istovics Gergő. Horváth Judit Maricsek Racing Team versenyzői kisgyermek koruk óta az autók bűvöletében élnek. Mindig jártunk rally versenyekre, néha el is indultunk egy-egy libakergető futamon - mesélte Kovács. 2004-ben döntöttem úgy, hogy veszek egy Suzuki Swift GTI „versenyautót”, hogy ott vezessem le a fölösleges energiámat. S hozzá kell tennem, azóta normá- lisabban is vezetek a közutakon. Gergőt 1997-ben fertőzte meg a rally, mikor először ment le a Mecsek Rallyra, nézőként. Immáron kilencedik éve alkotnak egy párost, 2007 óta szerepelnek az országos bajnokságban. Tavaly azonban váltottak, s egy nagyobb teljesítményű Mitsubishi Lancer Evő VI-os versenyautóval, a Maricsek Racing Team színeiben álltak rajthoz a viadalokon. Sok viszontagság után beérett munkájának gyümölcse. A 2013-as szezon eddig megrendezett öt futamán célba értek, ráadásul mindannyiszor dobogóra is állhatták csoportjukban és a kategóriájukban. A szeptemberi Kassa Rallyn egy álmuk vált valóra azzal, hogy az abszolút 5. helyen végeztek: Olyan eredményt sikerült elérnünk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna, s minden várakozásunkat felülmúlta. Az első ötben végeztünk egy olyan technikával, ami ma már inkább csak az S csoportban állja meg a helyét. Elérzékenyülten álltunk Kassa főterén, amikor játszották a Magyar Himnuszt! Csodálatos érzés volt! Az i-re a pontot mégis a múlt hétvégi Budapest Raly- lye tette fel - a duó újabb kategóriagyőzelemmel biztosította be magának az S csoport és a 12-es géposztály bajnoki címét. A kaposvári rallysok már készülnek is a következő bajnoki fordulóra, ami a számukra hazai pályás Mecsek Rally lesz. Felszabadultan, nyomás nélkül autózhatnak majd, s azt már most megígérték, hogy elsősorban a látványra fogják helyezni a hangsúlyt, hogy kiszolgálják a közönséget. Addig is igyekeznek eleget tenni egy meghívásnak, s ha minden jól alakul, hétvégén az Opa- tija Rally keretein belül áll rajthoz a Kovács, Istovics duó. Első győzelmüket aratták a nagyatádi hölgyek kézilabda-nb i/b, nők - nyugati csoport A megerősített Győr ellen is helytálltak a marcali fiatalok A RKC a másodosztályú pontvadászat ötödik játéknapján a Haladás VSE-t fogadta, és a dél-somogyiak elképesztő csatában, időn túli hétméteressel gyűjtötték be szezonbeli első győzelmüket. A meccs elején összeszedett minimális hátrány egészen a nyolcadik percig tartott, amikor az atádiaknak előbb Bő- zsöny Erika találatával sikerült egyenlíteniük, majd nem sokkal később Scheffer Zsanett góljával már a vezetést is a házigazdáknál volt - a mérkőzésen először. Az igazi izgalmak a legvégére maradtak: két perccel a vége előtt Darabos Leila góljával vezetéshez (25-24) jutott az RKC, majd az ellentámadás során Bőzsöny Erikát két percre kiállították. Pukler Glória egyenlített, de a csattanó csak ezután következett. Kettő másodperc volt hátra, amikor Darabos Leilát faultolták, az időn túli büntetőt pedig Nagy Renáta hidegvérrel a kapu jobb oldalába bombázta, ezzel a sárga-kékek heroikus küzdelemben, óriási csatában megszerezték a szezon első győzelmét. RINYAMENTI KC NAGYATÁDHALADÁS VSE 26-25 (15-14) Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 200 néző. V.: Hardi, Herr. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Pécsi - Nagy R. 5 (1), Ghetu 7, Bőzsöny 2, Scheffer 1, Polics 4, Darabos 3. csere: Vártok R. (kapus), Balaskó A. 4, Antal A. edző: Vártok Ákos. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: Rinya- menti KC Nagyatád-Haladás VSE 24-24 (11-11). ld.: Horn 8, Balaskó A. 7. Tamásiban továbbjutott a kupában az NB Il-es vendéglátókkal szemben a Marcali, ami jó előjelnek tűnt a győri „kirándulás” előtt. Megerősített Győrrel találkozott a Marcali, az első csapatból két játékos is pályára lépett az eddig szerényen szereplő fiataloknál. Nagy iramot diktáltak a Bajnokok Ligája szereplésre készülő tehetségek, ennek ellenére az első félidőben tartotta a lépést a rö- videbb cserepaddal rendelkező Marcali. A somogyi fiatalok is megmutatták, hogy szoros, magas színvonalú találkozón is bevethetők, Kuti Bettina nagyszerűen mutatkozott be. Végül reális különbség alakult ki. GYŐRI AUDI ETO KC II.- MARCALIVSZSE 39-33 (18-17) Győr, vezette: Ács, Tóbiás. marcali vszse: Bödör (kapus) - Balogh B. 1, Gácsér K. 9 (1), Tanai 5, Balogh P. 7 (1), Hanusz B. 3 (2), Balogh M. 2. csere: Nagy É. (kapus), Kuti b. 3, Urbán E. 3, Mezőfi B., Szecsődi L, Bárczi K., Pamuki A. játékos-edző: Balogh Beatrix, junior: Győr II- Marcali 26-37 (18-17). ld.: Bárczi 15, Kuti B. 7. ■ K. Z., K. I. Megvan az első siófoki siker a Ligakupában is Túrával népszerűsítették a gyaloglást szabadidősport Több mint százan vettek részt a világnapi programokon ZTE FC-FGSZ SIÓFOK O-l(O-O) Zalaegerszeg, 100 néző. Vezette: Botló. ZALAEGERSZEGI TE FC: Vlaszák- Pál D., Búzás, Kocsis, Nagy Z.- Vágó, Szegleti - Vayer, Kulcsár (Kovács L. a szünetben), Tanque (Szántó a 68. percben) - Bíró (Frizoni a szünetben), vezetőedző: Lendvai Miklós. FGSZ SIÓFOK: Kis T. - Kiss Zs. (Vólent a 60. percben), Pécse- li, Singer, Menyhárt - Mosber- ger, Vass M. (Peszmeg a szünetben), Fülöp, Szöllősi - Horváth B. (Nyitrai a 89. percben) - Mo- kánszki. vezetőedző: Horváth Károly. gólszerző: Vólent (a 72. percben). ■ Keszthelyi Z. Idén is megrendezik a Világ Gyalogló Nap elnevezésű sorozatot. A hazánkban a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett programhoz a kaposvári MA-VIK Triatlon Club immár harmadszor csatlakozott szervezőként. A rendezésben a Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség és a Természetvédő Turisták Egyesülete volt a klub segítségére.- A MA-VIK TC tagjai szívügynek tekintik az óvodások mozgáshoz való szoktatását, így természetes volt, hogy a háromnapos rendezvényt velük kezdjük - adott tájékoztatót a klub részéről Böröczi Viktória. - A kaposvári Berzsenyi parkban tetÖrömmel túráztak az óvodások tünk egy szép sétát a napsütésben. Közben beszélgettünk miért is fontos ez a nap és a gyaloglás. A Temesvár utcai Tagóvoda és a Damjanich utcai Tagóvoda fogadta el meghívásunkat. Százharminc fő tartotta fontosnak, hogy részt vegyenek a programon. Séta után hasznos ajándékokkal távoztak. Második napon a Deseda körtúra szerepelt a szabadidős programajánlatban. Erre a rendezvényre száztíz sportember érkezett és érezte jól magát. Közel három óra alatt teljesítették a távot. A célba érkező teljesítőket oklevéllel, kitűzőkkel, zsíros kenyérrel, valamint finom süteményekkel várták a célban a desedai strandon. Harmadik napon negyven fő érkezett a Berzsenyi Parkba a rajthoz. Természetesen a Nordic Walking csapat is képviselte magát, melynek tagjai a bemelegítés után elindultak a Rippl Rónai Villához. Némi pihenőt követően a Gyertyános volt a következő úti cél. A részt vevők tiszteletünket tették Rockenbauer Pál emlékoszlopa előtt és felkeresték a Négy testvér forrást is. A programmal végétért a 2013-as év Világ Gyalogló Nap eseménysorozata, de a túrázás az előttünk álló hetekben is tovább folytatódik. A Nordic Walking programsorozat október 15-én 14 órakor kezdődik. ■ Kun Z. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Már Öt esztendeje, hogy nincs köztünk a Kaposvári Rákóczi FC egykori elnöke, a nagyon fiatalon, mindössze 43 esztendős korában elhunyt Torma Kálmán. A Kapós Volán Zrt. vezérigazgatójaként, valamint a Kaposvári Rákóczi FC elnökeként is rengeteget tett nemcsak szeretett zöld-fehér klubjáért, hanem Somogy megye sportjáért is. Torma Kálmán 2002-től tevékenykedett klubelnökként a Kaposvári Rákóczi FC-nél. A somogyi alakulat - tizenhat év után - az ő vezetésével került fel ismét az élvonalat jelentő NB I-es mezőnybe. Sikeres cégvezetőnek számított, s a sport területén is maradandót alkotott. Bizonyíték erre, hogy 2008-ban a klub örökös tiszteletbeli elnökének választották. Hosszú betegeskedés után, nagyon fiatalon hunyt el. A klub szurkolóinak szimpátiáját is élvezte, a drukkerek nagy transzparenssel is elköszöntek tőle a csapat következő mérkőzésén. Öt évvel a szomorú eseményt követően egy Kapos- füreden rendezett kispályás labdarúgótornán emlékeztek Torma Kálmánra. A négy együttes összesen hat mérkőzést vívott a játéknap során. Az emléktornán a Kapós Volán csapata szerezte meg az első helyet, a Kaposvári Rákóczi, a Kaposfüred, valamint a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. együttesei előtt. A kaposfüredi emléktornán részt vett az egykori klubelnök családja is, a vándorkupát özvegyétől vehette át az első helyezett együttes csapatkapitánya. ■ Kun Z. •V HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.00 HIPPOLYTALAKÁJ Munkácsy bérlet *300603* www.csiky.hu HIRDETÉS __________________________ CFi tBssscbod □dctcSscbDG BŰZAFŰLÉ □ssjcpDdsdGcBS Elvitelre isi TERMÉSZET PATIKÁJA Kaposvár, Anna u. 12. Nyitva: hs£ g:Jf (3)82/222-577 (3)20/423-4985 HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. r* io nmzetközipénztransxftr I U U ■ I L> Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 292.50 297,99 USD 215,00 220,49 CHF 237,50 243,99 ÉRVÉNYBEN: október 9. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítes