Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-04 / 232. szám
2013. OKTÓBER 4., PÉNTEK SZOLGALTATAS 11 MA NAPKELTE 6.46 - NYUGTA 18.18 HOLDKELTE 6.02 - NYUGTA 17.49 FERENC, AURÓRA napja Ferenc. A francia származást jelző olasz melléknév latinosításával keletkezett, eredetileg az ezen a napon ünnepelt Assisi Szent Ferencet hívták így, anyja francia származása miatt. Szent Ferenc legendájában leírják, hogy az állatok nagy barátja volt, prédikált a madaraknak és megszelídítette a gubbiói farkast. Nem véletlen, hogy Ferenc napján tartják az állatok világnapját. A néphagyomány szerint a szent neve napját megelőző és követő napok a legalkalmasabbak a vetésre, az ekkor földbe kerülő magok bő termést hoznak. Van, ahol ekkor kezdik a szüretet. EGYÉB NÉVNAPOK: Ámon, Aranka, Aurélia, Bodor, Ed- vin, Edvina. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Assisi Szent Ferenc ünnepe, Aranka, Hajnalka napja. A református naptárban Ferenc, Edvin napja. Az evangélikus naptárban Ferenc, Edvin, Zára napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 30. napja. napi igék. Katolikus: Bár 1,15-22; Zs 78; Lk 10,13-16. Református: 2Krón 5. Jn 2,13- 25. Evangélikus: Mt 26,51- 54. Zsid 10,32-39. Ezen a napon történt 1535-ben kinyomtatták az első teljesen angol nyelvű Bibliát. 1664-ben Új-Amszterdam II. Jakab yorki herceg személyes tulajdonába került, és új neve New York lett. 1851-ben letették a budapesti Szent István-templom, a későbbi Bazilika alapkövét. 1859-ben, 57 éves korában meghalt Kari Baedeker német könyvkiadó, az útikönyv műfaj megalkotója. 1925-ben Gyomán megszületett Kállai Ferenc színművész, érdemes és kiváló művész (A tanú). 1957-ben a Szovjetunió Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-1 első mesterséges holdat. 96 perc alatt kerülte meg a Földet. Az 58 kg-os gömb nagyjából 3 hónapig üzemelt, majd a légkörbe érve elégett. 1970-ben, 27 éves korában meghalt Janis Joplin, fehér bőrű bluesnekesnő (Mercedes Benz). Jelmondata ez volt: „élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon”. 1983-ban a Thrust2 nevű sugárhajtású jármű 1019,5 km/h-ra javította az autók szárazföldi sebességi rekordját. Forrás: ezenanapon.hu A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 3 4 6 2 8 7 5 1 5 7 2 9 1 4 8 6 3 8 1 6 7 3 5 9 4 2 7 4 8 3 5 9 2 1 6 1 6 5 2 8 7 4 3 9 2 9 3 1 4 6 5 8 7 3 5 7 4 6 2 1 9 8 4 2 1 8 9 3 6 7 5 6 8 9 5 7 1 3 2 4 Rokkantán munkát vállalni foglalkoztatás Rehabilitációs kártyával adókedvezmény jár 4>GÍT% / segitunk@ ' ( ^\ axelspringer.hu \T * 1 4i * \ \06-80/922-016 / / \ \ Hétfő-péntek: / . / \ \«>-14 óráig/ A / Olvasónk arra volt kíváncsi, mit kell tudni a rehabilitációs kártyáról, hogy lehet azt felhasználni. A rehabilitációs kártya a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának eszköze. Erre olyan személyek jogosultak, akiknek a 2011-es törvény alapján, a rehabilitációs hatóság által végzett komplex minősítés szerinti foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy tartós foglalkozási rehabilitációt igényel. Továbbá olyanok is igényelhetnek kártyát, aki 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban részesültek vagy rehabilitációs járadékban részesülnek. Az igényléshez szükséges néhány adatot is benyújtani, így a természetes személyazonosító adatokat, az adóazonosító jelet, valamint a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munka- nélküliek, valamint a gyermek gondozását, családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti munkáltatójának neve, adószáma, A kártyával rendelkezőknek a munkaadója adókedvezményekre jogosult. székhelye, telephelye. (A munkáltató adatait csak annak kell kitölteni, aki a kérelem benyújtásakor munkaviszonyban áll.) A rehabilitációs kártyát a rehabilitációs szakigazgatási szervnél kérelem benyújtásával kell igényelni. A rehabilitációs szakigazgatási szerv a kártyára való jogosultságot ellenőrzi, és a jogosultság fennállása esetén a kérelmet továbbítja az állami adóhatóság részére. A kártyát is az adóhatóság állítja ki és a hozzá történt beérkezést követő 15 napon belül megküldi. A rehabilitációs kártyával rendelkezőknek a munkaadója adókedvezményekre jogosult. A rehabilitációs kártya alapján adókedvezményre, egy megváltozott munkaképességű személy után egyszerre csak egy munkaadó jogosult, és csak arra az időszakra, amelyben a kártyát letétben tartotta. A kártya érvényességének kezdő időpontja az a nap, amikor az állami adóhatóság azt kiállította és addig tart, amíg a hatóság vissza nem vonja annak jogosultságát. Ha változás történik a személyes vagy a kártyát érintő adatokban a rehabilitációs kártyára jogosult személy adat- változása (névváltozás) esetén, a kártya cseréje iránti kérelmét a rehabilitációs hatósághoz nyújthatja be. A kártya megsemmisülését, például elvesztését, jogtalan eltulajdonítását, valamint a | megrongálást annak tudomásra i jutásától számított három napon g belül a rehabilitációs hatóság- = nak be kell jelenteni, erről nyi- 5. latkozatot kell tenni, és kérni I kell cserekártya kiadását. ■ Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Nyugdíjazás: alapvető feltétel mindenki számára legalább húsz esztendő szolgálati idő igazolása Több olvasónk kérdezte, az 50-es évek elején születettek mikor mehetnek nyugdíjba. A nyugdíjjogosultság feltétele a nyugdíjkorhatár betöltése és legalább 20 év szolgálati idő igazolása, valamint a fennálló biztosítási jogviszony megszüntetése. (Például a munkaviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt stb. meg kell szüntetni a nyugdíj igénybevételét megelőző napon.) 1950-57 között születettek nyugdíjazási ideje Született Korhatár Betölti 1950 62 2012 1951 62 2013 1952 62,5 2014. II. félév, vagy 2015.1. félév 1953 63 2016 1954 63,5 2017. II. félév, vagy 2018.1. félév 1955 64 2019 1956 64,5 2020. II. félév, vagy 2021.1. félév 1957 65 2022 A továbbiakban egységesen 65 ev. Forrás: 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) A kormány első intézkedései között terjesztette az országgyűlés elé a hosszú szolgálati időt szerzett nők korhatárra tekintet nélküli nyugdíjba vonulásának lehetőségét tartalmazó törvény- módosítását. Az országgyűlés döntése értelmében a nők 40 év jogosultsági idő alapján a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb életkorban is nyugdíjba vonulhatnak. ■ Emberi Erőforrások Minisztériuma SUDOKU 8 9 5 3 7 6 2 7 1 6 4 5 6 4 3 9 5 1 7 3 4 8 5 6 2 3 9 8 6 3 9 1 CM 4 4 7 SKANDINÁV REJTVÉNY TESTAMENTUM “ ... BLUES BÁND VÍZZEL TISZTÍT VÉRPÁLYA FÉMES ÁSVÁNY EJHA, Ól EZEN A NAPON L MOSÓPORMÁRKA ► ▼ FRANCIA SZIGET ► ▼ TAXIS ÜGYFELE MAGYAR SZÍNÉSZNŐ ► ▼ JÁRVÁNY gJ PARÁNYI RÉSZ ► FIZIMISKA ► T INDÍTÉKA HALOGÉN ELEM L A MÁSIKBA ► ▼ FINOMKODÓ BÚCSÚ MEGSZÉGYENÍT USASZABVÁNY ► ▼ A LETT FŐVÁROS ► ▼ ELLENÉRTÉK ENERGIA I* OROSZLÁNNÉV ► ▼ SZAKTERÜLET ► HIMFY NÉVBETÜI-ON, -..., -ÓN BÁRMELYIK ► T ▼ KERESZTÜLHÁLÓZ L KOPTAT, NÉPIESEN ► HOROSZKÓP MÉRLEG (IX. 23-X. 22.). A félté- kenykedéssel nem old meg semmit. Sőt. Meglehet, hogy teljesen alaptalanok a félelmei, de tudjuk jól, hogy amitől félünk, az jelenik meg legelőbb az életünkben. SKORPIÓ (X. 23—xi. 21.). Valamit ki kell mondania, valakinek ki kell végre öntenie a szívét. Ha folyton csak a kendőzött igazságban él, akkor hamarosan maga sem fogja tudni, kicsoda is ön valójában. NYILAS (XI. 22-xn. 20.). Kedvetlenül vág ma bele a munkájába, de jól teszi, ha igyekszik mégis minél előbb túllenni rajta. A délután váratlan meglepetéssel szolgálhat. Annál felhőtlenebbül vetheti bele magát az örömökbe, minél kevesebb kötelessége maradt. bak (xii. 2i-i. 19.). Jó lehetőséggel kecsegtetik ma önt a csillagok. Valamilyen vállalkozásba kezdhet, vagy másodállást találhat. A befektetés kicsi, vagy semmi, de az biztos, hogy ha elvállalja, rengeteget kell majd dolgoznia. vízöntő (i. 20-n. 18.). A párkapcsolati problémáira akkor talál megoldást, ha van bátorsága a saját hiányosságaival is szembenézni. A „mindig mindent a másikra kenek” stratégiája már nem jön be. HALAK (II. 19-111.20.). Közérzete egy régi barátságnak köszönhetően javuló tendenciát mutat. Talán volt némi viszály az utóbbi időben kettejük között, de mivel belátta a barátja igazát, és ezt el is mondta neki, számíthat arra, hogy minden olyan lesz, mint rég. KOS (in. 21-iv. 20.). Ma már nem várhat tovább: végre őszintén meg kell mondania a véleményét valakinek. Lehetséges, hogy emiatt házastársi veszekedésbe is kell bonyolódnia, de ez a kulcsa annak, hogy fejlődjön, továbblépjen. bika (ív. 2i-v. 20.). Ma nem tanácsos semmilyen befektetésbe belevágnia. A kölcsönöktől pedig végképp óva inteném. Meglehet, ez aligha szükséges, hiszen az utóbbi években jócskán felhalmozott belőlük. ikrek (V. 21-Vl. 21.). Hagyja másra a szerelmi bonyodalmak bogozását avagy tovább bonyolítását! Ön mától inkább foglalkozzon az anyagi ügyei rendezésével! Ebben nemcsak sikeresebb lehet, de az anyagiak rendezése maga után vonhatja a kapcsolatai rendeződését is. rák (VI. 22-vii. 22.). Ön igazán szerencsésnek mondhatja magát: olyasmivel keresi a kenyerét, amiben valóban otthonosan mozog, s amivel szeret is foglalkozni. Mi több: valójában a szellemi fejlődését is szolgálja. Örüljön, hogy sok a teendője! OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 22.). A mai napon legszívesebben ki sem mozdulna az otthonából, de sajnos ma nem engedhet meg magának efféle luxust. Ha azonban egyszer elindul, a régi ereje visszatér, és már senki nem tudja megállítani a lendületét. Tarolni fog, bármit is tesz. szűz (Vin. 23-ix. 22.). Jobban kellene figyelnie magára és a környezetében élő emberekre is! A teendői olykor-olykor ugyan elrabolják tőlük, de az nem lehet, hogy csupa te- vés-vevésben teljen el az élete. Foglalkozzon többet az emberi kapcsolataival!