Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-04 / 232. szám

Követi a világot a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ ésszerűsítési terve Máig véleményezhető a Kresz biciklisekre vonatkozó részei­nek frissítéséről szóló rendelet- tervezet, amelyet a kormány weboldalán tettek közzé szep­tember végén. A szabályok változása tehát még nem lépett életbe, de az már kiolvasható belőlük, hogy a több évtizeddel ezelőtti technikai és társadal­mi környezetet idéző előírások ésszerűsödhetnek. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a legtöbb változás a jelenleg valóban sok hiányosságot szen­vedő kivilágítottságot érintené. Az új rendelet szerint nemcsak a biciklin lehetne elhelyezni a lámpákat, hanem a kerékpáros ruházatán, például a sisakon is. Emellett a jelenlegi folyama­tos fények mellett az évek óta elterjedt villogókat is elfogad­nák, a küllőprizmákat pedig helyettesíthetné a gumikon lévő fényvisszaverő csík. Sokban változhat a gyere­■ Életszerűbbé válhat a jelenlegi elmaradott sza­bályozás a közlekedési szakértők szerint kék szállításának rendje is: gyerekülést a két keréktengely közé, a bicikli középvonalában lehetne elhelyezni. A vezető háta mögött csak akkor utaz­hat majd gyerek, ha a testét megfelelő hevederek rögzítik és a lábát biztonságos lábtartó védi. Kimaradt ugyanakkor a már elterjedt gyerekutánfutók szabályozása. László János, a Magyar Ke­rékpárosklub elnöke a 444.hu portál megkeresésére elmond­ta: sok pozitívum található a tervezetben, de nem lehet nem észrevenni, hogy a jogalkotó továbbra sem elémegy a tren­deknek, inkább csak tízéves távlatból követi azokat. A leg­nagyobb hazai kerékpáros érdekvédelmi szervezet szak­értője hozzátette: számos mó­dosítási javaslatot fogalmaztak meg az alapjaiban jó irányú fejlődésként értékelt rendelet- tervezethez. ■ Egyedülálló attrakció lesz átalakítás A technika után a természet értékei kapnak szerepet Európai vonzerővel rendelke­ző családi szabadidőközpont­tá válik néhány év alatt a bezárt budapesti Vidámpark területe, ahová a szomszédos állatkert terjeszkedik ki. Nógrádi László Az 1950-ben megnyitott (ko­rábban államosított Angol Parkból és Vurstliból egye­sített) budapesti Vidámpark a múlt hétvégén bezárt, de elmúlása egyben a szomszé­dos Állatkert új korszakának kezdete is. A helyén a magyar népmesék által ihletett mese- j parkot és egy a szubtrópusi nö­vény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert - jelentette be az intézmény. A mesepark elsősorban a kis­gyermekes családoknak kínál majd tartalmas szórakozási lehetőségeket modern játé­kokkal, a Vurstli hagyomá­nyainak felelevenítésével és az állatos meséket feldolgozó me­sevárral, amely az Elvarázsolt kastély utódja lesz. A szubtró­pusi állat- és növényvilágot felvonultató Pannon parkban pedig kalandpálya, vízi szafa­ri és állatkifutó várja majd a látogatókat. A múltat nem fogják vég­képp eltörölni: a Vidámpark műemléki értéket képviselő já­Tágasabb kifutókat is jelent az állatkertnek a rég várt területbővítés A dodzsempálya műemléki épülete megmarad, de új funkciót kap Ritkaságnak számító óriáskupolát is építenek az ősvadon bemutatására tékáit megőrzik. Ide sorolható az 1906-ban épült körhinta, az 1912-ben kialakított barlang­vasút, az 1922-es hullámvasút és a mesecsónak is. A területen várhatóan csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, bár néhány létesít­mény már jövő tavasztól láto­gatható lesz. Igazi különlegesség lesz a Pannon ősvadon elnevezésű csarnok, amely az elképzelé­sek szerint Európa legnagyobb biodómja lesz. Ez egy fedett, helyenként 40 méter belma­gasságot is elérő csarnok lesz állatokkal, növényekkel és ka­landparkkal, a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklo- vardával. A területen kialakítanak egyebek mellett bemutatóte­reket, amelyek kiállítások és előadások megtartására lesz­nek alkalmasak, valamint az állandó parkolási gondok meg­oldására mélygarázst is létesí­tenek. Az összesen mintegy 15 milliárdba kerülő fejlesztésről Persányi Miklós, az állatkert igazgatója úgy nyilatkozott: „a beruházás fejében az ország egy európai vonzerejű, hatal­mas attrakciót kap, amelynek látogatószáma is lényegesen meghaladja majd az állatkert mostani látogatottságát”. POÉNPERCEK Egy betöréssel vádolt pasas hivatalból kirendelt ügyvédje magyarázza a gyanúsított­nak:- Az a gond, hogy maga nem tudott alibit igazolni. Gondol­kozzon el egy kicsit: biztos, hogy senki sincs, aki látta volna magát valahol a rablás idején? A vádlott elgondolkodik, majd így felel:- Hála istennek senki... ■ Egy munkanélküli jelentke­zik a munkaközvetítőnél. Az ügyintéző kikérdezi:- Mondja, mihez ért maga?- Semmihez.- És mit tanult?- Semmit.- Remek! Maga a mi embe­rünk. Magát ugyanis nem kell átképeznünk. ■ Bíró előtt:- Vádlott! Felismeri ezt a kést?- Felismerem.- Na végre, jobb belátásra tér, és beismerő vallomást tesz!- Hogyhogy beismerő vallo­mást? Jól is néznénk ki, ha nem ismerném fel azt a kést! Három hete mutogatják ne­kem! ■- Asszonyom, hogy tudta ilyen csúnyán kihasítani ezt a gühiit? - érdeklődik az au­tószerelő.- Ráhajtottam egy üvegre - válaszol a hölgy.- Jó nagy darab üveg lehetett. Hogy nem vette észre?- Egy fickó zsebében volt. Újabb rekord London utcái alatt metró A két angol egyhuzamban utazta végig a hálózatot Ciánnal ölik agyarukért az elefántokat a vadorzók Megdőlt a londoni metró teljes hálózatán történő leggyorsabb utazás rekordja - írja az MTI. Az összesen 270 állomáson 16 óra 20 perc 27 másodperc alatt utazott végig Geoff Marshall és Anthony Smith, nyolc percet verve az előző, 2011-es rekord idejére. A két londoni férfi au­gusztus 16-án teljesítette a csak metrózásból 402 kilométert je­lentő utat, a teljesítményt azon­ban csak most hitelesítették. „Azért is lehettünk ilyen gyorsak, mert a metró remekül működött és nem voltak késé­sek. A kihívás része volt a sze­relvényeken való ücsörgés mel­lett a sok futás is - egyik vonal végétől a másik elejéig. Fontos volt a sportosság és az útiterv­készítés” - mondta el Marshall. A metró teljes hálózatának beutazása Londonban már szinte külön sportág. A hobbi­utasoknak lényegesen több idő­re van ehhez szükségük, mint a Guinness-rekorder párosnak, de számos internetes oldal ad már segítséget a tervezéshez. ■ Legalább 91 elefántot mérgez­tek meg vadorzók Zimbabwé­ben az elmúlt egy hónapban, az eset az értékes agyarukért vadászott óriásemlősök ellen elkövetett egyik legsúlyosabb merénylet - írja az MTI. A vad­őrök a hét elején 18 elefánt te­temére bukkantak a Zimbabwe nyugati részén található hwan­gei nemzeti parkban, a hatósá­gok szerint vadorzók ciánnal mérgezték meg az elefántok itatógödreit. A méreg az ele­fánttetemek húsából táplálkozó egyéb állatok szervezetébe is bejuthatott. Az ügyben kilenc embert tartóztattak le, közülük három személyt 16 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. ■ Jobb állások reményében fekszenek sebészkes alá Mind gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai vá­rosi fiatalok körében, akik a beavatkozástól többek között elhelyezkedési esélyeik növeke­dését várják - írja az MTI. A statisztikák szerint a szépí­tő műtétek térségbeli központ­jául szolgáló Dél-Korea klini­káit tavaly felkereső kínaiak több mint egynegyedét egyete­misták tették ki. Ók elsősorban apróbb „kiigazításokra” jelent­keztek, a leggyakoribb beavat­kozások közt az orrplasztika, a szemhéjfelvarrás, valamint a zsírleszívás szerepelt. A szépüléstől a fiatalok első­sorban társadalmi státuszuk emelkedését és elhelyezkedé­si esélyeik javulását várják - derül ki a témában 20 ezer fő megkérdezésével elvégzett internetes közvélemény-kuta­tásból. A megkérdezettek több­sége egyetértett abban, hogy a munkaadók íratlan szabályként a jobb kinézetű felvételizőt vá­lasztják. A becslések szerint a szépülni kívánók mintegy egy­negyede férfi, akiknek száma évről évre emelkedést mutat. Nekik a beavatkozás a jobb kar­rier csábítása mellett házasodá­si esélyeiket is növelheti. Kínában 2010-ben 1,3 millió regisztrált beavatkozást végez­tek el, a nem regisztrált műtétek száma becslések szerint ennek akár háromszorosa is lehet. ■ Gépre vitt műtárgyak. Térhatású számítógépes modelleket készít legértékesebb műtárgyairól a budapesti Iparművészeti Múzeum. A Par- tage Plus nevű, uniós finanszírozású programban összesen 23 intéz­mény mintegy 75 ezer alkotásáról és építészei emlékéről készítenek 3D felvételeket. A budapesti múzeumban ezer szecessziós műtárgyat örökítenek meg, a képen Apáti Abt Sándor egy kancsójáról készül fel­vétel, amely a többivel együtt megismerhető lesz a virtuális múzeum­ként is működő, Europeana nevű digitális tudástárban Az óriási kövek hátterét is megismerhetővé teszik Új látogatóközponttal és múze­ummal egészül ki december kö­zepétől az angliai Stonehenge - írja az MTI. A 27 millió fontból (közel 10 milliárd forint) meg­valósuló projekt magában fog­lalja a megalitikus építmény­együttes melletti terület egy részének füvesítését és az autó- forgalom kizárását. Az új köz­pont és múzeum nagyjából két kilométerre lesz a kőtömböktől, a helyszínre a látogatókat apró vonat fogja elszállítani. Az i. e. 3000 és i. e. 1600 kö­zött emelt kőépítmény nagy­jából 900 ezer látogatót vonz évente, és a turisták mintegy 70 százaléka külföldről érke­zik. Lorraine Knowle, az Eng­lish Heritage örökségvédelmi szervezet munkatársa szerint az új látogatóközpont „remekül illeszkedik a Salisbury-fenn- sík lankás vidékéhez”. A mú­zeumban a kőtömbök körül talált leletek kapnak helyet: a műtárgyakat a Salisburyben és Devizesben lévő helyi gyűj­teményektől kapja kölcsön az intézmény. Joe Studholme, a Salisbury Museum munkatársa szerint a Stonehenge látogatói végre összefüggésekbe fogják tudni helyezni a kiállításon látott mű­tárgyakat. Mint mondta, mie­lőtt az emberek ellátogatnának a kövekhez, sokkal többet kelle­ne tudniuk azok hátteréről. ■ Richard Gere második házassága is válással végződik. A 64 - — ■A- I| AHP js | flBft "V V éves színész felesége, Carey Lowell már el is költözött közös otthonukból. A hírek JA ■ jp^BL S . v szerint az egykori modell és a színész azért szakított, mert Gere hívő buddhistaként ■ ^B mL-JA H inkább magányra vágyott, a felesége azonban a nyüzsgő társasági életet kedveli-LVV-r £jxjlX II ÉÉVlll,

Next

/
Oldalképek
Tartalom