Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-03 / 231. szám

2013. OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK 11 KÖRKÉP - SPORT Előbb tudnak sms-t küldeni, mint számolni okostelefon Már a legkisebb gyerekek is professzionális módon használják a mobilokat Kis túlzással ma már a sze­münk sem rebben, ha egy hat-hét éves gyerek kezében okostelefont látunk. Pedig ta­lán jobb lenne, ha rebbenne. Fülöp Zoltán Több kommunikációs kutató szerint a folyamatos mobilozás utáni vágy teljesen érthető: való­jában az egymással folytatott ál­landó kapcsolattartás és az élmé­nyek minél gyorsabb megosztá­sa a társadalmi élet gördülékeny működését teszi lehetővé. Per­sze felmerülhet a kérdés, hogy egy egészen kicsi gyereknek ki­vel kell a szülein, testvérein és játszótéri pajtásain kívül társas kapcsolatokat ápolnia - márpe­dig úgy fest, az egészen fiatal korosztályt is elérte az okostele- fonláz. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy olyanok is használ­nak okostelefont, akiknek a ci­pőfűzés még komoly kihívást je­lent. S ennek csak egyik oka az, hogy az okostelefonok használa­tához nem kell túl nagy techni­kai tudás, sőt, a számok és a be­tűk tökéletes ismerete sem. Az érintőképernyős készülékeken ugyanis javarészt ikonokat ta­lálunk, amelyeket a legkisebb gyerekek is tökéletesen tudnak kezelni. Ám a folyamatos hasz­nálatnak vannak komoly hátul­ütői is. Az ismert amerikai ko­mikus, Louis C. K. a közelmúlt­ban egy beszélgetős műsorban fejtette ki, hogy szerinte az okos­telefonok miatt a gyerekek nehe­zebben tanulnak meg empátiát érezni egymás iránt - ha példá­ul szemtől szemben csúfolódnak egymással, akkor látják, hogy a másiknak rosszulesik a beszó­lás. Ha viszont mindezt online művelik, akkor az egész csak egy jó poénnak tűnik. Szintén veszélyes tényező, hogy az okostelefonokkal szin­te nonstop internetelérés kerül a gyerekek kezébe, így míg koráb­ban szabályozhatóbb volt a szülő számára, hogy mikor és mennyit netezik a gyermek, addig a mobi­lok használatával ez már nehéz­ségekbe ütközhet. Veszélyesek a képek az okostelefonok lehetővé te­szik, hogy a gyerekek élményei­ket könnyedén lefotózzák vagy videóra is vegyék, és azt mások­kal is pillanatok alatt meg tudják osztani. Ennek kapcsán ajánlott elbeszélgetni a gyerekkel arról, hogy milyen fényképeket, videó­kat készítenek és küldenek to­vább. Előfordul, hogy kihívó vagy túl intim képeket készítenek ma­gukról és osztanak meg mások­kal, amivel kiszolgáltatottá teszik magukat, és akár zaklatás áldo­zataivá is válhatnak. Ezenfelül természetesen azzal sincsenek tisztában, hogy másokról sem készíthetnek a hozzájárulásuk nélkül felvételeket. Az érintőképernyős készülékeket a kisebbek is tudják kezelni Kitolódtak a határok a legtöbb szülő arra hivatkozva vásárol készüléket a csemetének, hogy mindig el tudja érni, vagy a gyerek tudjon azonnal szólni, ha bármi történt vele. Általánosan elfogadott vélemény, hogy isko­láskorú gyerek akkor kaphat mo­bilt, ha például egyedül jön-megy napközben, buszoznia kell az intézményig, vagy ha délután kü­lönórái vannak. Ám míg az új technológiák kora előtt elég volt annyit mondani egy szülőnek ha­sonló esetben, hogy ne állj szóba idegennel, vacsorára érj haza, mostanra ezek a határok is ki­tolódtak - ha a gyerek késik, nem idegeskedni kezdünk, ha­nem megpróbáljuk felhívni őt. Szinte mindenkinél van EGY NEMRÉGIBEN készült, ö fiata­lok médiahasználatát vizsgáló hazai felmérés eredményei sze­rint a szülők kevés figyelmet for­dítanak a gyerekeik mobilhasz­nálati szokásaira. A megkérde­zett 13-17 éves kamaszok 93 százalékának van mobiltelefon­ja, 43 százalékuk okostelefonnal rendelkezik. 70 százalékuknál a szülők nem állítanak szabályo­kat az internet vagy a mobil használatához. A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a telefonjára, s abba sem szólnak bele felmenőik, hogy mire hasz­nálja a készüléket. AGYMENÉS Morogni kár, lehetne rosszabb is Mindenki rohan, már le se állunk beszélgetni, egy céget nem lehet úgy felhívni, hogy élő embernek mondhatnánk el a bajunkat, lassan már az SZTK-ban is robot veszi le a vért... Sorolhatjuk, hogy mi minden fáj ebben a szép új világban, de hiába. A telefont nyomkodja egész nap a gyerek? Pár éve még azért haragudtunk rá, mert a számítógépet nem tudta ot­thagyni, az anyjáékat a tévére lehetett fél napokra rábízni, a nagypapa meg a römiben volt képes hajnalig elveszni. Minden komák megvan a maga időrablója, fogadjuk el. Akkor könnyebb koncentrálni a fontosabb kérdésre: mit is kezdünk a megváltoztathatat- lannal? Mert az okostele­fonnál okosabbnak kellene lennie annak, aki használja. Vagy nézzük meg az 50 évvel ezelőtti magazinokat, milyen jövőt jósoltak a 21. századra. Akkor talán annak is tudunk majd örülni, hogy nem kell a háztartási reaktort kerülget­nünk... Nógrádi László Szót emeltek a tiszta viszonyokért erőemelés Csak a hivatalos szervezetek rendezhetnek országos és világversenyeket A Tabi Fitness Club SE versenyzői kizárólag a hivatalosan kiírt hazai és külföldi erőpróbákon indulnak Duplázni tudott a nyitányon a csurgói csapat kézilabda Jó rajtot vett a Csur­gói NKC együttese a női kézi­labda NBII. Délnyugati cso­portjában. Az újonc somogyi csapat eddig két fordulón van túl, és mindkettőn győzelmet aratott. A hétvégi második for­dulóban ráadásul egy nagy skalpot gyűjtöttek be a csurgói lányok, miután a nyíltan bajno­ki címre törő Héviz SC együt­tesét is meg tudták verni. NB II., I. FORDULÓ: PÉCSVÁRAD­CSURGÓI NKC 19-29 (8-16) Pécsvárad, Vezette: Maz- zag-Papp T. csurgói nkc: Göncz, Bar­bár, Kovács E, Balogh 2, Hosz- szu, Seléndi 2, Burghardt V. 4, Burghardt L. 5, Kernya 2, Hu- szics, Füstös 6, Kovács B. 4, Szabó 4, Görcsi, Knapp, edző: Kepler Gabriella. NB II., II. FORDULÓ: CSURGÓI NKC-HÉVIZSK 28-27 (15-14) csurgói nkc: Göncz, Barbér, Kovács E, Balogh 4, Hosszú, Seléndi, Burghardt V. 5, Burg­hardt L. 9, Kernya Huszics, Füstös 3, Kovács B. 3, Szabó 3, Görcsi, Knapp. Nagy 12 edző: Kepler Gabriella. BALATONSZEMES- VASAS II. 23-28 (12-12) Fonyód, 50 néző V.: Antal, Antalné. balatonszemes: Somogyiné - Gyurákovics, Kertész 1, Kiss A, Kenéz B. 4, Kinics 2, Nádasi 2, Buzsáki 5, Molnár 1, Bozsok, Schmal P. 5, Schmal L. 3, Zel- lerhoff, Schmal H. edző: Kocsis Géza. ■ Tóth T., Kun Z. A elmúlt héten zajlott Eger­ben az úgynevezett Global Po- werlifting Commite (GPC) szö­vetség „világbajnokságnak” nevezett versenye fekvenyo- mók és erőemelők részére. A szervezők tájékoztatása sze­rint öt földrészről, 32 ország több mint 700 erős embere vett részt ezen az erőfelmérőn, me­lyen rengetegen nyertek érmet. Az elért eredmények azon­ban csalókák, miután a viadalt egy olyan szövetség szervezte, amely nem tagja a sportág hi­vatalos nemzetközi szövetsé­gének. Mint ilyen nem is hasz­nálhatná a „világbajnokság” el­nevezést. Ennek értelmében a nemzetközi sporthatóságok szerint valamennyi eredmény, „világcsúcs” (melyből - a be­számolók szerint - csak az el­ső napon több, mint ötven (!!!) született) érvénytelen. Megkeresésünkre Kromek András, a Tabi Fitness Club SE elnöke, vezetőedzője - egyben a magyar válogatott szövetsé­gi kapitánya - elmondta; tud­nak a viadalról, s sajnálatos­nak tartják, hogy világbajnok­ságként hirdették meg a ren­dezvényt, megtévesztve ezzel a közvéleményt. Miután nem ki­rívó esetről van szó a Magyar Erőemelő Szövetség is indokolt­nak látta, hogy a sportág berke­iben (erről esetleg még nem tu­dó) versenyzők mellett a közvé­leményt is tájékoztassák. „A szervezetileg közvetlenül a MOB alá tartozó Magyar Erő­emelő Szövetség (MERSZ) ez úton hívja fel a média figyelmét arra, hogy az erőemelésről a saj­tóhoz eljuttatott hírek az utóbbi időben megtévesztőek, vagy fél- revezetőek lehetnek az eredmé­nyek, elnyert címek, sőt a meg­rendezett versenyek elnevezé­sét tekintve is! Áz ilyen híre­ket, tudósításokat legtöbbször a sporttörvényben nem járatos, a MERSZ hivatalos versenyrende­zési keretein kívül eső szabad­idős sporttársak terjesztik, akik bocsánatos tudatlanságból (rit­kán talán szándékosan) külön­féle nem hivatalos, szabadidős versenyeket szerveznek, vagy azokon részt vesznek, amelyeket hibásan „Országos” vagy „Nem­zeti Bajnokság”, „Magyar Kupa” vagy hasonló nevekkel illetnek. Akár „világ- és Európa-bajnok- ságokról” és „világcsúcsokról” is szólhatnak a lelkes (és félre­vezető) beszámolók! A sporttör­vény 20. és 22. § értelmében az erőemelő sportágat Magyaror­szágon egyedül a MERSZ képvi­seli - immár közel 20 éve - így Országos Bajnokságot, Magyar Bajnokságot, Magyar Kupát is kizárólag a MERSZ által rende­zett és jóváhagyott versenyeken lehet rendezni. A MERSZ szoros és jó kapcsolatot ápol a Magyar Antidopping Csoporttal, amely rendszeresen doppingellenőr­zést végez a versenyeinken. A MERSZ versenyzői mind hiva­talos sportorvosi vizsgálaton es­nek át, és hivatalos versenyen­gedéllyel rendelkeznek, mint bármely más bejegyzett hiva­talos sport Magyarországon. A sportágakat nemzetközi szinten összefogó szervezetek (köztük a NOB) az erőemelő sportban ki­zárólag a Nemzetközi Erőeme­lő Szövetséget (International Po­werlifting Federation - IPF) is­meri el, amely hivatalos konti­nens és világbajnokságokat ren­dezhet. A MERSZ az IPF hivata­los tagja. Az IPF vagy MERSZ versenyeken kívül rendezett „vi­lág- vagy Európa-bajnokságon” elért bármilyen eredmény ér­vénytelen a NOB, a Sportaccord, tehát a nemzetközi sporthatósá­gok szerint. A lelkes és buzgó szabadidős sporttársak teljesít­ményét örömmel nyugtázzuk, hiszen vélhetőleg sikeresen fel­emelték az adott súlyt. Azonban ne tévesszük azokat össze az igazi, hivatalos versenykörül­ményekkel, világcsúcsokkal, vi­lágbajnoki vagy országos bajno­ki helyezésekkel, mert az akár a hitelrontás fogalmát is kimerít­heti - fogalmaz a magyar Erő­emelő Szövetség hivatalos köz­leménye. ■ Kun Zoltán Öt góllal verték a nagyatádiak a kalocsaiakat KÉZILABDA-NB II., DÉLNYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK, II. FORDULÓ: RINYAMENTI KC NAGYATÁD- KALOCSAI KC 31-26 (17-11) Nagyatád, Városi Sportcsar­nok, 100 néző. V.: Felhő, Öcsi. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Nagyvizeli - Madarász 4, Kiss J. 7, Fényi 3, Takács L. 2, Hor­váth G. 4, Kiss M. 5 (3). CSERE: Búzás (kapus), Tóth K. 6, An­tal R., Jancsik B., Kocsis, Talli- án, Varjas, játékos-edzó: Ma­darász Péter. A harmadosztályú pontvadá­szat második fordulójában ha­zai környezetben is bemutat­kozott a Rinyamenti KC Nagy­atád férficsapata, amely az évek óta nagy riválisnak szá­mító, tavalyi ezüstérmes Kalo­csai KC együttesét fogadta. Az RKC tétmérkőzésen legutóbb 2011. szeptemberében - több, mint két éve - tudta utoljára le­győzni a kalocsaiakat. Ezút­tal azonban ellenállhatatlanul kezdett a 10. percre 8-2-re el­húzó nagyatádi egylet. A fordu­lást követően minden ott foly­tatódott, ahol abbamaradt, így a hajrá ennek tükrében a for­malitás jegyében telt. Az RKC végül ötgólos sikert aratott, ugyanis a látogatók az utolsó tíz percet 6-3-ra nyerték. Az RKC ezzel együtt esélyt sem adott a dél-alföldieknek, s ma­gabiztos teljesítménnyel gyűj­tötte be mindkét pontot. a junior mérkőzésen: Ri­nyamenti KC Nagyatád-Kalo- csaiKC 37-23 (18-12). LD.: Jan­csik B. 14, Horváth M. 7, Kepp- ler 5, Bojtor 5. ■ ■*

Next

/
Oldalképek
Tartalom