Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
2 KOZELET 2013. OKTÓBER 20., VASÁRNAP HÍRSÁV Jogaikért vonultak a romák A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért tartottak felvonulást mintegy 800 ember részvételével szombat délután Budapesten. Setét Jenő, az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat aktivistája, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy az elmúlt években negatív közhangulat alakult ki a cigányokkal szemben, és ez - mint mondta - megbélyegezte a cigány embereket, és „kordonok közé szorította” őket. „Ez a negatív közvélekedés hazug és álnok” - jelentette ki Setét Jenő. ■ MTI Körösparti Péter a HÖOK élén körösparti Pétert, a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetőjét választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a szombati időközi tisztújító közgyűlésen. Az időközi küldöttgyűlést azért kell megtartani, mert a korábbi elnök, Nagy Dávid augusztus végén, személyes okokra hivatkozva, lemondott. ■ MTI A tévé is közvetítette Martens temetését A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Centben. A flamand belga politikus állami temetést kapott, a holland és a francia nyelvű belga közszolgálati média is élőben közvetítette. ■ MTI Boldoggá avatták Sándor Istvánt „Sándor István szalézi szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendültén állunk a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek” - mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén. ■ MTI Gyurcsánv-kijelentés: a Fidesz feljelent A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt. Gyurcsány Ferenc a héten azt mondta, „jobb, ha nem tudjuk”, hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna. ■ MTI Berlusconit eltiltották a közügyektől A milánói másodfokú bíróság szombaton két évre eltiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét. Az ítéletek ellenére Berlusco- ni továbbra is az olasz parlament tagja. ■ MTI 30 millió modem rabszolgá felmérés Csicskák, szolgák, kéjnők, adósrabszolgák kényszerpályán Európában a legjellemzőbb rabszolgasors a prostituáltaké. Törvényen kívül, iratok nélkül dolgoznak, kiszolgáltatva futtatóiknak. Európában Románia és Bulgária, a világon India és Mauritánia szégyenkezhet leginkább, amiért élen jár a rabszolgaságban. Tér Diána Feri az istállóban alszik, enni akkor kap, ha engedelmesen viselkedik, segélyét a gazdája veszi fel, ahogyan a személyi igazolványát is ő tartja magánál. Feri kitalált személy, Till Attila Csicska című, Cannes-t is megjárt kisjátékfilmjének főhőse, de hasonló eset számtalan van Magyarországon. A csicska nem más, mint modern kori rabszolga, kiszolgáltatott, szabad akarattal nem rendelkező kényszer- munkás, kilátástalan sorssal. Közel 30 millióan élnek így a világon - mutatta ki egy új tanulmány, amely 162 országot rangsorolt több szempont alapján. Az indexet a Walk Free Foundation nevű ausztrál jogi szervezet állította össze, a modern rabszolgaság definíciójának alkalmazásával. Ez többek között a rabszolgasággal egyenértékű adósságot, a kényszerházasságot, az emberkereskedelmet és a kényszermunkát jelenti. A Global Slavery Index 2013 szerint Indiában él a legtöbb ember rabszolgakörülmények között, számuk a 14 milliót is meghaladja. Az arányokat tekintve a tanulmány Mauritániát helyezte első helyre, mivel itt a lakosság mintegy 4 százaléka kényszerül embertelen körülmények közé. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslése szerint a világon csaknem 21 millió ember a kényszermunka áldozata. A részletes tanulmány szerint Mauritánia után a második helyen Haiti szerepel, majd őt követi Pakisztán a harmadik helyen. Hillary Clinton az Associated Pressnek úgy Magyarország az 54. helyet foglalja el az összesítésben, míg regionális szinten a 3. helyezést érte el a modem rabszolgasági listán. Az európai régió 33 országából egy szinten vagyunk Csehországgal. Magyarországon az egyik legnagyobb problémát a diszkrimináció jelenti - közli a tanulmány. Hazánkat csak Albánia és Montenegró előzi meg. Albánia a lista élén, míg Montenegró a második helyet foglalja el. nyilatkozott, bár ez az index nem tökéletes, de jó kiindulópontnak számít. India, Kína, Pakisztán, Nigéria, Etiópia, Oroszország, Thaiföld, Kongo, Myanmar és Bangladesh együttesen adják ki a 30 millió rabszolga 76 százalékát. A nyugat afrikai ország, Mauritánia érte el a legrosszabb helyezést a 162 ország közül. Körülbelül 140-160 ezer főre tehető azoknak a száma, akik rabszolga módjára élnek ebben az országnak, ez a teljes lakosság 4 százalékát teszi ki. Ez a magas szám a gyermek és kényszerházasságokat illetve az emberkereskedelem mértéktelen jelenlétét Szomszédos országaink mind jobb helyezést értek el. Horvátország, Lengyelország és Szlovákia a 8. helyen végzett, míg Szlovénia a 11., és Ausztria a 24. helyen áll a régiók listáján. így Európában a 30 millió modem rab- szola 1,82 százaléka él. A görög és spanyol válság sem kényszerítette az embereket rabszolga körülmények közé, hiszen Görögországa 150. helyen, míg Spanyolország a 147. helyen áll. mutatja, ami az utóbbi években folyamatosan szedi áldozatait. A lista második helyére Haiti került, ahol a gyermekrabszolgaság nem látott mértékeket öltött az utóbbi időkben. A karibi országban 10,2 millió ember él, ebből körülbelül 220 ezer ember él rabszolgakörülmények között. 10-ből egy gyermek mindennapos kizsákmányolásnak, testi és lelki bántalmaknak van kitéve. A 2010-ben történt földrengés, amelynek következtében 300 ezer ember halt meg, még mindig érezteti hatását. Az ott élőknek a súlyos élelem és vízhiánnyal illetve a mértéktelen hajléktalansággal is meg kell küzdeniük. Pakisztán került a dobogó harmadik helyére, ahol mindennaposak a szexuális kizsákmányolások, a gyermekek és kiszolgáltatottak elleni mindennapos támadások. A megoldást az emberi jogokat védő törvények előírása adná, mivel jelenleg nincsenek erre megfelelő jogszabályok az országban. Bulgária és Románia az európai régió üsta legvégére kerül- j tek. A tanulmány készítői szerint az emberkereskedelemnek ebben a két európai országban van a legtöbb áldozata. Visszakaphatják műkincseiket az eredeti tulajdonosok visszaadhatja az állam azokat a közgyűjteményben lévő kulturális javakat, amelyek tulajdonjogát valaki igazolni tudja, illetve valószínűsíteni képes. AII. világháború után begyűjtött műkincsek egy részét ugyanis nem jogszerűen vették állami tulajdonba. E tárgyak jelentős részénél a tulajdoni helyzet máig tisztázatlan és nem megfelelően dokumentált. A Balog Zoltán ! emberierőforrás-miniszter | által készített előterjesztés, amely több törvényt is módosítana, pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján. A rövidesen a Parlament elé kerülő javaslat szerint igény esetén elsődlegesen az állami tulajdon fennállását kell megvizsgálni, és ha kétség merül fel, akkor ez visszaadási kötelezettséget j jelent. Abban az esetben, ha az igénylő hagyatékátadó végzéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal nem tudja igazolni tulajdonjogát, akkor a valószínű örökösi minőség igazolására közjegyzői nem peres eljárást indítanak. Minderre azért van szükség, mert ahogyan egy korábbi vizsgálata során az Állami Számvevőszék is megállapította, a bírósági eljárás mellett, illetve ahelyett nincs megfele- | lően kialakított eljárási rend. Nincs jogi szabályozás arról, hogy mely szervek, milyen eljárásban, milyen adatok és dokumentumok alapján jogosultak és egyben kötelesek az ilyen ügyekben eljárni és döntést hozni. A rendszerváltás után több esetben megpróbáltak műkincseket visszaperelni az eredeti tulajdonosok vagy örököseik, változó sikerrel. Ebben szerepet játszott a köz- gyűjtemények rosszul értelmezett szakmai hozzáállása is, amiben nem a jogi helyzet valós tisztázási szándéka volt az első, hanem a vagyontárgy állami tulajdonban tartása. Lázár János még áprilisban jelentette be, hogy jegyzéket készítenek a magyar múzeumokban vitathatatlanul nem állami tulajdonban lévő műtárgyakról, hogy azokat visszaszolgáltassák a jogos tulajdonosoknak. ■ Magyarország sem büszkélkedhet Mesterházy bűnbandának nevezte a Fideszt kongresszus Programot hirdetett és elfogadta a választási listákat az MSZP Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt. Elmondta: programjuk világossá teszi, hogy a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és közepes vállalkozások nyertesei lesznek a szocialista kor- _ mányzásnak. Egyebek mellett J azt ígérte, hogy az MSZP kor- H mányzása első évének végére „Az MSZP felszámolja a gyermekéhezést, eltörli a bölcsődei gondozási díjat." felszámolja a gyermekéhezést, eltörli a bölcsődei gondozási díjat, és 2014 szeptemberétől tandíjmentessé teszi a felsőoktatást a bekerülő hallgatóknak. Újrarendeznék a költségvetési kiadásokat, stadionok helyett bölcsődéket, óvodákat, tornatermeket építenének, az E.ON földgázüzletágának megvásárlása helyett pedig növelnék az oktatásban és az egészségügyben dolgozók bérét. A pártelnök úgy fogalmazott: Orbán Viktor bűne, hogy „visszahozta a Horthy-rendszer nyomorát”. Az MSZP elnöke beszédében bűnbandának nevezte a Fideszt, és úgy fogalmazott: ilyen „tolvaj, hazug, csaló kormányt” még nem látott az ország. Elfogadták a párt választási listáit. Az országgyűlési listát Mesterházy Attila vezeti, őt Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató követi. A 151 névből álló listán nem szerepel a mostani szocialista frakció csaknem harmada, így például Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnök és Lamperth Mónika sem. ők egyéniben sem indulnak, így biztosan nem lesznek tagjai a következő Országgyűlésnek. Az EP-lista élén Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja áll, akit Újhelyi István és Gúr Roland követ. ■ (