Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-14 / 240. szám

6 VÁLLALATOK ES PIACOK 2013. OKTÓBER 14., HÉTFŐ Nagyon olcsó a lakáshitel kamatok A piaci feltételű kölcsön lekörözi lassan a támogatottat A budapesti bankközi kamatláb erőteljes csökkenése jót tesz a lakáshitelek árának is Jelentősen bővíti járniűparkiát a Waberers fuvarozás A Waberer’s In­ternational Zrt. 650 új Volvo nyergesvontató beszerzésé­ről állapodott meg a Volvo Trucks-szal, a beruházás ér­téke meghaladja a 40 millió eurót - közölte a vállalat. A megállapodás része a Wabe­rer’s 2013-as fejlesztési prog­ramjának, amelyben a cég több mint 1100 új vontatóval frissíti, illetve részben bővíti flottáját. Az idei beszerzésekkel a flotta átlagéletkora továbbra is két évnél alacsonyabb marad, a be­szerzést a társaság a szolgálta­tásai iránt jelentősen megnöve­kedett megrendelői igényekkel indokolta. Idén az első félévében a társaság ügyfeleinek száma 300-zal, a fuvarteljesítmény 15 százalékkal, a több mint 3000 szerelvényből álló flotta által megtett fuvarkilométer pedig 20 százalékkal növekedett. ■ A flotta átlagéletkora továbbra is két évnél alacsonyabb marad Az idei kontingenssel együtt a Waberer’s továbbra is a svéd gyártó legnagyobb európai közúti fuvarozási vevője, a beszerzés finanszírozásában részt vesz a Volvo Financial Services. Mivel 2014-től az Európai Unióban már csak Euro 6-os besorolású vontatók értékesí­tését engedélyezik, a társaság már teszteli a legmagasabb környezetvédelmi besorolású vontatót: az év második felé­ben érkezik a Volvo első, az Eu­ro 5-öshöz képest is mintegy negyedével kevesebb szilárd részecskét és üvegházhatású égésterméket kibocsátó Euro 6-os vontatója. A Waberer’s International Zrt. árbevétele 17,4 százalék­kal nőtt az első félévben az előző évhez képest, és meg­haladta a 216 millió eurót. Tavaly a társaság árbevétele elérte a 377,5 millió eurót. Az EBITDA - a kamatok, az adó­zás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény - csaknem tizedével meghaladva az egy évvel korábbit - 52,4 millió euró volt 2012-ben, míg az első félévben 33 százalékkal emelkedett, és megközelítette a 30 millió eurót. ■ MTI Kialakulóban a horvát-ma- gyar-ukrán gázszállítási út­vonal terve, a részleteket ok­tóberben kívánja hivatalosan ismertetni Alen Leveric horvát gazdasági miniszter-helyet­tes. Mint az Athénben tartott balkáni olaj- és gázcsúcson el­mondta, az új gázfolyosó gázzal való ellátásában nagy szerepe lesz a Krk-szigeten építendő, évi tízmilliárd köbméter kapa­citású cseppfolyósgáz fogadó terminálnak, a még szintén le­fektetendő Transz Adriai Veze­téknek (TÁP), és az arról majd leágazó Ión Adriai vezetéknek (IAP). A horvát kormány aktívan támogatja, hogy az IAP is el­Az alapkamat csökkenésével együtt az egyéves állam­papírok hozama és a bubor is mérséklődik. Ennek ered­ménye a lakáshitelek kama­tában is látszik. A támogatott hitelek kamata 6 százalékon padlózik, a piaci kamatozá- súaké ez alá süllyedhet. Hermán Bernadett Soha nem látott mélységbe sül­lyedhet a lakáshitelek kamata a közeljövőben. A jegybanki alapkamatok csökkenésével párhuzamosan ugyanis a többi olyan mutató is süllyed, ame­lyet a lakáskölcsönök kamata mellett referenciaként használ­nak a hitelintézetek. Az álla­milag támogatott úgynevezett otthonteremtő lakáskölcsönök közül az egyéves kamatperió- dusúak például novembertől olyan olcsón kaphatók majd, mint soha korábban. Az Állam- adósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az árazásukhoz referenciaként szolgáló kamat alig haladja már meg a 4 szá­zalékot, így az a maximális ka­mat, amit jelenleg egy használt lakást vásárló ügyféllel meg­készüljön, amikorra a TÁP, ez esetben már 2019-ben érkezhet gáz az azeri Sah Deniz mezőről Horvátországba. A gázfolyosón Horvátország felől érkező import segítené Magyarországot és Ukrajnát is beszerzései diverzifikálásában. (A magyar-horvát interkonnek- tort 2011. augusztusában adták át, azon akkor Magyarország felől indult meg a földgáz szál­lítása. A Városföldet a horvát­országi Slobodnicával össze­kapcsoló nagynyomású veze­ték napi csúcskapacitása 19,2 millió köbméter, a 80 milliárd forintba került magyarországi szakaszának a hossza pedig 205 kilométer.) fizettethetnek a hitelintézetek, a jövő hónaptól már csak 6,22 százalékos. A legtöbb ügyfél persze nem kell, hogy ennyit fizessen, a hi­telintézetek többsége ugyanis kamatkedvezmény ad a náluk aktívan bankoló ügyfélnek. Azok, akik az adott banknál vezetett számlájukra utalják a jövedelmüket, és emellett meg­határozott számú tranzakciót is lebonyolítanak a számláról, általában 0,5-0,8 százalékpont­nyi kamatkedvezményt kap­nak. Ez pedig azt jelenti, hogy ők egyéves kamatperiódus mellett már csak a jogszabály­ban meghatározott minimális, 6 százalékos kamatot fizetik. Ugyanennyit fizetnek azok is, Hiába olcsó bár A legjobb feltételű fo­rint lakáshitelek törlesztő­részletei most már nem sok­kal magasabbak, mint a svájci frank alapú kölcsönö­ké volt a válság előtt, a la­kosság mégis óvatosan keze­li a hitelfelvételt. a jegybank adatai szerint valamelyest megélénkült ugyan tavalyi mélyponthoz „Magyarország teljesítette azt a visegrádi vállalását, hogy a NETS projekt keretében ki­építette szomszédaival a hiány­zó interkonnektorokat, és már épül az észak-dél gázfolyosó akik új lakásra veszik fel a tá­mogatott kölcsönt. A kiszámíthatóbb, öt évig fix kamatozású támogatott hi­telek drágábbak, ott ugyanis a referenciakamat is magasabb, októberben 5,32, novemberben 5,25 százalékos volt. Ez a hi­tel szeptemberben volt a legol­csóbb, akkor 5 százalékon állt a referenciakamat. lelenleg tehát használt lakásra 7,25 száza­lék fölötti maximális kamattal kapható ez a hitel, de még új la­kás vásárlásakor is meghalad­hatja a kamat a 6 százalékot, ha a bankok a maximális marzs- zsal adják a hitelt az ügyfélnek. Az alapkamat csökkentése az ötéves állampapírok hoza­mára már nincs különösebb képest a lakáshitel-piaca nyári hónapokban, de a jú­nius és augusztus között fo­lyósított 42,6 milliárd volu­men még mindig 15 milliárd forinttal kisebb, mint amit 2011 nyarán helyeztek ki a bankok. A válság előtt egy nyári szezonban a 200 milli­árd forintot is meghaladta az új lakáshitelek mennyisége. részét képező, magyar-szlovák összekötő is. Ám mivel nem volt és máig nincs információm arról, hogy a Horvátországot, Magyarországot, Szlovákiát és Lengyelországot átszelő folyo­só lengyel-szlovák szakasza mikor épül meg, tavaly azt ja­vasoltuk, hogy annak elkészül­téig a meglévő gázszállítási útvonalakat használjuk alter­natív folyosóként. Ez a fenti horvát-magyar-ukrán irány, Lengyeloroszágig” - válaszolt a Világgazdaságnak Zsuga Já­nos, az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnöke. Alen Leveric athéni előadása szerint közép- és hosszú távon Horvátország is további inter­hatással, a bankközi kamatlá­bon, a buboron viszont azonnal meglátszik a kamatvágás. Ez pedig a piaci alapú lakáshite­lek költségeiben is tükröződik, ezek kamatát ugyanis a jellem­zően a buborhoz igazítják a ha­zai bankok. Hitelintézetenként változik a kamatperiódusok hossza, és a figyelembe vett bu­bor, de általában a három, a hat vagy a 12 hónapos bankközi kamatot tüntetik fel a bankok a hirdetményeikben. A refe­renciakamatra rakódó kamat­felár az adósok minősítésétől is függ, a hűséges, illetve jól kere­ső, magas önerővel rendelkező ügyfelek a piaci lakáshitelek­nél is kaphatnak kamatkedvez­ményt. Ennek eredményeként a leg­kedvezőbb feltételű piaci kama­tozású lakáshitelek kamatai és törlesztőrészletei már nagyjá­ból egy szinten vannak a támo­gatott forinthitelekével, bubor + 2,5-3,5 százalékos kamattal megkaphatok. Mivel a támoga­tott lakáshitelek kamata 6 szá­zalék alá nem süllyedhet, ha tovább csökken az alapkamat és a bankközi ráták, a piaci fel­tételű lakáshitelek hamarosan olcsóbbá válhatnak, mint a tá­mogatottak. konnektorokat kíván létesíte­ni a balkáni és közép-európai szomszédaival. Stratégiai pozí­ciói kiterjesztésével meghatá­rozó szerepre tör a balkáni, az adriai és a mediterrán-tengeri piacok között, közben folytatja a területéhez tartozó adriai vi­zeken a szénhidrogén-feltárá­sokat. Ukrajnának egyébként 2019- nél hamarabb is jól jönne egy új, érdeminek tekinthető be­szerzési forrás. Mikola Azarov ukrán miniszterelnök szerint országa akár le is állíthatja oroszországi gázbeszerzéseit, ha nem sikerül újratárgyalni­uk a ma érvényes, magas árat rögzítő szerződést. ■ B. H. L. HÍRSÁV Leminősrtési vizsgálat alá vették a Molt negatív kihatású osztályzati felülvizsgálat alá vette a Mól „BB plusz” szintű hosszú távú vállalati adósi besoro­lását pénteken a Standard & Poor's, a horvát INA olajvál­lalatban meglévő részesedés körüli fejleményekkel indo­kolva a döntést. A nemzet­közi hitelminősítő közölte: a negatív felülvizsgálat tükrö­zi azt a várható hatást, ame­lyet a 49 százalékos INA-ré- szesedés részbeni vagy teljes eladása gyakorolna a magyar cégre. A Standard & Poor's az indoklásban közöl­te azt is, hogy az osztályzati vizsgálat a Mól horvátorszá­gi működési környezetének lehetséges romlásából eredő hatásokat szintén figyelem­be veszi. ■ MTI Töriesztenek az EKB-nak az európai bankok folytatják hiteleik idő előt­ti törlesztését az európai bankok az Európai Közpon­ti Banknak (EKB), amely a pénzügyi válság idején sietett a bankszektor meg­segítésére. A jövő héten 847 millió eurót fognak vissza­fizetni a kötelező határidő előtt a bankok az EKB-nak. A Reuters által megkérde­zett elemzők jóval nagyobb összegre, 4 milliárd euróra számítottak a jövő hétre az e heti mintegy 7,7 milliárd eu­ró után. ■ MTI Amerika megelőzheti Oroszországot a nemzetközi Energia Ügy­nökség (IEA) októberi je­lentése szerint az Egyesült Államok hamarosan meg­előzheti Oroszországot az olajkitermelésben, megugró kitermelése ellensúlyozhatja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai körében várható kitermelés csökkenést is. Az IEA sze­rint az elmúlt két negyedév­ben átlagosan napi 10 millió hordó fölött volt az USA napi olajkitermelése, s 2014 má­sodik felére Amerika válhat a világ legnagyobb OPEC-en kívüli kitermelőjévé. ■ MTI Jól kezdett a londoni tőzsdén a Royal Mail meredeken emelkedett a brit állami posta, a Royal Mail részvényeinek értéke pénteken, a tőzsdei beveze­tés napján Londonban. Az egyelőre korlátozott keres­kedésben néhány órán belül 36 százalékkal, 3,3 fontról 4.5 fontra nőtt az árfolyam. Holnaptól korlátlanul lehet kereskedni a Royal Mail részvényeivel, vagyis a kis­befektetők is vehetik. ■ MTI Kínai pénzből épül atomerőmű Angliában a brit kormány beleegyezett abba, hogy kínai részvétellel épüljön új atomerőmű az ország területén - közölte a BBC. Kínai tőke nélkül nem lehetne megvalósítani a 14 milliárd fontba (csaknem 21.5 milliárd dollár) kerülő tervet. A bankok ugyanis elutasították az összes hitel- kérelmet. ■ MTI Horvát-magyar-ukrán gázfolyosó létesülhet BERUHÁZÁS Látványos tervek formálódnak Dél- és Délkelet-Európában Horvátország gázellátása (2012, milliárd köbméter) Belföldi termelés kü^HÍLfil Import Föld alatti tároló ^ 0,14 Piacon IHHIHKIÜ] Tárolófeltöltésre 10,14 VG-GRAF1KA FORRÁS: PLINACRO

Next

/
Oldalképek
Tartalom