Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám
Tízszer húzták fel a magyar zászlót kajak-kenu A világbajnokság tíz szombati döntőjében tíz érmet nyert Storcz Botond csapata Minden magyar egység érmet nyert a szombati döntőkben, a termés öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérem. Dénes Tamás Az első döntő az ezres női kajakosoké volt, a tavaly már majdnem elkeseredettségében visz- szavonult Medveczky Erikával. Gyönyörű névnapi ajándékkal lepte meg magát. S talán nem túlzás, hogy magát is meglepte. Féltávnál a dán Henrietté Engel Hansen haladt az élen, majd tőle a német Verena Hanti vette át a vezetést, Medveczky ekkor már a harmadik helyen evezett. Az utolsó 150 méteren szinte állva hagyta az előtte lévő kettőst, s végül körülbelül kéthajónyival verte meg az ezüstérmes Hantit. A férfiak ezer méteres távján a mindössze 21 éves Dombvári Bence nagyon bátran versenyzett, ment a németek ászával, Max Hoffal, ötszáz méternél a magyar versenyző volt az élen. Később úgy tűnt, elkészült az erejével, hárman is előkerültek. Ám hajrázni tudott, s csak ezredekkel az ausztrál Walla- ce mögött célba érve bronzérmes lett. Kenu egyesben Vajda Attila (a képen) okosan, erejét jól beosztva versenyzett. Féltávnál az orosz Stokalov vezetett, aki aztán nem került dobogóra. Pe- king magyar olimpiai bajnoka, aki 2007-ben ugyancsak Duisburgban világbajnok lett, a német Bendellel vívott nagy csatát. 750 méternél már ő volt az élen, s a végén magabiztosan, több mint egy másodperces előnnyel nyert. A kajak ketteseknél az olimpiai bajnok Dombi, Kökény kettős nincs csúcsformában, de óriásit küzdött. Jó hajrával meg tudta csípni a dobogót az egység, amely a.németek és (éppen hogy) a fehéroroszok mögött ért célba. A női kajak egyesek 500 méteres versenyében féltávnál biztos volt már, hogy folytatódik az addigi sorozat, vagy magyar, vagy német világbajnokot avatnak. Akkor talán még Katrin Wagner-Augustin tűnt esélyesebbnek, de Kozák Danuta nagyon jól hajrázott, s közel egy másodperces előnnyel győzött. A viszonylag új számban, a női kenu 200 méteres egyesben a kanadai Laurence Vincent-La- pointe nyert, s ezzel megtörte a magyar és a német aranyhegemóniát. Lakatos Zsanett harmadik lett. A női kajak kettesek 500 méteres távján a Kovács Katalin, Janics Natasa kettősnek az aranyéremre nem volt esélye, a verseny nagy részében a negyedik, sőt az ötödik helyen haladt. A végén a magyar egység feljött a győztes németek mögé, s második lett. Következtek a kenu kettősök, ismét ezer méteres távon. A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős kétséget sem hagyott afelől, hogy a világ legjobbja: 250 métertől vezetve, nagy fölénnyel győzött. Hasonló állítható a Szabó Gabriella és Fazekas-Zúr Krisztina alkotta duóról. A románok ugyan jobban rajtoltak a női K2-es 1000 méteres távon, de aztán a magyar hajó, amely végig maga mögött tartotta a németeket az élre állt, s szenzációs evezéssel megszerezte a nap ötödik magyar világbajnoki címét. Az utolsó szombati döntőben, a kenu négyesek 1000 méteres versenyében a Varga Dávid, Ko- risánszky Péter, Korisánszky Dávid, Vass András kvartett, nagyon kellemes meglepetésre, bronzérmet nyert. Minden magyar egység érmet nyert a szombati finálékban - folytatás holnap, délelőtt és délután. Első győzelmét aratta a bajnok Győri ETO labdarúgás Megtört a jég az OTP Bank Liga 6. fordulójában: a bajnok Győri ETO megszerezte első győzelmét. A kisalföldi zöld-fehérek az első félidőben szereztek két gólt a tolnai zöld-fehérek ellen. (A második öngól volt, a paksi Szabó Jánosról saját hálójába, illetve a tavasszal még a győrieket erősítő Molnár Péter hálójába jutott a labda.). Pintér Attila együttese ezzel visszavágott a paksnak a tavaszi hazai vereségért, akkor a vendégek 0-3-ról fordítva nyertek 4-3-ra az ETO Parkban. Az első félidőt a Győr kezdte k ezdemé- nyezőbben, s a játékrész közepén meg is szerezte a vezetést. A folytatásban is a hazaiak előtt adódtak nagyobb lehetőségek, ám az újabb gólhoz Szabó János súlyos hibája kellett. A fordulás után a Paks mindent megtett azért, hogy faragjon hátrányából, ám a győri védelem magabiztosan állt a lábán, így még helyzetekig is csak ritkán jutottak el a vendégek. A két csapat az alábbi összeállításban szerepelt a mérkőzésen, 2500 néző előtt, Fábián játék- vezetése mellett. Győr: Kamenár- Svec, Láng, Lipták, Völgyi - Trajkovics (Kalmár 65.), Kamber, Pátkai - Varga R. (Martinez 39.), Andrics, Koltai (Kink 50.). Paks: Molnár P. - Fiola, Kovács G. (Tököli 75.), Éger, Szabó J. (Kiss T. 46.)- Bori, Windecker, Kecskés (Könyves 63.), Báló - Bartha, Simon A. Gólszerzők: Andrics (21.), Szabó J. (41., öngól). A nap további három mérkőzése, a Ferencváros-KTE-Phoe- nix Mecano, a Mezőkövesd-Zsó- ry FC-Puskás Akadémia FC és a Diósgyőr-Újpest találkozó lapzárta után ért véget. A forduló nyitányán, pénteken, a Haladás 3-2-re legyőzte a Pápát. Vasárnap az előző fordulóban az MTK legyőzésével meglepetést okozó PMFC-Matias a listavezető DVSC-Tevát fogadja. A kék-fehérek a második helyezett Videoton pályáján próbálhatnak meg javítani. A sereghajtó Kaposvári Rákóczi a Budapest Honvédőt fogadja. ■ HIRDETÉS Minden érzés megérdemli, hogy a Telekom minőségi otthoni és mobil szolgáltatásaival éld át és oszd meg. telekom.hu SPORTHÍRSÁV Döntőbe jutott a Fehérvár hokicsapata jégkorong Mint eddig mindig, most is döntőbe jutott a házigazda Fehérvár az immár ötödik alkalommal megrendezett ifj. Ocskay Gábor Emléktomán. A rendező együttes az elődöntőben 4-1- re nyert a szlovén Olimpija Ljubljana ellen. Az Ambri-Pi- ott-Sheffield Steelers elődöntő lapzárta után ért véget. Lázár Vilmos remekelt maratonhajtásban FOGATHAJTÁS Lázár Vilmos szinte példa nélküli fölénnyel nyerte meg a maratonhajtást a szlovákiai Kistapolcsányban zajló kettesfogathajtó-világ- bajnokságon, ezáltal a díjhajtásban elért hatodik helyről átvette a vezetést összetettben, ráadásul a magyar csapat (Lázár V., Lázár Z., Nagy) is élre állt. Vasárnap 10 órától kezdődik az akadályhajtás, amelyben fordított sorrendben indulnak majd a versenyzők, azaz Lázár Vilmos lesz az utolsó hajtó. Berecz Zsombor hetedik a vb-n vitorlázás Berecz Zsombor a hetedik helyen végzett a Tallinnban rendezett vitorlázó finndingi-világbajnok- ságon. Magyar finndingis még soha nem végzett az első tíz között világbajnokságon, sőt az elmúlt 19 évben egyetlen olimpiai hajóosztályban sem született hasonló jó eredmény. Ivkovicsot elkérték a montenegróiak kosárlabda Sztojan Ivkovi- csot, a magyar férfi válogatott kapitányát, a KTE Duna Aszfalt szakmai igazgatóját elkérte a montenegrói szövetség, hogy edzőként segítse a csapatot a szerdán kezdődő, szlovéniai rendezésű Európa-bajnokságon. SPORT" ■ I. a a EGYÜTT. VELED L > m.