Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-30 / 228. szám

Szabics Imre visszavonult. Az osztrák Sturm Graz szombati bajnoki mérkőzése előtt elbúcsúztatta vissza­vonuló magyar labdarúgóját, Szabics Imrét. A klubvezetés egy 216-os számú mezzel köszönt el a pályán a 32 éves légióstól - arra utalva, hogy 1999-2003, illetve 2010-2013 között ennyi tétmeccsen lépett pályára Két somogyi csapat is erdekelt a Magyar Kupa negyedik körében A szépítésre sem volt esély KSs labdarúgó-nb i. Már a harmadik percben vezetett a Diósgyőr Puskás Akadémia labdarúgás A közelmúltban fejeződtek be a labdarúgó ma­gyar Kupa harmadik körének csatározásai. Itt az élvonalbeli együttesek kivételével - az elő­zetes selejtezőkből továbblépő legjobb harminckettő együttes lépett pályára. A továbbjutást kiharcolok léptek a negyedik kirbe. A Sport TV Zuhanyhír­adó című műsorában rendezik a labdarúgó Magyar Kupa ne­gyedik fordulójának párosítá­sát. Itt kapcsolódnak be a soro­zatba az előző idényben az OTP Bank Ligában szereplő csapa­tok is, így összesen harminc­két - immár főtáblás - együt­tes lesz érdekelt a sorsoláson. Az október 3-i sorsoláson (Sportl, 19.30 óra) két kalapban kapnak helyet a csapatok, az egyikben az élvonalbeli, a má­sikban az alacsonyabb osztályú együttesek, minden párharc­ban az utóbbi csapat lesz a pá­lyaválasztó. A továbbjutásról egy meccs dönt, a forduló hivatalos játéknapja október 30., szerda. ■ Érdeklődéssel várhatja a sorsolást a Kaposvári Rákóczi FC és az FŐSZ Siófok alakulata is, me­lyek a kupasorozat ne­gyedik körében lépnek először pályára A selejtezőből érkező csapa­tok: Békéscsaba, FC Ajka, Me- zőkövesd-Zsóry FC, Nyíregy­háza Spartacus FC, Csákvá- ri TK, Bajai LSE, Kemecse SE, ESMTK, Kisvárda, Biatorbágy, Dunaújváros PASE, Tolle UFC Szekszárd, Gyirmót FC Győr, Cigánd SE, Szeged 2011, Pus­kás Akadémia. Emlékeztetőül az elmúlt sze­zont az OTP Bank Ligában töl­tő csapatok: Győri ETO FC, Vi­deoton FC, Budapest Honvéd, Ferencvárosi TC, MTK Buda­pest, Debreceni VSC-TEVA, KTE-Phoenix-Mecano, Szom­bathelyi Haladás, Újpest FC, DVTK, Kaposvári Rákóczi FC, PMFC-MATIAS, MVM Paks, Lombard FC Pápa, FGSZ Sió­fok, Egri FC. ■ Az élmezőnyhöz tartozó Diósgyőri VTK is elverte a se­reghajtó Kaposvári Rákóczi FC csapatát, így a somogyi zöld-fehér érzelmű híveknek továbbra is várniuk kell az első hazai sikerre. Fenyő Gábor ló százfőnyi szurkolósereg érke­zett a távoli Miskolcról, s aligha mondunk nagy újdonságot az­zal, hogy simán lekiabálták a ha­zai híveket. Más kérdés, hogy ne­kik van miért lelkesedniük, lé­vén van csapatuk... A meccsen is folytatódott a di­ósgyőri fieszta: bő két perc telt el, amikor az első valamire való ven­déghelyzet góllal zárult A házi­gazdák kapuja előtt teljesen egye­dül maradt Nikházi Márk akár még dekázhatott is volna egyet, mielőtt elegánsan átemelte a lab­dát a Rákóczi hálóőre fölött (0-1). A 10. percben Gohér Gergő jó 25 méteres szabadrúgásánál kellett nyújtózkodnia Posza Zsoltnak. Bár a kaposvári zöld-fehérek ját­szottak otthon, mégis inkább Po- szának akadt dolga. Hogy a diós­győri egylet portása mit tud, ar­ra több mint 20 percet kellett vár­ni. Előbb Drazen Okuka közeli fe­jesét tornászta fölé, jó egy perccel később Thian Khaly Iyane távoli kísérlete adott neki munkát, majd Lukac fejesénél volt résen, vagyis az eredmény sajna nem változott. A másik oldalon egy ártalmatlan­nak tűnő, inkább beíveléshez ha­sonlító szabadrúgás után Posza kis híján tovább növelte a diósgyő­riek előnyét. A másik oldalon Bar- czi Dávid bombája vágódott visz- sza az egyik gólvonalon álló Rá- kóczi-védőről. A 37. percben az­tán Futács Márkó köszönte meg az ajándék labdát, majd a százszá­zalékosnál is nagyobbnak tűnő lehetőséget sikerült elpuskáznia. Az első játékrész végén Okuka ke­rült a főidre - persze nem önszán­tából -, majd dühösen rárontott az ellenfelére, de megúszta egy sár­gával, míg a diósgyőriek játékosá­nak még ennyi sem jutott... A folytatásban Szabó Zsolt síp­mesternek egyre többször - és Nikházi Márk (világos mezben) már a harmadik percben betalált Képgaléria: Sonline.hu egyre erélyesebben - kellett köz­beavatkoznia. Az 54. percben Futács lövését hárította jó érzék­kel Posza, majd a 70. percben is­mét Nikházit ünnepelte a diós­győri publikum, aki újra bevet­te a kaposvári egylet kapuját (0-2). Próbálkozott ugyan a Rá­kóczi, ám a látottak alapján cso­da lett volna mármint nem az egyenlítés, hanem a szépítés. Bár az elején még próbáltak lelkesek lenni a zöld-fehér hívek, a lefújás­kor - már akik ott maradtak a vé­gére - füttykoncerttel köszöntek el a Rákóczi játékosaitól. A Diósgyőri VTK immár az ötödik meccsét nyerte zsinór­ban úgy a somogyi megyeszék­helyen, hogy még csak gólt sem kaptak, s ott vannak a dobogó kö­zelében. Ami pedig a Rákóczit il­leti, a szombaton látott produkció alapján szenzációszámba men­ne, ha el tudnának mozdulni az utolsó helyről. Igazából csak egy pár perces felvillanásra futotta az első játékrész közepén; ezt le­számítva akár munkanélküli se­gélyért is el lehetett volna külde­ni a diósgyőriek hálóőrét,.Iván Radost... prukner LÁSZLÓ: - Ahogy a Honvéd ellen, most is korán kap­tuk a gólt, amit durva egyéni hiba előzött meg. Ez nagyon megfogta a csapatomat, az ellenfelünk nyu­godtan játszhatott. A meccs végé­re sajnos több játékosunk is felad­ta, ami megengedhetetlen. tomislav sivic: - Megpróbál­tuk kielemezni a kaposváriak já­tékát, minél jobban felkészülni belőlük. Gyors góllal akartunk nyitni, ami szerencsére össze is jött. Végig mi uraltuk a játékot, nagy különbség volt a két csa­pat között. Sivic edző először örülhetett Prukner ellen KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- DIÓSGYŐRI VTK 0-2 (0-1) KAPOSVÁR, RÁKÓCZI-STADION, 1400 néző. V.: Szabó Zs. (Tóth V. II, Szalai D.). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: POSZÜ- Coroian, Lucas, Zámbó - Ad- do - Okuka, Babic (Oláh L. a 69. percben), Thian (Waltner az 59. percben), Bőle - Márkus (Petrache a 78. percben), Balázs B. Vezetőedző: Prukner László. diósgyőri VTK: Rados - Eperje­si, Vadász,, Kádár, Gohér - Ab- douraman - Nikházi, Barczi (Gosztonyi a 79. percben), Kostic - Tisza (Quintero a 61. percben), Futács (Bacsa a 70. percben). Vezetőedző: Tomislav Sivic. Gólszerző: Nikházi 2 (a 3. és a 70. p.). Sárga lap: Barczi (11. p.), Coroian (31. p.), Okuka (45. p.), Zámbó (60. p.), Bőle (62. p), Vadász (80. p.). Az OTP Bank Liga állása _1 Videoton 9 7 1 1 20-6 22 2. Debrecen 9 6 1 2 21-9 19 3. Ferencváros 9 6 0 3 14-12 18 4. tHéepór _________9 5 3 1 13-8 18 5. MVFAPike 9 4 2 3 13-13 14 6. Pépe____________9 4 14 11-10 13 7. Győri ETO 9 3 4 2 13-9 13 8. H«l«Já»_________9 3 4 2 12-12 13 9. Bp. Honyéd 9 3 2 4 12-11 11 10. Kecekemét 9 3 2 4 12-17 11 11. Piai MFC 8 3 14 13-16 10 12. Mezőkövesd 9 3^ 1 5 14-19 10 13. Újpest__________ 8 2 3 3 14-13 9 14 MTK Budapest 9 2 1 6 8-11 7 15. Puskás Akadémia 9 2 1 6 9-18 7 16 Kaposvár 9_ 1 1 7 7-22 4 A nagyatádiak sem tudták megállítani az éllovast Tovább üldözik a Nyíregyházát labdarúgó-nb ii. Veretlen maradt az FGSZ Siófok együttese labdarúgó-nb ni., Nyugat: BKV ELŐRE- NAGYATÁDI FC 2-1 (1-0) Budapest, 120 néző. V.: Mol­nár A. (Kulcsár, Szép II. S.). BKV ELŐRE: Bozsó - Sebők, Nyárasdi, Tóth A., Berki (Led- niczky, 76. p.) - Berdó, Csikós, Petrezselyem (Fülöp, 91. p.), Va­das - Tányéros (Dobó, 62. p.), Molnár M. edző: Soós Imre. Nagyatád: Gyenes - Pet­rák, Dekanics, Szabó Sz., Ko- vac (Zmukics, 73. p.) - Lacz- kó, Csongár, Márton, Akácsos (Kuczkó, 61. p.) - Horváth M. JFábián T., 48. p.), Nikolic V. edző: Papp Zoltán. gólszerzők: Berki 2 (10. és a 70 p.), ill. Laczkó (53. p.). EREDMÉNYEK: Csákvár-Diósd 2-0, Budaörs-Körmend 5-2, Tö- köl-Csepel 1-1, Újbuda-M.óvár 2-1, Dorog-Veszprém 3-1, Győr II.-Haladás II. 2-1, Andráshi- da-Balatonfüred 1-0. ■ K. P. 1. BKV Előre 7 5 2 0 15-2 17 2. Budaörs 7 5 11 18-6 16 3. Győri ETO II. 7 3 3 1 13-10 12 4. Amli<1iM» 7 3 2 2 9-3 11 5. Csákvár __________7 3 2 2 11-11 11 6. WW 7 3 2 2 7-10 11 7. Csepel___________7 2 5 0 10-5 11 8­Úgwde 7 3 0 4 13-15 9 9. Veszprém_________7 3 0 4 9-15 9 10 . Nagyatádi FC 7 2 3 2 5-6 9 11. Haladás II. 7 2 2 3 10-10 8 12. HŐvír .: '■ ■■ 7 2 1 4 8-12 1 13. Diósd____________7 2 1 4 10-13 6* 14 . Danit_______7 2 0 5 9-18 6 15 . B.füred__________7 13 3 11-10 6 16 . Körmend 7115 11-23 4 Mindig a kötelező győzelmek a legnehezebbek, így volt ez az utolsó helyezett Kozármisleny otthonában is, ahol - a siófoki mezben első alkalommal kezdő­ként pályára lépő - Nagy Dániel találatával nagy küzdelemben csak-csak begyűjtötték a három pontot a balatoniak. - A legutób­bi meccseinket kiállítások, sé­rülések nehezítették, most sem úsztuk meg, mert Novák boká­ja, illetve Dajic válla sincs rend­ben - panaszolta Horváth Ká­roly vezetőedző, aki Tímárra biz­tosan nem számíthat a jövőben, majd hozzátette: nem játszottak jól, nagyon nehéz meccs volt, me­lyen az ellenfél mellett a pályával is meg kellett küzdeniük, de lé­nyeg, hogy nyertek és ott vannak a Nyíregyháza sarkában. KOZÁRMISLENY FC- FGSZ SIÓFOK O-l (O-l) Kozármisleny, 300 néző. Ve­zette: Pintér Cs. kfc: Sólyom - Vég (Farkas Z. 73.p), Fellai, Vattai, Kiss M. - Cziráki, Szabó B. (Nagy E. 74.p), Kovács T., Zsdrál (Kovács D. 83.p) - Nagy K., Varga B. veze­tőedző: Szabó Zsolt. SIÓFOK: Tajti - Futó, Fehér, Papp Sz., Novák - Nagy D. (Gárdos 80.p), Vass, Peszmeg, Papp M - Bogáti (Horváth B. 86.p) - Dajic (Vólent 53.p). vezetőedző: Hor­váth Károly. GÓL: Nagy D. (a 10 perc­ben). eredmények: Ajka-Szol­nok 2-0, Békéscsaba-B-újvá­ros 1-2; Dunaújváros-Gyirmót 2-0; Nyíregyháza-Cegléd 1-0; Sz.miklós- Várda 1-1; Tatabá- nya-Zalaegerszeg 1-2; Vasas- Sopron 1-0. ■ Keszthelyi Z. 1. Nyiregyháa 7 7 0 0 21-4 21 2. Siótok 7 6 10 15-4 19 3. Dunaújváros 7 5 0 2 14-9 15 4. Gyirmót___________7 4 12 10-6 13 5. Ajka______________7 3 2 2 11-13 11 6. Kisvárda____7 2 1 1 13-8 10 7. Balmaiúj. 7 3 1 3 15-14 10 8. Va«a» 7 8 13 9-12 ÍO 9. Békéscsaba 7 2 2 3 14-13 8 10. Cédád____________7 2 2 3 10-11 8 11 . ZTE_____________7 2 2 3 8-13 8 12 . Sopron____________7 2 1 4 8-11 7 13 . Sagetszentm. 7 2 1 4 3-8 7 14.Szoktok 7 1 2 4 9-12 5 15. Tatabánya 7 1 1 5 8-21 4 16. Kozérmlslony 7 0 1 6 4-13 1 TOVÁBBI NB l.-ES EREDMÉNYEK: MVM PAKS-MEZÓKÖVESD- ZSÓRY FC 1-1 (1-1) Paks, 500 néző. V.: Kassai. GÓLSZERZŐK: Simon A. (a 38. percben 11-esből), illetve Har- sányi (a 31. percben). Kiállítva: Szántai (Mezőkövesd-Zsóry FC - kapus) a 14. percben. PUSKÁS AKADÉMIA FELCSÚT- FERENCVÁROS 3-1 (l-O) Székesfehérvár, 2800 né­ző. V.: Németh Á. Gólszerzők: Czvitkovics (a 19. percben), Lencse 2 (az 58. és a 77. perc­ben), illetve Vaszicsku (a 79. percben - öngól). Kiállítva: Be- sic (Ferencváros) a 73. percben. BP. HONVÉD-SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (l-O) Budapest, Bozsik-stadion, 500 néző. V.: Solymosi. gól­szerzők: Daud 2 (a 44. és az 56. percben - mindkettőt 11-esből), illetve Radó (a 71. percben). KECSKEMÉTI TE-PHOENIX- MECANO-GYŐRI ETO FC 1-0 (O-O) Kecskemét, 1300 néző. V.: Vad II. gólszerző: Savic (az 54. percben). LOMBARD PÁPA TERMÁL FC-VI- DEOTON FC 1-2 (1-2) Pápa, 1800 néző. V.: Farkas Á. GÓLSZERZŐK: Griffiths (a 10. percben), illetve Nikolics 2 (a 2. és a 7. percben). DEBRECENI VSC-TEVA- MTK BUDAPEST 1-0 (0-0) Debrecen, 2500 néző. Vezet­te: Erdős, gólszerző: Szakály P. (a 65. percben), kiállítva: Trini- csics (DVSC, a 14. percben). Az Újpest FC-Pécsi MFC-Matias mérkőzést vasár­nap este, lapzártakor játszot­ták. ■ 1 Dortmund-Freiburg _____5-0 1 2. Bayem Muncten-WolfsbmE 1-0 1 3. leveikusen-Hannwer 2-0 1 4. Hertha BSC-Mainz_____3-1 1 5. Hoffenheim-Sctialke 3-3 x 6. E Frankfurt-Hamburg________2-2 x 7. Bretnen-Nümberg______3-3 x 8. Reál Madrid-Atl. Madrid 0-1 2 9. Ganoe-topoi__________0-2 2 10 . Milan-Sampdoria___________1-0 1 11 Torino-Juventus ____0-1 2 12 . CagHari-lntemazkmale_______1-1 x 13 . SaMuoto-Uá)_______2-2 x ti Braunsctiweig-VfBStuttgart lapzártakor HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft. tanfolya- mot indít 2013. október 4-én, 17 órakor GKI (belföldi nemzetközi), taxi kategó­riában. Vizsga időpontja: 2013.10. 30. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410- 647 vagy 30/9472-666. E-mail: info® meiszterics-autosiskola.hu Nytsz.: 03- 0003-04 AL-0308.--------------------------------------------------------*294170* HIRDET ÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. cí -in nemzetközi pénztranszfer I U U . I L.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 297,00 301,99 USD 219,00 225,90 CHF 241,00 247,90 ÉRVÉNYBEN: szeptember 27. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap. 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS SPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom