Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-23 / 222. szám
2013. SZEPTEMBER 23., HÉTFŐ SZOLGALTATAS 11 MA NAPKELTE 05.32 - NYUGTA 17.39 HOLDKELTE 19.39 - NYUGTA 09.51 TEKLA napja tekla. A Theokleia görög név rövidülése során keletkezett, jelentése: Isten dicsősége. Védőszentje: Szent Tekla, Pál apostol tanítványa. Virága: a kék csillagvirág. Dömötör Tekla neves néprajz- tudósunk volt, aki a magyar népszokásokat, a népi színjátszás hagyományait gyűjtötte össze, dolgozta fel és publikálta, vizsgálva az európai összefüggéseket. Tek- lagyöngy lett a neve az igazgyöngyutánzatnak, amelyet már gyárilag, mesterségesen állítottak elő. Ebből készült a gyöngykaláris, amely a magyar népviseletben díszítőszerepet kapott. EGYÉB NÉVNAPOK: Ila, Ilona, Lina, Líviusz, Őszike, Telma. Egyházi ünnepek a katolikus naptárban Szent Linusz pápa, Szent Tekla emlékezete, Ila napja. A református és az evangélikus naptárban Tekla, Lina napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 19. napja. napi igék. Katolikus: Ezd 1,1- 6; Zs 125; Lk 8,16-18. Református: IKrón 23; 2Tim 2,1- 13. Evangélikus: Mk 5,24-34; Zsid 4,14-5,10. Ezen a napon történt 1846-ban felfedezték a Neptunusz bolygót. A bolygót először két német csillagász, lohann Gottfried Gallé és Heinrich d’Arrest regisztrálta. 1872-ben megszületett Rich- ter Gedeon gyógyszergyáros. 1883-ban megszületett Gun- del Károly magyar vendéglős, gasztronómiai szakíró. 1889-ben Fusajiro Yamauchi megalapította a Nintendót. 1917-ben megszületett Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, sportvezető. 1939-ben meghalt Sigmund Freud osztrák ideg- és elmegyógyász, esszéíró. Forrás: ezenanapon.hu A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 2 9 1 |6 8 | 314I5 7 A1A_L_2_ 4 V6 J TT 6 9 Tp5 8 2 3 9 7 5 2 ITT 6 3 8 AAAAAAJ L9 1 6 3 8 917 2 4 5 8 3 7 1 6 J 5 9 4 5 2 9 4 T8 3 11~6 Állandóan füstöl a kazán minőségi kifogás Jegyzőkönyvet kell felvenni ' segitunk@ ' axelspringer.hu 06-80/922-016 V Hétfő-péntek: / \10-14 óráié/ Kazán vásárlása esetén egy év jogszabályon alapuló köztelező jótállás illeti meg a fogyasztót. Ha meghibásodik, első körben az eladónál kell reklamálni. Olvasónk tavaly decemberben vásárolt egy vegyes tüzelésű kazánt 140 ezer forintért. A beüzemelés óta állandóan füstöl. Hívtak szerelőt, tüzeléstechnikai szakembert. Ők igazolták, hogy a kazánt nem szabad használni, mert gyári hibás. Sem az üzlet, sem a gyártó nem hajlandó lépni. Mit tehet? Kazán vásárlása esetén egy év jogszabályon alapuló kötelező jótállás illeti meg a fogyasztót. Amennyiben a kazán rendeltetésszerű használat ellenére meghibásodik, úgy a fogyasztó reklamációval élhet a kereskedővel szemben, aki a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás keretében a jótállási idő alatt felmerülő minőségi kifogás esetében a fogyasztó kérheti a termék javítását, illetve cseréjét. Csak akkor korlátozott a csere lehetősége, ha a termék cseréje lehetetlen (nincs már a szükséges méretben, nem gyártják azt a terméket), vagy ha aránytalan többletköltséggel járna. Második körben az árleszállítás, vagy elállás közül választhat. A minőségi kifogásról a kereskedő jegyzőkönyvet köteles felvenni, melynek másodpéldányát át kell, hogy adja a fogyasztó részére. A jegyzőkönyv felvételéhez ragaszkodni kell, hiszen a fogyasztó ezzel tudja igazolni, hogy panaszát időben bejelentette. Amennyiben a jegyzőkönyv felvételét a kereskedő megtagadja, vagy a panasszal egyáltalán nem hajlandó foglalkozni, úgy érdemes a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordulni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a minőségi kifogás jogosságának kérdésében érdemi döntést hozni a békéltető testület, illetve a bíróság jogosult, így amennyiben a kereskedővel nem sikerül megegyezni, úgy javasolt - az egyszerűség, gyorsaság, valamint költségkímélőbb jelleg miatt - békéltető testületi eljárást kezdeményezni. ■ Dr. Fülöp Zsuzsanna szóvivő, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Iskolán kívül is tartható hit- és erkölcstan óra? Lehet-e a hit- és erkölcstan órát iskolán kívül megtartani? - kérdezte lapunknak küldött e-mailjében egy olvasónk. Az iskolában a szülői értekezleten kisebb vita alakult ki arról is, hogy kell-e a hit- és erkölcstant választó tanulóknak templomba járniuk vasárnaponként? A szülői értekezletet tartó osztályfőnök, sőt egy későbbi beszélgetés során az intézmény igazgatója is bizonytalan volt a kérdésben. Az iskola igazgatója és az órát tartó egyházi képviselő az ösz- szes érintett szülő írásbeli egyetértő nyilatkozata alapján megállapodhatnak arról, hogy az órákat más időpontban, és akár más helyszínen tartsák meg. A hit- és erkölcstan tantárgy tartalmának meghatározása az azt oktató egyházi jogi személy feladata és joga, tehát ők határozzák meg tartalmát. ■ Emberi Erőforrások Minisztériuma Szemét: az önkormányzat adhat kedvezményt Miért kell fizetni a hulladék- szállításért akkor is, ha valaki nem veszi igénybe? Mint azt korábban megírtuk, a hulladékról szóló törvény rendelkezései szerint fizetni kell az üres ingatlan után is, de az ön- kormányzat helyi rendeletében meghatározhatja a kedvezményezettek körét, azaz saját hatáskörben rendelkezhet az üdülő ingatlanok vagya lakatlan ingatlanok hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjfizetési kötelezettségével kapcsolatban. A 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 35. §-a szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az ingatlantulajdonost terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit, az üdülőingatlanokra és az időlegesen használt ingatla- nokravonatkozó szabályokat. SUDOKU ___UL_5_____I 7 I ±J _________±____________ __________1_7____8__5_ _9 ___________________ J_ 2___i_____9____LJL _____1______________8_ _5 __8___4__2__________ __________6______4_9_ 4 1 | 813 5 SKANDINÁV REJTVÉNY-------1 MOHÁCSI X FORRASZ- --------1 -------1 US A- ▼ MASZKOS ▼ TÓÓN ▼ KORGÓ ▼ LITERÁ- SZABVÁNY HÁZ- VONAG- GYOMOR TOR ___________________________FŐNÖK___________________UK_____________________________________ FU TÁS, ^ „ÓÜT UCCU ► z L 1 ► NEKI! NEPIESEN w xU \f AVEL r n T | párja ÓKORI KOCSMA. ^ T MAGYAR GÖRÖG SÓNTÉS r SZÍNÉSZ — SZÁMÍTÓ___________K0°LAJ________________________________GÉPMÁRKA______________________________ ▼ G ÉGE, ^ ▼ TRÉFÁSÁN w SEBESIG GYOM- SÉG J____________________________________NÖVÉNY____________________________________________________ GÖRÖG ▼ ESTÉLYI . ▼ ISTENNŐ (RUHA) w MENY- MOSÓPOR- * ASSZONY_____________________________________MÁRKA_____________________________________________________ SO NKA ^ ▼-------------------- A PASCAL EU RÓPAI JELE UNIÓ FRANCIA T ▼ SZIGET BÉCSI ^ MUNKA- ^ NAGYAPA ^ KÖZÖSSÉG_________________________________________________________________________________________________ AL ÁÍRÁS ► E333E3ÁEQ mérleg (ix. 23-x. 22.). Valaki felkelti az önben szunnyadó érzékiséget. Ne fogja vissza magát, válaszoljon a jelekre. Különösen, ha magányosan, vagy úgynevezett társas magányban él. SKORPIÓ (X. 23-XI. 21.). Nem hagyhatja tovább figyelmen kívül a pénzügyi gondokat. Végre egyszer nem a saját kárán kellene megtanulnia, milyen rossz is az, hogy előre elkölti, amit jövőre fog csak megkeresni. NYILAS (XI. 22-XII. 20.). Ha az eddig zűröket sikeresen átvészelték a kedvesével, akkor biztos lehet abban, hogy most már örökké egymáséi lesznek. A bajok mind-mind csak megerősítették a kapcsolatot. bak (Xii. 21-1.19.). A hangulata, mint az őszi idő: változékony. Hol kisüt, hol beborul a lelke egén a nap folyamán. A szép gondolatok segítenek megszülni a szép időt: ne rágódjon régi bánatokon! vízöntő (i. 20-11.18.). Szeretné megváltoztatni a sorsát, de kezd mostanában ellustulni. Márpedig, ha másra, többre vágyik, akkor azért tennie is kell. Az elismerést nem söpörheti be előre. Először munkálkodjon, és csak azután akarja learatni a babérokat. halak (ii. 19-in. 20.). Nincsen, vagy alig van ideje arra, hogy azzal foglalkozzon, amit igazán szeret. Ezért sem tehet senki másnak szemrehányást, csakis magának. Persze, hogy időt teremtsen magának, ahhoz az is kellene, hogy ne hajszolja túl magát. kos (in. 21-iv. 20.). A lehetőségek adottak ahhoz, hogy feljebb kússzon a ranglétrán. Persze, ehhez esetleg többet kell dolgoznia, sőt, akár egy békát is le kell nyelnie. Ha az anyagi gyarapodás fontos önnek, meg kell ezt tennie. bika (ív. 21-v. 20.). Feszült és idegeskedéssel teli napja lehet. Igaz, messze még a megváltó hét vége, de mit ér vele, ha annyi a munkája, hogy még haza is vihet belőle. A jobb munkamegosztást már nem lehet tovább halogatni: otthon és a munkahelyén. ikrek (v. 21-vi. 21.). Ha hazugsággal, számítással akar célt érni, kudarcot vall. Az sem vezet eredményre, ha másokkal akar kíméletlen módon rivalizálni. A tiszta helyzetekben viszont biztosan nyerő lehet. Higgyen ebben. rák (Vi. 22-vii. 22.). Új feladatokkal láthatják el a munkahelyén, és ez az, aminek már előre örül, pedig talán jobb lenne ódzkodna tőle. Unta már az eddigi rutinfeladatokat, de ez még talán túl nagy feladat önnek. Érje el, hogy a több munka több pénzzel is járjon! OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 22.). Egy váratlan lehetőség adódhat ma önnek, hogy megmutassa lelki és szellemi nagyszerűségét. Nem kell szégyenlősnek lennie: amit tálcán kínálnak, azt igenis vegye el. Ajándék ez a sorstól, de megérdemelt. Ne szalassza el semmiképp! szűz (Vili. 23-ix. 22.). Derűs, szép napra számíthat. A családjában is jól mennek a dolgok, és a társával is kifejezetten harmonikus a kapcsolata. Persze, ez azon is múlik, hogy ön mennyire megértő. A harmónia nem szoborpark. Ne legyen annyira rigolyás, emelkedjen felül magán! |H 17,21,70,77,83 @ 5,9,18,33,36,45 JOKERSZÁM:674025 ooooo oooooo 3 087 029 290 forint 134 771290 forint OOOO OOOGO 1608 215 forint 116 500 forint ooo oooo 19 565 forint 4125 forint OO ooo 1330 forint. 1120 forint. Következő hétre Kővetkező hétre átvitt átvitt 85 millió forint. 60 millió forint. Joker: nem volt. Következő hétre átvitt 75 millió forint.