Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-18 / 218. szám
2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA 5 BELFÖLD - KÜLFÖLD Emelkedő nyugdíjkiadások gdp A lakosság 29 százaléka kap valamilyen nyugellátást A tavaly nyugdíjra jogosulttá vált 213 ezer ember 40 százalékát sem éri el az öregségi nyugdíjra jogosultak aránya Tovább fogyatkozunk: most 24 ezerrel kevesebb a magyar népesedés Az előző évinél kevésbé ugyan, de még mindig fogyatkozunk: 2013 első hét hónapjában 24 259 fővel csökkent Magyarország lakossága, míg 2012 januárja és júliusa között 26 129-cel. A mostani népességcsökkenés oka egyrészt, hogy kevesebb gyerek született, mint egy évve: az előzetes adatok szerint alig több mint ötvenezer. Ez 3,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Viszont a tavalyinál 4,6 százakkal kevesebben haltak meg: 74 267-en. A születésszám az év első öt hónapjában átlagosan 5,4 százalékkal múlta alul az előző évit, de júniusban 1,1, júliusban pedig 2 százalékkal több újszülött jött a vüágra, mint az előző esztendő első hét hónapjában. A halálozások száma hat hónapon át mérséklődött, júniusban viszont 2,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Különösen a február-márciusi és a júliusi visszaesés volt jelentős, az előbbi átlagosan 7,3 százalékkal, az utóbbi több mint 10 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatást is figyelembe véve a halálozások számának csökkenése 4,1 százalék volt. A lakosságon belül ugyan minimálisan csökkent a nyugdíjban és nyugdíj jellegű ellátásban részesülők aránya, a GDP-ből azonban egyre többet kell az ellátásukra fordítani. Haiman Éva Beigazolódni látszik a Nemzet- gazdasági Minisztérium korábbi előrejelzése, GDP-arányos nyugdíjkiadások a 2010-es 11,2 százalékhoz képest 2012-re elérték annak 11,8 százalékát. Az ezredfordulón Magyar- ország még csupán a nemzeti össztermék 9,3 százalékát fordította nyugellátásokra, viszont azt követően két év alatt átléptük a 10 százalékot, és a legutóbbi kormányváltás előtti két évben egyaránt a GDP 11,5 százaléka ment el nyugdíjra. Összegszerűen tavaly fordította az ország a legtöbbet, csaknem 3350 milliárd forintot erre a célra, ami csaknem a háromszorosa a 2000-es kiadásnak. Mivel az eltelt tizenkét év alatt az ellátásban részesülők száma nem nőtt, hanem éppen ellenkezőleg csökkent - 3,1 millióról 2,88 mil- lióra -, az egy főre jutó nominál összeg is megháromszorozódott: csaknem 33 ezer forintról több mint 96 és félezer forintra emelkedett. A saját jogú nyugdíjasok átlagos havi ellátásának összege ugyanakkor ennél magasabb, 112 és félezer forint volt tavaly. Az öregségi nyugdíjban részesülők száma ugyanakkor ma már alacsonyabb, mint 2000-ben: akkor 2,4 millióan voltak, 2012-ben már csak alig több mint két millióan. Ennek ugyanakkor az is az oka, hogy a jelenlegi kormány jelentősen átalakította a nyugdíjrendszert, 2012-től saját jogon nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatárt elérésekor lehet megállapítani. Két kivétellel: a nőknek 40 év szolgálati idő után is jár nyugdíj, miként az 1955. előtt született és korábban valamely fegyveresek testületnél szolgált (korhatár alatti) nyugdíjasoknak is. Ez utóbbi azonban 2012-től újonnan már nem állapíthatók meg, ahogyan a rokkantsági nyugdíjat a a hatályos törvények szerint év közben rendkívüli nyugdíjemelést kell végrehajtani akkor, ha az infláció magasabb, mint azt korábban várták. Tavaly ennek alapján hajtottak végre novemberben - januárig visszamenőleg , - egy 1,6 százalékos pótlólagos nyugdíjemelést, ami a januári 4,2 százalékos emeléssel együtt éves szinten 5,8 százalékos nyugdíjkorrekciót jelentett. A fogyasztóiár-inrokkantsági, illetve a rehabilitációs ellátás váltotta fel. Ennek ellenére a tavaly nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosulttá vált csaknem 213 ezer ember 40 százalékát sem éri el az öregségi nyugdíjra jogosultak aránya. A többieknek továbbra is életkoron alapuló, vagy rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátást állapítottak dex végül 5,7 százalék volt 2012-ben. ez Év januárjában a nyugellátások 5,2 százalékkal növekedtek, ugyanakkor az MNB előrejelzése szerint a fogyasztóiár-index 2013-ban mindössze 2,1 százalékos lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjak már így is a várható inflációnál nagyobb mértékben emelkedtek, további növelésük pedig a törvények alapján nem indokolt. meg, amelyek szintén a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozottak. Nem véletlen, hogy a tavalyi évet a nyugdíjkassza 70,8 milliárd forint hiánnyal zárta az előirányzott nullszaldóval szemben. Ennek két oka volt: egyrészt, hogy a vártnál magasabb infláció miatt összességében 5,8 százalékkal kellett emelni a nyugdíjak összegét, másrészt, hogy a vártnál jóval több nő élt a 40 év jogosultsági idő után járó nyugdíjba vonulás lehetőségével, ezért a tervezett 60,9 milliárd forinttal szemben 109 milliárd forintot voltak kénytelenek ennek finanszírozására fordítani. Az ez évi nyugdíjkiadások ugyanakkor várhatóan már nem szállnak el: az év első felében a kiadások legalább is időarányosan teljesültek, a Nyugdíjbiztosítási Alapban jelentkező szufficit a tervezettnél magasabb bevételeknek köszönhető. HÍRSÁV Görögország felgyorsítja a privatizációt jósé manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és An- tonisz Szamarasz görög kormányfő megállapodott, hogy Görögország felgyorsítja a privatizációt és a strukturális reformokat. Ezt Jósé Manuel Barroso jelentette be Brüsszelben, miután tárgyalt a görög kormányfővel. A bizottság elnöke szerint a jelenleg Görögországnak nyújtott támogatás a jövő év közepéig biztosítja az ország finanszírozását, a program végrehajtása pedig megfelelően halad. Javuló német gazdasági kilátások a várakozásokat messze meghaladó mértékben nőtt a ZEW gazdasági kilátások megítélését tükröző hangulatindexe Németországban és az euróövezetben is - közölte a ZEW gazdaságkutató intézet. Szeptemberben Európa legnagyobb nemzetgazdaságában, Németországban a gazdasági szereplők várakozásait szám- szerűsítő hangulatindex az előző havihoz képest 7,6 ponttal 49,6 pontra nőtt. Elemzők 46 pontot vártak. Fizetnie kell a JP Morgannek legalább 700 millió dollár büntetést fizet a legnagyobb amerikai bank, a JP Morgan Chase amerikai és brit felügyeleti szerveknek egy 2012 tavaszán végrehajtott, kockázatos befektetési ügylet miatt, amely 6,2 milliárd dollár veszteséget okozott - jelentette a The Wall Street Journal. Az újság szerint a nagybank megállapodott a felügyeleti szervekkel, hogy elismeri felelősségét a „London wha- le”-ügyben. Nem indokolt idén a kiegészítő nyugdíjemelés „350 ezren hagyták el az országét” kormányfő Orbán Viktor szerint az a jó, ha a bankok jajveszékelnek, de fizetnek Orbán Viktor közölte: tíz év alatt 350 ezren mentek el vendég- munkásnak Magyarországról, ám a népességarányokat nézve ez a szám Közép-Európában alacsonynak számít. A tiszteletbeli konzulok budapesti értekezletén arról beszélt, hogy ez nem egy sajátos magyar jelenségről van szó, és például Ausztriából tavaly többen mentek el, mint Magyarországról. Hozzátette: Közép-Európa-szerte egy elsősorban Németországba irányuló vendégmunkás-jelenség tapasztalható - fogalmazott, hozzátéve, hogy az alapvetően német központú „agyelszívás” szerinte „nem egy baleset”, hanem egy jól átgondolt stratégia következménye, amiért nem szabad megsértődnünk, hanem tudatosan kell hozzá viszonyulni, és meg kell próbálni Magyarországon tartani a legjobb képességűeket. Hozzátette: Magyarország ismét a régió éllovasa lehet. A legújabb kivándorlási hullámról eltérő adatok jelentek meg. Matolcsy György még gazdasági miniszterként félmillióra becsülte a nyugaton elő magya- raok számát, majd a KSH egy nemzetközi kutatás alapján 280 ezret mondott. A kormány beszédében több emlékezetes kijelentést is tett:- Magyarország nem euro- szkeptikus, hanem eurorealis- ta szemléletű.- Az idei gazdasági növekedés a „mértéktartók” által prognosztizált 0,5 százalék fölé is mehet, jövőre pedig kétszázalékos bővülést tervez a kabinet a költségvetésben.- A bankoknak a jövőben is az európai átlagot meghaladó mértékű bankadót kell fizetniük. „A bankok adóztatásának azt a mértékét kell eltalálni, amikor bár jajveszékelve, de még fizetnek, és holnap reggel is kinyitnak”- Kormányzati célkitűzés, hogy növeljék a magyar tulajdonú pénzintézetek arányát. Ezért fontos az OTP megerősítése - dacára annak, hogy a tulajdonosi háttere nem teljesen magyar -, valamint a takarékszövetkezeti rendszer integrációja - mondta.- Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök mindig is a barátja volt, hiszen ő egy magyarbarát egyiptomi vezető volt. Szijjártó: Oroszország kitüntetett jelentőségű keleti nyitás Magyarország keleti nyitás stratégiájában Oroszország kitüntetett fontosságú, hiszen az Európai Unión kívüli országok sorában az első számú, az uniós országokat is számba véve pedig a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak - hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a magyar-orosz mező- gazdasági üzleti fórum megnyitóján, kedden Budapesten. A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos ismertette, hogy a magyar-orosz külkereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 11,5 milliárd dollárt, amiből az import mintegy 8,3 milliárd dollárt, az export 3,3 milliárd dollárt tett ki. Úgy vélte, hogy a Magyarország irányába mutatkozó mintegy 5 milliárd dolláros negatív szaldó kiegyensúlyozására az egyik legjobb lehetőség a mezőgazdasági és élelmiszeripari export növelése, ez a termékcsoport ugyanis most mindössze 8 százalékot képvisel a magyar kivitelben. Ilja Sesztakov orosz mező- gazdasági miniszterhelyettes szerint Magyarország számára ígéretes lehetőséget jelenthet az orosz piacon a baromfi exportja. További együttműködési terület lehet a kertészet és az üvegházi termelés. HIRDETÉS ' -4ÍPD -s _ ÚJ CITROEN C4 PICASSO TECHNOSPACE LEPjEN AZ EGYTERŰEK ÚJ DIMENZIÓJÁBA! NYÍLT NAPOK: SZEPTEMBER 20-21. A CITROEN a Total-i választotta. Az uj Citroen C4 Picasso vegyes fogyasztása 3,8-6,3 1/100 km, CO,-kibocsátása 98-145 g/kn www.citroen.hu CREATIVE TECHNOLOGIE Az élveszületések és a halálozások száma (Magyarországon, ezer lakosra jutó) IC TERMÉSZETES .............. " ~ SZAPORODÁS 13 Halálozás 12 / \ TERMÉSZETES 11 j l FOGYÁS g * 2013. jan.-júl. Éheszületés 1960-2013* VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH/MT1