Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-14 / 215. szám
KÖZÉLET* Nem fgy kérték az egyházak egyeztetés A kormány ígérete: a jövő évi büdzsében rendezi a hittan finanszírozását Még mindig tart a bizonytalanság a hittanoktatás finanszírozásával, de a kormánytól már van ígéret a helyzet rendezésére HÍRSÁV Martonyi János a szíriai helyzetről martonyi János külügyminiszter a Philip Breedlo- ve-val, a NATO szövetséges erők európai főparancsnokával folytatott csütörtöki budapesti tárgyalásán egyetértett abban, hogy a vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonása jelenti az egyetlen valódi lehetőséget a Szíriáihoz hasonló helyzetek megelőzésére. Szíriában augusztus 21-én vettek be vegyi fegyvereket, a támadásnak mintegy 1500 áldozata volt. ■ MTI Kiemelt ápolási díjat vezethetnek be A nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek esetében kiemelt ápolási díjat vezethetnek be, az összeg több mint 40 százalékkal magasabb lesz, mint a jelenlegi emelt támogatás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára pénteken. ■ MTI Leváltaná az ellenzék Róbert Ficót robert fico szlovák kormányfő leváltását indítványozzák a pozsonyi törvényhozás ellenzéki pártjainak képviselői pénteken. Azzal indokolták kezdeményezésüket, hogy a Szlovák Gázipari Vállalat 49 százalékos részvénycsomagjának állami felvásárlása állítólag gyanús körülmények mellett történt. ■ MTI Robert Fico Az ombudsman a parkolási pótdíjról az ombudsman szerint postai úton kellene értesíteni a jegy nélkül parkoló autósokat a pótdíj kivetéséről, és a befizetési határidőt csak a levél átvételétől kellene számolni. Szabó Máté a nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult. ■ MTI Somlyódy László életműdíjat kapott TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGÉNEK elismeréseként Somlyódy László professzor kapta az idén a Klímaklub tudományos tanácsadó testületé Életmű Díj elismerését. A vízügy területén nemzetközileg elismert professzornak a kitüntetést az októberi Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódó konferencián adták át Budapesten. ■ MTI A kormányzat ígérete szerint a jövő évi költségvetésben rendezik a hittan finanszírozásának az egyházak által többször is felvetett problémáit. A felekezetek nem tudnak megélhetésre alkalmas állást kínálni a hittanoktatóknak. Éber Sándor Információink szerint ■ a kormányzat azt ígérte a héten az egyházaknak, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében rendezni fogja a hittan finanszírozását, amelynek bizonytalanságáról többször is nyilatkoztak az egyházak. A tétel állítólag a jövő héten fog megjelenni a tervezetben. A kormányzat azt jelezte az egyeztetések után, amelyen Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója vett részt, hogy a kormány vállalja: az új köznevelési rendszer bevezetéséből fakadó, az egyházakra háruló nehézségek kezelésére - ha szükséges - átmeneti megoldásokat dolgoz ki. Továbbra is biztosítják az egyházi iskola- rendszernek az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást. A Népszabadság információi szerint Semjén Zsolt csalódott és sértődött volt, amikor Erdő Péter felvázolta a hittan oktatásával kapcsolatos problémákat. A kormányfő-helyettes azt hitte, hogy egyházi igényt teljesít. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke korábban azt jelezte, nem az egyházak kérték az iskolai hittanoktatás jelenlegi formáját, és nem is biztos, hogy ez előnyösebb a számukra. Sérelmezte, hogy más egyházakkal együtt már másfél éve tettek észrevételeket a finanszírozással kapcsolatban, de ennyi idő alatt sem született jogszabály például arról, hogy meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amiért óradíjat számolnak el. „A következő két-három hétben további 65 milliárd forintot osztanak szét megújuló energia- és energiahatékonysági projektekre is az EU strukturális forrásának új pályázati keretéből" - közölte a parlament honlapján a miniszterelnök-helyettes. Az LMP-s Vágó Gábor eredetileg a kormányfőt kérdezte arról, hogy „Mire akarnak elkölteni lóhalálában 500 milliár- dot?” Semjén Zsolt leírta, hogy a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon belül mintegy 117 milliárd forintos támogatást ítéltek meg a kkv-k fejlesztésére, munkahelyteremtő beruházásaira. A kockázati tőke bevonásával lét„A tanév kezdete után még most is bizonytalanság van a hittan-oktatás gyakorlati lebonyolításával és finanszírozásával kapcsolatban, ezért még mindig folynak egyeztetések az oktatást felügyelő tárcával ebben az ügyben” - nyilatkozta lapunknak a Magyar Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodaigazgatója. Kákay István elmondta, hogy a finanszírozás kérdésében tudomásul kellett - főként a gazdaEGYES ISKOLÁKBAN gondot okoz a szervezésben, hogy az erkölcs-, illetve hittan oktatásához csoportbontás szükséges és nem mindenhol sikerült megoldani a diákok felügyeletét. Előfordult, hogy a hittant választó gyerekeket beültették az erkölcstan órára, vagya folyóson tartózkodtak tanterem és.felügyelet hiányában. A köznevelési államtitkárság lapunkkal közölte: a főszabály szerint a hittannak az erkölcstannal egy időben kell történrejövő projektek támogatására 24 milliárdot utalt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A Regionális Operatív Programok keretében 72 milliárd forintot osztanak szét, ebből 15 milliárd jut a közútfejlesztési projektekre, egészségügyi alapellátás fejlesztésre, város rehabilitációs és közösségi közlekedési fejlesztésekre is. A környezet és energia területén az egyházak energiahatékonysági beruházásai 10 milliárdos támogatást kapnak, és a távhőfejlesztés is újabb forrásokhoz jut. A társadalmi infrastruktúrát jelentő fejlesztések keretében eddig közel 50 milliárdot sági tárca nyomására -, hogy 12 fős csoport eáetén finanszírozza az állam a hittan oktatását teljes mértékben a tanév alatt. Ekkora csoportokat azonban igen nehéz megszervezni a legnagyobb egyházaknak is, nem beszélve a kisebb felekezetekről. A köznevelési államtitkárság adatai szerint az elsősök az állami iskolákban 52 százalékban választották a felmenő rendszerben bevezetett hit- és erkölcsnie, ha ezt az egyház nem tudja megoldani, a hittan más időben és helyszínen is megszervezhető az iskolával egyeztetve, és az összes érintett szülő írásos beleegyezésével. A hittanos gyerekek felügyeletéről az iskolának kell gondoskodnia az erkölcstanórák idejére. Arról nincs külön rendelkezés, hogy hogyan kell biztosítani a felügyeletet, de a folyosón felügyelet nélkül álldogá- lástnem tartja megoldásnak az államtitkárság. költenek egészségügyi infrastruktúrafejlesztésre, a kórházak struktúraváltásának támogatása keretében. Ezen a területen még további döntések várhatóak több tízmilliárd forint értékben. További források megnyitása várható még a humáninfrastruktúra, társadalmi felzárkóztatás, a munkaerőpiaci képzések valamint a közlekedési fejlesztések területén. Semjén jelezte: az 500 milliárd forintos új pályázati keret forrása javarészt a tervezési árfolyam átszámításából ered. Kisebb részben a költségvetési kockázatot vették figyelembe a nagy számú támogatást lehetővé tevő túlvállalásra. ■ É. S. tant, 48 százalékban pedig az erkölcstant. Az ötödikeseknél a hittant választók aránya 58 százalék, felekezeti bontás azonban nem ismeretes. Az evangélikusok adatai szerint országos átlagban 3,5 a jelentkezők száma egy csoportra. Nincs az országban 10-15 helynél több, ahol 12 fős csoportot tudtak volna létrehozni, főleg az evangélikusok szórványhelyzete miatt. Közel háromnegyedét kellene kipótolni a költségeknek, de erre nincs forrásuk, csak kevés hittanoktatónak tudnak majd megélhetéshez elegendő teljes állást kínálni és hasonló problémákkal küzd több felekezet is. „Az evangélikus lelkészek szolgálatban (azaz díjazás nélkül) akár egy diák tanítását is vállalják, ami viszont az egyházunk részéről nagy áldozatvállalást igényel” - mondta Kákay. „Református hittanra az országban mintegy 10 ezer 500 elsős és mintegy 8500 ötödikes jelentkezett, a csoportok országos átlaglétszáma 7,5 fő” - nyilatkozta lapunknak a Magyar- országi Református Egyház Zsibajnai gordon szerint Magyar- ország ma rosszabb helyzetben van, mint 2010-ben, de többre képes és jobbat érdemel. Az Együtt-PM szövetség vezetője, korábbi kormányfő a hét eseményeit értékelő pénteki sajtó- tájékoztatóján azt mondta: bár Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti győzelmi jelentése szerint Magyarország jobban teljesít, valójában az ország minden hadszíntéren, az adósság, a megszorítások, a munkanélküliség és az Európai Unió ellen indított háborúban is, vesztésre áll. Bajnai Gordon újságírói kérdésre azt válaszolta, kívánatos lenne, hogy a Demokratikus natának oktatásügyi irodájának vezetője. Papp Kornél elmondta, hogy a dunántúli egyházkerületben 4,5 fő, míg a tiszántúliban 10,5 fő az átlag. A 27 egyházmegyéből talán háromban érik el a 12 fős átlagot. A tárca végül engedélyezte az egyházaknak, hogy nemcsak egy évfolyamon belül, hanem akár több évfolyam csoportjait is össze lehet vonni. Sőt, több iskolából is egybe lehet gyűjteni a hittant tanuló diákokat, ha ezt az iskolaigazgatók az órarendszervezésben meg tudják oldani. Az MEE Országos Irodaigazgatója szerint utóbbi esetben nehezíti a dolgot, hogy az elsősök, de még az ötödikesek sem mehetnek kíséret nélkül át az egyik iskolából a másikba. Pár év múlva a felmenő rendszerben talán könnyebb lesz nagyobb csoportokat szervezni az iskolákon belül. „A csoportindításnak nincs létszámkorlátja, a 12 fős elvi csoportlétszám a finanszírozással kapcsolatban merült fel, mint javaslat, de ez még nem lezárt kérdés” - közölte lapunkkal a köznevelésért felelős államtitkárság. Koalíció is az ellenzéki összefogás része legyen, és lát esélyt arra, hogy pártja az MSZP-nél jobb listás eredményt érjen el a választáson. Az MTI kérdésére azt mondta, a DK mögött álló választók fontos és értékes részei a kormányváltók táborának, szükség lenne rájuk a szövetségben. Hangsúlyozta, olyan megállapodást kötöttek az MSZP-vel, amely lehetővé tette kisebb pártok csatlakozását, az Együtt-PM egyéni választókerületekről mondott le, hogy helyet csináljon másoknak. Közölte: szeptemberben elkezdik bemutatni 31 egyéni választó- kerületi jelöltjüket. ■ MTI Elköltenek 500 milliárdot pályázat Újabb 65 milliárd jut energiahatékonyságra Bajnai: kívánatos lenne, a DK csatlakozása Nem megoldás a folyosón álldogálás