Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-01 / 178. szám

10 HIRDETÉS 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár. Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368-430 FELVEVŐ IRODA: Kaposvár. Fd u. 57. • 82/511-505 • temetkez@t-gnline.hu Sírkő termékek: 06-30-247-4780 • Koszorú, virág rendelés: 06-30-426-9587 „Álmodtunk egy öregkort, csodásat, szépet, _|;| de a kegyetlen betegség mindent összetépett. -i r­Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltéi és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, ami éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, örökké szeretünk és soha nem feledünk téged." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORBÉLY ANTALNÉ Gréczl Gizella balatonlellei lakos 85 éves korában elhunyt. Utolsó útjára augusztus 3-án, a 10 órai gyászmisét követően kísérjük a balatonlellei régi temetőben. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei „Megállt a szív, mely élni vágyott, JL Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS GYULÁNÉ Sefcslk Gizella Gizi tanítónéni kiskorpádi lakos 86 éves korában eltávozott közülünk. Temetése augusztus 3-án, szombaton a 16.00 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a kiskorpádi temető­ben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető férje és gyászoló hozzátartozói t A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHIRDETÉSEK S-S Fájó szívvel tudatjuk, hogy GRUNDAJÓZSEF balatonkeresztúri lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése augusztus 5-én, hétfőn, a 10 órai gyászmisét követően, 10.45 órakor a balatonke­resztúri temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉPHALMI PÁL FERENC nagyberki lakos életének 67. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása au­gusztus 3-án, szombaton, a 15 órai gyászmisét követően lesz a nagyber­ki új temetőben. Gyászoló szerettei SZAKÁCSOT, felszolgálót keresek fonyódi pizzériába. Szállás van. Tel.: 20/953-1029.-------------------------------------------------------------*299239* SZ ERKEZETÉPÍTŐ cég megbízható kőműves szakmunkást keres azon­nali kezdéssel, hosszú távra. Je­lenleg kaposvári munkavégzéssel, elsősorban betonkozmetikára. Tel.: 06-70/4222-161 vagy 06-70/4222- 165. :-------------------------------------------------------------*299218* INGATLAN ELADÓ kastélyokat, kúriákat, vízpar­ti, vízközeli balatoni villákat, szállo­dákat, telkeket (vitorláskikötőnek is) keresünk orosz, svájci, hazai befek­tetőinknek. Balaton Beach Ingatlan Siófok, www.balaton-beach.hu ; -----------------------------------------------——*299225* KA POSVÁRON, a belváros közepén panziónak, kollégiumnak, idősek ott­honának, több generációs családnak alkalmas családi ház nagy garázzsal eladó. 20/921-9223,20/955-3308--------------------------------------------------------------*299214* KAPOSVÁRON 3 szobás, felújított, 3. em. panel eladó. 30/634-0924---------------------------------------------------------—*299098* NÉM ET-OSZTRÁK ügyfeleink részé­re eladó ingatlanokat keresünk! 06-1- 210-4904--------------------------------------------------------------*294753* JÁRMŰ FORD Transit 2.5 D. 1999., 06- 70/315-6002.----------------------------------------------------------------------*299233* ÁL LÁST KÍNÁL A Csökölyi Általános Iskola határozott idejű állásokat hirdet matematika műveltségterülettel rendelkező tanító és matematika bármely szakos tanár részére. 82/721-336 ........ — *299241* I Kaposvári Részvénytársaság keres I KÖNYVELŐ munkatársat, a következő feltételekkel: • pénzügyi - számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelő végzettség • 8-10 év szakmai tapasztalat • regisztrált mérlegképes könyvelői igazolvány A jelentkezéseket, szakmai önéletrajzot „KÖNYVELŐ” jeligére várjuk a hirdetés megjelenését követő két héten belül 7401 Kaposvár Pf.: 258 címre; illetve J a human@mega-logistic.hu e-mail-re/ A Dologidő Kft. marcali partnercége részére betanított munkás munka­társakat keres hosszú távra. Je­lentkezését a marcali@dologido.hu e-mail címre várjuk. Álláshirdetés: www.dologido.hu Tel.: 20/808-6147.--------------------------------------------------------------*298957* BALATONLELLEI üzletünkbe gyakor­lattal rendelkező szakácsot, konyhai kisegítőt és németül beszélő felszol­gálót keresünk. 20/918-0459--------------------------------------------------------------*298506* FO DRÁSZT, kormost keresek. 06- 20/919-2934-------------------------------------r..■■■■-■---------------"*299229* KA POSVÁRI cég felvételre keres ön­álló munkavégzésre alkalmas ’Á kát. felelős műszaki vezetőt. Jelentkezé­seket az allashirdetesek2@gmail.com címre kérjük.--------------------------------------------------------------*299105* KAPOSVÁRRA, esti tanfolyam tartására angol- és németta­nárt felveszünk. Jelentkezés: oktato.hirdetes@gmail.com-----:--------------------------------------------------------*299211* MA GYAR TELEKOM Nyrt marcali és bogiári partnerüzletébe értékesítő munkatársat keres. Feltétel: értéke­sítői ambíció, aktív német nyelvtudás, informatikai jártasság és érettségi. Jelentkezéseket fényképes önéletrajz formájában az uzlet@hermandi.hu e-mail címre várjuk.--------------------------------------------------------------*299199* SZABADTÉRI rendezvényekre sza­kácsot, gyroszost, pultosokat kere­sünk. 30/280-9468--------------------------------------------------------------*293513* VERTES-UT Kft. (Tata) felvételre keres gyakorlattal rendelkező föld­munkagép-kezelőt. Munkásszállást biztosítunk. Érdeklődni: +36-30/201- 2225.-------------------------------------------------------------*299220* 6 ÓRÁS irodai (telemarketinges) mun­kára várjuk kaposváriak jelentkezé­sét. Ha Ön határozott, a kihívásokat bátran vállaló, dinamikus személyi­ség, hívja a 30/904-4955 számot.----------------------------------------------------------------------*299246* OKTATÁS A RÉCSEI Autósiskola akciós, inten­zív B, AM, A, A1 tanfolyamot indít: augusztus 5-én, 16.30-kor. Kvár, Rippl-Rónai tér 2. 20/442-6890. www.recseiautosiskola.hu-------------------------------------------------------------*295514* TA RGONCA-, földmunkagép-, emelőgépkezelő-tanfolyam indul augusztus 23-án 17.00 órakor. Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410- 647 vagy 30/9472-666. E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu , nyt. sz.: 03-0003-04 AL-0308.-------------------------------------------------------------*298241* SZ OLGÁLTATÁS FESTÉS, burkolás, kőművesmun­kák, víz-, és villanyszerelés stb. 20/968-0246-------------------------------------------------------------*294032* GÉ PI BOZÓTIRTÁS 06-30/9297-287, DA-MŰ---------------------------------------------------------- *297018* Keresse nálunk alkalmazottját, munkatársát! Naponta 100 000 olvasóhoz juttatjuk el üzenetét! A TÖRZSÖK Temetkezés „B” kategó­riásjogosítvánnyal rendelkező, 30 év körüli férfi munkatársat keres fizikai munkára. Jelentkezni a 06-30/636- 7003-as telefonszámon, illetve sze­mélyesen a Kaposvár, Dombóvári u. 1. szám alatti irodában lehet.--------------------------------------------------------------*294739* További információért keresse munkatársainkat! Telefon: 06-82/528-113 vagy 06-82/528-158 Somogyi Hírlap IK Az értékálló hírforrás REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 30/283-3537-------------------------------------------------------------*294669* AK ÁCAKCIÓ! Ingyen szállítás. 30/824-4735--------------------------------------------------------------*296359* GÉPJAVÍTÁS és MTZ-alkatrész: 30/335-8482.--------------------------------------------------------------*299242* KÁLYHAKÉSZ tűzifa eladó. 06- 30/214-0833-------------------------------------------------------------*294609* TŰ ZIFAAKCIÓ, ingyen szállítás. 20/477-0056--------------------------------------------------------------*296785* ALBÉRLETET KÍNÁL KVÁRON garzon, max 2 fő kiadó. 70/941-0806--------------------------------------------------------------*299216* KV ÁRON 40 m2, gázos lakás kiadó. 20/953-3369 TÁRSKERESÉS ENIKŐ társat keres. 30/722-8904--------------------------------------------------------------*298820* KAPOSVÁRON Szandi társat keres. 30/392-8033--------------------------------------------------------------*294847* ROBERTA társat keres. 70/216- 5166--------------------------------------------------------------*298130* VIRÁG társat keres. 70/286-4141-------------------------------------------------------------*297904* APRÓ-CSEPRŐ INGYENES ABLAKFELMÉRÉS! Somogy megye egész területén. Mű­Szeretné jövedelmét kiegészíteni? Ha igen, akkor jelentkezzen ELŐFIZETÉSI-TANÁCSADÓNAK a Somogyi Hírlap kiadójánál! Amit kínálunk: ■ Piacvezető pozíció ■ Teljesítmény arányos kiemelkedő díjazás ■ Változatos, kötetlen, napi néhány órás tevékenység Feltételek: ■ középfokú végzettség ■ értékesítési tapasztalat ■ ügyfélközpontúság ■ jó kommunikációs készség Előnyt jelent: ■ direkt értékesítésben szerzett gyakorlat ■ számla képesség A felajánlott tevékenység bármely alkalmazási formában végezhető, ezért aktív nyugdíjasok és munkanélküliek jelentkezését is várjuk a megye teljes területéről. Fényképes önéletrajzát kérjük eljuttatni a kiadó címére (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a), vagy a sandor.harjan@axelspringer.hu címre. A borítékon kérjük feltüntetni az „Előfizetési tanácsadó” jeligét. anyag ablakok és ajtók forgalmazá­sa, szakszerű beépítése. 600 dara­bos raktárkészlet. Én Ablakom Kft. www.enablakom.hu . 70/ 626-9350 70/630-6829---------------------------------------------------------- *298890* KÖ LTÖZÉS miatt eladók: szekrények, ülőgarnitúrák, heverek, román étke­ző, szőnyegek, konyhabútor és még sok minden. 06-20/489-4487--------------------------------------------------------------*299237* MÉHEK eladók, virágporszárító le­szedő kereten kaptárral is, 20 család. Irányár: 30 E Ft. 82/448-228--------------------------------------------------------------*299217* ÁLLAT FAJTATISZTA, nagyon szép németju­hász kiskutyák eladók. Tel.: 30/227- 6177.------------------------------:-----------------—----------*299195* A GONDOLAT HATALMA Előadó: Dr. Guseo András ideggyógyász, pszichiáter 2013. augusztus 24-én 9-től 17 óráig • Kaposvár, Dorottya szálló 6 x 1 órás életformáló előadásban megismerheti a tudatos és tudattalan gondolkodás rejtelmeit és problémák esetén a megoldást. Kinek segít? Mindazoknak akik egy kóros gondolattól nem tudnak szabadulni, frissen diagnosztizált, vagy krónikus betegséggel, daganattal küzdenek, pánik betegek, depressziósak, szívinfarktus előtt vagy után vannak, állandó stresszel élnek, vagy diákok 16 év felett. Részvétel a helyszínen 10 000 Ft Regisztrálással a www.stresszkontroll.hu 8 000 Ft Önöknél minden jól ÁLL? Mórt nálunk IGEN!!! Merevedési zavarok kezelése. Urológiai magánrendelés: 06-20/541-7007 BAJBAN A SEGÍTSÉG... Temetkezési üzlet nyílt: Kaposvár, Fő u. 57. sz. alatt Teljes körű temetkezési szolgáltatás Ügyeleti telefon éjjel-nappal: 06-82-410-500 » 06-30-636-7003 ♦ 06-30-256-5444 MÁTÓL TARTÓS KÁNIKULA reqoeli hőmérsék,et + dé,i felhőzet # r . Siófok Fonyod. 28 °c Tab 18 °C Csurgó 29 x K?P°svár • 17 °C 30 °C Nagyatád 17 °c Barcs i EAAS EWS Somogy megyében ma derült idő lesz. Jelentős eső nem esik. Zi­vatarnak nagyon kicsi a valószínűsége Legfeljebb időnként és kissé növekszik a felhőzet. Általában mérsékelt, időnként kissé élénkebb, északi szél fúj Tovább meleg idő lesz A várható, jellemző hőmér­séklet megyei átlaga csütörtök reggel 18, délután 29. reggel 16 fok körül alakúi A legvalószínűbb folytatás: körülbelül augusztus 10-ig újra erősödő kánikula és száraz idő a legvalószínűbb folytatás. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett „jóidő", sok napsütés is fokozza a közlekedési balesetveszélyt. Ugyanis ilyenkor az op­timálisnál felszabadultabbak vagyunk. Több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 34 °C 36°cy j Vízhőmérséklet Duna 23-25 °C Tisza 23-27 °C Balaton 24 °C Velencei-tó 24 °C Fertő 24 °C Tisza-tó 25 °C Pollen Gombák magas Csalánfélék magas Pázsitfűfélék közepes VÁLASZTÁSI malacok eladók: 30/602-6313. ADÁSVÉTEL CSER, tölgy, akác 9500 Ft-tól. 30/851-1351--------------------------------------------------------------*299249* MINŐSÉGI tűzifa 7000 Ft-tól. 20/270-7433 —J----------------------------------------------------------*299135* VASTAG keményfa '9500 Ft/m. 70/587:3981 ÜZLETHELYISÉG VENDÉGLÁTÓEGYSÉG bérlete eladó 70/226-9685--------------------------------------------------------------*294735* Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. Közéleti napilapja Főszerkesztö-kiadóvezetö: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Somogy Megyei Irodája. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@axels.hu Postacím: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 2790 Ft, negyed évre 8370 Ft, tél évre 16 740 Ft, egy évre 33 480 Ft Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-162. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Lapszerkesztő telelőn: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE. Megrendelés száma: 343 700. Nyomtatás időpontja: 2013. 07. 31. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin­ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kézirato­kat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vis­sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játéko­kon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefo­non, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott sze­mélyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tar­tozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Sprin­ger Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhaszná­lásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének máso­lásával, terjesztésével, az adatok elektronikus táro­lásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125

Next

/
Oldalképek
Tartalom