Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-01 / 178. szám
HÍRSÁV A dolgozók harmada juttatások nélkül az Év első felében a magyar munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen, fizetésen kívüli juttatást, ez kissé alacsonyabb arány a tavaly júliusi 33 százaléknál - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből. A segédmunkások vannak a legrosszabb helyzetben: 52 százalékuk nem kap a fizetésén felül semmilyen juttatást, míg ez az arány a felső vezetőknél 13 százalék. A középvezetők körében a juttatás nélküliek aránya 22 százalék. ■ MTI Támogatást nyújtanak bemutatóüzemeknek KÉTMILLIÁRD FORINT támogatási keretösszeg áll rendelkezésre augusztustól a mezőgazdasági termelőknek és az erőgazdálkodóknak tartandó bemutatóüzemi program megvalósítására - közölte a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt Budapesten. Az egy főre jutó támogatási összeg 25 ezer forint, egy bemutatóüzem részére legfeljebb 15 millió forintnyi, 100 százalékban elszámolható támogatás nyújtható. ■ MTI Tüntetni fognak a vasutasok A BÉRTÁRGYALÁSOK eredménytelensége elleni tiltakozásul demonstrációt szervez a Vasutas Szak- szervezetek Szövetsége (VASZ) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete elé augusztus 23-án. Erről a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szak- szervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő VASZ elnöksége szerdai ülésén döntött. A vasutasok azt akarják elérni, hogy a 3,1 százalékos országos bérajánlás a MÁV-csoportnál is megvalósuljon. ■ MTI Újra 300 forint az euró esés Kedvező külpiaci hangulatban gyengül folyamatosan a hazai deviza Hét napja folyamatosan esik a forint az euróval szemben, pedig a világ vezető tőzsdeindexei történelmi csúcsok közelében mozognak. A hazai deviza gyengülését a devizahitelesek új mentőcsomagjának terve, valamint az MNB monetáris politikájával kapcsolatos bizonytalanság váltotta ki. Hornyák József Átlépte a háromszáz forintos szintet az euró ára azt követően, hogy a hazai fizetőeszköz hét egymást követő napon is gyengült az európai valutával szemben. Két hét alatt 290 közeléből fokozatosan jutott a lélektani határig a kurzus, és tegnap öthetes mélypontra került az euróval szemben. Július 18-a óta pedig csak egyetlen nap volt, amikor a hazai deviza javítani tudott pozícióján. A forinton kívül a hosszabb lejáratú magyar államkötvények is kedvezőtlenül teljesítenek, és a tőkepiacon is érezhető a kockázatkerülés. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a hónap közepén jelezte egy interjúban, hogy a devizahitelesek újabb segítséget kaphatnak. Ezt több kormányzati tisztségviselő is megerősítette, tegnap pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyeztetett Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével a közel 570 ezer darab lakáscélú devizahitel kivezetéséről. Az NGM közleménye szerint a következő hetekben ezek az egyeztetések folyamatosan lesznek. Az OTP árfolyamát is megtépázta a devizahitelesek mentése, hiszen Navracsics bejelentése után egy hét leforgása alatt 5 000 forintról 4 000-re esett a kurzus. A zuhanáshoz ugyanakkor az is hozzájárult, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató piacra szórta szinte az összes OTP-részvényét, és más vezetők is eladtak a papírokból. Jelenleg 4 500 forint körül mozog az OTP árfolyama, jelentős volatilitás mellett. „A devizahitélesek mentőcsomagja már a sokadig bankokat érintő teher lesz, és ebbe sem fog belerokkanni a bankrendszer” - oszlatta el az aggályokat a Világgazdaság kérdésére Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője. A hazai deviza gyengélkedése a devizahitelek kivezetése MAGYARORSZÁG MEGÍTÉLÉSÉN az sem segített, hogy - mint azt a Nemzetgazdasági Minisztérium a héten jelezte - korábban visszafizetjük az IMF-nek a 2008- ban felvett kölcsönt. így augusztus közepéig törleszti az ország a 2,2 milliárd eu- rós tartozást, amelynek utolsó nagyobb részlete 2014 márciusában lett volna esedékes. júniusi adatok szerint az állam a jegybankban 1 531 mellett a magyar monetáris politikai bizonytalansággal függhet össze. A régiós devizákkal szemben hetek óta alulteljesítő a forint - emelte ki a Világgazdaságnak Soós Róbert, az XTB Magyarország piaci elemzője. Matolcsy György a múlt heti kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jegybank 3-3,5 százalékos szintre csökkentheti a jelenleg 4 százalékos alapkamatot. milliárd forint értékű betétet tartott, melyből 1 055 milliárdnyi devizában volt, ami 3,57 milliárd euró - írták a Commerzbank elemzői. Hozzáteszik, ha az előtörlesztéshez csak a devizát használják, akkor augusztus végére 1,4 milliárd euróra csökkenhet az egyenleg, és a 2014- ben lejáró 1,6 milliárd euró- nyi devizakötvény miatt nem zárható ki, hogy a forinttartalékokhoz is hozzá kell majd nyúlni. Az MNB elnöke hozzátette, hogy a tavaly augusztus óta tartó havi 25 bázispontos vágásoknál kisebb mérséklésekre lehet számítani. Matolcsy arról is beszélt, hogy az MNB a monetáris politikát a jegybank 3-3,5 százalékos inflációs céljával összhangban fogja alakítani, ami meglepetést okozott, hiszen az MNB célja 3 százalék. Később a jegybank közölte, hogy „rugalmassá” alakították az inflációs célt. Ez pedig felvetheti az MNB elkötelezettségét az elsődleges célja kapcsán, ami infláció elleni közdelem. Összességében az látszik, hogy a forinteszközök kamatelőnye fokozatosan csökken az irányadó kamatszint 12 hónapja tartó mérséklése közepette - és a kamatvágások várható folytatása tovább mérsékli azt -, miközben a devizahitelesek új mentőcsomagja növeli a kockázatokat. Mindez a külpiaci hangulat esetleges romlása esetén igen kedvezőtlenül érintheti a 300 közelében tanyázó forintot. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője lapunknak azt mondta, hogy az év hátralévő részében 300 forint körül ragadhat az euró árfolyama. A magyar államkötvények hozama is emelkedő pályára állt. A július közepén mért 5,6 százalékról 6,4-re ugrott a 10 éves papír hozama. „A magyar hozamok azzal párhuzamosan emelkednek, hogy a külföldiek állampapír-állománya csökkent az elmúlt hetekben” - mondta Balásy Zsolt. A külföldi befektetők kezében lévő állampapírok állománya a hónap közepén mért 5 170 milliárd forint körüli összegről több mint 100 milliárddal csökkent a múlt hét végéig. Ugyanakkor júliusban 120 milliárd forintnyi Kamatozó Kincstárjegy került a kisbefektetőkhöz. Balásy szerint az elmúlt években sokszor láttuk, hogy az unor- todoxiától való félelem miatt alulteljesítenek a magyar eszközök. „Lehet, hogy a piac egy idő után már nem fogja elhinni, hogy visszatér a normális kerékvágásba a magyar gazdaságpolitika, ám eddig mindig helyreállt a rend.” Nem változtat az előtörlesztés Teljesítésigazolási szerv: kiválasztották a szakértőket tervek Nem tudni, mikor kezdi meg a működését a lánctartozás visszaszorítására létrehozott szervezet Már kiválasztották a Teljesítés- igazolási Szakértői Szervnek (TSzSz) dolgozó szakértőket, összesen valamivel több mint 150 szakember vesz majd részt a testület munkájában - tudtuk meg Vándor Bélától, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető jogtanácsosától. A véleményező bizottság által megfelelőnek ítélt pályázatot beküldő szakértőket a nemzetgazdasági miniszter nevezi ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyetértésével. A TSzSz kapcsán további fontos hír, hogy a szervezet vezetőhelyettese Csermely Gábor lett. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kezdheti meg működését a szerv, azonban amint a kiválasztott szakértők kinevezése megtörténik, elvüeg megindulhat az érdemi munka. A vártnál több pályázat érkezett a TSzSz létrehozásával kapcsolatban kiírt tenderre, a legfeljebb 200 szakértői helyre összesen mintegy 220-an jelentkeztek. A szervnek egyébként az eredeti tervek szerint már július eleje óta működnie kellene. Áz új szervezet létrehozásának célja, hogy az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítését - egy vizsgálatot követő szakvéleménynyel - igazolja, amennyiben ezt az igazolást a megrendelő nem vagy nem megfelelően adta ki. A TSzSz a Magyar Kereskedelmi Az építőipar 2006 óta küzd válsággal, a körbetartozás a fő gond és Iparkamara mellett működik majd, tagjait az igazságügyi szakértők közül toborozták. A szervezet szakembereinek szakvéleménye elsősorban két célt szolgál: egyrészt megalapozhatja egy új típusú perindítását, másrészt, ha a vizsgálat szerint nem indokolt a biztosíték (jelzálogjog, kezesség vagy bankgarancia) lehívása, akkor a biztosítékot nyújtó személy nem teljesíthet. Az új, különleges perben szűkebbek a határidők, kizárólagos az elektronikus út, továbbá könnyített az ideiglenes, illetve biztosítási intézkedés elrendelésének kérelmezése. A 2006 óta válsággal küzdő hazai építőipar helyzetét nehezíti a becslések szerint mintegy 400 milliárd forintos lánctartozás. Az ágazat szereplői a TSzSz létrehozásától a vitás ügyek rendezésének felgyorsítása mellett azt várják, hogy csökkenjen a lánctartozás újratermelődésének üteme. ■ K. Z. Az építőipari termelés értéke (milliárd forint) VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH t » ITArrPT TJirfi