Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-22 / 195. szám

4 2013. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Kultúrák párbeszéde két napon át Somogyvámoson közösségteremtés A helyi ér- | tékek bemutatásán és a kultú­rák párbeszédén keresztül. En­nek égisze alatt, két napig tar- | tó programsorozatot szervez­tek Somogyvámoson, amit Dé- kányné Károly Marianna pol­gármester és Móring József At­tila országgyűlési képviselő in­dított útjára az összefogás, a to­lerancia szükségességéről be­szélve. Somogyvámos példaér­tékű, ahol magyarok, romák és Krisna-hívők együtt dolgoz­nak a faluért. Ennek jegyében kitüntetést kapott Sivarama Svami, a Magyarországi Kris- na-tudatú Hívők vezető lelké­sze, Wanderer Ferencné és Po- lecsákné Papp Ildikó. ■ Somogyvámos példaérté­kű, hiszen magyarok, ro­mák, Krisna-tudatú hívők együtt dolgoznak a faluért A rendezvény keretében kü­lönböző bemutatók voltak, köz- tűk például bemutatkoztak a helyi termelők és kiállítási anyagon keresztül a Vámos Te­lepülések Szövetsége. Megyei résztvevőkkel, helyi szakembe­rekkel konferenciát is szervez­tek, ahol a fő téma a kisközössé­gek fejlesztése volt a vidéki tér­ségekben. A gasztronómiát fő­zőverseny képviselte, a spor­tos vonalat pedig futóverseny. A kulturális kínálatban helyi és környékbeli együttesek, illetve 1 sztárvendégek léptek színpad­ra. A rendezvénysorozatot tűzi­játék és utcabál zárta. bV. E. Balaton hangja: a magyar dal nana tehetségkutató Hevesi Tamás szerint jót tett a sok hasonló televíziós műsor A magyar dal napja volt Balatonszárszón: a Balaton hangja tehetségkutató mind a harmincegy döntőse hazai számot adott elő a Csukás Színházban. Fónai Imre Hosszasan lamentált a zsűri, végül a fővárosi Tóth-György Viktória lett idén a Balaton hangja Szárszón, a Csukás Színházban S bár a Hevesi Tamás vezet­te zsűri ezúttal annyira nehéz helyzetben volt, hogy csak a tü­relmetlen közönség tapsára jöt­tek elő a végeredménnyel, vé­gül sikerült egyezségre jut­niuk: a fővárosi Tóth-György Viktória lett 2013-ban a Bala­ton hangja, s hogy ez ma már, a harmadik hasonló versengés után rang, azt az is bizonyítja: a tavalyi győztes csokonyavison- tai Katz Zsófia szeptemberben az Operettszínházban kezd, a korcsoportjában első Bari Laci­ka pedig az Ének iskolája egyik tévésztárja lett. Katz Zsófia egy éve ilyenkor még Whitney Houston dalával vette le lábáról a zsűrit és a pub­likumot, idén Rúzsa Magdi Ap­rócska blues-a volt a sláger, hár­man is azt választották, s a kor divatjának megfelelően jó néhá- nyan rukkoltak elő musical-be­tétdallal. Egy kőröshegyi fiú So- mogyországról írt saját szerze­ményt és ezúttal is színpadra lépett Szárszón Jánoki Márió, a budapesti látássérült fiú a Feke­te gyémánt című számot válasz­totta - és Hevesi Tamás szerint jól tette. Ma már az ország min­den részéről jelentkeznek a Ba­laton hangjára, százakból válo­gatták ki a fináléban közönség elé került harmincegyet, há­rom korcsoportban. Hevesi Tamás zsűrielnök sze­rint jót tett a sok televíziós te­hetségkutató, mert mindenki saját magának is magasabbra tudta tenni a lécet, s így a dön­tősök felkészültebbek voltak, mint legutóbb. Most nem csak két-három kiemelkedő hang volt, hanem jóval több, hangsú­lyozta az énekes, s azt is: már egész kis produkciókkal áll­tak elő, nem „csak” a hangju­kat mutatták meg. Hevesit per­sze - tudhattuk meg - se dögös ruhával, se remek tánccal nem lehet levenni a lábáról, ő most is az énekhangra koncentrált (et­től függetlenül lehet, hogy jövő­re már Hungáriát és kubai rum- bát se énekel majd az, aki látha­tóan híján van a temperamen­tumnak, de ez már a mi laikus megjegyzésünk). Dorogi Sándor balatonszár- szói polgármester pedig azt emelte ki: érdemes volt három éve belevágni, egyre nagyobb az érdeklődés, ma már a vidék egyik jegyzett tehetségkutatója a Balaton hangja, mi több, köny- nyed nyáresti shownak is töké­letes, ráadásul - tette hozzá a te­lepülésvezető - sokmillió forint felhasználása nélkül, úgymond minimálköltségvetésből, sok felajánlással, azaz: így is lehet. Adóhatóság: újabb ellenőrzés a láthatáron adóhivatal Újabb ellenőrzés­re készül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalko­zók kora ősztől számíthatnak az akciókra.- Az elektronikus napló­val nem rendelkező (kontroli- szalagos) pénztárgépek on­line pénztárgépre cserélésé­nek határideje a pénztárgép­használatra kötelezett adóala­nyoknak - a médiában meg­jelent hírekkel ellentétben - a jogszabályi előírásoknak meg­felelően továbbra is 2013. au­gusztus 31-e - derült ki az adó- és vámhivatal szerkesztő­ségünkhöz szerdán eljuttatott tájékoztatójából. Megtudtuk: a NAV szeptember elseje köve­tően megkezdi annak ellenőr­zését, hogy az érintettek onli­ne pénztárgép hiányában ren- delkeznek-e - az online pénz­tárgép üzembe helyezéséhez elengedhetetlenül szükséges, a PTGREG adatlapon az adóhi­vataltól igényelhető - üzembe helyezési kóddal. A NAV arra is felhívta fi­gyelmet: a regisztráció határ­idejének elmulasztása esetén az adóhatóság mulasztási bír­ságot szabhat ki. Ugyanak­kor az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek onli­ne pénztárgépre cserélését fen­tiek nem érintik, annak határ­ideje - a pénztárgép használat­ra kötelezett adóalanyok ese­tében - változatlanul 2013. de­cember 31-e - tájékoztatott a hivatal. ■ Harsányi Miklós Együtt dagasztó nemzedékek kiüti Kenyeret sütöttek, aratókoszorút fontak fiatalok, idősek Őrizetben a balatonboglári strand tolvaj szarkája Imára kulcsolt kezek, ég felé néző tekintetek. Az új kenyér megáldása alkalmából rende­zett ünnepen életük alkonyá­hoz érkezettek és sérült fiata­lok gyűltek össze Siófok kiüti városrészében. A siófoki Magyar Máltai Sze­retetszolgálat Gondviselés Há­za Idősek Otthonának és a Fo­gyatékkal Élők Nappali Intéz­ményének gondozottjai vidá­man, játékosan töltöttek el jó néhány órát a találkozón. A szépkorúak tolmácsolásában szavalatok hangzottak el, míg Bozsoki-Sólyom János, kiüti re­formátus lelkésztől elmélkedés az új kenyér felett... A nemzedékek tagjai kenye­ret dagasztottak-sütöttek, ara­tókoszorút fontak. Nem csak fizikai életünk erőforrása, hanem lelki éle­tünk tápláló ereje is a kenyér. A résztvevők keze alól kikerült kis remekművek is erről árul­kodtak. ■Gamos Adrienn Kézműves-foglalkozás a siófoki Máltai szolgálat otthonában KOMMENTÁR Emberé a munka, Istené az áldás, de kötelességünk lenne a hálaadás is A mindennapi kenyérért gyakor­ta imádkozunk. Vajon elhangoz­nak a kérés mellett, a köszönet­mondás, a hálaadás szavai is? Személyes példaadással figyel­meztette erre Jézus a tanítványa­it a kenyérsokasító történetben. Övéi szerint a többezres tömeget lehetetlenség az öt kenyérből és a két halból megelégíteni. De Urunk csodát tett, vendégségén senki sem maradt éhesen. A je­lenlévőket nem pazarlásra, ha­nem a kenyér megbecsülésére szoktatja. Arra, hogy felelőssé­get érezzenek az éhezők, a sze­gények iránt. Mielőtt eldobnánk mi is a „felesleget” gondoljunk azokra, akiknek nem jut betevő falat. Nekünk is szólnak Jézus szavai: „Szedjétek össze a mara­dékot, hogy semmi el ne vesz- szen”. Emberé a munka, Istené az áldás. De hozzátehetjük, hogy a teremtmény kötelessége lenne a hálaadás és a takaré­kosság is. G.A. lebukott A sértett két társa se­gítségével tartotta vissza a har­minckilenc éves tolvajt, akinek a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását. A férfi az egyik balatonboglári stran­don egy őrizetlenül hagyott tás­kából lopott el egy pénztárcát a benne lévő személyes iratok­kal és bankkártyával együtt - tájékoztatott a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság saj­tószolgálata. - A sértett mind­össze néhány méterre volt a helyszíntől, amikor észrevette, hogy egy idegen a törölközője mellett lévő szatyorban kutat, majd elvesz valamit. Az elkö­vetőt a sértett - két másik sze­mély segítségével - visszatar­totta a rendőrség kiérkezéséig. Az eltulajdonított holmik a ru­házatátvizsgálás során előke­rültek. - A tolvajt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányság­ra, majd őrizetbe vétele mellett - kezdeményezték előzetes le­tartóztatását. ■ Bővült a tulajdonosi kör a Szálloda Kn.-ben gyógyszálló A tervek sze­rint augusztus végén, szeptem­ber elején folytatódhat a marca­li gyógyszálló építése. Ezt Sütő László marcaü polgármester je­lentette be a legutóbbi testüle­ti ülésen. Tájékoztatójában el­mondta: még év elején kezdőd­tek a tárgyalások új tulajdonos bevonásáról. A döntés megszüle­tett: a Ferrobeton Kft. első ütem­ben, úgy kétszázmiüió forintért valamivel több mint huszonhá­rom százalék tulajdonrészt vá­sárolt meg a Marcaü Szálloda Kft-ből, pontosabban az izrae­li tulajdonosok alkotta CEE Ho­tel Holdings eddigi, mintegy ki­lencven százalékos tulajdonré­széből. A marcaü önkormányzat továbbra is több mint tíz száza­lékban tulajdonos maradt. A városvezető azt is elmondta: a megállapodás szerint a dunaúj­városi cég - mely korábban alvál­lalkozóként dolgozott - azt is vál­lalta, hogy saját beruházásban december végéig teljesen szerke­zetkész állapotba hozza a gyógy­szálló épületét, minden olyan munkát elvégez, ami az áüagvé- delemhez szükséges. Ezt köve­tően az izraeü cég és a Ferrobe­ton Kft. közötti megállapodás ér­telmében a dunaújvárosi cég to­vábbi tulajdonrészt is szerezhet a Szálloda Kft-ben. Mindezek után újabb döntés kérdése, ho­gyan folytatódik tovább az épít­kezés. ■ Vigmond Erika A rY

Next

/
Oldalképek
Tartalom