Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-01 / 178. szám

2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Innováció: seprűt kötnek és üzletet magad, uram Gondoskodó önkormányzatok: Kisasszond cirkot, Fiad laskát termeszt ► Folytatás az 1. oldalról Fentiek a kormány Startmun- ka-programjában kaptak len­dületet, és kistelepüléseket, sok esetben zsákfalvakat tartva fel­színen a teljes kilátástalanság- ban. Ez tény. Amint az is, hogy forrásaink szerint az önkor­mányzati szövetkezetek sokrétű társadalmi-szociális hasznossá­guk ellenére akaratlanul is be­avatkoznak a piaci folyamatok­ba. A seprű és a laskagomba-pi- ac vélhetően kivétel ez alól. De a növénytermesztő brigádok vé­dőburokban gyarapodó para­dicsomai sértik a szikár vállal­kozói alapon működők érdeke­it, akik nem tudnak versenyez­ni a Start-mintaprogram öt-hat- ezer forintos költséggel előállí­tott paradicsomaival, vélekedett lapunknak egy vidéki termelő. A közkonyhákra, esetleg a piac­ra termelő önkormányzati kony­hakerteknek ezt a hatását is szá­mításba kell venni. Ezért is hasznosak azok a te­vékenységek, melyek reális piaci igényt találnak valamilyen por­tékára amellett, hogy a munka- nélkülieknek is valamiféle szak­tudást adnak. A termék így fel­dolgozva, tovább gondolva hasz­nosulhat. Fiad mint zsákfalu a Települési Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének (TÖOSZ) 2011-es Példát adó gyakorlatok pályázatán indult a laskagom- ba-termesztéssel. Nem nyertek ugyan, de sok hasonló jó gyakor­lattal ismerkedtek meg. Ezután a baranyai Alsómocsoládon ala­kult meg májusban az Innovatív Önkormányzatok Klubja, mely­nek Fiad polgármestere, Gyurik Attila alapító tagja. Somogybán mintegy 180 tele­pülésen 5400-an kaptak lehető­séget a Start-mintaprogramban idén. Kisasszond seprűfonásban „mesterkedik”, s bár alig egy éve Gondoskodó önkormányzat: ciroksöprűt kötnek Kisasszondon KOMMENTÁR Öntörvény ÖNELLÁTÁS, ÖNGONDOSKODÁS, önfoglalkoztatás -ez a kistele­pülések jövőjének záloga a jó vidékfejlesztési politika mel­lett. Erre jutott a Magyar Ön- kormányzatok Szövetsége. Egy éves munkával az aprófalvas megyékben tartottak konferen­cia-sorozatot. Somogybán is jártak. Minden harmadik ma­gyar településen ötszáznál ke­vesebben élnek Elöregedő fal­vak ezek, elzárva a világtól, hiszen ahol nincs vagy elenyé­sző az aktív népesség, ott a közszolgáltatások is alaphan­gon működnek. Van, aki ép­pen ezt a nyugalmat szereti, így a települések egy részét életben tartják a holland, né­met, osztrák lakosok. Mások könnyen a helytörténeti lapok­ra kerülhetnek. Somogybán is több tucat falunak jósol ember- öltőnyi időt a településkutatás. önkezében az öntevékeny ön- kormányzatok önsorsa. Már csak jó szakpolitika kell, mert amennyit a magyar vidéket már fejlesztették, kész csoda, hogy van még egyáltalán, (bt) Innovatív önkormányzatok klubja: hasznos megoldásokon törik a fejüket gyűrik attila fiadi polgármes­ter azt mondja: az Innovatív Ön- kormányzatok Klubjában egy­mástól függetlenül számos tele­pülésvezető töri a fejét, új és hasznosítható, a foglalkoztatást is segítő gyakorlati megoldáso­kon. Ha valahol megtalálták azokat, érdemes megosztani má­sokkal. Az alapítók meggyőződé­se szerint a települések jövője nem az ott élők számától, ha­nem cselekvőképességüktől, ér­tékeik felismerésétől és megbe­csülésétől függ. És attól, hogy képesek-e mindezt felmutatni a politikai-és gazdasági helyezet­től, finanszírozási rendszerektől függetlenül.- POLGÁRMESTERKÉNT munkát ígértem, és bár nem pont köz­munkára gondoltam, összetesz- szük a kezünket, hogy most egy­általán ez elindult - mondja. - A befektetőket várhatjuk napes­tig, nem olyan időket élünk, amikor beesnek az ablakon a munkahelyteremtő milliók... az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségében a „műkő dőképtelenség határát súrolva" gazdálkodott Fiad. Egy haszná­laton kívüli pincében kezdték a gombatermesztést, a nagyság­rendet most háromszorozzák meg. START-FORRÁSBÓL ÉPÍTKEZNEK A termést önkormányzatoknak, gazdálkodó szervezeteknek ér­tékesítik. A bevételt a későbbi­ekben szövetkezet alapítására fordítanák. kezdte, magas színvonalon te­szi. Csontos Szabolcs polgármes­ter kiemeli: elődje, néhai Horváth Zoltán vállalását viszik tovább. A szintén Start-programos, 180 lel­kes zsákfaluban 19 közfoglalkoz­tatottnak adtak munkát. A seprű­cirkot két hektáron, kevésbé ér­tékes önkormányzati földön ve­tették el tavaly, és 14-15 hónapra elegendőt arattak. A növény ter­mesztése hasonlít a kukoricáé­hoz, annyi különbséggel, hogy a learatott termést kévékbe kö­tik. A legalább két hónapos szárí­tás levegős, száraz pajtát igényel, mert a kényes, klímával együtt élő cirok könnyen bepenészesed- het. Ami a seprűfonáshoz kell, Varga Péter bőszénfai asztalos- mester készítette el oly módon, hogy a készségek bemutatókra is alkalmasak legyenek. Szen­nán a skanzenben már rendsze­res vendégek a kisasszondi asz- szonyok, akiknek Pinterics Jó­zsef somogysárdi mester tanítot­ta meg a mesterség minden csín- ját-bínját. - Két célunk volt: a kéz­művességgel visszaadni a mun­ka becsületét, hogy ne csak le­sajnált közmunkásnak érezzék magukat nálunk az emberek, s mindezt egész évre munkát adó tevékenységgel tegyük - mond­ja a polgármester. - A cirokmag­gal is vannak terveink, az egye­tem vadgazdálkodási tájköz­pontjában kutatnak vele. A ma­gas tamintartalmú magok csak kis mennyiségben adagolva al­kalmasak takarmányozásra, vi­szont emésztési betegségek gyó­gyíthatók vele. Kisasszondon megrendelés­re dolgoznak. Évente háromezer seprű szállítására vállalkoznak viszonteladóknak, s kicsit drá­gábbak ugyan, mint a multik, de erősebb terméket gyártanak. Gabonatárolók tesztelték: két hét helyett három hónapig is bírják a kiképzést. ■ Balassa T. Zsugától elköszöntek, de igazgatósági elnök marad Somogy megye is lekapcsolt digitális átállás Még egy hónapig igényelhető a támogatás Antennaerdő. 115 ezer háztartást érintett a július végi átállás búcsú Az utcán, a székház előtt sorakoztak a dolgozók, hogy utolsó munkanapján elköszön­jenek a vezérigazgatótól: Zsu­ga Jánostól búcsúztak szerdán az FGSZ Földgázszállító Zrt. munkatársai. Ahogyan megír­tuk, Zsuga tíz év után felmon­dott. A Siófokon háromszáz főt foglalkoztató zrt.-nél tartanak a jövőtől, Kolompár Károly szak- szervezeti elnök azt nyilatkoz­ta a Népszabadságnak: úgy tud­ják, ismét felmerült, hogy bizo­nyos részlegeket a fővárosba he­lyeznek, konkrétan száztíz dol­gozó lett volna ebben érintett. Az elmúlt években, évtizedek­ben több alkalommal felröp­pent egyébként olyan hír, hogy Siófokról Budapestre telepítik a hazai földgázszállítás központ­ját. A szakszervezeti elnök sze­rint Zsuga János májusban, ta­lán éppen a tervezett átszerve­zés miatt már egyszer beadta felmondását, de akkor még visz- szavonta azt. Szollár Domokos, a Mól ma­gyarországi kommunikációs igazgatója azt mondta a Népsza­badság kérdésére: alaptalanok a munkavállalók félelmei, a cég stratégiája változatlan. S nem száztíz, hanem csak tíz dolgo­zó áthelyezése merült fel, de ez a terv is lekerült a napirendről. Zsuga János utódja Fehér János lesz, Zsuga pedig az igazgatóság elnöke marad. ■ F. I. ► Folytatás az 1. oldalról A digitális átállás korszakváltás a magyarországi televíziózás történetében, az eddigi hagyo­mányos, analóg módon ingye­nesen fogható három csatorna mellett további négy csatornát, a Duna TV-t, a Duna World-öt, az M2-t és az EuroNews-t is elő­fizetési díj nélkül lehet nézni. Ehhez azonban mindazoknak, akiknek régi tévéjük van, vásá­rolniuk kellett egy jelátalakítót, más néven set-top-boxot, amit az antenna és a televíziókészü­lék közé kell csatlakoztatni. A lekapcsolás két ütemben zajlik. Az első ütemben, júli­us 31-ig Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Csongrád megye, valamint Budapest tel­jes területén, emellett Vas, Za­la, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Pest és Komárom-Esztergom megye jelentős részében a le­kapcsolás után már csak di­gitálisan foghatók a televíziós adások. Az ország többi részén október 31-én kapcsolják le az analóg földfelszíni sugárzást. A szerdai analóg földfelszí­ni tévéadások lekapcsolásá­ban érintett területen, az or­szág középső részén július vé­gén még 115 ezer olyan háztar­tás volt, amely kizárólag a ha­gyományos módon fogta a te­levíziós adásokat a Nielsen Kö­zönségmérés adatai szerint. Or­szágosan pedig 285 ezer olyan háztartás van, amelyben pusz­tán az Ml-et, az RTL Klubot és a TV2-t fogják szoba- vagy tető­antennával, ez a televíziós ház­tartásoknak mindössze hét szá­zaléka. Az átálláshoz az első lépésé­ben érintett mintegy 220 ezer rászorulóból 55 ezer háztartás kért ingyenesen set-top-boxot a hatóságtól, vagy kedvezményt az előfizetéséhez. A Nemzeti Média- és Hírköz­lési Hatóság további egy hóna­pig még lehetővé teszi a segít­ség igénylését. ■ Márkus Kata Az utcán sorakoztak fel a dolgozók, hogy elköszönjenek a vezértől Egy kicsit több figyelmet nyár van, lazábbak va­gyunk, figyelmetlenebbek és felelőtlenebbek is. Az em­ber sokszor csak akkor kap­ja föl a fejét, amikor baj van. Az alkalom néha pillana­tok alatt teremtődik. Példá­ul annak a fiatalembernek az esetében, aki a Kaposvár Plaza előtt ment át a zeb­rán, s közben mielőtt lelé­pett volna, nem figyelt más­ra, kizárólag csak a telefon­jára, mert éppen sms-t írt. Aztán hatalmas nyugalom­mal haladt át a zebrán az autósok pedig ezalatt csiko­rogva fékeztek. Ezután a fi­atalember angyali mosollyal odaszólt a gépkocsi vezetőjé­nek: mit idegeskedsz b... Az­tán haladt tovább. más eset: jön az autós a vé­dett útvonal felé, aztán az el­sőbbség adás kötelező táb­lánál nem áll meg, hanem fagylaltot nyalogatva megy tovább. Mert telefonálni nem lehet az autóban, de fagylal­tot nyalni, szendvicset maj­szolni szabad. MEGINT MÁS eset: a biciklis fején a fülhallgatóval teke­ri a bringát és közben dúdol, s egy váratlan pillanat múl­va átcsap az úttesten. Fék­csikorgás... A motoros pe­dig előz, fittyet hányva a se­bességkorlátozásra, meg ar­ra hogy a kocsik között szűk a hely... szóval mondom felelőtleneb­bek vagyunk ezen a nyáron is, s a javuló baleseti statisz­tikák ellenére sok a veszély- forrás. Sok az olyan szituá­ció, amely megelőzhető len­ne, ha jobban ügyelnénk. Az idegeskedés senkinek sem hiányzik, a sérülés meg plá­ne nem. a nyár újabb veszélyforráso­kat is rejt a régiek mellett. Sok az utcán kóborló gye­rek, a felelőtlenül úttestre lé­pő és rájuk is nekünk, fel­nőtteknek kell vigyáznunk. Szóval egy kicsit több figyel­met és akkor mindenki ha­zaér, mert otthon mindenkit várnak. Hatvan járgányt áldott meg az atya Szulokban áldás Közel 60 gépjármű so­rakozott fel a szuloki temp­lom és plébánia előtti téren és parkban július utolsó vasár­napján, hogy áldásban része­süljenek. A balesetmentes köz­lekedéshez ezúttal Szent Kris­tóf segítségét kérték. Bognár Tamás atya kezdeményezésé­re második alkalommal hoz­ták el járműveiket a helyiek és a szomszédos települések la­kói. A szentelésre idén meghí­vást kapott a rendőrség, a tűz­oltóság és a mentőszolgálat is. A szentelésre egybegyűl­tek megismerkedhettek Szent Kristóf életével, aki a legna­gyobb urat akarta szolgálni, és rátalált Istenre. ■ J. G. í I

Next

/
Oldalképek
Tartalom