Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 30. szám
2013. AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 Máriapócson is jól ment a somogyi Madar Róbert gokart A következő állomás Kecskemét Kevés idő maradt a tesztelésre, mégis jól versenyzett Madár Róbert A Nyíregyháza melletti Máriapócson folytatódott az országos gokartbajnokság a 9. és a 10. futammal, amelyről nem hiányozhatott a somogyi Madár Róbert sem. A szabadedzéseken nem igazán sikerültek a legjobban a beállítások, mivel számos technikai probléma merült fel. Valójában háromszor 10 percnyi idő volt tesztelni és a legoptimá- lisabbra beállítani a versenygépet. Az időmérő is elég rosszul alakult Madár Róbert számára, aki így csak a kilencedik helyről rajtolhatott. Az első futamban - bár nem volt tökéletes állapotban a gokart - sikerült felzárkóznia az ötödik helyre. A fnásodik futamra (a számos módosítás révén) tovább tudott javítani az eredményén, s egészen a harmadik helyig jött fel a somogyi gokartversenyző. Mindkét futamot az az olasz Andrea Torresan nyerte, aki mondhatni hazai pályán szerepelt; pár kilométerre lakik ugyanis a máriapócsi verseny- pályától, így várható volt, hogy jól fog szerepelni. Az országos bajnokság augusztus végén folytatódik majd Kecskeméten. ■ Fenyő G. ■ Az első futamban az ötödik, a másodikban a harmadik lett Selejteznek a megyében labdarúgó magyar kupa Országos táblán a Balatonlelle és a Nagyberki Vasárnap megkezdődik a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezője; az első körben több mint félszáz csapatot szólítanak pályára. Fenyő Gábor A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének első körében összesen 26 találkozót játszanak. A megyei III. és IV. osztályban érdekelt együttesek mellett még azok a csapatok lépnek pályára, amelyek az előző bajnoki szezonban a megyei második vonalban a hátsó régióban végeztek. a párosítás: Ádánd-Nagybe- rény, Balatonendréd-Bálványos, Kapoly-Andocs, Törökkop- pány-Kisbárapáti, Gamás-So- mogybabod, Kazsok-Igal, Szent- gáloskér-Somogyszil, Taszár- Patalom, Mernye-Tapsony, Ba- latonújlak-Balatonszentgyörgy, Somogygeszti-Balatonszemes, Orci-Toponár, Zimány-Hetes, Potony-Homokszentgyörgy, Görgeteg-Csokonyavisonta, Ka- posújlak-Baté, Mike-Háromfa, Inke-Zákány, Csököly-Mesz- tegnyő, Somogyudvarhely-So- mogyszob, Bárdudvarnok-Ka- darkút, Osztopán-Alsóbogát, Bodrog-Kaposfő, Szulok-So- mogytamóca, Sántos-Kapos- szerdahely, Szabás-Kutas. (A mérkőzések egységesen 17 órakor kezdődnek.) A Magyar Kupa országos tábláján két somogyi csapat érdekelt az első fordulóban, s mindkettő vasárnap lép pályára. A megyei I. osztályú Nagyberki az egykori bajnok, jelenleg NB Il-es Zalaegerszegi TE FC együttesét, a szintén megye egyes Balatonlelle pedig egy másik zalai társulatot, az NB III-as Andráshida SC csapatát fogadja egyaránt 17 órakor. A megyei labdarúgó-bajnokság - mind a négy osztályban, ami egyszerre kereken 90 csapatot érint - a jövő hétvégén rajtol majd. A II. osztályú Tarany, valamint a megye négyes Iha- rosberény és a Bábonymegyer még menet közben szállt ki, s az előző bajnokságban a III. osztályú Somodor, valamint a negyedik vonalban szerepelt Ke- reki és Ságvár is - remélhetőleg csak ideiglenesen - hiányozni fog a somogyi labdarúgó-térképről. Van viszont két visszatérő: a Háromfa a megye háromban, a Sántos pedig a megye négyben lesz érdekelt. SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN FONYÓDLIGETEN a Thököly u.-ban, a Balaton parttól 200 m-re ikernyaraló eladó. 06-30/219-4477--------------------------------------------------------------*299460* ÁLLÁST KÍNÁL A PHT-PRINT KFT. (Balatonlelle, Hunyadi J. u. 5.) balatonlellei munkavégzésre, azonnali belépéssel keres 15 fő jó kézügyességű munkavállalót betanított szerelő munkakörbe, több műszakos munkarendben. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámon: 85/550-613.---------------------------.------------------------------ *299362* A P icipo Kft. azonnali kezdéssel felvételt hirdet pék-cukrász munkakörbe. Jelentkezési feltétel: szakirányú végzettség. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Bérezés, útiköltség-térítés megegyezés szerint. Önéletrajzokat elérhetőség megjelölésével a központi telephelyre kérjük eljuttatni: Dombóvár, Rákóczi út 49.--------------------------------------------------------------*299442* ÉPÍTŐIPARI cég építő- vagy építészmérnököt, technikust keres terepmunkára. Jogosítvánnyal rendelkező pályakezdő fiatalok fényképes jelentkezését várjuk a jutai50@ gmail.com -ra.--------------------------------------------------------------*299461* ÉPÍTŐIPARI cég, saját személy- és kisteherautó, erőgép és egyéb műszaki berendezései javítására keres szerelőt. Autószerelők és egyéb gépek javításában jártas jelentkezők fényképes önéletrajzát a jutai50@gmail.com-ra várjuk.-=------------------------------------------------------------*299461* ÉP ÍTŐSZAKEMBEREKET keresünk. jutai50@gmail.com--------------------------------------------------------------*299461* GONDNOKNŐT keresek Balatoni összkomfortos majorba bentlakással. Előny: jogosítvány, Word-, Excel-ismeret. Fényképes önéletrajzot a mester.s@t-online.hu címre kérek.-------------------------------------------------------------*299340* IN FORMATIKUST KERES kaposvári vállalkozás. Önéletrajzokat .Informatikus 347752” jeligére a kiadóba kérjük aug. 16-ig.---------------------------------------------------------- *299391* KA POSFÜREDEN az ABC-be - mobil ABC-re eladó pénztárost és sofőrt felveszünk. 06-82/421-579,06-30/520-1506--------------------------------------------------------------*296917* KAPOSVÁRI cég felvételre keres azonnali munkakezdéssel önálló munkavégzésre alkalmas építésvezetőt/múvezetőt; A kát. jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetőt; nehézgépkezelőt. Jelentkezni: 70/945-6161 vagy allashirdetesek2@ gmail.com-------------------------------------------------------------*299406* KO ZMETIKUMOKAT gyártó kaposvári cég vegyészmérnöki és/vagy vegyész gyakornoki munkakörbe munkatársakat keres. Elvárások: angol nyelvtudás, számítógépes ismeretek. Előnyt jelent kozmetikai, vegyipari vagy gyógyszeripari gyártásban szerzett tapasztalat. A fényképes önéletrajzokat a zsolt.kajtar@yamuna.hu címre várjuk. Jelentkezési határidő: 2013. aug. 23.-------------------------------------------------------------*299449* A KVGY Kft. felvételre keres Műszaki osztályára angolul beszélő felsőfokú végzettségű kereskedelmi ügyintézőt, Szerszám műhelyébe hagyományos esztergagépre esztergályost, szerszámkészítőt és CNC marós szakmunkást. Előny: minimum 2 év szakmai tapasztalat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a sebestyen.monika@kvgy.hu email címen lehet 2013. augusztus 23-ig. MAGYARORSZÁG egyik piacvezető multinacionális cége megbízásából keresem azt a jelöltet, aki: közép- vagy felsőfokú végzettségének megfelelően keresi helyét és értékét a hazai munkaerőpiacon; változtatni akar és képes a jelenlegi élethelyzetén; fontos számára az anyagi biztonság megteremtése, szívesen dolgozna csapatban; kedveli a kihívásokat. Önéletrajzokat: zsivicsar.andrasne@ing.hu----------‘--------------------------------------------------*299309* NÉ METÜL beszélő vasbetonszerelőt keresek ausztriai munkahelyre, kiemelt bérezéssel. 06-30/481-9780--------------------------------------------------------------*299374* SZ ERKEZETLAKATOS kollégát felveszünk! Elvárások: B kategóriás jogosítvány, megfelelő szakmai végzettség, önálló, pontos, precíz munkavégzés. Jelentkezni: Fényképes önéletrajzzal a kaposkapu@ kaposkapu.hu e-mail címen.--------------------------------------------------------------*299361* TABI gyártó céghez operátorokat felveszünk. Busz van! Tel.: 20/401-7059, 49765-1/2008-5100-595.------------------------------------------------*-------------*299360* TO MMASO Pizzéria pályakezdő alkalmazottakat keres: felszolgáló, pizzafutár. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 57.---------*----------------------------------------------------*299431* OKTATÁS A Meiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T,M,A,B,B+E,C,C+E,D GKI gépkezelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban augusztus 14-én 17.00-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647,30/9472- 666. Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308.--------------------------------------------------------------*293139* ANGOL kezdő esti tanfolyam indul Kaposváron augusztus 26-án és 28-án 1920 Ft önrésszel és 90000 Ft állami támogatással. Jelentkezés: 82/529-291 és 70/609- 0436. Nyilvántartási szám: 14-0002-06. Kocsis Oktatóközpont, Kaposvár, Rákóczi tér 12.3. em.--------------------------------------------------------------*299513* BOLTI eladó, boltvezető, vendéglátó eladó (üzletvezető), pincér képzés indul augusztus végén Siófokon, Balatonbogláron, Keszthelyen. OK-TAT 60 Kft. Tel.: 70/408- 6673.--------------------------------------------------------------*298935* COBRATRANS Bt. Lad az alábbi tanfolyamait indítja: aranykalászos gazda, mg. gépkezelő, önjáró- és betakarító gépkezelő, földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő, emelőgép-kezelő és targoncavezető. Jelentkezni: 30/355-5667,82/719-521.--------------------------------------------------------------*299503* ELADÓ boltvezető, pincér-, szakácsképzések Kaposváron. Ny.: 002872013. 30/691-9785--------------------------------------------------------------*299110* SZOLGÁLTATÁS CSERÉPKÁLYHA-ÉPÍTÉS garanciával. 30/270-7285--------------------------------------------------------------*294639* GÉPI BOZÓTIRTÁS 06-30/929-7287, DA-MŰ----------------------------------------------------------- *297018* HIPNÓZIS orvosi pszichoterápia. Lelki betegségek, depresszió, kényszer, fóbia, viselkedés, szexuális, beilleszkedési és alvászavarok kezelése. Előzőélet-regresszió. Kaposvár, Hunyadi u. 4.06-30/936-1627. www. drcserhalmi.fw.hu----------------------------------------------------------- *294295* LEGELŐK TISZTÍTÁSA 06-30/929-7287, DA-MŰ----------------------------------------------------------- *297018* VEGYES ÓRIÁSOK ÜZLETE Tetőtől talpig felöltöztetjük. Nyitva: h-p 9-17 h, szó 9-12 h. Kaposvár, Petőfi tér 1. Telefon: 82/419-955.------------------------------------------*--------------- *292701* TE TŐTÉRI lakások, illetve a földszinten 220 rrv'-es helyiség megosztva vagy egyben eladó. 30/520-1506,30/520-1505--------------------------------------------------------------*296917* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, Fő utcán 1 szoba fszt-i, felújított, berendezett lakás kiadó. 30/947-1607 ÁLLAT VÖRÖS, kendermagos, fehér előnevelt csirke és ép tollú vörös tojótyúkok rendelhetők szeptember elejére. 30/560-8326-------------------------------------------------------------*299340* 28 hetes vörös tojótyúkok teljes tollazattal eladók. 10 db-tól a szállítás ingyenes. 30/933-9605,70/655-8284 HIRDETÉS MEGHÍVÓ A SOMOGY TAKARÉK SZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA ezúton értesíti tagságát, hogy soron kívül 2013. augusztus 26-án, hétfőn 17.00 órakor KÖZGYŰLÉST tart Nagyatádon, a Kereskedelmi Szakközépiskola aulájában (Baross G. u. 6.). Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2013. augusztus 26-án, hétfőn 18.00 óra. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendre felvett bármely kérdésben a jelenlévők számára tekintet nélkül határozatképes. NAPIREND: 1. A 2013. CXXXV. számú, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló törvény 19. §. (3) bekezdésének c.) pontja szerinti - figyelemmel a 3.§. (2) bekezdés b.) pontjára is - új alapszabály elfogadásáról szóló döntés. 2. Egyebek A közgyűlés teljes írásos anyaga elérhető a mai naptól kezdődően és a közgyűlés ideje alatt a kirendeltségeknél, illetve a közgyűlés helyszínén, valamint a szövetkezet székhelyén, valamint a www. somogytakarek. hu weboldalon. Nagyatád, 2013. augusztus 9. Kérjük a tisztelt tagtárs szíves megjelenését. Somogy Takarék Szövetkezet Igazgatósága VASÁRNAPI . , Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levólcími: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 680 Ft, negyed évre 2040 Ft, fél évre 4080 Ft, egy évre 8160 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ______________Megrendelés száma: 354700. Nyomtatás időpontja: 2013/32. hét______________ La punkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 « 1