Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-02 / 179. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK FELÜTÉS Beszédfejlesztő evés a közös családi étkezések során való beszélgetés fejleszti a gyerekek kommunikációs képességét és maga- biztosságát egy londoni jótékonysági szervezet tanulmánya szerint. s mivel arra van időnk, amire akarjuk, legyen erre is! ■ M.K. BIFfTTPM A NAV megkezdte az értesítők kiküldését október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést; folyószámla-kivonatot azok, akik több mint ezer forinttal tartoznak, vagy több mint ezer forint túlfizetésük van. Késedelmipótlék-értesítőt az kap, aki fizetési kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesítette. ■ M.K. A közgyűlés véleményezi a vezetői pályázatokat jövő heti ülésén véleményez Kaposvár közgyűlése két intézmény vezetői posztjára benyújtott pályázatokat. Az Eötvös szakközépiskola intézményvezetői álláshelyére Horváth Zoltán András, a Noszlo- pyéra Keczeli László jelenlegi igazgató és Trembeczki Csaba, az intézmény pedagógusa nyújtott be pályázatot. ■ M.K. Meghosszabbítják a bevallás határidejét augusztus 31-ig meghosz- szabbítja az adategyeztetés és tagdíjbevallás határidejét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A tagdíj befizetésére továbbra is augusztus végéig van lehetőségük a gazdálkodóknak. ■ M.K. Lőttek és harckocsira másztak a gyerekek Tábor a laktanyában: táborban ismerkedhetett a katonai pályával 30 gyerek a 64. Boco- nádi Logisztikai Ezred laktanyájában. A somogyi katonák nem titkolt célja a katonai pálya népszerűsítése és a gyerek nyári hasznos időtöltésének biztosítása sról. ■ M.K Sefferék felfedezték a jövő őssejtjét eugenetika Siker esetén forradalmasítja a szerv- és az élelmiszerelőállítás kutatásait ► Folytatás az 1. oldalról A világszerte szenzációként fogadott felfedezésük szerinte immár megállíthatatlanul indították el azokat az alapkutatásokat, melyekben minden esetben ott lesz a hivatkozás a 2013-ban publikált Seffer-Koller kutatásokra. A jövő asztronautáinak már nem kellene rántott húst vinni az űrbe, elég lenne a zöldsejt-előállí- tás technológiája, és a szükséges élelmet előállíthatnák maguknak. E sci-fibe illő példával érzékeltette tudományos eredményük felmérhetetlen jelentőségét a kaposvári orvos-kutató. De hozzátette a sokkal elevenbe vá- góbb gyógyászati lehetőségeket is: a szövetek és szervek biotechnológiai előállítása nemcsak életeket menthet meg, de bonyolult etikai problémákat sem vet föl. Nincs szükség hozzájuk ugyanis se embrionális, se szöveti őssejtekre. Seffer Istvánék a jövő őssejtjének előállítási lehetőségével foglalkozó közleményt a Gene- tics and Epigenetics című tudományos világlapban jelentették meg. A publikáció nyomán, csütörtöki közlés szerint egy hónap alatt 563 visszajelzés érkezett a világ szinte minden földrészéről. A munkacsoport (Seffer István, Németh Zoltán, Hoffmann Gyula, Matics Róbert, Seffer A. Gergely, Koller Ákos) a növényi és állati sejtek eddig feltáratlan epigenetikus szabályozó mechanizmusait írták le. - A valódi őssejt egyszerűen minden élőlény, növény, állat és ember közös őseként fogalmazható meg - mondta Seffer István. - Epigenetikai kuSeffer István: a sejtek szabályozó mechanizmusait vizsgáltuk. Sokáig úgy tudtuk, hogy a DNS szabályozza tatásunkban a sejtek szabályozó mechanizmusait vizsgáltuk. Erről sokáig úgy tudtuk, a DNS-ek szabályozzák a sejtek aktivitását. Ez azonban így nem igaz. Ez olyan volna, mintha a zongora magától zongorázna. De a zongora csak egy csodálatos lehetőség, a dallamokat a zongorista varázsolja elő. Magyarán számos szignál, környezeti, bioelektronikai, biomechanikai és még rengeteg hatás befolyásolja, hogy egy sejt differenciálódása milyen irányba megy. Egy el nem kötelezett embrionális őssejt például elképesztően sokféle formát-tartal- mat ölthet akár műanyaggal elegyítve is. A őssejt még bizonyos motívumok hiányát is érzékeli. Végtére is halálpontosan beprogramozott világóra ketyeg benne. Az alakzat, amit a tudományos szaklapban leírtak, a jövő őssejtjének, egy xenohibridnek az előállítási lehetőségét tárja föl. Ennek további kedvező hozadéka, hogy várhatóan az őssejtkutatást kísérő etika aggályokat is eloszlatja. Szerzői szerint a dolgozat tudományos jelentősége még csak prognosztizálható, de alkalmazható modell az alapkutatásokhoz. Megoldást jelenthet bármely fehérjetípus előállítására, így a jövő élelemszükségleteinek a biztosítására. A gyógyítás, antigénmentes szövet- és szervelőállítás is lehetséges vele.- A zöld sejt előállításához nem kell magzati életet elvenni, még kidobott sejtekre sincs szükség - mondta Seffer István. A kutató tisztában van vele, hogy a most leírtak világméretű elterjedése előbb-utóbb komplett ágazatok életét írja át vagy nullázza le. Az élelmiszeriparban a vágóhidak, az egészségügyben a gyógyszerek és mechanikus segédeszközök ipara alakulhat át, amit a tőzsdeindex igen szemléletes görbével írna le. - Áttörésre van szükség az emberi agyakban, még inkább a globális érdekrendszerekben ahhoz, hogy ennek a felfedezésnek a jótékony hatása érezhető legyen - tartja a kutató. - Ahogy a vízben lévő, a kőolajhoz képest háromszoros energiatartalom lehetősége ellenére még jó ideig benzinnel járnak az autók a globális olajmaffia miatt, úgy a gyógyszermaffia ezt sem fogja ölbe tett kézzel nézni. De az emberiség józansággal felismerheti a még nagyobb lehetőségeket benne... Seffer István a korábbi kutatásaiban indult, szeptemberben folytatódó őssejtügyről annyit mondott: öt év alatt még az sem igazán tudott kiderülni, mi a mi- nősítése-tárgya az eljárásnak. Annyi viszont kiderült, tönkre akarják tenni, ami szerinte any- nyiban sikerült, hogy több témában folytatott kutatásainak a kivitelezése lelassult. Merthogy egy másik, a sebészettel összefüggő kozmetikaitermék-előál- h'tási programjának az előkészítése is folyik. - Ha békén hagynak 2006 után, Kaposváron és Taszár térségében ma több ezer család megélhetése volna biztosított - összegzett. - Ehhez csupán nem kellett volna szétverni, amit fölépítettünk. A Seffer-Koller kutatócsoport folytatja a munkát, és további tudományos dolgozatok tervei körvonalazódnak, tudatja a kaposvári klinika Facebookon is közzétett közleménye. ■ Balassa T. Erzsébet Fonyódligeten és Balatonberényben táboroztatás Nyolc helyszín, tíz hét, több mint negyvenezer gyermek nyaralhat kedvezménnyel A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jóvoltából az ország nyolc helyszínén, tíz héten át- augusztus 24-ig, több mint negyvenezer gyermek táborozik hat napos turnusokban az Erzsébet-program szociális üdülési és gyermektáboroztatási lehetőségének keretében.- Somogybán két tábora van a programnak, a fonyódligeti Erzsébet. Táborozok a Balatonnál: nyolc helyszín, tíz hét, negyvenezer gyerek és a balatonberényi. Fonyódli- geten 15 ezer - köztük 900 somogyi gyermek, Balatonberényben pedig négyezer - köztük 200 somogyi gyermek vesz részt a táborokban - mondta Móring József Attila ország- gyűlési képviselő a Berényben tartott sajtótájékoztatón. Ezen a héten kézműves tematika köré épülnek a foglalkozások: a gyerekek agyagoznak, fát faragnak, mézeskalácsot készítenek és természetesen emellett sokat fürdenek a Balatonban. Az országgyűlési képviselő kitért arra is: több használaton kívüli ingatlant is be lehetne vonni a jövőben a programba, példaként megemlítve a balatonberényi korábbi honvédségi üdülőt is. ■ V. E. POSTÁNKBÓL PROGRAMAJÁNLÓ Hiába szólt a partlagfű miatt, Hitler az aluljáróban tisztelt szerkesztőségi Városunk vezetői nagy gondot fordítanak nyilatkozataikkal saját image-iik fényesítésére. Szita Károly polgármester úr is több ízben és fórumon azt nyilatkozta, hogy a lakosság által tett parlagfű bejelentést követő három napon belül elvégeztetik annak kiirtását. mellékelek pár fotót a Kapos- füredre vevető kerékpárúiról általam kb. három hete a szórólapokon található parlagfű vonalon tett bejelentésben szereplő területről. Mostanra nem három nap, hanem három hét is eltelt, de a gyom csak nagyobb lett. Ugyanekkor ajánlottam a telefon túlsó végén lévő úrnak az elkerülő út alatti kerékpáros aluljáróban valamelyik agyament polgártársunk által felfestett szörnyűségeket, de úgy látszik ilyen apróságok nem érik el az illetékesek ingerküszöbét. A nevezett terület tulajdonosát, kezelőjét nem nehéz kideríteni. A terület egyébként a főút mellett vezet, az útról is kiválóan látszik, nem kell még a (szolgálati) autóikból sem kiszállni. Vajon miért nem veszik észre a közterület-felügyelők? A parlagfüvet le nem kaszáló állampolgárt irgalmatlan nagy összegű bírsággal sújtják. Jó lenne látni azt a többmilliós bírságcsekket, amit a városi önkormányzat saját maga (vagy legalább a mulasztó illetékes vezető) megbírságolására állít ki. JAKAB ERNŐ, KAPOSFÜRED Három hete jelezték, de de semmi sem történt A kidekorált aluljárót is hiába tette szóvá olvasónk KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékházban Vaszary János állandó emlékkiállítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban Természeti örökségünk címmel látható kiállítás HIRDETÉS OrgonaPont koncertek aug. 3. szombat 20:00 Balatonlelle, Katolikus Templom Kővári Péter - orgona, Nemzeti Énekkar Vezényel: Ella Istvánná - aug. 4. vasárnap 20:00 Sióink, Evangélikus Templom Kővári Péter - orgona, Rumy Balázs - klarinét Jegyek válthatók a Filharmónia és a Ticket Express irodáiban, a jegymester.hu oldalon és koncert előtt a helyszínen. Jegyárak: 500 Ft/1000 Ft/1500 FI www.oroonapont.hu