Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-01 / 151. szám

16 2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ Cristian Zeitz érkezik. Cristian Zeitz-el, a THW Kiél világbajnok jobb átlövőjével kötött három évre s megállapodást az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata, amelyhez legkésőbb jövő nyáron csatlakozh német játékos. A korábbi átszerződéséhez a Veszprémnek meg kell állapodnia a német együttessel SPORT1 Vereség az első próbán labdarúgó nb i. Vezetett, de kikapott a Rákóczi az oroszokkal szemben Elvesztette első felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC gárdája. A talál­kozón több próbajátékos is pá­lyára lépett a somogyiaknál. Klein Péter Lejátszotta első felkészülési mér­kőzését a Kaposvári Rákóczi FC az orosz élvonalbeli Kubany Krasznodar ellen. A találkozót a somogyiak kezdték jobban. Egy baloldali akció végén Pavlovics vette be az oroszok kapuját. A fél­idő hátralévő részében azonban már a krasznodariak dominál­tak, s négyszer mattoltál a próba­játékon lévő hálóőrt, Marko Rani- lovicsot. A második félidőre mind a tizenegy labdarúgóját lecserélte Prukner László, a somogyiak ve­zetőedzője, azonban ezt a játék­részt is az orosz bajnokság ötödik helyezett csapata nyerte meg.- Szokatlan módón, korán játsz- szuk a felkészülési mérkőzése­ket, hiszen már az alapozás ötö­dik napján pályára léptünk - fo­galmazott Prukner László. - En­nek két oka van. Az egyik, hogy korán kezdődik a szezon, a má­sik pedig, hogy minél előbb ki akarom alakítani azt a keretet, amellyel nekivágunk a követke­ző szezonnak. Igyekeztünk olyan ellenfeleket találni, melyek egy szinten vannak velünk, vagy erő­sebbek. A Krasznodar az utóbbi­ba tartozik, hiszen az Európa Li­ga szereplés miatt már topformá­ban van. Az első félidőben voltak olyan periódusok, mikor jól ját­szottunk, s vezetést is tudtunk szerezni. A gólokat buta hibák­ból kaptuk, nem az ellenfél kény­szerítette ki. Amennyiben mi is a felkészülésünk végén járnánk nem alakult volna ki ekkora kü­lönbség. Sok pozitívumot láttam a mérkőzésen, amire lehet építe­ni a jövőben. Több játékos is elhagyta a ka­posvári klubot. Hegedűs Dávid az NB L újoncához, a Mezőkö­vesdhez írt alá 2016. június 30-ig. A brazil légiós, Pedro, információ­A somogyi zöld-fehérek nélkül rendezik a kupát Botos Antal elköszönt az akadémiásoktól Bodor Ferenc és Németh Ferenc életműdíjat kapott a világnapon elismerés Bodor Ferenc új­ságíró és Németh Ferenc fotós kapott életműdíjat a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSŰSZ) világnapi ünnepsé­gén szombaton. A Feleki-díjat Deák Zsigmond (Magyar Nem­zet), Faragó Richárd (SportTV) és Thury Gábor (Nemzeti Sport) vehette át. Világnapi el­ismerésben részesült Bobory Balázs (Fejér Megyei Hírlap), Gyúrás István (Délmagyar- ország), Illyés Tibor (MTVA/ MTI), Lipcsei Árpád (Nemze­ti Sport), Marosi Gergely (Nem­zeti Sport Online) és Őri B. Pé­ter (FourFouiTwo). Az MSÚSZ Nívódíj-pályáza- tának eredményhirdetésére is ezúttal került sor. A díjazot­tak: írott sajtó kategóriában nívódíjas lett Malonyai Pé­ter (Nemzeti Sport) Parancs­ra a világhírig című írásáért. Elismerő oklevelet kapott Pór Károly (Nemzeti Sport Onli­ne): Mennyit ér a bajnokság, ha magyar és Bodnár Zalán (FourFourTwo): SZÚR című anyagáért. Különdíjat kapott Bocsák Klára (Sport Plusz) Hölgy válasz című sorozatá­ért és Kecskés István (Nem­zeti .Sport) a Videoton lissza­boni Európa-liga-mérkőzé- sét komplex módon feldolgo­zó munkájáért. Fotó kategóri­ában nívódíjat Szirtesi László (szabadúszó), elismerő okleve­let pedig Illyés Tibor (MTVA/ MTI) és Szaniszló Róbert (Fo- cus Press Agency) kapott. On­line kategóriában Marosi Ger­gely (NSO, FTC-ing, osztrák dressz, hová lett a meggy?) győzött Czégány Pál (fradi.hu, Á Bödedani) és Pincési László (origo, Nézd, ott a kicsi bácsi és a nagy néni!) előtt. Az elektronikus sajtó kategó­riában Kalapos Mihály (MTVA) érdemelte ki a nívódíjat Bicskei Bertalanné Annával készített Halottak napi rádiós riportjá­ért. A sportkönyv kategória ní­vódíját a Dénes Tamás, Hegyi Iván, Lakat T. Károly szerző­trió a Válogatott gyűjtemény cí­mű könyvért vehette át. ■ Elfogadta a kormány a kiemelt sportágak igényeit sporttámogatás Elfogadta a kormány az egyes kiemelt sportágak sportfejlesztési el­képzeléseinek és igényeinek támogatását - tájékoztatta a ka­binet döntéséről a kormányszó­vivő az MTI-t. Giró-Szász András elmond­ta; többoldalúan egyeztettek az érintett sportági szakszö­vetségekkel a kiemelt sportág sportfejlesztési koncepcióiról és azok végrehajtásához kap­csolódó feladatok finanszírozá­si feltételeinek biztosítása, va­lamint a támogatások felhasz­nálásának és ellenőrzésének, továbbá az érintett sportágak 2014-2020-ig tartó elképzelése­inek ismertetése. ■ labdarúgás A Rákóczi nélkül rendezik idén a jubileumi Király Kupát, melyen a Haladáson kívül a címvédő Diósgyőr, a Paks és az osztrák harmadosztályú, friss kupagyőztes, Európa-liga induló Pasching vesz részt július 12-én. Az első Király Kupát még 2004- ben tartották, akkor Újperinten négy Nyugat-Dunántúli első osz­tályú csapat találkozott. Az évek múlásával egyre színvonalasabb rendezvénnyé nőtte ki magát a labdarúgó villámtoma, amely nagyon jól illeszkedik a résztve­vő csapatok nyári felkészülésé­be. Érdekesség, hogy az elmúlt kilenc év tornáin tizenhat csapat fordult meg a Király Sportlétesít­ményben, a Kaposvári Rákóczi­nak és a Diósgyőrnek kétszer is sikerült nyernie. ■ K. Z. labdarúgás Hat éven belül második somogyi együttesé­től is búcsúzott Botos Antal. A 2007 októberében az NB I-es újonc BFC Siófok vezetőedzői posztjáról eltávolított szakem­ber 2011 június 17-én érkezett a Kaposvári Rákóczi FC Bene Fe­renc Labdarúgó Akadémiához. Akkor új szakmai igazgatóként mutatta be őt a Cseri úti komp­előtt nagyszerű eredményekkel szerezte meg az első helyeket. Az ifjúságiaknál Bajnok Eszter hár­masugrásban áttörte a tizenkét méteres álomhatárt, Gonda Jáz­min kiválóan vágtázott rövidtá­von, Kovács Péter tizenegy má­sodpercen belül futotta a 100 mé­tert. A serdülőknél Schiszler Dó­ra és Csepeli Angéla ért el korosz­tályában nagyon jó időt. Kaposvári dobogósok:, ifjú­sági fiúk, 100 m: 1. Kovács Pé­ter, 2. Szabó Erik, 3. Győri Szil­veszter. 200 m: 1. Dán Péter, 2. Győri Szilveszter, 3. Szabó Erik. 400 m: 1. Dán Péter. Magas: 1. Tóth Ákos. Távol: ...2. Kovács Péter, 3. Tóth Ákos. Hármas: 1. Tóth Ákos. 15 éves fiúk, 400 m: ink szerint nem tér vissza Kapos­várra. Az érkezési oldalon is fel­merültek nevek, köztük az egy­kori ferencvárosi hálóőré, Mar­ko Raiúkmcé. A 26 esztendős já­tékos szerződése lejárt a fővárosi­aknál, így ingyen érkezhet a Rá­kóczihoz. A volt, horvát, utánpót­lás válogatott, Stjepan Babic is a somogyiakkal készül. A 24 éves labdarúgó legutóbb a horvát má­sodosztályú NK Rudesben szere­pelt. Rajtuk kívül még három já­tékos, Albert, Tomislav és Da Sil- va is zöld-fehér mezt ölthet magá­ra, sorsukról később dönt a szak­mai stáb. A kaposváriaknál Posza Zsolt egy, Rusák Edvárd pedig há­rom évre hosszabbított.- Vegyes a kép a próbajátéko­sakkal kapcsolatosan - értékelt Prukner László. - Vannak olyan labdarúgók, akiket még teszte­lünk, de olyanok is, akiktől egy hét után elköszöntünk. kubany krasznodar- kaposvári Rákóczi fc s-i(4-i) Stegersbach (Ausztria). RÁKÓCZI 1. FÉLIDŐ: Ranilovics - Okuka, Addo, Kovács O., Zám- bó B. - Pavlovics, Babic, Balázs B., Thian - Oláh, Vrucina. ii.: Ru­sák - Moustapha, Fotías, Da Sil- va, Jánvári - Safaric, Albert, Böj­té, Tomislav - Haruna, Waltner. vezetőedző: Prukner László. GÓLSZERZŐK: Ignatyjev 2 (27. és a 30. p.), Urena 2 (41. és a 85. p.), Özbiliz (35. p.), 111. Pavlovics (16. p.). lexumban Horváth Miklós klubelnök. A Pro licences szak­embert több edző is követte az akadémia korosztályos csapa­tainál. Botos Antal szinte nap­ra pontosan két esztendő után mondott búcsút a kaposváriak­nak. Utódát rövidesen kineve­zik, s a bizonyára az edzői kar­ban is lesznek még további vál­tozások. ■ K. Z. ...2. Kishanti Martin. 100 m gát: 1. Székács Máté. 300 m gát: 1. Székács Máté, 2. Sándor Kris­tóf. 1500 m akadály: 1. Csizma­dia Gábor. Magas: 1. Székács Máté. Hármas: 1. Székács Máté. Súly: 1. Szabó Mátyás. Diszkosz: 1. Szabó Mátyás. Ifjúsági leány, 100 m: 1. Gonda Jázmin. 200 m: 1. Gonda Jázmin, ...3. Dán Esz­ter. 400 m: 1. Dán Eszter. Távol: 1. Bajnok Eszter. Hármas: 1. Baj­nok Eszter, 2. Gonda Jázmin. 15 éves leányok, magas: ...2. Gyur­ka Borbála. 14 éves leányok, 300 m: 1. Schiszler Dóra. 13 éves le­ányok, 80 m: ...2. Markán Valen­tina. 300 m: ...3. Aumann Viktó­ria. 600 m: 1. Csepeli Angéla, 2. Kishanti Petra. ■ Kun Zoltán Arattak a kaposváriak az Arany úton atlétika Tizenkilenc hazai diadal született a megyeszékhelyen rendezett viadalon A kaposvári atlétika pályán talál­koztak 14 egyesület atlétái, hogy a serdülő és ifjúsági korosztály­ban eldöntsék a Kaposvár bajno­ka címet. A Dél-Dunántúli régió valamennyi klubja képviseltet­te magát a versenyen, mellettük Veszprémből, Székesfehérvárról és a fővárosból is volt induló. A kedvező időjárásban 174-en in­dultak a különböző versenyszá­mokban. A rendező Favorit MG Produkt AC atlétái nagyon kitet­tek magukért a hazai pályán. A négy korosztályt felölelő viada­lon tizenkilenc első helyet szerez­tek. A győztesek közül is kiemel­kedett Székács Máté, aki négy számban is győzni tudott, ráadá­sul a közelgő országos bajnokság Magasugrásban is vetélkedtek HÍRSÁV Veress Petra bronzérmet nyert duatlon Jól szerepeltek az MG Produkt Kaposvári AC sportolói a Jászberényben megrendezett duatlon ver­senyen. A technikás vonal- vezetésű pályán Veress Pet­ra kategóriájának harmadik helyén végzett. Klubtársa, Köves Péter a felnőttek me­zőnyében az előkelő ötödik helyet szerezte meg. ■ K. Z. Rosberg nyert, Vettet kiesett autósport Nico Rosberg, a Mercedes német pilótá­ja nyerte meg vasárnap a Forma-l-es Brit Nagydí­jat, amelyet a címvédő és a pontversenyben élen ál­ló Sebastian Vettel műszaki hiba miatt feladott, így ösz- szetettben veszített az elő­nyéből. Nico Rosberg idei második, pályafutása har­madik részsikerét aratta, mögötte az év végén vissza­vonuló ausztrál Mark Web­ber (Red Bull) zárt a má­sodik, a spanyol Fernan- do Alonso (Ferrari) pedig a harmadik helyen. ■ Második helyen zárt a férfi válogatott vízilabda A körbeveréseknek köszönhetően az olaszok mö­gött a második helyen végzett a görög tornán Benedek Tibor együttese. A magyar férfi ví­zilabda válogatott rendkívül hasznos tornán van túl, és va­sárnap este már haza is tért Görögországból, a Szamarci- disz Kupáról. ■ Hosszú Katinka parádézott az ob-n úszás az úszók debreceni országos bajnokságának be­fejező napján Hosszú Katin­ka három egyéni számban diadalmaskodott, így a négy nap alatt összesen kilenc aranyérmet gyűjtve az idei ob legeredményesebb ver­senyzője lett. ■ TOTÓ LU20 Horváto.-U20 Új-Zelan<1 2-1 1 2. U20 Uzfaegisztán-U20 Uruguay 0-4 2 3. U20 Egyiptom-U20 Anglia 4. U20lrak-U20 Chile 2-0 1 2-1 1 5. Strömsgodset-Tromso 3-1 1 6. Sogndal-Hönefoss 1-1 X 7. Lilleström-Valerenga 0-1 2 8. Start-Aalesund lapzártakor 9. Odd Grenland-Haugesund lapzártakor 10. Viking Stavanger-Rosenborg lapzártakor 11. Elfsborg-Syrianska 5-1 1 12. Diurgarden-Öster lapzártakor 13. Uruguav-Olaszország lapzártakor +1 Brazília-Spanyolország lapzártakor HIRDETÉS ________________________________ Co rner pénzváltó Kaposvár, MoneyGram p* .. m nemzetközipönztranszfer I U U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 292,00 298,50 USD 222,00 229,60 CHF 235,00 243,00 ÉRVÉNYBEN: június 28. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Prukner László (balra) több pozitívumot látott a Kubany Krasznodar ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom