Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-27 / 174. szám

15 2013. JULI US 27., SZOMBAT SPORT Már több százan „tökölnek” és „löszölnek” a ságvári viadalon Testvértalálkozó Siófokon kézilabda Drávái, Schneider és Lukács nélküli vereség a Fraditól szabadidősport Hetedik al­kalommal rendeztek Ságváron teljesítménytúrát 395 résztve­vővel, ami figyelemre méltó létszám, hisz összesen 1183 főt mozgattak meg az eltelt évek során. A 395 túrázó közül kö­zel kétszázan első alkalommal indultak a már hagyomány­nak számító ságvári megmé­rettetésen. Az idén három tá­von tehették próbára magu­kat: a „Tökölön” 17 kilométert, a „Löszölőn” 52 kilométert, a „Megalöszölőn” pedig 50 kilo­métert kellett teljesíteni. A leg­népszerűbb ezek közül a leg­rövidebb volt (305 induló), me­lyen a legfiatalabb a négy éves Pazdora György Csaba, a leg­idősebb pedig a nyolcvannégy esztendős Göndöcz István vol­tak. A 35 kilométert ötvenket- ten gyalogolták le, köztük a legfiatalabbak Győrfi testvé­rek (11 év), Ádám és Bálint és a legidősebb Bekik lenő (74). Az embert próbáló „Megalösz- ölőt” már csak harmincnyol­cán vállalták, közte a tizenhá­rom éves Vidovics Tamással, illetve a hatvanhat éves Hámo­ri Istvánnal. A remek munkát végző szervezőktől megtudtuk ezút­tal Siófokról érkeztek a leg­többen (102 fő), de Ságvár- ról (53) és Kaposvárról (47) is szép számmal akadtak. Hiányérzet is csak egy ma­radt a házigazdákban: az or­szág 18 megyéjéből-fogad- tak már túrázókat, csak Haj- dú-Biharból nem, ám remélik a következő alkalommal már ez a megyét is „kipipálhat­ják”. ■ Keszthelyi Zoltán A Fradi elleni páros össze­csapásokkal megkezdte a felkészülési meccsek soroza­tát az élvonalbeli Siófok KC- Galerius Fürdő NB I.-es női csapata. Már látszott, hogy a balatoniak gyors kézilab­dát kívánnak játszani. Keszthelyi Zoltán Ahogy idegenben, úgy ha­zai pályán is simán kikapott (23-36) a siófoki klub a vele együttműködési megállapo­dást kötő Ferencvárostól, igaz nem is velük kell majd verse­nyezniük a bajnokságban... Mindenestre a meccsnek már akadtak pozitívumai ha­zai szempontból, amit Golovin Vladimír vezetőedző is hang­súlyozott, akinek együttesé­ből hiányzott a dániai után­pótlás Európa-bajnokság- ra készülő Lukács Viktória, Schneider Éva duó, illetve a Kiskunhalasról igazolt Drávái Gyöngyi is. Az utóbbinak vádli sérülése van, ám a jövő héten remélhe­tőleg már be fog kapcsolódik a munkába.- A hét eleji fővárosi mécs­eséi ellentétben most sokkal agresszívebbek voltunk, ak­kor talán túlzottan tiszteltük a Fradit - mondta a tréner, aki hangsúlyozta: gyors kézilab­dát kívánnak játszani, remél­hetőleg a most látottnál sok­kal kevesebb hibával. Már az előző szezonban is megmutatkozott, hogy ami­kor a csapat elhagyja a Sió­fok táblát, mintha kicserélték Komoly csatát vívott a bajnoki rajtra készülő két együttes a Balaton-partján. A siófokiak jövő héten is pályára lépnek volna, nem egyszerű edző fel­adat lesz ezen változtatni... - Ha el akarunk mozdulni a ti­zedik helyről, idegenben is vi­tézkednünk kell nincs mese - figyelmeztetett a tréner.- A siófoki lányok minden­esetre csodálatosan dolgoz­nak és egy biztos: többet tud­nak annál, mint amit eddig mutattak. A bajnokság sorsolása már meg is történt, mely szerint szeptemberben hat mérkőzés vár Bogdanovicékra, melye­ken sorrendben a Fehérvár, Érd, Győr, Veszprém, Békés­csaba, Vác lesznek az ellenfe­lek. Felmerült, hogy ha a sor­solás úgy alakul, akár a felké­szülési időszak is kitoldható.- Ez már nem érvényes, hisz szeptemberben eldőlhet a bajnokság, ennek megfelelő­en kell ezekhez a meccskehez hozzáállnunk - folytatta Golo­vin Vladimír.- Minden mérkőzés komoly téttel kell, hogy bírjon szá­munkra, persze ez alól kivé­tel a Győr elleni. Nagyon oda kell figyelni a rajtra, hogy ne menjen el a lányok önbizalma, sőt remélem, bravúr pontokat is tudunk szerezni. Miközben a csapat készül az élvonal rajtjára, lassacskán elkészül az első osztályú klub munkacsarnoka, amit rövide­sen birtokba vehetnek a fel­nőtt és utánpótlás sportolók. - Úgy gondolom a jövő hét végén már ott edzhetnek a felnőttek - mondta el a remek hírt Fo­dor János ügyvezető-klubtu­lajdonos, aki szintén megte­kintette a lányok zöld-fehérek elleni tesztmeccsét. Három somogyi lovas nyert díjugratás Színvonalas versenyt rendeztek Somogygesztiben Lóránt Péter a szolnoki együtteshez igazolt Idén is roppant színvonalas díj­ugrató viadalt rendeztek So­mogygesztiben a Somogy me­gyei Lovassport Szövetség szer­vezésében A rangos erőfelmérő­re nem csak a szomszédos me­gyékből, de még Horvátország­ból is érkeztek lovasok. A B ka­tegóriás verseny a Somogy me­gyei és a Dél-Dunántúli Regio­nális Lovassport Szövetség for­dulója is volt egyben. A fiatal lo­vak és lovasok 90-120 centis aka­dályokon mérték össze a tudásu­kat egymással a somogygesz- ti pályán. A 21 éves szabadtéri versenypályával ezúttal is elége­dettek voltak a résztvevők. Azt mondták azért szeretik, mert ja­varészt puha a talaja, és a fű is szép és egyenletes. Végül hat ka­tegóriában hirdettek győztest a versenyen. A somogyi indulók közül a kaposvári Lovasakadé­mia SC sportolója, Varga Vivien, a somogygeszti Kolontári Éva és a Taszári Vitái SC lovasa, Pál Re­náta zárt az élen. Emellett szép eredménynek könyvelhető el a somogygeszti ifjabb Csór Zol­tán és a Lovasakadémiát erősítő Kiss Szabolcs második helyezé­se is. ■ kosárlabda Roppant erős lesz az NB I/A csoportos férfikosár- labda-bajnokságban szereplő Szolnoki Olaj KK együttese. A Ti- sza-partiak eddig is a legmaga­sabb költségvetéssel tevékeny­kedtek a magyar élvonalban, ám a legutóbbi szezonban ezzel együtt sem a bajnoki címet, sem a Magyar Kupa aranyérmet nem tudták megszerezni. Úgy tűnik ezúttal azonban semmit nem bíznak a véletlenre. A bajnok Ál­ba Fehérvártól már korábban át­igazolták Keller Ákost, valamint az Atomerőműtől Vojvoda Dávi­dot. Pénteken aztán „robbant az igazi átigazolási bomba”. A szol­nokiak szerződtették Lóránt Pé­tert, aki nyolc évnyi légiósko­dás után tér vissza Magyaror­szágra. ■ Kun Z. Remekeltek a hazai indulók a balatonföldvári erőpróbán vitorlázás Balatonfóldváron a helyi vitorlástelepen rendez­ték a Spartacus Kupa viada­lát. A hagyományos versenyen hat hajóosztály képviselői mér­ték össze tudásukat. A verse­nyen az alábbi eredmények születtek: Asso hajóosztály - 5 indu­ló: 1. Fantomasso (Majthé- nyi Szabolcs, Polgár Csaba, Futó István, Széli Péter, Hor­gos Tamás - Balatonföldvá­ri Spartacus VE), 2. BMW Sa- iling Team - Asso YC, 3. Pica- bo (Kovács János, Ambrózy György, Faragó Gábor, Mészá­ros Ákos, Pátkai Marcell, We- lesz Balázs - Balatonföldvá­ri Sparcatus VE). llmOD ha­jóosztály - 2 induló: 1. Lyka - MKB VK, 2. Manual - Magyar Telekom DSC). 8mOD hajó­osztály - 5 induló: 1. Pfening- berger András, Ziegler János, Czeizel Balázs, Hajtó Gábor, Szépfy Márton - Balatonföld­vári Spartacus VE, 2. No Na- me - TVSK), 3. Oberon (Sü­li András, Papp Dávid, Süli Áron, Verebély Tibor, Martin Viktor - Balatonföldvári Spar­tacus VE). ■ A repülőhollandiban ki­lencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs az Assóban is aranyérmet nyert Balatonföldváron Nautic hajóosztály - 5 in­duló: 1. Geronimo - KMP, 2. Don Rosé - Delta SE, 3. Pjp,- gi - KMPVSE). YS-I. hajóosz­tály- 18 induló: 1. Sleepwal- ker (Temesfői Zénó, Ganyacz Sára, Kui Szilárd, Szemeré- di György, Szépe Mihály, Hor­váth Bence, Simonics End­re, Ikrényi Gábor - Balaton- lellei vitorlás egylet), 2. Lila- füred - KMP), 3. Anna - THE, ...6. Vector (Szentiványi And­rás, Argay Béla, Ninausz Pé­ter, Magyar Nikoletté - Bala­tonföldvári Spartacus VE), 7. Isuzu Bomba (Rozsnyai Do­monkos, Bakóczy Róbert, Ta- kácsy Levente, Búza Bence, Takácsy Kristóf - Balatonföld­vári Spartacus VE). YS-II. hajóosztály - 4 indu­ló: 1. Gemini - TVSK, 2. Conse- uro44 - TVSK, 3. Lidérc (Kádár Gábor, Horváth István, Bakos Mónika - Balatonföldvári Spar­tacus VE). ■ Kun Z. Rogge is beszélt a világjátékok megnyitóján Részvételi rekord született a Balaton Regattán vitorlázás Augusztus utolsó napján zárul az idei amatőr sorozat, amely őrzi népszerűségét nem olimpiai sportok Pénte­ken megkezdődtek a kolumbi­ai Caliban a IX. Világjátékok, a nem olimpiai sportágak legna­gyobb nemzetközi eseménye, amelyen száz ország verseny­zői vesznek részt. A megnyitón beszédet mondott Jacques Rog­ge, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke, aki a sport tisz­taságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyel­met. Az augusztus 5-ig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló kép­viseli. Legutóbb, négy évvel ez­előtt, Tajvanon a magyar spor­tolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Vi­lágjátékokon. ■ A VII. Balaton Regatta első nap­ján túraverseny futama ideá­lis körülmények között - 10-16 csomós- észak-nyugati szélben, napsütésben - zajlott. Á versenytáv Balatonsze- mes, Zánka, Balatonlelle, Ba- latonszemes útvonalat érin­tette. Az első szakasz egy 6,5 km-es cirkáló szakasz volt, ami emelte a túraverseny szakmai színvonalát. Ezután egy hosszú spinakkeres sza­kasz következett, majd egy félszeles befutó. A versenyre nyolcvanhat hajó nevezett, ez­zel a rendezők az idei legna­gyobb létszámot regisztrál­ták. A verseny betétfutama - a Magyar Építész Kamara fő­védnökségével - a VI. Épí­tész Regatta szakmai, temati­kus verseny volt, amire nyolc szakmai hajó nevezett. A má­sodik napon gyenge észak-ke­leti szél várta a mezőnyt, ami a rajt után másfél órával telje­sen leállt, így a mezőny máso­dik fele csak nagy nehézségek árán tudott befutni. A VII. Balaton Regatta záró futamait augusztus 31-én Ba- latonbogláron, illetve a telepü­lés előtti vizeken rendezik. A szervezők szombatra egy túra és egy pályaversenyt tervez­nek. Ha a szélviszonyok jól ala­kulnak, először egy pályaver­senyt, aztán egy túraversenyt szeretnének megrendezni. Az Pazar látványt nyújtottak a hajók biztos, hogy az egyes kategóri­ákban nagy verseny várható, mert több helyen is szoros az összetett állás. A versenysoro­zat díjátadó gáláját augusztus 31-én, szombaton este 19.30 órakor rendezik. A 2013-as VII. Balaton Re­gatta részeredménye, Yards- tick I.: 1. Lábad-X (10 pont), 2. Képi (12 pont), 3. 80ne (24 pont), 4. Madárka (37 pont), 5. Obsession (38 pont), 6. Ma- dicken (47 pont), Yardstick II.: 1. Macska (12 pont), 2. Dol- ce Vita (15 pont), 3. Illabe- rek (34 pont), 4. Rozália (35 pont), 5. Albatrosz (36 pont), 6. Avanti (39 pont), Yards­tick III.: 1. Penny (18 pont), 2. Hablaty (22 pont), 3. Catullus Maximus (23 pont), 4. Süvöl- vény (25 pont), 5. Síim Jim (27 pont), 6. Csibor (34 pont). Pá­lyaverseny YS I.: 1. Lábad-X (5 pont), 2. Képi (5 pont), 3. 80ne (8 pont), 4. Obsession (18 pont), 5. Madárka (19 pont), 6. Madicken (20 pont), Pálya­verseny YS II.: 1. Macska (4 pont), 2. Dolce Vita (11 pont), 3. Avanti (11 pont), 4. Rozá­lia (11 pont), 5. Albatrosz (14 pont). 6. Bozos (17 pont). Pá­lyaverseny YS III.: 1. Hablaty (5 pont), 2. Penny (8 pont), 3. Süvölvény (14 pont), 4. Catul­lus Maximus (15 pont), 5. He- lios (17 pont), 6. Mac-Co (20 pont). ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom