Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
4 2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Hajóstól tanult először énekelni bari lacika Az Ének iskolája után a hetedik osztályt már magántanulóként kezdi Bari Lacika a hetedik osztályt már magántanulóként kezdi, azok után, hogy sikeresen kijárta az Ének iskoláját. Fónai Imre- Fellépések és iskola, ez a kettő már nem fér bele egyszerre?- kérdeztük a TV2 gyerekéne- kes-tehetségkutatóján „berobbant" siófoki fiútól.- Á, annyi koncert van, hogy az iskolával együtt nem megy - felelte Bari Lacika. - Persze, tanulni így is kell, nem is keveset, csak a napi rendszeres felkelés és indulás az iskolába, az nem egyeztethető össze a fellépésekkel. Felkelek és indulok valahová énekelni, ez most a jellemző, persze még nekem is furcsa, még nem szoktam meg.- Be vagy táblázva?- Úgy heti négy fellépés van mostanában, a télre persze még nincsenek felkérések.- Milyen helyekre hívnak?- A legkülönbözőbbekre. Voltak TV2-s fellépések, azután az Aréna plázában, a siófoki plázá- ban, a Hupikék törpikék fesztiválon, vagy éppen ahol most beszélgetünk, egy kiállításmegnyitón.- A Balaton partján persze nem mindenki most, az Ének iskolájában hallhatott először énekelni...-ti Nem, mivel két éve jelentkeztem a balatonszárszói Kistérség hangjára, aztán tavaly ugyanoda a Balaton hangjára is. Mindkettőt meg is nyertem a korosztályomban.- Ezek után már jöhetett a tévé...- A Voice-ra és a Megasztárra is jelentkezni akartam, de anyukámék nem engedtek, mondván, túl kicsi vagyok még. A TV2 gyerekeknek kiírt tehetségkutatója azonban már „pasz- szolt” hozzám. Az utolsó nap adtuk be a jelentkezést, amikor hazaértem az iskolából, kérdeztem a szüléimét, hogy „na beadtátok?” Nem, ezt felelték, én meg mondtam nekik, hogy talán nem bíztok bennem? Amikor idehaza azt mondjátok, hogy ilyen jó, meg olyan jó vagyok? Apukám erre leállított: na ebből elég, beíratlak. Csak egy castingra kellett elmennem, a legjobb negyven közé a videóm alapján bejutottam, a Carusót meg már láthatták a tévénézők is.- Meg azt is, ahogyan „elájult” tőled a zsűri. Pedig ugye nem is tanultad az éneklést...- Nem, amolyan fürdőszobai szólista voltam, az utcán is mindig dúdolok, énekelgetek, anyukám idegeire is megyek vele. Viszont nyolc éve zongorázom és az egész családom zenész. Keresztapám a miskolci szimfonikusoknál játszik, nagybőgős és zongorista, anyukám családjában szinte mindenki muzsikál, apukáméban is van egy nagybőgő- és hegedűművész, most éppen Kínában játszik. A szüleim után ők mondták először, hogy „van bennem valami”. A zongoratanulás sokat fejlesztette a haláguy.v Bari Lacika álma fellépni a Carnegie Hallban, énekes-zongoristaként lásomat, aki énekel, annak azt tudom tanácsolni, hogy tanuljon meg zenélni is, mert a hangszer tanít. Énekelni először az Ének iskolájában tanultam, Hajós Andrástól.- Hogy érzed, sztár lettél?- Sztár? Sokaknak a pénz jut eszébe erről a szóról és ez nem jó. Szerintem inkább népszerűség, ismertség ez. Sokan felismernek, autogramot kérnek tőlem, még az iskolában is, olyanok, akit pedig addig is ismertem.- És mi leszel, ha nagy leszel? Nyilván énekes...- Énekes és zongoraművész, legalábbis ezt szeretném. De apukám mindig azt mondja, több lábon kell állni. Igaz, a tanulmányi eredményem az utóbbi időben kissé leromlott (elárulom, hogy már a tévészereplés előtt is), de tanulni kell, mert mi van, ha tíz évig énekelek és utána jön valaki más, engem meg elfelejtenek?- De nyilván nem tíz évre tervezel.- Persze hogy nem. Ügyvéd, pszichológus, rendezvényszervező, azért ezeken is gondolkodtam. Meg azon, hogy nem szabad eltűnni, vannak jó példák, mint például Caramel, aki nagy tehetség, és akit én nagyon nagyra tartok. Én azt mondom: mindegy hogy falunap vagy Sziget fesztivál, csak hívjanak, ne felejtsenek el. Ehhez persze kell majd egy menedzser is, én Hajós Andrást szeretném.- S mit szól ehhez Hajós?- András örülne neki, azt mondta. A nagy álmom: fellépni egyszer a Carnegie Hall-ban; mint Stevie Wonder, énekesként és zongoristaként, egyszerre.- Van már rajongótáborod?- Van és ez azért is jó, mert ha valaki valami rosszat ír be rólam a Facebook-ra, nem kell hogy anyukám védjen meg, hiszen kis időn belül amúgy is háromszázan védenek meg helyette. Hőségszünet a városházád hűvös a plázaban ► Folytatás az 1. oldalról Király Richárd, Siófok rendőrkapitánya is lehetővé tette, hogy a kapitányság aulája hű- sölő helyként szolgáljon hétfőn, emellett a Sió Pláza is nyitva áll az erős napsütés elől menekülők előtt. A Siófoki Kórházban működik már a klíma, a város megerősítette az orvosi ügyeletet és az üdülőorvosi szolgálatot is. A DRV Zrt. a főtérre, a rendőrség épületébe és a társaság ügyfélfogadó irodájába telepített csapvíz-automatákat. ■ A nyílt vizen akár 15 Cel- siua-fokkal is melegebb lehet mint árnyékban, ezért fokozott elővigyázatosság szükséges! Az a legbiztosabb, ha kisérő mélkül ilyenkor nem megyünk a Balatonba Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság parancsnoka óva int attól, hogy bárki egyedül vízbe menjen, a nyílt vízre pedig csak azok merészkedjenek, akik jó úszók, akkor is csak kísérővel. A nyílt vízen akár 15 fokkal is melegebb lehet, mint a parton árnyékban - hangsúlyozta -, ezért is fontos az óvatosság, és jobb kerülni a fizikai megterheléssel járó vízi sportokat is. ■ F. I. Motívumunk, a kacskaringós Dráva művészek Grafikán a magyar mondavilág, festményen a somogyi erdők és a folyó Kreatív, egyedi és igazi somogyi alkotások készültek a Barcsi Nemzetközi Művésztelepen a héten. A motívumok leginkább megyénket, Somogyot jellemzik. Festék és a friss természet illata keveredik a barcsi kultúr- házban. Két hétre belakták az épületet a művészetek szerelmesei. Például Felicity Bowers az angliai Bath városából (Kaposvár testvértelepüléséről) érkezett. Most épp leveleket és levélfüzéreket szedett, ezeket rögzíti élethűen a vásznon. A zöld meghatározó szín az alkotásain, a természet szerete- te első látásra is szembetűnik. Egy térképet mutat, melyen Magyarországot és Horvátországot látom, közte a kacskaringós és vad Dráva folyó vonalával.- Ezt a kanyargós, zabolátlan vonalat követem az alkotásaimon, szinte beleszerettem ebbe a motívumba - mondja. - Ebből következik, hogy a színek közt is elsősorban a somogyi fákat, erdőségeket szimbolizálom a zölddel, és a kékkel a folyó gyorsan zúgó vizét. Felicity először vesz részt a somogyi táborban, de találkozhatunk egy kolozsvári iparművésszel, egy nagyváradi festőművésszel és egy bécsi alkotóval is, akik már nyolcadszor jár ezen a tájon. Sörös Rita csokihajókat is készített Barcson, melyek tejen fognak úszni... umot is tartunk - tájékoztat Halmos Klára főszervező. - Interaktív előadásokon beszélgetünk például Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének világképéről, és lesz még egy nagyon érdekes témánk, Madarat tolláról - A Drávánál címmel. Az idei művésztelep két részből áll: múlt héten az ifjúsági képzőművészeti tábor, most a felnőtt nemzetközi zajlik. Egyiket a Nemzeti Művelődési Intézet, míg a másikat a Barcsi Művésztelep Alapítvány hívta életre, jelentős pályázati támogatásokkal.- Az idei témánk a kert, mint metafora. Az alkotói munka mellett Hagyomány és Kreativitás címmel Nemzetközi Sokszorosított Grafika Szimpózi■ A színek közt is elsősorban a somogyi fákat, erdőségeket szimbolizálom a zölddel, és a kékkel a folyó gyorsan zúgó vizét - mondta az angol vendég A tizenöt alkotó ezúttal három műhelyben dolgozik: a sokszorosító grafikában lónás Péter, a festőben Vörös András vezetésével, valamint a számítógépes grafikában. És vannak itt egészen egyedi elképzelések is. Sörös Rita a tábor egyik legegyénibb művésze, aki az egykor Düsseldorfból induló Eat Art irányzatot valósítja meg. Rita szerint ugyanis az alkotásoknak nem feltétlenül kell időtállónak bizonyulniuk vagy galériába kerülniük. Azok elpusztulhatnak. Ezért korábban például sajttal, cukorral vagy jéggel, most pedig csokoládéval dolgozik. Kis csokihajók készülnek sorra, melyeket végül egy tejjel teli akváriumban installál. ■ leki Gabriella Jelölést kaptak a kaposváriak A Dohány utcai seriffért A Színházi Kritikusok Céhe az idén immár 33. alkalommal ítéli oda az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A tagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s a legtöbb szavazatot kapó érdemli ki a díjat. A céh tizenöt kategóriában három-három jelöltet juttatott a döntőbe, s a szeptember 22-i díjátadó gálán derül fény a győztesekre. Több Kaposvárhoz is köthető jelölést találni az egyes kategóriákban. A legjobb új hazai drámák közé bekerült a somogyi megyeszékhelyről elszármazott, s művében is szülőföldjéhez kötődő Kerékgyártó István Rükverce, a legjobb előadásoknál pedig az egykori kaposvári igazgató-rendező, ma a fővárosi Katona lózsef Színházat vezető Zsámbéki Gábor A nép ellensége rendezése is a jelöltek közé került. Évtizedekig egybeforrt Kaposvárral Mohácsi János neve, a rendező most az Örkény Színházban színre vitt Liliomfi- val került a legjobb három rendezés, valamint a legjobb ze- nész/szórakoztató előadások közé. Szintén hozzá köthető a független színházi előadások közé választott A Dohány utcai seriff, a Füge Produkció és a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatóinak közös munkája, melynek zeneszerzője, Kovács Márton a legjobb színházi zenék kategóriában kapott jelölést. Ascher. Tamás rendező neve is sokáig a Csiky Gergely Színházat jelentette a színházértők számára, az idén a legjobb gyerekdarabok között kapott jelölést a Katonában megrendezett Pinokkióval. Znamenák István is két évtizedet játszott a kaposvári színházban, s egy évig vezette is a Csiky társulatát, most a Nemzeti Színház Amphitry- onjában mutatott produkciójáért választották be a legjobb férfi mellékszereplők közé, míg a legígéretesebb pályakezdők közé került a Kaposvári Egyetemen tavaly Mohácsi János osztályában végzett Pörögi Ádám, a kecskeméti Katona József színház jelenlegi művésze. A legtöbb, tizenkét jelölést a Nemzeti Színház kapta, a budapesti Katona héttel, az Örkény öttel büszkélkedhet. ■ A. V. Kulturális fergeteg a vigasságok terén Kaposváron A Somogy Megyei Önkormányzat a vigasságok terén kulturális fergeteget hoz létre Kaposváron. A tér szabadtéri színpadán rendszeres programok, előadások várják a látogatókat. Foglakozásokkal egybekötött hagyományőrző és modern foglalkozásoknak is otthont ad majd a tér, korszerű technológiai megoldások segítségével pedig nem mindennapi látvány tárul majd a közönség elé. A jó bor kedvelői se maradnak szárazon, ugyanis borkatakomba és bormúzeum is nyílik a projekt keretében. Mely csaknem 500 millió forintból, uniós támogatással valósul meg a jövő év augusztusának végéig. ■ M.K.