Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-25 / 172. szám

2013. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK PALYAVALASZTAS - HIRDETÉS 5 Tíz évig évi négyszázezer forint spórolás diploma Hogy megszerzése ne jelentsen vállalhatatlan megterhelést, érdemes születéstől takarékoskodni Havi nyolcvanezer forint. A leg­szerényebb számítások szerint is ekkora kiadással kell számol­niuk azoknak a családoknak, ahol a gyerek szeptemberben megkezdi egyetemi, főiskolai tanulmányait távol a lakóhelyé­től. Minimálisan ennyibe ke­rül ugyanis majd az utazás, az élet, a lakhatás például a fővá­rosban. Azon leendő hallgatók esetében pedig, akik kiszorul­nak az államilag finanszírozott képzésekből, erre jön félévente átlagosan a százötven-kétszáz- ötvenezer forintos tandíj. Nem csoda hát, hogy az Aegon Befek­tetési Alapkezelő Zrt. Diploma­persely elemzést készített arról, hogy önköltséges felsőfokú ta­nulmányok esetén milyen ösz- szegű rendszeres havi megta­karítás szükséges ahhoz, hogy a szülőknek ne jelentsen vállal­hatatlan terhet a diploma meg­szerzésének támogatása. Elemzésük kitért arra, hogy a megemelt ponthatárok mi­att szinte lehetetlen bekerülni egyes államilag támogatott kép­zésekre. így - persze képzési területtől függően - az alapke­zelő becslései szerint egy olyan kétgyermekes család esetében, ahol a szülők gyermekeik felső­fokú tanulmányait bölcsész és közgazdász szakokon képzelik el, az önköltséges diplomák vár­ható költsége együttesen mint­egy 3,2 millió forint megterhe­lést jelenthet. Ebben az esetben egy három és egy hatéves gyer­mek esetén havonta 14 ezer fo­rint megtakarítás lehet ele­gendő ahhoz, hogy a gyerekek érettségijére összegyűljön a fel­sőfokú tanulmányaik finanszí­rozásához szükséges összeg - állítja a Napi Gazdaság szerint az alapkezelő elemzése. Egy másik pénzügyi tanács­adó szerint minél hamarabb kezdenek takarékoskodni a szülők, annál jobb, akár csak néhány ezer forintos tételek­kel. Nyolc egyetemi félév ese- Tanulni akarunk, nem eladósodni! - Kaposváron is tiltakoztak a diákok tén ugyanis szerinte, ha példá­ul nem sikerül befejezni idő­ben az alapképzést, jelen állás szerint négymillió forint körüli összegre lesz szükség az egye­tem költségeinek fedezéséhez. Tíz év alatt tehát évi 400, húsz év alatt évi 200 ezer forintot kel­lene félrerakniuk a szülőknek. Az ilyen előrelátó takaré­koskodással azonban már el­késtek azok a szülők, akiknek szeptemberben kezdi első sze­meszterét a gyermekük. Nekik érdemes úgy készülniük, hogy a kollégiumi lakhatás 10-20 ezer forint közötti összeg lesz. Ha azonban nem sikerül bejut­nia a fiatalnak a diákszállóra, az albérlet havi negyvenezer körül lesz, de csak ha össze­költözik egy-két társsal a gye­rek. Budapesten ugyanis hat­vanezer alatt nem igazán lehet lakást bérelni, s majdnem még egyszer ennyi lesz a rezsi. Ha havonta kétszer utazik haza a gyerek, az tízezer forint körüli összeget kóstál, s a helyi bérlet is csaknem négyezer diákiga­zolvánnyal. Most tartunk har­mincöt, illetve ötvenötezer fo­rintnál, s még nem evett a gye­rek. Ez napi ezer forint körü­li menüvel a munkanapokra számítva húszezer, plusz reg­geli, vacsora, meg innivaló, harmincezer szerényen is. Ez­zel albérlet esetén már átlép­tük a nyolcvanezret. Erre jön még a könyvek, egyetemi jegy­zetek ára, plusz a fénymásolás díja. Sokan ez utóbbit választ­ják, még mindig olcsóbb, mint­ha megvennék a könyveket. S akkor még nem beszéltünk a különeljárási, illetve pótvizs­gadíjakról, ha esetleg nem si­kerül azonnal a vizsga. Tovább számolni talán már nem érde­mes, esetleg annyit megje­gyezni, hogy ekkor még nem ült be egy üdítőre a fiatal, s még egyszer sem ment el bu­lizni az évfolyamtársakkal... ■ Márkus Kata HIRDETÉS KOLPING Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium 7561 NAGYBAJOM, TEMPLOM U. 5. • 82/356-052; 70/6244-984 www.kolpingnagybajom.hu Indítandó szakképzések 8. osztályt végzetteknek és érettségizetteknek 2013/2014: • Kőműves és hidegburkolpfestő, mázoló és tapétázó* pék-cukrász . • szakács- asztalos- ács- épület-és szerkezetlakatos szakmákban. Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek 3 éves, érettségi vizsgára felkészítő képzés levelező tagozaton, pénteki és szombati napokon. Képzési sajátosságok: • Egész napos (8-17 h) foglalkozási rend- Emberileg és szakmailag elkötelezett nevelőtestület, szerető, elfogadó, bizalomteli, családias légkör- Valódi, személyre szóló törődés és felelősségvállalás- Egyénre szabott foglalkozások a tehetséges és a segítségre szoruló diákoknak is- Sajátos nevelési igényű, tanulási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalok szakszerű nevelése - Kollégiumi elhelyezés Érdeklődni a fenti telefonszámokon. Beiratkozás: augusztus 31-én 8-17 óráig. PROMÓCIÓ Csobbanjunk a Barcsi Strandon élmény: Verhetetlen árak és vakációs programok Pécsről és Kaposvárról is érde­mes ellátogatni a barcsi fürdőbe, mert a jegyárak, a kellemes kör­nyezet, a szolgáltatások széles köre és a színes programok szin­te verhetetlenné teszik a gyógy­fürdő kínálatát, még a hatvan kilométeres távolság ellenére is. Július 15-től a meglévő kedvez­ményes strandjegyek mellett már időszakos jegyeket is vált­hatnak a vendégek, a parkolás pedig ingyenes. A nyári idényben Vakációs programokat szerveznek, leg­közelebb július 27-én „Csobban­junk együtt a Barcsi Strandon” címmel lesz egész napos rendez­vény sztárokkal és meglepetés­vendégekkel. Augusztus 25-én, pedig a szezonzáró „Vakációs” programon vehetnek részt az ér­deklődők. A fürdőben négy szabadtéri medence - gyermek, úszó, ter­mál és élmény -, a fedett részben pedig tanmedence, úszómeden­ce, jakuzzi és négy gyógyvízzel töltött medence, finn szauna, inf- ra szauna, hidegkamra, kneipp taposó, gőzkamra és masszázs várja a vendégeket. A barcsi gyógyvíz gazdag természetes hatóanyagokban, speciális gyógyhatását magas nátrium-hidrogén-karbonát tartalma biztosítja, amely a mozgásszervi megbetegedé­sekre alkalmas, élénkíti az im­munrendszert. * tfLOUMNTUJ A fürdőben elfogadják a SZÉP Kártyát, a bankkártyát és beváltják az 1+1 kupont is. A Barcsi Gyógyfürdő is tag­ja a Dél-Dunántúli Gyógy-, és Termálturisztikai Klaszter- nek, amelynek célja a fürdők összefogása és támogatása a régióban! 9 SZÉCHÉNYI TERV F*)ImiI*m ügynökit? www.ujuKhtnylMrv.gov hu 06 40 62(4)1 HIRDETÉS _________________________________________________________________________________ .o ’.S'Q.-V PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM /4V. •A\ \ ) i / 7 ' vv • i • ’f) #\\®/ 4? Allam-és Jogtudományi Kar PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- és JOGTUDOMÁNYI KAR PÓTFELVÉTELI Szak Képzési szint Munkarend Finanszírozás ^g^eszler) d^élév Jogi Felsőoktatási nappali önköltséges 4 115 000 Ft ___________ szakképzés ________________________________ Ig azságügyi Alapszak /BA levelező önköltséges 6* 125 000 Ft igazgatási Jogász Osztatlan nappali önköltséges 10 180 000 Ft Jogász Osztatlan levelező önköltséges 10" 160 000 Ft Közigazgatási Mesterszak MA levelező önköltséges 4 225 000 Ft Európai­és nemzetközi Mesterszak / MA nappali önköltséges 2 290 000 Ft üzleti jog (LL.M.) angol nyelvű_____________________________________|_______________|___________|____________ * j ogi asszisztens végzettség esetén a képzési idő 4 félévre rövidül ** igazságügyi ügyintéző/igazgatási, igazgatásszervező vagy valamely rendvédelmi igazgatási oklevéllel rendelkezők esetén a képzési idő 8 félévre rövidül Jelentkezni a felvi.hu/e-jelentkezés, és a felsőoktatási intézményekben beszerezhető pótfelvételi jelentkezési lapon lehet. További információk: felvi.ajk.pte.hu; PTE AJK Tanulmányi Osztály: 72/501-500/23316, 23351 HIRDETÉS /O, EURÓPAI ÜZLETI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA szociális és egészségügyi gazdasági SZAKhíACSOPORT: SZAKMACSOPORT: 8 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS „ \ . Ápoló (3 év) ■ pénzügyi-szAmvitru 8 SZOCIÁLIS ASSZISZTENS (2 ÉV) ÜGYINTÉZÓ (2 ÉV) 8 SZOCIÁLIS, gyermek-és ifjúság­védelmi ÜGYINTÉZŐ (2 ÉV) 8 VÁM .JÖVEDÉKI- ÉS TERMÉK­8 REHABILITÁCIÓS NEVELŐ, SEGÍTŐ (2 ÉV) DÍJ ÜGYINTÉZŐ (2 ÉV) 8 SZOCIÁLIS SZAKGONDOZÓ (2 ÉV) 8 KISGYERMEK GONDOZÓ 8 ÜGYVITEIJ TITKÁR <2 ÉV) NEVELŐ (2 ÉV) . . . , . S IRODAI ASSZISZTENS (2 ÉV 8 GYÓGY-ÉS SPORTMASSZŐR (2 ÉV) 8 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ (2 ÉV) Használható tudást szeretnél? ITT A HELYED! Ut a munka világába! Tanuljunk együtt a szakmáért! 7632 Pécs, Kertváros u. 2. Telefon: 06/72/526-556 Email: info@euszki.hu Web: www.euszki.hu OM: 200466 FNYSZ: 02-0068-06 FAT: AL.1347 HIRDETÉS _________________________________________________________________________________ @ Pé csi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/B Telefon: 72/550-130 • Telefax: 72/550-135 E-mail: titkarsag@szeszi.pte.hu • Web: szeszi.pte.hu OM: 027437 • Akkreditációs lajstromszám: AL- 0149 • Fnysz: 03-0028-04 A LEHETŐSÉGEK ISKOLÁJA, AHOL A SZAKMAI ÉLETUTAD KEZDŐDIK! 2013/2014-ES TANÉVRE TERVEZETT ISKOLAREÜIPSZERŰ KÉPZÉSEINK • Gyakorló ápoló OKI: 52’?29-01 (2 év, felső középfokú szakképesítés) • Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló OKJ: 52 723 02 (2 év, felső középfokú szakképesítés) • Gyakorló mentőápoló OKJ: 52 723 03 (2 év, felső középfokú szakképesítés) • Gyógy- és sportmasszőr OKJ: 54 726 01 (2 év, emeltszintű szakképesítés) • Egészségügyi asszisztens OKJ: 54 720 01 (2 év, emeltszintű szakképesítés) Pótbeiratkozás: 2013. augusztus 27. A 2014/2015-ös tanévtől iskolánkban elindul a szakközépiskolai képzés, a szakközépiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv alapján, egészségügyi szakmacsoportban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom